Dráva Hotel Thermal Resort, Harkány
Ár-érték és visszatérés

Az összefoglalót a Szállásvadász segítője, az AI Vadász írta.

A vendégvélemények alapján a Dráva Hotelben rendszeresen emlegetik a jó ár-érték arányt: sokan úgy érzik, hogy a szolgáltatások minősége és a hangulatos környezet többet ad annál, mint amit az ár ígér. A pihenés rugalmasan összeállítható, az akciós csomagok pedig megkönnyítik a tervezést, így egy rövid hétvége és egy hosszabb kikapcsolódás is kényelmesen belefér. Nem véletlen, hogy visszatérő vendégek írnak lelkes sorokat: többek szerint itt mindig azt kapják, amit várnak, sőt gyakran még egy kicsit többet is. Sok beszámolóban visszaköszön, hogy az itt töltött napok után szó szerint feltöltődve távozunk.

A pihenés élményét finoman emeli az ajándék masszázs kupon, amelyet többen külön is megköszönnek, mert egy-egy kezelés után a teljes kikapcsolódás érzése válik teljessé. A vendégek úgy látják, hogy a személyzet figyelmessége és a hely nyugalma együtt teremti meg azt a kellemes pihenés élményt, ami után szívesen térnek vissza. Nem ritka, hogy családok többedszer jönnek, hiszen a visszajelzések szerint a szálloda családi nyaralásra ideális. A gyerekbarát részletek, a közelben elérhető programok és a jó ellátás együttese sokak számára döntő érv.

Sok értékelés zárul azzal, hogy bátran ajánljuk a hotelt barátoknak és ismerősöknek is, mert nyugalmat, kényelmet és kiszámítható minőséget kapunk. Akár egy ünnepi hosszú hétvége, akár egy spontán kiruccanás a cél, a vendégek többsége úgy érzi, hogy itt valódi értéket talált. A jó ár-érték arány mellett az akciós csomagok rugalmassága és az apró figyelmességek mint az ajándék masszázs kupon teszik teljessé az élményt. Így nem meglepő, hogy a leggyakrabban ismétlődő ígéret az értékelések végén: visszatérünk.

  • jó ár-érték arány
  • visszatérő vendégek
  • bátran ajánljuk
  • kellemes pihenés
  • teljes kikapcsolódás
  • ajándék masszázs kupon
  • akciós csomagok
  • feltöltődve távozunk
  • családi nyaralásra ideális

Dráva Hotel Thermal Resort, Harkány >>

Ár-érték és visszatérés - kiválogattuk nektek a kapcsolódó véleményeket
Győzőné
2026. január 06.
Mindenkinek csak ajánlani tudom, nagyon kellemes szálloda. Mivel állatbarát szálloda, így nagy örömmel láttam, hogy van a szállodának egy cicája....bár sajnos egy-két vendég nem tetszését nyilvánította ki, mert ők kutyabarátok, ezért vezetői utasításra a cicát többször kivitték a hidegbe. A szoba szép volt, elég nagy. Az ételek finomak voltak, a gy... Teljes vélemény >>
Mindenkinek csak ajánlani tudom, nagyon kellemes szálloda. Mivel állatbarát szálloda, így nagy örömmel láttam, hogy van a szállodának egy cicája....bár sajnos egy-két vendég nem tetszését nyilvánította ki, mert ők kutyabarátok, ezért vezetői utasításra a cicát többször kivitték a hidegbe. A szoba szép volt, elég nagy. Az ételek finomak voltak, a gyógyfürdő nagyon közel van. Aki dohányos, annak nem a legszerencsésebb szálloda ez, mivel nincs erkély, nincs dohányzásra kijelölt helyiség, úgyhogy csak a szálló előtt a szabadban lehet dohányozni. Végül is aki le akar szokni e káros szenvedélyéről annak viszont szuper jó!!!
4.75
Sándor
2026. január 04.
...zta szívvel javasolhatom ide a foglalást. A kedves személyzet ( recepció, felszolgálók stb. ) minden kárpótol. És nem utolsó sorban állatbarát hely. A gyógyfürdő közelsége , jó elhelyezése, csendesség .. mind kellemessé teszik az ottlétet, akár hétvégi, akár hosszabb idejű a kikapcsolódás. Ha a hiányosságok vagy "balesetveszélyes" részek javítva ... Teljes vélemény >>
Szilvesztert ünnepeltük meg. Ami tetszett: A személyzet kifogástalan. Figyelmesek, segítőkészek. A szoba átlagos, kényelmes. Az étkezés kiváló, a szilveszteri party kitűnően volt megszervezve. A wellness részleg jó.A városi fürdő 200-250 méter csak. A buszállomástól kb 350 méterre, szóval nagyon jó az elhelyezkedés. Örzött parkolóval rendelkezik. Ami nem tetszett: A szobaszéf szélei nem voltak sorjázottak, így sikerült egy fémtüskét megtalálnom. A zuhanytálca műanyag, belépéskor némileg hajlik. Nedvességre viszont csúszóssá válik, figelyni kell kilépéskor. A szobahőmérséklet jó, de nemigazán sikerült szabályozni. A wellness részlegben a szauna nem volt elég meleg, 70-75 foknál nem volt több. Komolyan hiányzik egy keményen betartatott szabályzat, mert a szaunába gyerek is beléphet ( nincs tiltva ), valamint nincs tiltva a meztelenség. Engem megbotránkoztatott egy idősebb naturista nő, aki belépés után megszabadult a lepedőtől. Ilyet nem volna szabad engedni, botrányos. A medencénél szintén van némi szabályozatlanság, talán NEM volna szabad engedni hogy gyerekek labdázzanak. Igazán nem volt sok ilyen szituáció, de volt és bizony az ilyet más helyen komolyan szankcionálnak. Mindezek ellenére tiszta szívvel javasolhatom ide a foglalást. A kedves személyzet ( recepció, felszolgálók stb. ) minden kárpótol. És nem utolsó sorban állatbarát hely. A gyógyfürdő közelsége , jó elhelyezése, csendesség .. mind kellemessé teszik az ottlétet, akár hétvégi, akár hosszabb idejű a kikapcsolódás. Ha a hiányosságok vagy "balesetveszélyes" részek javítva lesznek, még magasabb szinten tudnak szolgáltatni, jó ár-érték aránnyal. A szilveszteri programért és a kiváló menüért külön köszönet.
4.50
Kurucz Kaminszki Júlia
2025. május 05.
Maximális pontozást megérdemli a hotel, 5/5 kiváló minőségű ételek, bőséges választék, kedves és figyelmes kiszolgálás, a wellness tökéletes, víz hőfoka szuper, szóval ide bármikor vissza jönnék és fogunk is, 2 éjszakát voltunk nagyobb gyerekkel, és nagyon elégedettek voltunk mindennel! Szívesen ajánlom mindenkinek!
5.00
Éva
2025. április 11.
Nagyon jól éreztük magunkat az ellátás,a kényelem tökéletes volt,a masszirozó hölgy(Nikoletta) nagyon jó és kedves volt. Külön kérésünket is teljesítették(vacsora helyett ebéd,mert külön programunk volt),ezt külőn köszönjük!
5.00
Ágnes
2024. október 25.
