Thermal Hotel Harkány

7815 Harkány, Járó József u. 1.

Rendkívüli intézkedések a járványügyi helyzetre való tekintettel

A szálláshely közleménye a járvány kapcsán a következő:

Szállodánk a megfelelő óvintézkedések megtételével igyekszik, hogy vendégeink a legnagyobb biztonságban érezhessék magukat.

Figyelve a szakmai-, és járványügyi ajánlásokat elkészítettünk egy kis tájékoztatót az Önök részére.
Dolgozóinkat is felkészítettük és készítjük fel folyamatosan a higiéniai és biztonsági követelményekre.
Bejelentkezés:
- Szájmaszk vásárolható majd szállodánk recepcióján.
- Megkérjük Önöket, hogy amennyiben lehetséges, akkor saját tollat használjanak az esetleges aláírásokhoz, illetve a bejelentkező űrlap kitöltéséhez, ha ez nem történt volna meg előre.
- Megérkezéskor szállodánk recepcióján – ahogyan a többi közösségi helységben is - kézfertőtlenítő állomás kerül kihelyezésre. Megkérünk minden kedves Vendéget, hogy érkezéskor ezzel fertőtlenítsék kezüket.
- Kollégáink csak egészségesen jöhetnek dolgozni, bármiféle betegség gyanúja esetén otthon kell maradniuk. És Önöket is megkérjük, hogy felelősségteljesen induljanak útnak.
- Bejelentkezésnél várakozás esetén kérjük tartsák be a 1,5 méteres távolságot.

Kézfertőtlenítés:
- Szállodánk különböző bejáratainál (étterem, hotel, wellness részleg…), közlekedési útvonalakon kézfertőtlenítőket helyezünk el szíves használatra.

Lift használata:
- A lift használatát egyidejűleg maximum 2 fő használhatja, továbbá kérjük, ha lehetséges, csak érkezéskor, illetve távozáskor a csomagok könnyebb szállítása érdekében használják. A lift nyomógombjait munkatársaink igyekeznek minél gyakrabban fertőtleníteni. Lehetőség szerint könyökkel nyomják meg a gombokat.

Vendégszobák:
- Érkező vendégeink részére már előre pihentetett, fertőtlenített szobákat biztosítunk.
- Munkatársaink naponta takarítják a szobájukat és fertőtlenítik a gyakran használt felületeket, mint például kilincsek, lerakófelületek, pultok, kapcsolók, távirányítók.

Közösségi terek:
- Természetesen azoknak a felületeknek a tisztítására és fertőtlenítésére, amelyekkel a vendégek érintkeznek, hiszen megfogják őket – ajtókilincs, villanykapcsoló vagy távirányító- naponta többször is sor kerül.
- Ugyanígy naponta többször fertőtlenítjük és tisztítjuk a közösségi mosdókat, valamint a lifteket is.
- Szállodánk helyiségeit, a bárt, az éttermet és a wellness részleget is naponta többször és alaposan kiszellőztetjük.

Étkezések:
- Szállodánk telítettsége függvényében előfordulhat a különböző étkezési idők beosztása.
- Figyelünk arra is, hogy az étteremben egyszerre csak meghatározott létszámú vendég tartózkodhasson. Az ültetésnél éttermi kollégáink segédkeznek majd.
- Éttermünkben az étkezéseknél kollégáink szolgálják fel, ők tálalják az ételeket a vendégeinknek, hiszen így elkerülhetővé válik az, hogy a tálaláskor szükséges eszközöket egymás után fogják meg a vendégek.
Wellness részleg:
- A pihenőágyak páros elrendezéssel 1,5 méter védőtávolság megtartása mellett vannak elhelyezve.
- A wellness részlegben található korlátok, kilincsek, kapcsolók, fekvő-, ülő felületek fertőtlenítését kollégáink folyamatosan végzik ügyelve az Önök pihenésére.
- Medencéink használata előtt kötelező lesz a zuhanyzás! Kérünk mindenkit, hogy ezzel a fontos lépéssel segítse mindenki biztonságát, óvja mások egészségét!
- Recepciónknál és medencénkben kérjük fokozottan tartsák be a 1,5 méteres távolságot.

Gyermek foglalkoztató:
- Beltéri játszószobánk ajtaját sajnos egy időre be kell zárjuk, azonban a kültéri játszóteret mindenki a saját felelősségére a 1,5 méteres távolságot betartva tudja igénybe venni, ennek megfelelően a csomagjainkban meghirdetett animátor szolgálatot sajnos nem tudjuk biztosítani.

Fizetés:
- Lehetőség szerint a készpénzmentes (bankkártya, okos eszközök stb.) fizetést alkalmazzák.

Szabadtéri programlehetőségek:

- Lengőteke
- Kerékpárkölcsönzés
- Strandröplabda pálya
- Teniszpálya
- Petanque


Kérjük, bármilyen betegségre utaló jelet észlel magán, a szobájában tartózkodva, telefonon keresztül értesítse a recepciót, hogy megtehessük a szükséges intézkedéseket.

A megszokott vendégszeretettel várjuk Önöket.

Vigyázzunk egymásra!
Sütiket használunk a jobb felhasználói élmény, elemzések és hirdetések megjelenítése érdekében.
Az üzenet bezárásával vagy a böngészés folytatásával elfogadod a sütik használatát. Részletek >>
Élvezd exkluzív akcióinkat!
Név:
E-mail cím: 
Kérdésed van?
Hívj minket:
(+36-1) 457-8450
Írj nekünk:

Itt is megtalálsz minket:
Facebook  Youtube  Instagram

Szerzői jog © 2004-2024 Hotelstart Kft. Minden jog fenntartva.
Thermal Hotel Harkány