A szállásértékeléseket olyan vendégek írták, akik már kipróbálták ezt a szálláshelyet. Az általuk írt megjegyzések, észrevételek és az adott pontok az ő véleményüket tükrözik, és nem feltétlenül azonosak a Szállásvadász álláspontjával. Ha Ön is szeretné értékelést írni, először szobát kell foglalnia, majd az elutazása után emailben kérdőívet kap, melyet kitöltve elmondhatja véleményét. Tudj meg többet!
Kolping Hotel Spa & Family Resort, Alsópáhok >>
2020. február 29. szombat
2020. március 13. péntek
Köszönjük, hogy szállodánkat választották családi pihenésük helyszínéül, és tapasztalatait megosztotta velünk.
Szállodánk egy 10 hektáros parkban helyezkedik el és több épületből áll, így valóban vannak olyan szobák, ahonnét a családi élményfürdő egy kisebb sétára van. Igyekszünk mindent elkövetni azért, hogy a közlekedéssel töltött idő kellemesebben teljen, így az épületeket fűtött folyosókkal kötöttük össze, és a falakon mindenhol készségfejlesztő játékokat, apró meglepetéseket helyeztünk el a gyerekeknek. Sajnálom, hogy a wellnesshez vezető út Önöknek kényelmetlenséget jelentett. Érdemes foglaláskor jelezni, hogy az élményfürdőhöz közelebb szeretnék a szobát. Kollégáim lehetőségeikhez mérten igyekeznek a hasonló kéréseket teljesíteni. Bízom benne, hogy összességében azonban sok szép élményt gyűjtöttek, amik talán feledtetni tudják ezeket a kellemetlenségeket, és lesz még alkalmunk találkozni. Mi szeretettel várjuk Önöket vissza! Házigazdaként a Kolping Hotelből, Kövécs Júlia
2019. december 28. szombat
2020. február 05. szerda
Reméljük, ennek ellenére lesz még alkalmunk találkozni, mi mindent megteszünk, hogy jobb élményekkel térjenek majd haza! Szeretettel várjuk Önöket vissza! Házigazdaként a Kolping Hotelből, Kövécs Júlia
Kolping Hotel Spa & Family Resort Alsópáhok csomagajánlatai - 5 ajánlat
2019. december 10. kedd
2019. december 27. péntek
Sajnálom, hogy az összenyitható szobából adódóan kellemetlenségek érték önöket a pihenés kezdetén. Örülök, hogy ezt szobacserével sikerült megoldanunk, és így összességében szép élményeket őriznek a nálunk töltött napokról. Szeretettel várjuk Önöket vissza!
2019. december 06. péntek
2019. november 15. péntek
2019. január 22. kedd
2019. február 04. hétfő
2018. június 04. hétfő
Köszönjük a pozitív értékelést! Örömmel olvastuk, hogy sok szép élményt gyűjtöttek a nálunk töltött napokban, és a család minden tagja jól érezte magát. A köztévén túl több csatorna is elérhető még a szobákban, sajnáljuk, ha ezek között Önök most nem találtak kedvükre valót. Bbízom benne, hogy a tartalmasan együtt töltött idő kárpótolta ezért a hiányért Önöket. Gondoljanak ránk a következő családi kikapcsolódás tervezésekor is! Szeretettel várjuk Önöket vissza!
2018. április 09. hétfő
2018. április 18. szerda
Nagyon köszönjük a pozitív visszajelzést. Örömmel olvastuk, hogy sok közös élménnyel gazdagodott nálunk a család, és közben Önök is ki tudtak kapcsolódni kicsit. Gondoljanak ránk a következő pihenés tervezésekor is. Szeretettel várjuk Önöket vissza!
2018. február 28. szerda
2017. december 11. hétfő
2017. december 13. szerda
Köszönjük, hogy már többször is bennünket választottak családi pihenésük helyszínéül. Sajnáljuk, hogy ezúttal a szoba hőmérsékletét nem tudtuk úgy beállítani, hogy Önöknek komfortos legyen. Bízom benne, hogy ennek ellenére sok szép élménnyel utaztak haza végül, és lesz még alkalmunk találkozni. Szeretettel várjuk Önöket vissza!