... a harmadik emeletre. Ezt kedvességgel próbálták kompenzálni, kaptak a gyermekeim egy-egy aranyos plüss pandát és elnézést kértek, valamint egy szép nagy gyümölcstállal is megleptek bennünket. Szuper volt ezt leszámítva a wellness, az étterem is, és volt 2 kismotor, aminek nagyon örültek a 2 és 4 éves fiaim. A hotel nagyon jó hekyen van. Ajánlani tudom mindenkinek. Teljes vélemény >>
A személyzet néhány tagja nagyon kedves volt. Az étteremben egyszer kértem etetőszéket, azt elfelejtette a hölgy. Majd ugyanattól a hölgytől kértem 1 dl ház borát, ő 2 dl-t értett. A jakuzzi elromlott utolsó napon, a lift október 23-a előtt 2 nappal elromlott, azt nem sikerült 3 nap alatt megjavítani, így lépcsőztünk a harmadik emeletre. Ezt kedvességgel próbálták kompenzálni, kaptak a gyermekeim egy-egy aranyos plüss pandát és elnézést kértek, valamint egy szép nagy gyümölcstállal is megleptek bennünket. Szuper volt ezt leszámítva a wellness, az étterem is, és volt 2 kismotor, aminek nagyon örültek a 2 és 4 éves fiaim. A hotel nagyon jó hekyen van. Ajánlani tudom mindenkinek.
4.50
Tönköl István
2023. december 27.
Szemèlyzet profi segítőkész,ètelek finomak, wellness tökèletes.Pihenèsre kikapcsolodásra tökèletes ez a szálláshely.
5.00
Nándor
2022. október 14.
Udvarias, azonnal segítő, jól képzet személyzet (pl.az első éj után a számunkra nem megfelelő szoba helyett azonnal ajánlottak megfelelőt ). A konyha ízeiben választékában magasan hozta a 4 csillagos szintet. Nyugodt környezet, csendes,tiszta szobák, friss levegő, a hotel kiválóan alkalmas a pihenésre, feltöltődésre. Köszönjük !
4.88
Márta
2022. július 27.
Nagyon kényelmes, tökéletes 2 napos feltöltődésre, kikapcsolódásra. A szállás, étkezés, wellness megnyerte tetszésünket. Szívesen ajánljuk barátainknak, ismerőseinknek.
5.00
Miklós
2022. július 26.
... szokottaknak furcsa. A hőmérséklet kíváló volt ( 20 celsius fok), csend és nyugalom volt éjszaka. A reggeli kicsit átlagos a meleg ételeket illetően, de az egyéb ételek -füstölt áru, tepertő, kenőmájas, stb. -nagyon ízletesek voltak. A vacsora finom, ízletes és sok újdonságot tartalmazott. A welness részleg jól kiegészíti a nyaralást, főleg ha jó meleg idő van.Teljes vélemény >>
A szobában az ágy egy kicsit puha volt, de ez csak a kemény ágyhoz szokottaknak furcsa. A hőmérséklet kíváló volt ( 20 celsius fok), csend és nyugalom volt éjszaka. A reggeli kicsit átlagos a meleg ételeket illetően, de az egyéb ételek -füstölt áru, tepertő, kenőmájas, stb. -nagyon ízletesek voltak. A vacsora finom, ízletes és sok újdonságot tartalmazott. A welness részleg jól kiegészíti a nyaralást, főleg ha jó meleg idő van.
4.38
Pribély Tiborné
2022. május 02.
Összességében mindennel nagyon elégedettek voltunk. Tetszett a szoba, az éttermi szolgáltatások, a wellness. A személyzet kedvessége, figyelmessége elsőrangú. Ami kicsit nem tetsző volt, az a parkolási díj, mely naponta kb. 900 Ft, a szálloda saját parkolójában. Azt gondolom, ezt mérsékelni lehetne, vagy akár eltörölni.
5.00
Attila
2022. január 03.
A szálloda elhelyezkedése kiválló, a személyzet kedves, kézséges figyelmes, a szálloda által nyújtott szolgáltatások ár-érték aránya jó, ami kifogásolható az a szobák minősége, a matracok kényelmetlenek, gödrösek
4.38
Márta
2021. szeptember 17.
Személyzet nagyon kedves, segítőkészek, tiszta a szálláshely a wellness, a reggeli és a vacsora kínálat nagyon bőséges, választékos egyszóval szuper, ajánlom mindenkinek ezt a szállodát
5.00
Baráti társaság
2021. augusztus 08.
...virágok is nagyon szépen voltak kiválasztva a településen. A strandon a strandmenedce kellemesen meleg volt, a hidegebb medence is jó. A csuzda kiváló, a gyógymedencék is nagyon jók voltak, szép volt a zsolnay szobor. Az emeleten a wellnes részlegben sokan voltak, de mi szabad levegőn voltunk. Az nem lenne rossz, ha a szállás foglalással kedvezménye... Teljes vélemény >>
Nagyon kedves kis város Harkány. Mediterrán hangulatú. Banánfák vannak a házaknál, a szállodánál, a strandon pálmafa is. A virágok is nagyon szépen voltak kiválasztva a településen. A strandon a strandmenedce kellemesen meleg volt, a hidegebb medence is jó. A csuzda kiváló, a gyógymedencék is nagyon jók voltak, szép volt a zsolnay szobor. Az emeleten a wellnes részlegben sokan voltak, de mi szabad levegőn voltunk. Az nem lenne rossz, ha a szállás foglalással kedvezményes strandbelépő járna. A településen és a strandon sem szálltak el az árak. Az étterem wellnes részlegét nem látogattuk, mert inkább a szabad levegőn voltunk. Közel van Siklós, aki nem autóval megy az is tud kirándulni. A szálloda tiszta volt, a személyzet kedves, vacsoránál az ingyen víz nem mindig ért oda az asztalunkhoz, gondolom a pénzes vendégek voltak preferálva. Nem akartunk sokat költeni. Ennél olcsóbban szerintem ezt a szolgáltatást máshol sem kaptam volna meg az országban.
5.00
Csaba
2021. augusztus 07.
A szobánkban nem működött a belső telefon. A lányok szobájának az ajtaját belülről csak becsapkodni lehetett. Amúgy családias a légkör, és minden mással meg voltunk elégedve.
5.00
László
2020. október 31.
Kitűnő elhelyezkedés, kedves személyzet, finom ételek.
5.00
Jánosné
2020. október 12.
A látvány ami fogadott,valóban az volt,amit hirdettek.A recepciós hölgy érkezéskor készséges,a pincérek lesték minden kívánságunkat,ezt a szállodát jó elhelyezkedés, a makulátlan tisztaság jellemez.Az ételek választéka és ízvilága felejthetetlen.Ha tehetjük,még jövünk!
5.00
Fehér Balázs
2020. szeptember 07.
