Colosseum Wellness Hotel, Mórahalom
Család- és idősbartát szolgáltatások

Az összefoglalót a Szállásvadász segítője, az AI Vadász írta.

A vendégvisszajelzések egybehangzóan azt erősítik, hogy a Colosseum gyerekbarát szálloda, ahol kisgyerekkel kényelmes a pihenés. A tágas családi szobák és az egybenyitható megoldások megkönnyítik a többgyermekes családok, sőt a több generáció együtt utazó vendégek elhelyezését is. A jól felszerelt játszóház és az időnként szervezett animáció/foglalkozások igazi kedvencek, az étteremben pedig természetes a magasító bekészítése és a gyerekeknek készült egyszerűbb fogások. A wellnessben gyermekmedence/pancsoló várja a kicsiket, a babaköntös és a gördülékeny törölközőcsere pedig megkönnyíti a strandolást. Többen megjegyzik: egy kis csúszda a pancsolóban még tovább fokozná az élményt, de a medencék változatossága így is egész napos programot ad.

A szálloda kifejezetten időseknek ajánlott: csendes, kényelmes, a gyógyvíz könnyen elérhető, a személyzet pedig figyelmesen segít minden kérésben. Jó hír, hogy zuhanyzós szoba kérhető, és akadálymentes megoldásokkal tágas fürdőszobák, kapaszkodók, zuhanyülőke gondolnak a mozgásukban korlátozott vendégekre is. A liftek gyorsak, a közlekedés átgondolt, a pihenőterek barátságosak, így a regenerálódás valóban zavartalan. Az éttermi csapat az idősebb korosztály igényeire is figyel, rugalmasan segít diétás, laktóz- vagy gluténmentes kérések esetén.

Sokan választják a hotelt családi ünnepek méltó helyszíneként: születésnapok, házassági évfordulók, kerek évfordulók emlékezetesek lettek itt. A személyzet szívből jövő köszöntései, a pezsgős bekészítés, a torta biztonságos elhelyezése és az apró meglepetések különleges, otthonos ünnepi hangulatot teremtenek. A tágas közösségi terek és a gyógy- valamint élményfürdő közelsége miatt a programok könnyen a család minden tagjára szabhatók. A visszajáró vendégek szerint a Colosseum egyszerre kényelmes a babakortól a nagyszülőkig, és olyan hely, ahová jó újra és újra együtt visszatérni nem véletlenül emlegetik igazi család- és idősbartát szállodaként.

  • gyerekbarát szálloda
  • játszóház
  • gyermekmedence/pancsoló
  • családi szobák
  • animáció/foglalkozások
  • babaköntös, magasító
  • kisgyerekkel kényelmes
  • időseknek ajánlott
  • zuhanyzós szoba kérhető
  • akadálymentes megoldások
  • több generáció együtt
  • családi ünnepek méltó helysz

Colosseum Wellness Hotel, Mórahalom >>

Család- és idősbartát szolgáltatások - kiválogattuk nektek a kapcsolódó véleményeket
Mesterné Német Erzsébet
2026. március
A szálloda minden igényt kielégít. A Személyzet nagyon udvarias és előzékeny. A szobák elég nagyok, butorzatuk kifogástalan. A tisztaság a rend az egész szállodára és wellness részlegre egyaránt jellemző. Nagyon előnyös a wellness és szálloda közötti átjárhatóság. Fontos szempont a kamerával elzárt autó parkoló is. A gasztronómiai ellátás nagyon v... Teljes vélemény >>
A szálloda minden igényt kielégít. A Személyzet nagyon udvarias és előzékeny. A szobák elég nagyok, butorzatuk kifogástalan. A tisztaság a rend az egész szállodára és wellness részlegre egyaránt jellemző. Nagyon előnyös a wellness és szálloda közötti átjárhatóság. Fontos szempont a kamerával elzárt autó parkoló is. A gasztronómiai ellátás nagyon változatos és izletes volt. A Szálloda minden dolgozójának köszönjük, hogy mindent elkövettek azért, hogy kellemes 3 napot töltsünk el pihenéssel. Természetesen mindenkinek ajánlani fogjuk. Üdvözlettel: Mesterné Német Erzsébet.
5
rendkívüli
Margit
2026. március
A szobák kényelmesek, matracok jó minőségűek, wellness szuper, személyzet kedves. Egyes éttermi fogások kicsit gyengébbek voltak, a reggeli tükörtojást túlsütötték. Összességében tetszett a szálloda, vissza fogunk térni.
4.9
rendkívüli
József
2026. február
Kívül-belül gyönyörű szálloda, besorolásának megfelelő felszereltséggel, esztétikus szoba, kényelmes ágy és ágybetét, csodálatos fürdőszoba/!/. Tisztaság, kényelem, jó légkondi és fűtés, jó WIFI, jó tv és csatorna leosztás. Szép étterem, kedves és figyelmes személyzet, finom és bőséges-választékos félpanzió.Teljes vélemény >>
Kívül-belül gyönyörű szálloda, besorolásának megfelelő felszereltséggel, esztétikus szoba, kényelmes ágy és ágybetét, csodálatos fürdőszoba/!/. Tisztaság, kényelem, jó légkondi és fűtés, jó WIFI, jó tv és csatorna leosztás. Szép étterem, kedves és figyelmes személyzet, finom és bőséges-választékos félpanzió. Kiváló és széleskörű wellness szolgáltatások. Nagyon tetszett, hogy távozás napján díjmentesen igénybe vehettük egész nap a fürdő-és wellness szolgáltatásokat. Kiváló ingyenes zárt parkolási lehetőség. Szállásvadászon keresztül történő, jó ár-érték arányú foglalás. Minden rendben volt, köszönjük a lehetőséget, visszatérünk még!