2017. december 11. hétfő
2017. december 13. szerda
Nagyon köszönjük a pozitív visszajelzést. Örömmel olvastuk, hogy programjaink sok élményt nyújtottak a család minden tagjának, és ételeink is között is mindig találtak kedvükre valót. Reméljük, hamarosan ismét vendégeink között köszönthetjük Önöket! Szeretettel visszavárja Önöket a Kolping Hotel egész csapata
2017. október 16. hétfő
2017. október 16. hétfő
2017. július 04. kedd
2017. július 11. kedd
Köszönjük a visszajelzését! Örömünkre szolgál, hogy szállodánkat választotta a családi vakáció helyszínéül. Reméljük, hogy sok szép élmény birtokában térhettek vissza a hétköznapokba. Legyenek vendégeink máskor is! A kijelölt dohányzási pontok megjelölését mindenben szabvány szerint alakítottuk ki. A legújabb szállodai minitérképünkön éppen a napokban történt a dohányzási pontok hangsúlyosabb megjelenítése. Bízunk benne, hogy ezzel is felhívjuk minden vendég figyelmét rá, hogy hol tartózkodjanak amikor dohányozni szeretnének, hogy legkevésbé zavarják a többi vendéget.
Kolping Hotel Csapata
2017. május 09. kedd
Örülünk, hogy ilyen jól érezték magukat a szállodában. Legközelebb is pazar programokkal és sok pihenési lehetőséggel várjuk. Ha tehetik, próbálják ki a családi lakosztály nyújtotta kényelmet, ahol a gyermekeknek önálló birodalmuk van.
Üdvözlettel,
Kolping Hotel Csapata
Kedves Látogatónk!
Kérdés - válasz formában próbálunk segíteni abban, hogy teljes képet kapj az oldalunkon szereplő értékelések írásáról, kikerüléséről, pontszámokról... Ha nem kaptál mindenre választ, keress minket bátran!
Azt szeretnénk, hogy ne csak a szálláshelyek által közzétett információkból, hanem korábbi vendégek véleménye és tapasztalatai alapján is tájékozódhass. Ezáltal is segíteni szeretnék választásod és hozzájárulni ahhoz, hogy körültekintő és megfontolt döntést hozhass pihenésed lefoglalásakor.
Csak akkor írhatsz a Szállásvadászon megjelenő értékelést, ha az oldalunkon foglaltak szállást a Kolping Hotel Spa & Family Resort szálláshelyre és igazoltan meg is szálltak ott. Elutazás után egy kérdőívet küldünk e-mailben, melyen pontozhatod a szálláshely szolgáltatásait és részletesen is kifejtheted véleményed.
Elutazásod után 1 nappal már lehetőséged van értékelni. Azt javasoljuk és kérjük, hogy tedd ezt meg minél előbb. Idővel azonban az emlékek halványulnak, ezért úgy döntöttünk, hogy legkésőbb az utazásod követő 120. nap töltheted ki a kérdőívet. Nem kell aggódnod, ha közeleg a határidő és még nem értékeltél, e-mailben figyelmeztetni fogunk.
Igen. Ahogy neked megadjuk a lehetőséget, hogy kifejtsd tapasztalataid és elmondhasd, hogy telt az utazásod, úgy a szálláshelynek is lehetősége van, hogy reagáljon az általad leírtakra. Ennek is van időbeli korlátja, az érékelés közzétételét követő 120 nap áll a rendelkezésükre.
Kollégaink minden értékelést elolvasnak és jóváhagynak. 7 napnyi időt kérünk erre, de leggyakrabban már három nap is elegendő, hogy megnézhesd, hogy jelenik meg oldalunkon véleményed.
Szinte biztos, hogy igen. Nagyon kivételes esetben előfordul, hogy nem jelenítünk meg egy véleményt. Példa lehet erre, ha az értékelésben durva, sértő nyelvezetet használtál, politikai, etnikai, vallási vagy szexuális vonatkozású megjegyzést tettél vagy mások jogait sértő tartalmat próbáltál közzétenni. Lekerülhet értékelésed a szálláshely kérésére is, amennyiben tényszerűen/igazoltan cáfolni tudják az általad leírtakat. Fontos tudnod, hogy a leadott értékelések több mint 99,6%-a kikerül és kinn marad az oldalon, 1000 véleményenként tehát csak kevesebb, mint 4 darabot érintenek a korlátozások, és ez teljesen független attól, hogy az adott vélemény pozitív vagy negatív a szálláshelyre nézve.