Nagyon jól éreztük magunkat a platánokkal körülölelt szállodában. Csendre és pihenésre vágytunk, amit elértünk. A személyzet korrekt, udvarias, figyelmes volt. Az ételek finomak voltak, a wellness részleg felüdítő. Egy apró bosszúságot megemlítenénk. Az étteremben volt egy közép-idősebb korú, vörös hajú, sötét keretes szemüvegű hangoskodó ( perfe... Teljes vélemény >>
Nagyon jól éreztük magunkat a platánokkal körülölelt szállodában. Csendre és pihenésre vágytunk, amit elértünk. A személyzet korrekt, udvarias, figyelmes volt. Az ételek finomak voltak, a wellness részleg felüdítő. Egy apró bosszúságot megemlítenénk. Az étteremben volt egy közép-idősebb korú, vörös hajú, sötét keretes szemüvegű hangoskodó ( perfekt magyar nyelven beszélő)hölgy, aki talán tolmácsként, vagy idegenvezetőként többször is (számunkra)bántó, leszóló hangnemben, hangosan beszélt magyarul és valamelyik szláv nyelven az ételekről és az étteremről. Talán jobban visszafoghatta volna magát. Ha alkalmazásban volt, rászolgálna egy kis elbeszélgetésre, hogy legyen tekintettel a többi vendégre is.
4.88
István
2020. augusztus 24.
Nagyon meg voltunk elégédve a szálláshellyel, a tisztasággal , az ételek minőségével és a bőséges választékkal. A személyzet kedves és segítőkész. Jól éreztük magunkat, másoknak is szívesen ajánljuk.
4.50
Hegyesi Sándor
2020. augusztus 09.
Tökéletes kiszolgálás, étkezésnél hatalmas választék, tiszta szoba és fürdőszoba. Mindenkinek ajánlom. Wifi kicsit gyenge.
5.00
Lászlóné
2020. június 21.
Mindennel meg voltunk elégedve, az étel néha rágos volt, minden másnap,azon lehetne javítani. De köszönjük szépen jól éreztük magunkat.
4.75
Éva
2019. december 30.
Meglepett minket mennyire kicsi volt a szoba viszont nagyon kényelmes, jobb lett volna egy picit ha az ágyakat összelehet valahogy kapcsolni és nem csúszkálnak el éjszaka egymás mellől. A személyzet hozzáállása és a wellness kiváló volt, örültünk, hogy a szoba elhagyása után is élvezhettük. köszönjük
4.50
Mauer Károlyné
2019. december 27.
Minden nagyon szép a szállodában. Különleges finom ,nagy választéku ételek, italok. Nagyon kedves személyzet. Recepción készséggel állnak a pihennivágyók rendelkezésére. A tisztaság kiemelkedő.
4.75
Balázs
2019. november 18.
A reggeli és vacsora egyszerűen fantasztikus volt!A félpanziós wellnest kedvelők számára a tökéletes hely!Vacsoránál a remek süteményeket senki ne hagyja ki!
4.62
Ignác
2019. november 08.
Tetszett a szállás, finom ételek bőséges választékkal, barátságos személyzet. Sajnos túl meleg volt a szobában, csak teljesen lekapcsolt fűtéssel és buktatott ablakok mellett (kinti hőmérséklet 8-10 C fok) tudtunk aludni.
4.62
Család nagyobb gyerekkel
2019. november 03.
A személyzet kiváló, a tisztasága megfelelő, az ár és értékarány elfogadható, a kényelem és a szolgáltatások színvonala jó volt. Nagyon finom és kiváló alapanyagú ételekkel, változatos menükkel dolgoznak, jó volt a kiszolgálás is. A szálloda elhelyezkedése megfelelő.
4.50
Alföldiné Kiss Katalin
2019. október 12.
+ étel kiváló sok választék ,a welness szuper, -zuhany nem müködöt .és a saját szálloda parkolóért fizetni kellet. De negativ összeségében máskor is elmegyünk.
4.00
Gedra Lajosné
2019. szeptember 03.
Mindennel elegedettek voltunk összesegében. Kedves szolgálat kész személyzet, jó ételek, tisztaság. Amin lehetne fejleszteni: a welnessben jó lenne egy merülő medence, illetve a tv csatornakat lehetne bőviteni.
4.75
Attila
2019. augusztus 28.
...zállás a fülledt külső hőmérséklet ellenére kiválóan klimatizált. A velünk lévő kis, négy hónapos magyar vizsla fogadtatása is példaértékű. Mindenkinek csak kiváló szállás és vendéglátó helyként tudjuk ajánlani. Visszatérünk hamarosan. Ui. A szobában ottfelejtett arany karikagyűrűt a recepció telefonja után postázták a lakásunkra. Köszönettel mé... Teljes vélemény >>
Kellemes, kényelmes, igényes és kiváló volt. Ízletes, választékos reggeli és vacsora lehetőség. A szállás a fülledt külső hőmérséklet ellenére kiválóan klimatizált. A velünk lévő kis, négy hónapos magyar vizsla fogadtatása is példaértékű. Mindenkinek csak kiváló szállás és vendéglátó helyként tudjuk ajánlani. Visszatérünk hamarosan. Ui. A szobában ottfelejtett arany karikagyűrűt a recepció telefonja után postázták a lakásunkra. Köszönettel még egyszer a tisztességes és becsületes vendéglátást! Tisztelettel
5.00
Györgyné
2018. december 28.
nagyon szép és tiszta szálloda, nagyon jól éreztük magunkat. Finom ízletes, nagy választékú ételek. jó lett volna ha van gyógyvíz a hotelben, vagy könnyebb átjárás a gyógyfürdőbe. nem tartom feernek a parkolási díjat, bele kellene férnie az árba. és a wellneszben jó lenne egy merülő medence, köszönjük a szép karácsonyt
4.38
Márta
2018. december 27.
Kellemes mörnyezet,tágas szoba,készséges személyzet. Félpanziós ellátást vettünk igénybe.A reggeli választék nagyon bőséges volt,a vacsoránál ugyan ez nem mondható el.A wellness medence vize lehetett voln pár C fokkal melegebb,akkor kellemesebb lett volna a lubickolás. A masszázs szolgáltatás nagyon jó volt.Összességében jól éreztük magunkat.
4.43
Koncz Józsefné
2018. november 20.
Nagyon jól éreztük magunkat,kedvesek és figyelmesek voltak minden téren.A Séfjük különösen elnyerte a tetszésünket,fantasztikus volt a kínálat,és az izek számunkra csillagos 5-ös.Remélem lesz még lehetőségünk eltölteni kis időt önöknél. Köszönettel Konczné Vera
4.38
Bianka
2018. október 25.
A szállás osszesegeben hangulatos, csendes helyen van, keresünknek igyekeztek eleget tenni, szimpatikus hozzáállás. Sajnos a szobalányok borzalmasan hangosak voltak, kiabálva kommunikálnak takarítás közben. Sajnos ez rontott picit az élményen, összeségében ellenben megvagyunk elégedve! Köszönjük!
4.50
Fiatal pár
2018. október 25.
Ajánlom mindenkinek, aki ár- érték arányban jó szolgáltatásokat szeretne. Az étterme kiváló, a wellness kielégítő, egyetlen negatívum, hogy a jakuzzi kicsi. Összességében kellemesen éreztük magunkat.
4.50
Fiatal pár
2018. augusztus 28.