4.9
rendkívüli
Ildikó
2026. január
szobák nagyon kényelmesek, tisztaság mindenhol, személyzet nagyon kedves, ételek nagyon finomak. Tényleg ajánlani tudom mindenkinek.
5
rendkívüli
Lajos
2026. január
...k alatt nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon szép volt a karácsonyi díszbe öltöztetett szálloda. A szilveszteri dekoráció csak emelte ezt az ünnepi hangulatot. Tiszta, nyugodt családias hely. Nagyon kedves, figyelmes a személyzet is! Szilveszter estéjén személyesen köszöntött minden asztalt külön-külön a hotel igazgatója a családjával. Szép gesztu... Teljes vélemény >>
Az ott tartózkodásunk alatt nagyon jól éreztük magunkat. Nagyon szép volt a karácsonyi díszbe öltöztetett szálloda. A szilveszteri dekoráció csak emelte ezt az ünnepi hangulatot. Tiszta, nyugodt családias hely. Nagyon kedves, figyelmes a személyzet is! Szilveszter estéjén személyesen köszöntött minden asztalt külön-külön a hotel igazgatója a családjával. Szép gesztus! Wellnes részlege kiváló , talán az előre lefoglalt pihenőágyak rendszerén lehetne változtatni. Az udvari gyógyvíz is élvezhető volt a szél fújással szemben is! Először voltunk a Colosseumban, szívesen meglátogatjuk többször is!
4.9
rendkívüli
Fiatal pár
2025. december
Jó elhelyezkedés, közvetlen átjárás a fürdőbe, kiváló ételek. Szép tiszta szobák, jó a wellness részleg is és kedves segítőkész dolgozók.
5
rendkívüli
János
2025. november
Egy nagyon modern és szép szállodát ismertünk meg. Kedves udvarias-mosolygós-segítőkész személyzet, figyelemre méltó tisztaság mindenhol, szép és kényelmes szoba-szuper fürdőszobával. A wellness részleg szép és kellemes. Étkezéseknél szuper választék az ételekben, mindenki megtalálja szerintem a neki megfelelő gasztronómiai finomságot! Csak gratulá... Teljes vélemény >>
Egy nagyon modern és szép szállodát ismertünk meg. Kedves udvarias-mosolygós-segítőkész személyzet, figyelemre méltó tisztaság mindenhol, szép és kényelmes szoba-szuper fürdőszobával. A wellness részleg szép és kellemes. Étkezéseknél szuper választék az ételekben, mindenki megtalálja szerintem a neki megfelelő gasztronómiai finomságot! Csak gratulálni tudunk a szállodának minden téren- Nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük az élményt!
5
rendkívüli
Attila
2025. október
Tökéletes a wellness. Kedves személyzet és hab a tortán hogy saját gyógyvizes medencével rendelkezik.
4.9
rendkívüli
Szűcs
2025. október
Rendkivül györs ügyintézés, a szoba tiszta és kényelmes volt, minden könnyen megközelíthető. Az étteremben a választék nagyon bőséges volt. A szállodában minden adott volt a kikapcsolódásra és a pihenésre. Előny az átjárhatóság a szomszédos szállodába.
4.8
rendkívüli
József
2025. augusztus
Minden igényt kielégítő szálláshely , rendkívül kedves és barátságos személyzettel. Mindenre maximálisan odafigyeltek. A szoba nagyon jó felszereltségű és tiszta volt. Az ágyak kényelmesek, a párnák különlegesek. Az ételek finomak, választékosak. Az étkezéseknél odafigyeltek a különböző igényekre. Az autónak külön zárt parkolót biztosítottak. A ... Teljes vélemény >>
Minden igényt kielégítő szálláshely , rendkívül kedves és barátságos személyzettel. Mindenre maximálisan odafigyeltek. A szoba nagyon jó felszereltségű és tiszta volt. Az ágyak kényelmesek, a párnák különlegesek. Az ételek finomak, választékosak. Az étkezéseknél odafigyeltek a különböző igényekre. Az autónak külön zárt parkolót biztosítottak. A wellness részleg is kiváló, valamint ingyenesen átmehettünk a gyógyfürdőbe, ami szintén elnyerte tetszésünket. A városban nem sok látnivaló van, de többek között Szeged közelsége miatt választottuk ezt a helyet. Mindennel nagyon elégedettek voltunk.
5
rendkívüli
Demcsák Ervin
2025. július
Amikor csak tehetjük, évente egyszer biztosan ellátogatunk a szállodába. A szálloda szép, jól felszerelt, barátságos, a fürdő igazi ékszer. Nagyon szeretjük! Mint mindig, most is mindennel maximálisan elégedettek voltunk. Különösen egyik családtagunk ételérzékenységével kapcsolatos fantasztikusan figyelmes hozzáállásukat, amit őszinte odaadással, m... Teljes vélemény >>
Amikor csak tehetjük, évente egyszer biztosan ellátogatunk a szállodába. A szálloda szép, jól felszerelt, barátságos, a fürdő igazi ékszer. Nagyon szeretjük! Mint mindig, most is mindennel maximálisan elégedettek voltunk. Különösen egyik családtagunk ételérzékenységével kapcsolatos fantasztikusan figyelmes hozzáállásukat, amit őszinte odaadással, mosolygós barátsággal tettek. A személyzet egyszerűen csodálatos emberek! Gratulálunk és köszönjük!