Igen, fenntartjuk a jogot a szöveges értékelés módosításra. Erre nagyon kivételes esetben kerülhet sor, csak akkor, ha a szöveges értékelés kis része nem alkalmas a közzétételre, többi része azonban igen. Teljes nevén neveztél például egy szállodában dolgozó személyt, akinek személyiségi jogát sértené, ha változtatás nélkül jelenítenénk meg írásod. Fontos tudnod azonban, hogy ha módosítunk egy értékelést, az semmi esetre sem érinti mondanivalód lényegi részét. Helyesírási hibákat nem javítunk ki. Pontozásod semmilyen körülmények közt nem módosítjuk.
8 faktort tudsz pontozni egy 5 fokozatú skálán. Ezek a következők: Ennyire tetszett általában / Személyzet / Tisztaság / Ár-érték arány / Kényelem / Szolgáltatások / Étkezés / Elhelyezkedés. Valamennyi leadott pontszámodat átlagoljuk, ez lesz értékelésed átlagpontszáma. A faktorokra leadott pontszámaid külön is kijelezzük. Ha valamelyik faktort nem értékeled, azzal nem számolunk. 0 pontszám tehát nem adható, a legrosszabb értékelés az 1-es.
Egy szálláshely kijelzett pontértéke az egyedi értékelések átlagpontszámainak az átlaga. A faktorokra leadott pontokat külön is átlagoljuk és kijelezzük. Minden esetben 2 tizedesre kerekítünk.
Egy szálláshely szolgáltatási színvonala idővel változhat, így a régen leadott értékelések már nem feltétlenül relevánsak. Ezeket az értékeléseket sem távolítjuk el, de a pontozásba csak az elmúlt 12 hónap értékelési számítanak bele. Szeretnénk ugyanakkor, hogy a kijelzett pontszám több vendég véleményén alapulna, így amennyiben egy szálláshelynek nincs legalább 10 értékelése az elmúlt 12 hónapban, úgy a legfrissebb 10 értékeléssel számolunk. A szálláshely véleményösszegző oldalán pontosan láthatod, hogy korábban hányan értékeltek, továbbá az aktuális pontszám hány értékelésen alapul.
Az értékelés leadásánál választhatsz, hogy az oldalon kijelezzük-e teljes neved, csak keresztneved, vagy név nélkül jelenjen meg az értékelésed. Kizárólag a szálláshely számára értékelésed mellé kijelezzük rendelési számod, mely alapján be tudnak azonosítani, hogy esetleges reklamációd, panaszaid kivizsgálhassák és érdemben tudjanak válaszolni rá.
Az eligazodáshoz a legnagyobb segítséget a pontszámok adják. Nézd meg az átlagpontszámot, a faktoronkénti pontszámokat, és rögtön elhelyezheted a szálláshelyet egy képzeletbeli rangsorban. De vannak más fogódzkodók is: ha gyermekkel utazol, biztosan jobban számítanak a korábbi családosok véleményei. Ha pároddal, akkor a kettesben utazóké. Te választhatod ki, hogy az összes véleményben böngészel vagy csak az előre definiált 7 csoport valamelyikében. A megjelenő értékeléseket sorrendezheted is legújabbak, legjobbak, legrosszabbak szerint, kiválaszthatod, ha csak a szöveges blokkal is rendelkező értékeléseket akarod látni, vagy az összeset.
A szálláshelyek pontozása kizárólag a 8 faktorra adott pontszámokon alapul. Az egyéb kérdéseknek több funkciójuk lehet. Ezek a következők:
1.Adategyeztetés. Példa erre: Hány éjszakát töltöttél a szállodában? Az erre a kérdésre adott válaszodból megtudhatjuk, ha tartózkodásod időtartama a foglaláshoz képest módosult. Ez megkönnyíti egyeztetésünket a szálláshellyel.
2. Minőségbiztosítás. Példa erre: Olyan volt a szálláshely, mint a képeken? Az ilyen típusú kérdésre adott válaszodból megtudhatjuk, ha egy szálláshely adatállománya elavult és frissítésre szorul.
3. Szolgáltatási színvonal felmérése. Példák erre: Finom volt a kávé a reggelinél? Milyen volt a WiFI? Az ilyen típusú kérdésekből felmérhetjük, mik a szálloda erősségei és gyengéi. A válaszokat összegezzük, és ha egy szálláshely valamiben kimagasló, azt kijelezzük az oldalon.
Legjobb értékelést sorrendben a következő szobák kapták: Családi lakosztály, Kétágyas szoba és Superior lakosztály.
Korábbi vendégeink közül az idősebb párok, a nagygyerekes családok és a kisgyerekes családok érezték magukat a legjobban.