...csatornákkal kapcsolatban kifogásoltuk, hogy elég szerény volt a választási lehetőség. Továbbá az internet használata többnyire sikertelen volt.Az étkezés nagyon választékos, ízletes és finom volt. A felszolgáló személyzet kedves, segítőkész és mosolygós. Tehát úgy összességében minden nagyon jó volt és nagyon jól éreztük magunkat és csak ajánlani tudjuk bárkinek.Teljes vélemény >>
Nagyon jól éreztük magunkat az ott töltött hétvégén. A szálloda személyzete nagyon kedves és segítőkész volt, itt külön szeretném megemlíteni a takarító személyzetet, mert nagyon kedvesek voltak és figyelmesek. A szobák jók voltak, talán a tv csatornákkal kapcsolatban kifogásoltuk, hogy elég szerény volt a választási lehetőség. Továbbá az internet használata többnyire sikertelen volt.Az étkezés nagyon választékos, ízletes és finom volt. A felszolgáló személyzet kedves, segítőkész és mosolygós. Tehát úgy összességében minden nagyon jó volt és nagyon jól éreztük magunkat és csak ajánlani tudjuk bárkinek.
4.43
Füleki Szilvia
2018. augusztus 26.
Rendszeres vissza járó vendégek vagyunk a szállodába, mi nagyon elégedettek vagyunk velük. A mostani foglalásunk mellé ajándék 2x25 perces masszást is kaptunk. Csöndes, nyugodt környezet, a szálloda szomszédságában van a termál fürdő, így nem kell messzire menni.Teljes vélemény >>
Rendszeres vissza járó vendégek vagyunk a szállodába, mi nagyon elégedettek vagyunk velük. Mindig kiváló ételekkel és személyzettel várnak minket. A mostani foglalásunk mellé ajándék 2x25 perces masszást is kaptunk. Nekünk az ágy matrac nagyon puha, de ez az egy dolog amit nem szeretünk. Csöndes, nyugodt környezet, a szálloda szomszédságában van a termál fürdő, így nem kell messzire menni. Köszönjük szépen, mindig nagyon jól érezzük magunkat.
3.67
Kisgyerekes család
2018. augusztus 18.
...yról 2x is leesett a kisfiunk alvás közben. Nem tudom esetleg megoldható lenne-e valamiféle leesésgátló biztosítása a pótágyakhoz a későbbiekben. Ezektől eltekintve kitűnő 5 napot töltöttünk a szállodában! A wellness részleg bár nem túl nagy, de a meglévő szolgáltatások a lehetőségekhez mérten minden igényt kielégítenek. A reggeli és a vacsora bősé... Teljes vélemény >>
A szobában örültünk volna egy ruha szárítónak, illetve a pótágyról 2x is leesett a kisfiunk alvás közben. Nem tudom esetleg megoldható lenne-e valamiféle leesésgátló biztosítása a pótágyakhoz a későbbiekben. Ezektől eltekintve kitűnő 5 napot töltöttünk a szállodában! A wellness részleg bár nem túl nagy, de a meglévő szolgáltatások a lehetőségekhez mérten minden igényt kielégítenek. A reggeli és a vacsora bőséges, változatos, finom. A személyzet mindenhol kedves, előzékeny és segítőkész volt. Ha lesz rá lehetőségünk a későbbiekben mindenképpen visszatérünk! :)
4.88
Fiatal pár
2018. július 29.
Összességében elégedettek voltunk a hotel szolgáltatásaival, kiemelnénk a masszázs, a wellness részleg színvonalát, a személyzet kedvességét.A szobánk mérete túl kicsi volt, a bútorzat egyszerű, és a tisztaságon is lehetne még javítani.
4.38
Idősebb pár
2018. július 28.
Nagyon kedves volt a személyzet! Mindent megtettek azért, hogy a vendégek jól érezzék magukat. Nagyon finomak voltak az ételek ! Annak külön örültünk, hogy Közel volt a gyógyfürdő ! A wellness részleg is kiváló! Jól éreztük magunkat, máskor is ellátogatunk ebbe a Hotelbe.
4.88
Idősebb pár
2018. július 23.
Remek szálloda, kitűnő ételek, udvarias személyzet.
4.88
Család nagyobb gyerekkel
2018. április 03.
Kiváló szálloda,jó elhelyezkedés,finom ételek. Ami hiányzott az egy kevésbé mély medence gyerekek részére. A nyuszisimogató lehetett volna egy kicsit nagyobb.
4.38
Idősebb pár
2018. január 06.
Ismétlés tervezés alatt. Kellemes környezet, nyugodt relax elérte elvárásainkat, köszi.
4.12
Szikora Mária
2017. november 06.
Nagyon jól éreztük magunkat, mindennel elégedettek voltunk.ha bővítenék a tv csatornák számát legalább egy film és egy mese csatornával, illetve a szobákban is elérhető lenne a wifi, igazán jó lenne.ennek ellenére ajánlom mindenkinek aki pihenni vágyik, akár családdal,akár a párjával.
4.75
Debreceni Andrásné
2017. szeptember 26.
Pihenésre, kikapcsolódásra vágytunk egy szép környezetben és ezt a Dráva Hotel biztosította számunkra. A szolgáltatásokkal meg voltunk elégedve, a szobánk kényelmes és csendes volt. Úgy gondolom, hogy mi visszatérő vendégek leszünk a Dráva Hotelbe, mert nagyon megszerettük.Teljes vélemény >>
Pihenésre, kikapcsolódásra vágytunk egy szép környezetben és ezt a Dráva Hotel biztosította számunkra. Nagyon szép egy hetet töltöttünk ott és nagyon jól éreztük magunkat. A személyzet kedves, udvarias és segítőkész. A szolgáltatásokkal meg voltunk elégedve, a szobánk kényelmes és csendes volt. A felszereltsége megfelelő, a hűtő és a TV lehetne nagyobb. Nagyon tetszett, hogy nem kellett várakozni az étkezéseknél, bőséges, választékos és ízletes volt úgy a reggeli mint a vacsora. Szeretném kiemelni és megköszönni az étteremben dolgozó személyzet munkáját, mert segítettek abban, hogy a párom 60. születésnapját emlékezetessé, felejthetetlenné tegyük egy nagyon szép gyertyafényes vacsorával és születésnapi tortával. A hotel nagyon jó helyen van, közel van Villány, Siklós, Pécs így kirándulásra is van lehetőség. Úgy gondolom, hogy mi visszatérő vendégek leszünk a Dráva Hotelbe, mert nagyon megszerettük.
5.00
Szászné Simkó Anikó
2017. augusztus 11.
Szép környezet, tisztaság,segítőkész személyzet,finom,változatos ételek. Korrekt autóparkolási díj,szépen kialakított talpsétány-tetszett a folyósón hallható halk zene,amit a szobában egyáltalán nem lehetett hallani,tehát jó a hangszigetelés. Összességében kellemesen éreztük magunkat,szeretjük Harkányt.Teljes vélemény >>
Szép környezet, tisztaság,segítőkész személyzet,finom,változatos ételek.Korrekt autóparkolási díj,szépen kialakított talpsétány-tetszett a folyósón hallható halk zene,amit a szobában egyáltalán nem lehetett hallani,tehát jó a hangszigetelés.Sajnálom,hogy a jakuzzi nem működött a 3 nap alatt,ugyanis érkezésünkkor hűvösebb volt,és a medence vize kissé hideg volt-jó lett volna kicsit felmelegedni.A szobánkban zörgött ugyan a klíma,de hideg levegőt nem adott,ezért fülledt levegő volt este.Összességében kellemesen éreztük magunkat,szeretjük Harkányt.
4.50
Őri Izabella
2017. augusztus 07.
Érdeklődve vártuk a nyaralást, mivel sok jót olvastunk erről a helyről. Az elvárásainknak maximálisan megfelelt, mindennel meg voltunk elégedve. Szuper volt!