5
rendkívüli
Judit
2025. április
Visszatérő vendége vagyunk a hotelben. minden tökéletes a szoba maximálisan tiszta, kényelmes, a személyzet kedves, készséges. Az ételek ízletesek, változatosak. A pincérek gyorsak, udvariasak. Összességében még sosem csalódtunk semmiben. Ez az, ami miatt minden évben (van, hogy többször is) itt töltjük a pihenésre szánt időt.
5
rendkívüli
Kolosi István
2025. április
Maga a szálloda és a hozzátartozó létesítményekkel elégedettek voltunk. Az éterem reggeli választékai a tavalyihoz képest csökkentek a vacsoránál a második fogás választékai nem voltak összhangban a köretekkel. Személyzet tekintettében úgy az éttermi, mint a szállodai személyzet készséges volt.
4.4
kiemelkedő
Gabriella
2025. február
A szálloda szerkezeti felépítése,hangulata, személyzet, ételek, wellness, maximálisan az igényeinknek megfelelő. Jól esett, hogy a távozás napján is, még kedvező feltételekkel ott lehetett maradni és minden percet kiélvezni a pár napos pihenésből. Rugalmas, korrekt,vendégbarát hozzáállás. Remélem, még visszatérünk!
5
rendkívüli
Éva
2025. február
A szállással,tisztasággal ,kényelemmel,wellnessel,ételekkel és az éttermi kiszolgálással is maximálisan meg voltunk elégedve! Jól éreztük magunkat , ajánlom mindenkinek !
5
rendkívüli
Balló
2024. december
Imádjuk azt a szállás helyet, egyszerűen csodás!! Nagyon családias hangulatú az egész hely, a személyzet nagyon figyelmes. Csak ajánlani tudjuk mindenkinek akinek egy kis pihenésre van szüksége. ❤
5
rendkívüli
Szilvia
2024. december
Szuper hely, kellemes környezet, remek kialakítású a szálloda, a wellness tiszta és tele lehetőséggel , sok élmény elem ami folyamatosan működik, a gyógyvíz pihentető. A személyzet barátságos, az ételek finomak, az illat ami a recepción fogad isteni. Bármikor megismételném, nem tudok negatív kritikát írni!
5
rendkívüli
József
2024. november
Születésnaposokat ünnepeltünk, ezekhez az ünnepségekhez választottuk a szállodát, ami a lehető legjobb döntés volt., Az étterem vezetője és dolgozói kéréseinkhez nagyon pozitívan álltak. Minden elképzelésünket felülmúlta hozzáértésük és kedvességük. Szó szerint profi csapat. Mindent megtettek hogy jól érezzük magunkat, amit hálás szívvel kösz... Teljes vélemény >>
Születésnaposokat ünnepeltünk, ezekhez az ünnepségekhez választottuk a szállodát, ami a lehető legjobb döntés volt., Az étterem vezetője és dolgozói kéréseinkhez nagyon pozitívan álltak. Minden elképzelésünket felülmúlta hozzáértésük és kedvességük. Szó szerint profi csapat. Mindent megtettek hogy jól érezzük magunkat, amit hálás szívvel köszönünk. Legközelebb is Önöket választjuk, s meleg szívvel ajánljuk a szállodát mindenkinek!
5
rendkívüli
Katalin
2024. október
Kényelem, jó ellátás, finom ételek, kedves, figyelmes személyzet. Külön kiemelném az étterem és a konyha dolgozóinak figyelmességét: jeleztem férjem laktózérzékenységét, és minden vacsorához készítettek neki külön laktózmentes desszertet (Ilyet máshol nem tapasztaltam).
4.9
rendkívüli
Ráfael Mária
2024. szeptember
Barátságos rendkívül tiszta szálloda kedves személyzettel. Megfizethető. Kettő nap nagyon kevés így vissza fogunk menni. A környék rendezett a növények csodásak. Ajánlani fogom másoknak is.
4.5
kiváló
Laki Attila
2024. augusztus
Nagyon kellemes szálloda.Változatos ételekkel KIválló ételekkel finom izekkel.Kellemes személyzet.Jó wellnes részleg,de kaptunk belépőt a nagy fürdőbe is minden napra.Máskor is szivesen vissza megyünk.
5
rendkívüli
Idősebb pár
2024. július
...hotel fantasztikus! A személyzet minden területen kedves és segítő kész! Aki szeretne kikapcslódni és pihenni az biztos , hogy itt megkapja ,hisz a hotel wellness része, mellette közvetlenül a strand sokszínűsége, az éttermek,bárok és a környék mind mind remek élményt nyújtanak. Biztos , hogy nem utoljára voltunk ebben a szállodába, csak ajánlani t... Teljes vélemény >>
Már másodszor voltunk a párommal ebben a szállodában. Az élmény amit nyújt ez a hotel fantasztikus! A személyzet minden területen kedves és segítő kész! Aki szeretne kikapcslódni és pihenni az biztos , hogy itt megkapja ,hisz a hotel wellness része, mellette közvetlenül a strand sokszínűsége, az éttermek,bárok és a környék mind mind remek élményt nyújtanak. Biztos , hogy nem utoljára voltunk ebben a szállodába, csak ajánlani tudom mindenkinek!
4.5
kiváló
Katalin
2024. június
Segítőkész, kedves személyzet a recepción és az étteremben (férjemnek külön készítettek laktózmentes desszertet), kényelmes szoba. Nagyon jó volt, hogy közvetlenül át lehetett menni a fürdőbe, valamint az, hogy a fürdéshez külön törölközőket kaptunk. Ha ledobjuk a használt törölközőt, máshol ki szokták cserélni, itt nem tették meg, sőt a szemetet s... Teljes vélemény >>
Segítőkész, kedves személyzet a recepción és az étteremben (férjemnek külön készítettek laktózmentes desszertet), kényelmes szoba. Nagyon jó volt, hogy közvetlenül át lehetett menni a fürdőbe, valamint az, hogy a fürdéshez külön törölközőket kaptunk. Ha ledobjuk a használt törölközőt, máshol ki szokták cserélni, itt nem tették meg, sőt a szemetet sem vitték el egész délelőtt! Nem figyelték, mikor vagyunk távol, a szieszta alatt akart a takarítónő bejönni. A TV alatti asztal is poros volt.
4.9
rendkívüli
Györgyné
2024. március
Segítőkész, kedves személyzet, finom ételek szép kényelmes szobák mindez megfizethető kedvező áron. Jó parkolási lehetőség, nekem nagyon tetszik ez a szálloda, csak ajánlani tudom
5
rendkívüli
Kerékgyártó Kálmán
2024. február
Nagyon segítőkész, kedves személyzet Remek wellness (sokkal jobb mint a szomszédos fürdő) Igényes ételek (érdemes ebédelni is) Kényelmes ágy
5
rendkívüli
Nikoletta
2024. február
Két kicsi gyerekkel érkeztünk és nagyon jól éreztük magunkat, hiszen a gyerekekre is gondoltak bőven, így van gyerek medence több is és játszó ház is
4.5
kiváló
Judit
2023. december
Kiváló személyzet, a pihenéshez, kikapcsolódáshoz minden egy helyen. A konyha szuper!
5
rendkívüli
Attila
2023. november
nagyon ajánlani tudom mindenkinek .kiválló a gyógyviz érezni lehet párnap után a hatását.. az éttermi kiszlgálás a változatos minden igényt kielégitő izletes választékos reggeli-vacsora is kiválló nagyon tudom ajánlani mi csodállatos napokat tőltöttünk ott..
4.8
rendkívüli
Kalmár Viktória
2023. szeptember
Több, mint 10 éve vagyunk visszatérő vendégek a Colosseum hotelben. Kedves és udvarias személyzet, ízletes ételek, kiváló wellness részleg egy jól megtervezett, igényesen berendezett, tiszta szállodában....A gyógyvíz valóban hatásos. Köszönjük a vendéglátást! Visszatérünk! /A hotelt családtagjainknak és ismerőseinknek is többször ajánlottuk. Mindenki elégedetten tért haza a szállodából./
5
rendkívüli
Viktória
2023. július
Ismét tökéletes volt minden. Személyzet, wellness, étkezés, elhelyezkedés kiváló. /A gyógyvíz valóban hatásos. A település tiszta, rendezett. / Csak ajánlani tudjuk. Visszatérünk!
5
rendkívüli
Annamária
2023. július
Megérkezésünktől az eltávozásig minden nagyon tökéletes volt!Olyan sokoldalu az ételválaszték, a benti welness szolgáltatás, a szoba tisztasága,kényelme! Mi már idősek vagyunk, de még ilyen pazar helyen nem jártunk! Nagyon szépen köszönünk mindent!!
4.9
rendkívüli
Istvàn
2023. június
Nagyon kellemes hely, remek szauna vilàg, sok medence, csùszda. A büfê vacsora nem volt olyan jò, mint amit vàtunk az èrtèkelèsek alapjàn, de azèrt nem maradtunk èhen. Egy kancsó limonàdè (bodzàsnak mondtàk, de kb cukros víz volt) 2800 ft. Jól èreztük magunkat, a gyerekek fôleg.
4.4
kiemelkedő
Jenő
2023. június
Segitökész, barátságos személyzet, jóízű ételek, kellemes szoba.Ami nem tetszett,de ez nem a Colosseum hibája, hogy a városi strand területén nyitástól zárási g egyfolytában szólt elég hangosan egy repedthangú hangszóró, ami a helyi rádió műsorát sugározta. A 70es évek vasúti pályaudvari hangulatát keltette.
5
rendkívüli
Kővágó Katalin
2023. május
Évek óta visszatérő vendégek vagyunk.Ehhez az kellett, hogy ilyen maximális ellátást nyújtó szállodát találjunk, ahol minden a mi kényelmünket, kikapcsolódásunkat szolgálja, magasan képzett, rugalmas személyzettel együtt.Az ételek változatosak, minden igényt kielégítőek.Legfőbb vonzerő, hogy a Szent Erzsébet Gyógyfürdőt is igénybe tudjuk venni ingy... Teljes vélemény >>
Évek óta visszatérő vendégek vagyunk.Ehhez az kellett, hogy ilyen maximális ellátást nyújtó szállodát találjunk, ahol minden a mi kényelmünket, kikapcsolódásunkat szolgálja, magasan képzett, rugalmas személyzettel együtt.Az ételek változatosak, minden igényt kielégítőek.Legfőbb vonzerő, hogy a Szent Erzsébet Gyógyfürdőt is igénybe tudjuk venni ingyenesen és csütörtöktől este 22-óráig tartó nyitva tartással. Jövőre is visszajövünk!