5.00
Jánoska Lászlóné
2017. augusztus 01.
Már jártunk a Hotel Dráva Resortban kb. 5 évvel ezelőtt, szivesen jöttünk újra. Más szállodákkal ellentétben nem csalódtunk most sem, nagyon kedvesek az alkalmazottak,az étel kitűnő és bőséges, a szobák nagyon kényelmesek, tehát minden rendben volt. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
4.50
Kisgyerekes család
2017. július 24.
Kedves előzékeny személyzet, jò kaja, gyerekköntöst nem adtak, csak a recepciònàl van net, szoba tiszta
4.12
Idősebb pár
2017. július 24.
A szálloda elhelyezkedése kiváló, jó a parkolás. Kellemes a wellness, kiváló a masszőr. A standard szoba megfelel az elvárásoknak, bár a légkondicionáló kondenzvíz csöpög az előtérben, áztatja a szőnyeget. Az étkezés változatos. Ami kifogásolható, hogy az édes alapízű ételek túl édesek (pl. limonádé, paradicsom leves, epekrém leves.)
4.62
Réti Endre
2017. július 22.
...nce, egy kis jakuzzi, sószoba és szaunák. Igazából nem is hiányzott több. Kellemesen el lehetett tölteni az időt. A reggeli mindig ugyanazokból az ételekből áll, de bőséges és lehet változatosan enni. A vacsora változatosabb, mi mindig jól laktunk. A fitness viszont levegőtlen, így élvezhetetlen. Összességében nagyon kellemes 5 napot töltöttünk itt, úgyhogy jeles.Teljes vélemény >>
Családi nyaralásra érkeztünk 5 fővel. Két külön szobát kaptunk, az egyik nagyobb pótágyazható, a másik egy normál két személyes. A nagyobb szoba igazán tágas volt, még a pótággyal együtt is. A szobák és a fürdőszoba korrekt, tiszta. Az ágybetét puha, de ez ízlés dolga... A wellness egy beltéri medence, egy kis jakuzzi, sószoba és szaunák. Igazából nem is hiányzott több. Kellemesen el lehetett tölteni az időt. A reggeli mindig ugyanazokból az ételekből áll, de bőséges és lehet változatosan enni. A vacsora változatosabb, mi mindig jól laktunk. A fitness viszont levegőtlen, így élvezhetetlen. Összességében nagyon kellemes 5 napot töltöttünk itt, úgyhogy jeles.
4.62
Idősebb pár
2017. július 18.
...vastam el utazás előtt a korábbi vendég-véleményeket, mert közel sem volt igaz, amit egyesek írtak! Az étkezéseknél a menüsor minden nap változatos volt, a tisztaság, a wellnes részleg használata,az elhelyezés, a személyzet kedvessége mind kiváló volt. Hosszú utat kellett megtenni ide,ezért pláne jólesett,amit tapasztaltunk. Egy negatívum volt csak,... Teljes vélemény >>
Örülök, hogy nem olvastam el utazás előtt a korábbi vendég-véleményeket, mert közel sem volt igaz, amit egyesek írtak! Az étkezéseknél a menüsor minden nap változatos volt, a tisztaság, a wellnes részleg használata,az elhelyezés, a személyzet kedvessége mind kiváló volt. Hosszú utat kellett megtenni ide,ezért pláne jólesett,amit tapasztaltunk. Egy negatívum volt csak,kisállatokat nem engednék be 4 csillagos,gyerekbarát szállodába, meglepett, amikor nyitottam a szobaajtómat és egy fekete kutya be akart szaladni, pedig szeretem az állatokat, de ha elgondolom, hogy előtte az én ágyamban ilyen aludhatott, kiráz a hideg! A kíváló értékelést, ezt leszámítva adtam! Az állat tulajdonosoknak ott a kemping, kiváló adottságokkal, ahogyan láttam, és az étkezést igénybe vehetnék bejáróként. Nem hiszem, hogy ezzel népszerűbb az Önök szállodája, a jó és kiváló minősítést a munkájukkal már elérték!!
4.75
Kisgyerekes család
2017. június 20.
Tetszett a fürdő ,az ételek finomak voltak,tisztaság is megfelelő volt. A személyzet is mindent megtett, jól érezzük magunkat ezalatt a pár nap alatt. Egy dolog nem tetszett,hogy az ágy nagyon puha !Két összetolt ágy helyett a franciaágyat jobban értékeltem volna!
4.62
Reich Sándor
2017. június 16.
Nagyon jól èreztük magunkat a felesègemmel most voltunk először gyerekek nèlkül nyaralni ès hàla maguknak nagyon jól sikerült, èn hàzassàgi èvforduló alkalmàból vettem ezt a wellnes csomagot ès nem bàntam meg, biztos mèg a közel jövöben szeretnénk vedègeik lenni
4.75
Idősebb pár
2016. november 09.
Nagyszerű élménnyel gazdagodtam. Kényelmes, tiszta, barátságos a hotel és a wellness rész. Bár a gyógyfürdő közelsége nem indokolná, mégis hiányoltam legalább egy pici gyógyvizes medencét. Kiemelném a csomagunkhoz kapott ajándék 20 perces masszázst. A masszőr profi munkát végzett. Köszönjük a remek hétvégét.
4.88
Fiatal pár
2016. november 05.
Nagyon szép szálloda. Mindennel elégedettek voltunk az ott töltött 3 nap során. A választott csomag ár_ érték arányban tökéletes. A fürdődzobában lehetne melegebb a víz és hiányoltam a wifit is,de valamint a csomagunk ajándékot is tartalmazott ami hiányosan került a dobozba,de mindezt leszámítva nagyon kellemes volt.
4.75
Idősebb pár
2016. augusztus 29.
Nagyon jól éreztük magunkat a Dráva hotelben a párommal!A szobánk tágas és kényelmes volt!Az ételek kiválóak és bőségesek voltak!A személyzet figyelmes és kedves!A Welness részleg szép és tiszta! Csak ajánlani tudom mindenkinek!
4.88
Fiatal pár
2016. augusztus 26.
Nagyon tetszett a szívélyes fogadtatás, a szoba egyszerű eleganciája,a wellness részlegben igazi kikapcsolódás, felfrissülés várt. Legelégedettebb az étkezés megoldásával voltam, számos különböző ételféleségből kedvemre válogathattam, mennyiségi korlátozás nélkül. Kivétel nélkül minden étel és ital ízletes, ízlésesen tálalt volt, külön tetszett, ho... Teljes vélemény >>
Nagyon tetszett a szívélyes fogadtatás, a szoba egyszerű eleganciája,a wellness részlegben igazi kikapcsolódás, felfrissülés várt. Legelégedettebb az étkezés megoldásával voltam, számos különböző ételféleségből kedvemre válogathattam, mennyiségi korlátozás nélkül. Kivétel nélkül minden étel és ital ízletes, ízlésesen tálalt volt, külön tetszett, hogy a gyermeksarokban a kisgyermekek kedvenceit találhatták meg. Játszótér, gyermek játszószoba, ami kicsit a szülők dolgát egyszerűsíti. A környezet varázslatos, a helyszín jól megközelíthető,talán egyetlen kritika annyi lenne, hogy a parkolásért fizetni kell.
4.88
Idősebb pár
2016. augusztus 22.
Nagyon kellemes 5 napot töltöttünk a szállodában. A személyzet kedves. az ételek finomak,a velines részleg kiváló. Mindennel meg voltunk elégedve. Biztosan visszamegyünk.Mindenkinek ajánlom.
4.75
Fiatal pár
2016. augusztus 13.
Ételválaszték 4 csillaghoz képest szegényes.Matrac kényelmetlen. Takarítás nem tökéletes. Légkondi,elhelyezkedés,wellness jó.Pici javításokkal remek szálloda lehet belőle.
3.38
Idősebb pár
2016. augusztus 11.
Hosszú hétvége Harkányban ! Szálloda elhelyezkedése remek,/ közel a fürdőhöz/ csendes környezet, személyzet kedves,segítő . Másoknak is szívesen ajánlom !!
4.62
Kisgyerekes család
2016. augusztus 07.
Nagyon jól éreztük magunkat!Figyelmes személyzet,tiszta szobák,bőséges ételknálat!
5.00
Család nagyobb gyerekkel
2016. július 31.
A szállodában nagyon jól éreztük magunkat. ) Az ajándékba kapott 50%-os kupont kihasználva nagyon jó masszázsban volt részünk. A szobák tágasak, az ágyak kényelmesek, bár a pótágy rúgós matraca nem jött be a fiamnak. Összességében egy nagyon kellemes hetet töltöttünk a szállodában és tervezzük a visszatérést!Teljes vélemény >>
A családi nyaralásunkat ismét Harkányban töltöttük, most a Dráva Hotelben. A szállodában nagyon jól éreztük magunkat. A borús idő miatt a wellness részleget vettük igénybe nap, mint nap és imádtuk. :) Az ajándékba kapott 50%-os kupont kihasználva nagyon jó masszázsban volt részünk. A büfé reggeli és svédasztalos vacsora kifogástalan volt! A szobák tágasak, az ágyak kényelmesek, bár a pótágy rúgós matraca nem jött be a fiamnak. Negatívumként annyit szeretnék megemlíteni, hogy az egyik lepedőn csúnya fekete folt volt, ami zavarta a lányomat, ezt nem lett volna szabad felhúzni, és az étteremben az asztalokon nem volt cserélve a fehér abrosz. Összességében egy nagyon kellemes hetet töltöttünk a szállodában és tervezzük a visszatérést!
4.75

2016. július 27.
Kiváló wellness részleg,finom változatos ételek,udvarias figyelmes nem tolakodó személyzet jellemzi a szállodát.Szoba kényelmes volt.TV méret és csatorna választékon van hova fejlődni,ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat.
4.88
Kisgyerekes család
2016. július 18.
... egymással. Kellemes érzés volt kiülni az elhelyezett padokra. A szálloda rendelkezik napelemekkel, és monitorozzák a megtakarított energiát. Nekem ez nagyon szimpatikus volt. Mindemellett az ár a négycsillagos kategóriában vonzó, ha a negatívumokkal meg tudunk barátkozni, akkor egy kellemes pihenésben lehet részünk. Köszönöm a véleménynyilvánítás lehetőségét! Teljes vélemény >>
Az épület első megjelenése nagyon megnyerő, a recepció és környéke igényes kialakítású. A bejelentkezési procedúra egyszerű és gyors volt, ami egy hosszabb utazás után kifejezetten hasznos. A szoba mérete és kialakítása megfelelt az elvárásoknak. A tisztasággal akadtak problémák, melyszerint a fotelek és a kanapé alatt régen takarítottak, valamint a szekrények tetejére feltett bőröndök alja is komoly mennyiségű port gyűjtött össze. A személyzet arcáról - néhány esettől eltekintve - hiányzik a mosoly. Talán ezen a legkönnyebb javítani, és a vendég komfortérzetét is jelentősen befolyásolja. Az ételek minősége kiváló, az ízvilága kellően változatos, kifejezetten szimpatikus volt a kitett előételek különlegessége. Szinte minden nap valami új étellel ismerkedtem meg. Ugyanakkor, ha a kisgyermekek szemszögéből nézem, két esetben is kifogott a választékon a gyermekek egyébként válogatós mivolta. Összességében az étterem megítélése pozitív. A Wellness részleg kialakítása az igényeknek megfelelt, volt lehetőség játékra és úszásra is. Az élményelemek gombnyomásra indultak, nem működtek feleslegesen, és nem is kellett várni rá. Tisztaság itt megfelelő. Szaunák kialakítása is kifejezetten kellemes. A játszószoba mérete és felszereltsége elmarad a más szállodákban tapasztaltakról, ettől függetlenül a gyerekek szerették. A kert kialakítása és gondozottsága is megnyerő volt. Járdák, növények harmonizáltak egymással. Kellemes érzés volt kiülni az elhelyezett padokra. A szálloda rendelkezik napelemekkel, és monitorozzák a megtakarított energiát. Nekem ez nagyon szimpatikus volt. Mindemellett az ár a négycsillagos kategóriában vonzó, ha a negatívumokkal meg tudunk barátkozni, akkor egy kellemes pihenésben lehet részünk. Köszönöm a véleménynyilvánítás lehetőségét!
3.38
Kisgyerekes család
2016. július 17.
...k, mindenki talál magának megfelelő ételt. A reggeli fullos, a vacsora is bőséges, mindig volt tészta, csirke, sertés, hal, mindenféle köret, savanyúságok és több fajta saláta, és nem utolsó sorban 5-6 féle sütemény. A szálloda is nagyon jól felszerelt, billiárd, welness, kondi, jól felszerelt játszószoba. Mi két gyerekkel voltunk, ők is nagyon jól érezték magukat. Teljes vélemény >>
Nekünk minden nagyon tetszett, a szoba jól felszerelt és kellően nagy. A tisztaság maximális. A személyzet kedves és segítőkész. Az ellátás is nagyon jó. Bőséges választék, mindenki talál magának megfelelő ételt. A reggeli fullos, a vacsora is bőséges, mindig volt tészta, csirke, sertés, hal, mindenféle köret, savanyúságok és több fajta saláta, és nem utolsó sorban 5-6 féle sütemény. A szálloda is nagyon jól felszerelt, billiárd, welness, kondi, jól felszerelt játszószoba. Mi két gyerekkel voltunk, ők is nagyon jól érezték magukat.
5.00
Idősebb pár
2016. július 05.
A szálloda remek, és mivel hétköznap voltunk, csendes is volt. Pihenésre kiváló. A fürdő közel van, pár perc gyalog. Sajnos a szállodának nincsen saját termálvizes medencéje. Már több négycsillagos szállodában jártunk, így kicsit több mosolyhoz és segítőkészséghez vagyunk szokva. A wellness-részleg kitűnő, a masszírozás tökéletes volt.Teljes vélemény >>
A szálloda remek, és mivel hétköznap voltunk, csendes is volt. Pihenésre kiváló. A fürdő közel van, pár perc gyalog. Sajnos a szállodának nincsen saját termálvizes medencéje. A szálloda személyzete többnyire kedves (főleg az idősebb dolgozók), bár az első napokban volt néhány kellemetlen tapasztalatunk (talán a kezdőkkel). Már több négycsillagos szállodában jártunk, így kicsit több mosolyhoz és segítőkészséghez vagyunk szokva. Például a bárban szinte mindig várnunk kellett, de a vacsoránál mindenki nagyon udvarias volt. Bár előre jeleztük, hogy egyikünk ételallergiás, mégsem éreztük azt, hogy ezzel komolyabban foglalkoznának. Így elég kevés volt a választék annak, aki nem ehet mindent. A wellness-részleg kitűnő, a masszírozás tökéletes volt. Az apró kellemetlenségeket leszámítva jól éreztük magunkat, tökéletes volt a pihenés.