5
rendkívüli
Andrea
2023. április
... kapott. A wellness nagyon klassz, minden igènyt kielègítô, az pedig hab a tortàn, hogy a gyògyfürdôbe közvetlen àtjàràs is van. A környèk szèp ès rendezett, klassz programlehetôsègek vannak a környèken. Csak ajànlani tudom a szàllodàt, rendkívül vendèg ès gyermekbaràt hotel.Teljes vélemény >>
A szemèlyzet rendkívül figyelmes volt, különös tekintettel a kislànyunkra, aki külön tèszta vacsoràt kapott. A wellness nagyon klassz, minden igènyt kielègítô, az pedig hab a tortàn, hogy a gyògyfürdôbe közvetlen àtjàràs is van. A környèk szèp ès rendezett, klassz programlehetôsègek vannak a környèken. Csak ajànlani tudom a szàllodàt, rendkívül vendèg ès gyermekbaràt hotel.
4.9
rendkívüli
Balog-Putz Krisztina
2023. március
...télt kevert" forró teát hozott és még arra is volt ideje, hogy pár percet játsszon vele, a kedvenceivel :) De az étteremben minden gyermek megkapta tőle hasonlóan a figyelmet. A Hotel nagyon gyermek központú, a játszóház szuper felszerelésű. Medencéket a 3 éves gyerek is tudja használni felnőtt felügyelettel, de van kis pancsoló rész is. Mihamarabb visszatérünk! Teljes vélemény >>
Nagyon jól éreztük magunkat a 3 napban. Kimagasló/pazar a reggeli és a vacsora kínálat. Külön köszönjük Darabos Zoltán étteremvezető úrnak a figyelmét, amivel kisfiunkat kitüntette- "koktélt kevert" forró teát hozott és még arra is volt ideje, hogy pár percet játsszon vele, a kedvenceivel :) De az étteremben minden gyermek megkapta tőle hasonlóan a figyelmet. A Hotel nagyon gyermek központú, a játszóház szuper felszerelésű. Medencéket a 3 éves gyerek is tudja használni felnőtt felügyelettel, de van kis pancsoló rész is. Mihamarabb visszatérünk!
5
rendkívüli
Illésné
2023. március
A szálloda kényelmes , tiszta, nagyon jó, hogy zárt rendszerben át lehet menni a nagy fürdőbe és ott mindent használni. A személyzet rendkívül kedves és szolgálat kész volt. A reggeli bőséges és kiváló választékú, ellenben a vacsora választékával nem voltam elégedett, ez az egy hiányossága volt az ott töltött időnek.
4.8
rendkívüli
Andrásné
2023. március
...n jó tágas, figyelmesek, hogy ruhaszárító is van pluszban, valamint a TV - t lehet ott is hallgatni. Különösen tetszik az üveg lift, a kör alakú bárrész, hangulatot ad az egész épületnek. A parkolás is nagyon jó, van bőven hely és nem kell külön fizetni érte. A gyermekes családok is találnak bőven szórakozást, játszószoba, fürdőkomplexum használatára van lehetőség.Teljes vélemény >>
A szálloda nagyon igényesen kialakított, már háromszor szálltunk meg benne. A fürdőszoba nagyon jó tágas, figyelmesek, hogy ruhaszárító is van pluszban, valamint a TV - t lehet ott is hallgatni. Különösen tetszik az üveg lift, a kör alakú bárrész, hangulatot ad az egész épületnek. A parkolás is nagyon jó, van bőven hely és nem kell külön fizetni érte. A gyermekes családok is találnak bőven szórakozást, játszószoba, fürdőkomplexum használatára van lehetőség.
4.9
rendkívüli
Attila
2023. március
kedves segitökész személyzet, tisztaság kiválló, böséges svédasztal , a gyógy viz kiválló és tiszta...
5
rendkívüli
Ferenc
2023. január
Tágas, kényelmes szobák, fürdőszobák. Kényelmes ágy, ágynemű. A személyzet nagyon kedves, segítőkész. Reggeli, vacsora bőséges, nagy választékkal, nagyon finom ízekkel. A wellness részleg tágas, a víz kellemes hőmérsékletű. Az átjárás a gyógyfürdőbe egyszerű, annak számos medencéjében is kellemes a pihenés. Mindenhol tisztaságot tapasztaltunk. Remélem, hamarosan visszatérünk.
4.9
rendkívüli
József Miklós Ragó
2023. január
Nagyon baráti, pihenésre alkalmas szálloda. A konyha minőségileg és a változatossága is megfogott. Több olyan ételt is kóstolhattam, amit még életemben / 66 év / nem fogyasztottam.
5
rendkívüli
Józsefné Marcsi
2023. január
Kellemes 4 napot töltöttünk el a hotelben. Tisztaság,udvarias személyzet,jó wellness,finom ételek. + átjárás a gyógyfürdőbe .Mindenkinek ajánlom.