4.12
Idősebb pár
2016. május 30.
Személyzet figyelmes, szolgáltatások szuperek, vizhőmérséklet kellemes!Mindenkinek ajánlani tudom!
4.75

2016. május 18.
Tetszett:Nagyon tiszta a szàlloda, mind a szobàk, mind a wellness rèszleg. Igényes, széles választék a wellness szolgáltatásokban. Late check out és wlness ebéd a távozás napján.Kedves, segítőkész személyzet. Fejlesztendő: Az étteremben az étel kínálatot bővíthetnék laktóz érzékeny emberek számára alternatívaként fogyasztható ételek... Teljes vélemény >>
Tetszett:Nagyon tiszta a szàlloda, mind a szobàk, mind a wellness rèszleg. Igényes, széles választék a wellness szolgáltatásokban. Late check out és wlness ebéd a távozás napján.Kedves, segítőkész személyzet. Fejlesztendő: Az étteremben az étel kínálatot bővíthetnék laktóz érzékeny emberek számára alternatívaként fogyasztható ételekkel. Volt hogy csak a natur salátán nem volt tejtermék, reggelinél is esetleg laktozmentes tej, joghurt szerepelhetne a kinálatban.
4.88
Idősebb pár
2016. április 25.
...lodában április közepén mennyire kevesen vannak és mégis minden alap és extra szolgáltatás milyen kitűnően működik. Az alkalmazottak kedvesek, az ételek bőségesek és választékosak és a wellness szolgáltatásokkal is meg voltunk elégedve. Egyetlen negatívumként kell megemlíteni, hogy a fűtési szezont követően a nedves ruhaneműk nehezen száradnak a szobában, fürdőben. Teljes vélemény >>
Nagyon jól éreztük Magunkat az öt nap alatt a Dráva Hotelben. Meglepő volt, hogy a szállodában április közepén mennyire kevesen vannak és mégis minden alap és extra szolgáltatás milyen kitűnően működik. Az alkalmazottak kedvesek, az ételek bőségesek és választékosak és a wellness szolgáltatásokkal is meg voltunk elégedve. Egyetlen negatívumként kell megemlíteni, hogy a fűtési szezont követően a nedves ruhaneműk nehezen száradnak a szobában, fürdőben.
4.75
Idősebb pár
2016. március 16.
Gyors visszaigazolás, könnyen megközelíthető a szálloda, bejelentkezést hamar letudtuk, egy kényelmes szoba várt, külön élveztük a március 12-én a szauna és fürdő késői nyitva tartását, remek konyha, és segítőkész személyzet. Kellemesen kikapcsolódtunk.
4.88
Fiatal pár
2016. február 15.
Átlagban véve jó volt csak ajánlani tudom, aki nem a személyzettel van ott csevegni, mert őszintén nem volt legkedvesebb a személyzet a wellness osztályon, inkább nyűgnek érezték a vendégek egyéb kéréseit. Az étkezés jó volt nagyon finom ételek kerültek felszolgálásra a reggeli illetve vacsorai svèdasztalnál. A tisztaság nem volt kifogásolható.
4.12
Idősebb pár
2015. augusztus 24.
A wellness reszleg a szalloda meretehez kepest kicsi, ezert idonkent zsufolt. A hotel szinte semmilyen programm lehetoseget nem kinal. Osszessegeben a szalloda kenyelmes,megfelelo az ellatas.Nyugodt passziv pihenesre alkalmas.
3.88
Idősebb pár
2015. július 25.
ami tetszett:jó elhelyeszkedés,kellemes szoba,tisztaság,udvarias személyzet,kellemes wellnes és vizhőfok.Ami nem tetszett:gyakran nem müködő lift és klima a földszinten,továbbá a wifi csak a fölszinten müködött,ott is többször nem.Az étkezés lehetne változatosabb,főleg a reggelik.
3.75
Fiatal pár
2015. július 24.
Medence kiváló,kikapcsolódásra megfelelő hely.
4.88
Tódorné Vörös Éva
2014. június 23.
Nagyon kedves személyzet és kényelmes, tágas szoba várt bennünket, babaággyal, babakáddal. Bõvítés esetén egy kicsi gyerekmedence nagy vonzerõt jelenthetne. Külön gratuláció a szakácsnak, valamennyi étel nagyon ízletes volt! A Harkányi Gyógyfürdõ és Strand még babakocsival is nagyon közel van, a langyos meleg vízû nagymedencében... Teljes vélemény >>
Nagyon kedves személyzet és kényelmes, tágas szoba várt bennünket, babaággyal, babakáddal. Bõvítés esetén egy kicsi gyerekmedence nagy vonzerõt jelenthetne. Külön gratuláció a szakácsnak, valamennyi étel nagyon ízletes volt! A Harkányi Gyógyfürdõ és Strand még babakocsival is nagyon közel van, a langyos meleg vízû nagymedencében kellemesen fürdõzött a család, a vízbõl követve a foci VB eseményeit.
5.00
Pénzes István Levente
2014. március 03.
Kellemes nyugodt ellazulásra kiválóan alkalmas.
4.62
Fiatal pár
2014. január 08.
...okot (29 C°), de szerencsére a víz ennél melegebb volt, pont annyira, hogy még úszáshoz is alkalmas legyen. A személyzet itt is kedves volt (már amikor a helyükön voltak és nem éppen masszíroztak) A masszázs egészen remek, ajánlom mindenkinek. Az éttermi személyzet is megfelelően teszi a dolgát, ha sok vendég megy le egyszerre, akkor kicsit beúszn... Teljes vélemény >>
Mivel magam is több évig dolgoztam egy fővárosi 5*-os szállodában,ezért vendégként elég kritikus szemmel figyelem, hogyan teljesítenek a különböző szálláshelyek, mind Mo.-on mind pedig külföldön. Szerencsére a szálloda csupa kellemes meglepetéssel szolgált: érkezésünkkor a recepciós hölgy készségesen ellátott minket minden fontosabb információval (és végig az ottlétünk alatt is készséges volt). A szobák egyszerűek, de tágasak és tiszták és még az ágy is viszonylag kényelmes.A tv elég kicsi, úgyhogy az ágyból nem nagyon látni és elférne még 1-2 csatorna (pl zene, de ide ne tévézni menjen az ember! A wellness részleg is egészen jó: szaunák, gőzfürdő (szuper). Első látogatásunkkor kicsit megijedtem, amikor megláttam a táblán kiírt vízhőfokot (29 C°), de szerencsére a víz ennél melegebb volt, pont annyira, hogy még úszáshoz is alkalmas legyen. A személyzet itt is kedves volt (már amikor a helyükön voltak és nem éppen masszíroztak) A masszázs egészen remek, ajánlom mindenkinek. Az éttermi személyzet is megfelelően teszi a dolgát, ha sok vendég megy le egyszerre, akkor kicsit beúsznak, de amúgy mindenben segítőkészek és figyelmesek. A reggeli gépi kávé az egyik legfinomabb amit eddig automatából ittam, a gyümölcslevekről ugyanez már nem mondható el. (szörnyű) A vacsorák igen választékosak és jó minőségűek, a reggeli is finom, sokféle, de mindig ugyanazok az ételek voltak feltálalva. Az árak megfizethetőek, még a minibár árai sem verdesik az eget. Összességében sok pozitív élménnyel gazdagodtunk és nagyon kellemesen töltöttük el azt a pár napot.