5
rendkívüli
László
2023. január
Minden tekintetben kiváló szálloda,semmi negatívumot nem tudok mondani,ezt az értékelésben is jeleztem!Remek konyha,barátságos személyzet,nyugalmas,zavartalan pihenés! Ajánlom mindenkinek,aki teheti legalább egyszer látogasson el ide!
4.9
rendkívüli
György
2022. szeptember
Csak pozitívan tudok nyilatkozni a szálláshelyről és környezetéről. Nagyon jó volt, hogy közvetlen át lehet járni a fürdőbe. A szálloda wellnessrészlege minden igényt kielégítő.
5
rendkívüli
Demcsák Ervin
2022. június
Családbarát környezet, rugalmas és figyelmes kiszolgálás, szenzációs strand, finom ételek, kényelem, nyugalom minden szinten
5
rendkívüli
Judit
2022. május
Kellemes, kényelmes szállás, rendkvül jó ágyakkal, nagy képernyős TV, szép, tiszta fürdöszoba. A 2 lift mindig müködött, gyorsan, soha nem kellett várakozni. Tetszett a szálloda belső része is, az üvegezett kávézó. Nagyon jó a wellness-rész, és az szabad átjárhatóság az 5 csillagos gyógyfürdőbe. A konyha jó, széles választék, finom ízek, a pincéreket, felszolgálókat külön kiemelem, gratulálok!
5
rendkívüli
Gábor
2022. április
Gyönyörű szálloda, nagyon udvarias és kedves személyzet, széles választék a reggelinél és a vacsoránál. Ami zavaró volt, hogy a szomszéd szobából a normál beszédhang áthallatszott, valamint, hogy a wellnessben a medencékben csak úgy lehetett ülni, hogy derékig ért csak a víz.
4.4
kiemelkedő
Katalin
2022. április
Az elvártakon és azon kívül, hogy a szálloda elhelyezkedése nagyon jó, a gyógyfürdőhöz kapcsolódása nagy előny, "hozott" jó pár apróságot, ami egyébként sok helyen nem jellemző:), tágas szoba és terasz, jó minőségű wifi, nagyképernyős televízió és megfelelő csatornakínálat, ízléses és harmonizáló szobaberendezés, külön fésülködőasztal, két szék (a legtöbb helyen legfeljebb egy), szép és minőségi fürdőszoba, megfelelő víznyomás és még sorolhatnám.Teljes vélemény >>
Többéves tapasztalat alapján a Colosseum Hotel végre tényleg megérdemli a négy csillagot. Az elvártakon és azon kívül, hogy a szálloda elhelyezkedése nagyon jó, a gyógyfürdőhöz kapcsolódása nagy előny, "hozott" jó pár apróságot, ami egyébként sok helyen nem jellemző: jó teljesítményű hajszárító, szobamérleg (!), tágas szoba és terasz, jó minőségű wifi, nagyképernyős televízió és megfelelő csatornakínálat, ízléses és harmonizáló szobaberendezés, külön fésülködőasztal, két szék (a legtöbb helyen legfeljebb egy), szép és minőségi fürdőszoba, megfelelő víznyomás és még sorolhatnám. A személyzet kedves és udvarias, az étkezési körülmények jók, az ételek választéka megfelelő, és ami még egyedi ezen a szinten: az italárak korrektek és nem a vendég kirablása a cél. Összefoglalóan: mindenkinek ajánlani tudjuk, ár-érték arányban nagyon jó, a környék szép és ápolt, és a közelben mindenki találhat magának megfelelő programot.
4.5
kiváló
Diána
2022. március
...s tagja magasan a legjobbak. Nem láttam olyan embert aki csak "azért mosolyog mert azt kell csinálnia". Őszintének tűnt mindenki arca. Kiszeretném emelni a takarítónő munkáját és kedvességét is. Iszonyat szép tiszta volt minden. Fizetés emelést érdemel. A hotel maximálisan család barát. Aki csecsemővel szeretne menni, nyugodtan menjen. (5.5 hónapossal mentünk) Teljes vélemény >>
Nagyon sok helyen megfordultunk már az évek alatt (igaz akkor még baba nélkül) de ez a Hotel volt az amire a férjemmel együtt mondtuk hogy visszatérő vendégek leszünk. A személyzet összes tagja magasan a legjobbak. Nem láttam olyan embert aki csak "azért mosolyog mert azt kell csinálnia". Őszintének tűnt mindenki arca. Kiszeretném emelni a takarítónő munkáját és kedvességét is. Iszonyat szép tiszta volt minden. Fizetés emelést érdemel. A hotel maximálisan család barát. Aki csecsemővel szeretne menni, nyugodtan menjen. (5.5 hónapossal mentünk)
5
rendkívüli
Mária
2022. február
Csodálatos a szálloda, tágas szoba, kényelmes ágy. A fürdőszobában a kedvencem a mosdó alatti ledvilágítás. Az ételek szenzációsak, a wellnesrészleg minden igényt kielégítő, és nem utolsó sorban a szálloda alkalmazottai kedves, aranyos emberek! Szeretnék még sokszor vendégeskedni ebben a gyönyörű hotelben
5
rendkívüli
Katalin
2021. december
Karácsony és szilveszter közötti időszakot töltöttük a szállodában. Nagycsaládunk minden tagja megtalálta a felhőtlen kikapcsolódást a szállodában. Feltöltődve, kipihenve jöttünk haza.