4.38
Fiatal pár
2013. november 18.
...ávét, egyszerűen imádtuk, nagyon fincsi volt. A felszolgálók és mind a személyzet nagyon segítőkészek és kedvesek voltak. A superior szobával csak annyi volt a baj, hogy a tv-t nem lehetett az ágyból nézni, de a szoba elönye, hogy tágas és kényelmesebb mint a classic. Alapjában mi mint fiatal pár, nekünk tökéletesen bejött hogy pihenjünk egyet... Köszönjük Szépen!! Teljes vélemény >>
Az étel kínálat lehetett volna kicsit szélesebb.A kávét, egyszerűen imádtuk, nagyon fincsi volt. A felszolgálók és mind a személyzet nagyon segítőkészek és kedvesek voltak. A superior szobával csak annyi volt a baj, hogy a tv-t nem lehetett az ágyból nézni, de a szoba elönye, hogy tágas és kényelmesebb mint a classic. Alapjában mi mint fiatal pár, nekünk tökéletesen bejött hogy pihenjünk egyet... Köszönjük Szépen!!
4.25
Idősebb pár
2013. november 03.
A szálloda szolgáltatásai összeségében nagyon jók, már többször jártunk itt. Amin nagyon jó lenne javítani a reggelihez tartozó gyümölcslé kínálat, valamint a kávé minősége. Egy 4 csillagos szálloda szolgáltatásába bele kellene hogy férjen jó minőségű (ne cikoria) kávé felszolgáglás és ne olcsó szörpből készüljön a narancslé, mindez felár nélkül. L... Teljes vélemény >>
A szálloda szolgáltatásai összeségében nagyon jók, már többször jártunk itt. Amin nagyon jó lenne javítani a reggelihez tartozó gyümölcslé kínálat, valamint a kávé minősége. Egy 4 csillagos szálloda szolgáltatásába bele kellene hogy férjen jó minőségű (ne cikoria) kávé felszolgáglás és ne olcsó szörpből készüljön a narancslé, mindez felár nélkül. Lehet hogy ez az észrevétel " nevetséges", mégis ahogy észrevettem másokat is zavart. Ezek azok az apró részletek, ami nagyon sokat tud javítani, de ha nincs nagyon sokat ront a megitélésen. Javaslat a vezetőségnek.
4.38
Dr. Juhászné Bordács Veronika
2013. október 07.
...minden kérdésemre választ kaptam, sőt, még a környéken program lehetőséget is ajánlottak. Külön megemlíteném az étterem személyzetét. Kedvesek, figyelmesek, udvariasak. Összességében csak jót tudok mondani a szállodáról, s ha csak tehetem, ajánlom ismerőseimnek is. A jövő tavaszi felfrissülés, regeneráció idejére terveim szerint ismét a hotelben fogok megszállni. Teljes vélemény >>
Immár második alkalommal töltöttem el majd egy hetet,s vettem igénybe a szálloda szolgáltatásait. Az, hogy visszatértem, jelzi, első alkalommal is nagyon jól éreztem magam. A recepción minden kérdésemre választ kaptam, sőt, még a környéken program lehetőséget is ajánlottak. Külön megemlíteném az étterem személyzetét. Kedvesek, figyelmesek, udvariasak. Összességében csak jót tudok mondani a szállodáról, s ha csak tehetem, ajánlom ismerőseimnek is. A jövő tavaszi felfrissülés, regeneráció idejére terveim szerint ismét a hotelben fogok megszállni.
4.75
Fiatal pár
2013. május 21.
...nősége, mennyisége nagyon gyenge, kevés 4 csillaghoz!!! Fittness terem: 3 súlyzó, 1 legmagic, 2 bicikli, wellness: szaunák mondjuk rendben, jacuzzi habzik, bele menni bátorság, nyugàgy néhány, full gagyi, vadászni kell, étterem: reggel-este 1-2 pincér (szegények a hátukon pörögnek), főidőben minden üres, mindenre várni kell, mert "készül". W... Teljes vélemény >>
A szolgáltatások minősége, mennyisége nagyon gyenge, kevés 4 csillaghoz!!! Fittness terem: 3 súlyzó, 1 legmagic, 2 bicikli, wellness: szaunák mondjuk rendben, jacuzzi habzik, bele menni bátorság, nyugàgy néhány, full gagyi, vadászni kell, étterem: reggel-este 1-2 pincér (szegények a hátukon pörögnek), főidőben minden üres, mindenre várni kell, mert "készül". Wifi csak a recepción, bár, mint olyan nincs az épületben. Ami pozitív, hogy a személyzet nagyon kedves, segítőkész!!
2.88
Kisgyerekes család
2013. március 05.
Nagyon jól éreztük magunkat, kedves volt a személyzet. A wellnes részleg nagyon tiszta volt, és az élménymedence sok elemből állt, gyerkőcöm nagyon élvezte.Ajánlom a szállót kisgyerekes családoknak, gyermekbarát volt a hotel.
5.00
Idősebb pár
2013. január 10.
Jó ár/érték arányú szolgáltatás, kedves, segítőkész személyzettel. _Volt egy-két észrevételünk, amin lehetne javítani : - étkezéseknél többször sikerült olyan tényért választanom, aminek a tisztatága (alján étel maradékos volt) nem volt makulátlan, - a wellness szolgáltatások reggeli és esti időszakban csökkentett üzemmódban működtek (gőzkabin, m... Teljes vélemény >>
Jó ár/érték arányú szolgáltatás, kedves, segítőkész személyzettel. _Volt egy-két észrevételünk, amin lehetne javítani : - étkezéseknél többször sikerült olyan tényért választanom, aminek a tisztatága (alján étel maradékos volt) nem volt makulátlan, - a wellness szolgáltatások reggeli és esti időszakban csökkentett üzemmódban működtek (gőzkabin, medencei élményszolgáltatások), - a classic szoba 2 db fejnél görgős kerekű ágyait, szerencsésebb lenne fejvégnél is egymáshoz rögzíteni (lábvégnél rögzítve vannak), mert így könnyen elmozognak. A fönti kisebb kellemetlenségeket leszámítva nagyon jól éreztük magunkat.
4.14
Még több vendégvélemény ebben a témában >>
Olvass további véleményeket a szálláshelyről!
Kis türelmet kérek...
Sütiket használunk a jobb felhasználói élmény, elemzések és hirdetések megjelenítése érdekében.
Az üzenet bezárásával vagy a böngészés folytatásával elfogadod a sütik használatát. Részletek >>
Élvezd exkluzív akcióinkat!
Név:
E-mail cím: 
Kérdésed van?
Hívj minket:
(+36-1) 457-8450

Itt is megtalálsz minket:
Facebook  Youtube  Instagram

Szerzői jog © 2004-2026 Hotelstart Kft. Minden jog fenntartva.