5
rendkívüli
Tekla
2021. december
...nnek a Hotelnek van, amelyekben jártam. (sokat utazom) A mellette lévő fürdő is igénybevehető, ahol rengeteg féle medence van (benti, kinti, sok gyógyvizes, csúszdás, sokféle gyermekmedence) Félpanziós ellátást vettünk igénybe, bőséges kínálatú és nagyon ízletes reggeli és vacsora volt svédasztalos megoldással. A szobák nagyon igényesek és tiszták. ... Teljes vélemény >>
A legjobb Wellness részlege ennek a Hotelnek van, amelyekben jártam. (sokat utazom) A mellette lévő fürdő is igénybevehető, ahol rengeteg féle medence van (benti, kinti, sok gyógyvizes, csúszdás, sokféle gyermekmedence) Félpanziós ellátást vettünk igénybe, bőséges kínálatú és nagyon ízletes reggeli és vacsora volt svédasztalos megoldással. A szobák nagyon igényesek és tiszták. A személyzet nagyon segítőkész és partner mindenben. Biztosan visszatérünk még pár napra a most a téli hónapokban. Mindenkinek ajánlom! :)
5
rendkívüli
Dr. Fülöp Gábor
2021. október
Minden nagyon jó volt, szinte tökéletes, egyedül a kiemelt időszak miatti közel 60000 Ft os szobaár miatt vagyok pipa, egy 11 éves gyermekkel voltam kettesben.
4.5
kiváló
Györgyné Hegedűs
2021. október
A szobák tágasak, kényelmesek, a wellness részleg is tökéletes, nem volt zsúfoltság, az ételek változatosak. Először jártunk itt, de visszajövünk!
4.9
rendkívüli
Demcsák Ervin
2021. augusztus
Mindennel elégedettek voltunk! Külön kiemeljük a Személyzet kedves,figyelmes, barátságos munkáját, a 211.szoba szépségét és kényelmét, a Szálloda barátságos nyugalmát, hangulatát.
5
rendkívüli
Család nagyobb gyerekkel
2021. július
A szoba tiszta volt és kényelmes, a klíma jól működött. A személyzet segítőkész, udvarias, aranyos volt. A félpanziós ellátás megfelelő volt, ízletesek voltak az ételek, gyerekeknek külön is volt választék. A wellness rész nyitvatartása lehetne hosszabb este. A városban kevés a látnivaló, a hotel szervezhetne több szabadidős programot. Lovaskocsikázáson vettünk részt, az nagyon jó volt.
4.6
kiváló
Erika
2021. június
szuper 3 napos kikapcsolódás , kedves személyzet, tiszta fürdők, nem csalódtunk
4.8
rendkívüli
Zoltán
2021. május
A szálloda jónak értékelhető, a személyzet kedves, segítőkész, nagyon jó, hogy a fürdőbe közvetlen kijárással bír. Az étterem a gyenge pont. Az ételek minősége jó, az ízvilága nekem tetszett, azonban nem tartom elfogadhatónak, hogy zárás előtt egy órával már elfogynak egyes ételek, és nincs mivel pótolni. A választék nem túl bőséges, a számomra meg... Teljes vélemény >>
A szálloda jónak értékelhető, a személyzet kedves, segítőkész, nagyon jó, hogy a fürdőbe közvetlen kijárással bír. Az étterem a gyenge pont. Az ételek minősége jó, az ízvilága nekem tetszett, azonban nem tartom elfogadhatónak, hogy zárás előtt egy órával már elfogynak egyes ételek, és nincs mivel pótolni. A választék nem túl bőséges, a számomra megszokott és kedvelt négycsillagos szállodákhoz képest szerény, és ez még csökken az utolsó órában mert egyes kedveltebb ételek elfogynak, nem pótolják. A szálloda árszínvonala nem alacsony, aki május közepén foglalt Pünkösdre, annak 170-180 ezer forintot kellett fizetni két személyre, három éjszakára. Ennek tükrében érthetetlen az éttermi ellátás.
4
remek
Mária
2020. augusztus
A**** Colosseum Wellness Hotelben pihentünk elegáns, igényes, szép környezetben. A személyzet figyelmes és kedves volt. Jó pihenési lehetőség, kikapcsolódás családok és mindazok számára, akik a fürdőzés örömeit kedvelik. Benti, kinti fürdők választéka (különböző korosztály részére) étkek, italok az inyenceknek.Teljes vélemény >>
A**** Colosseum Wellness Hotelben pihentünk elegáns, igényes, szép környezetben. A finom választékos ételek mellett élvezhettük a jól felszerelt, kényelmes szoba szolgáltatásait. A személyzet figyelmes és kedves volt. A Hotel szolgátatásai minden igényt kielégítettek: Zöld környezet, szemet gyönyörködtető panoráma. Jó pihenési lehetőség, kikapcsolódás családok és mindazok számára, akik a fürdőzés örömeit kedvelik. Benti, kinti fürdők választéka (különböző korosztály részére) étkek, italok az inyenceknek. Nagyon jól éreztük magunkat! Máskor is ellátogatunk ide!
5
rendkívüli
Idősebb pár
2020. augusztus
Tiszta hotel, figyelmes személyzet, bőséges ételkínálat! Szerintem aki pihenésre vágyik itt megtalálja a számítását!
5
rendkívüli
Kisgyerekes család
2020. július
Kiváló ár/érték arány, de a szervezett gyerekprogramok száma nagyon kevés, a játszóház kicsi és nincs gyerek felügyelet. Bizonyos szobákhoz nincs erkély.
4.1
remek
Gergő
2020. január
Csak jót tudok írni, minden tökéletes volt: kedves és gyors a személyzet; a szobánk nagyon tiszta, hangulatos, modern és szép volt; a wellness rész is tökéletes, tiszta és szép, elegendő volt a hely is, pihenésre tökéletes; az étterem külsőleg nagyon jó,sok helyünk volt és nagyon jó volt az elrendezése, a reggeli és a vacsora nagyon jó minőségű és mennyiségű volt, a felszolgálók nagyon kedvesek és segítőkészek; maga a hotel hangulatos, szép és csendes,nagyon ügyelnek a tisztaságra.Köszönjük az élményt, biztosan visszatérő vendégek leszünk!
5
rendkívüli
Károly
2020. január
...elek nagyon finomak, talán annyi negatívumot elmondanék, hogy lehetne nagyobb választék gluténmentes ételekből. Kislányunk odáig volt a játszó szobáért, valamint a wellness részlegért. Szuper volt a víz, kisgyermekes családoknak is bátran ajánlom. Ha lesz még lehetőségünk, visszatérünk ismét a hotelba. Még egyszer köszönjük a személyzetnek és csak így tovább! :) Teljes vélemény >>
Feleségemmel és kislányommal töltöttem el pár napot a Colosseum Hotelban. Mindennel meg voltunk elégedve, a személyzet nagyon kedves és segítőkész. Bármilyen kérdéssel bátran fordulhattunk hozzájuk, mindenben segítettek. Az ételek nagyon finomak, talán annyi negatívumot elmondanék, hogy lehetne nagyobb választék gluténmentes ételekből. Kislányunk odáig volt a játszó szobáért, valamint a wellness részlegért. Szuper volt a víz, kisgyermekes családoknak is bátran ajánlom. Ha lesz még lehetőségünk, visszatérünk ismét a hotelba. Még egyszer köszönjük a személyzetnek és csak így tovább! :)
4.5
kiváló
Zoltán
2019. december
Most fordult elő először hogy visszajönnék mégegyszer , pedig már sok helyen voltam. Kis családom (5,13,15) minden tagja megtalàlta a megfelelő szórakozàst a fürdőnek köszönhetően. A tejérzékeny kisfiam külön sütit kapott a szakàcstól személyesen... Gratulàlok , szuper hely...
5
rendkívüli
Béla
2019. december
Már több éven keresztül ebben a szállodában töltünk el 2-3 éjszakás kikapcsolódást, ami valóban az is. A hely kényelmes tiszta, jó elhelyezkedésű,kedves segitőkész személyzet,finom ételek bőséges választék.Jó wellness részleg,remek fürdőzési lehetőségek,szép környezet. Köszönet érte.
4.9
rendkívüli
Idősebb pár
2019. október
Többször töltöttünk már párnapos pihenést a szállodában.
4.8
rendkívüli
Zoltánné
2019. szeptember
Termál vizes szolgáltatások kiválóak!Az élmény medencék úgyszintén. Pároknak,családoknak is nagyon jó lehetőség,mindenki együtt tud kellemesen kikapcsolódni.A szoba nagyon kényelmes,tágas. A személyzet udvarias,segítőkész.Az ételek finomak,bőségesek. Visszafogunk térni.Köszönjük a lehetőséget.
4.6
kiváló
Kisgyerekes család
2019. augusztus
Két gyerekes csalàdanya ként, nagyon kényelmes volt szàmomra, hogy a fürdőbe közvetlen àtjàràst biztosít a szàlloda vagy rossz idő esetén a wellnes részlegen is jól érezheti magàt egy több gyerekes csalàd. Érkezésünk napjàn nagyon kényelmes volt, hogy rögtön még bejelentkezés elött igénybe vehettük a für... Teljes vélemény >>
Két gyerekes csalàdanya ként, nagyon kényelmes volt szàmomra, hogy a fürdőbe közvetlen àtjàràst biztosít a szàlloda vagy rossz idő esetén a wellnes részlegen is jól érezheti magàt egy több gyerekes csalàd. Érkezésünk napjàn nagyon kényelmes volt, hogy rögtön még bejelentkezés elött igénybe vehettük a fürdőt és tàvozàs napjàn is kijelentkezés utàn korlàtlanul hasznàlhattuk a wellness és fürdő szolgàltatàsokat. Személyzet kedves és segítőkész volt. Szàllàs, mint a fotókon. Animàtoros foglalkozàson részt vettünk, külön köszönet érte, nagyon élvezték a gyerekek.
4.9
rendkívüli
Ferencné
2019. június
Nem első alkalommal voltunk a Colosseum Hotelben. Most is azt a szolgáltatást, kényelmet, udvariasságot, mint korábban. Nagyon jó, hogy a hotelnek saját medencéi is vannak. Mindenkinek javasolni tudom. Családbarát, gyerekbarát hotel.
5
rendkívüli
Krisztina
2019. május
Tetszett az egész hotel, kényelmesek a szobák, a wellness rész nem nagy, de megtalálni benne ami kellhet. A fürdőbe innen lehet átjárni. Ott aztán tényleg minden van. Az étkezésre semmi panasz nem lehet. Svédasztalos rendszerű, nagyon bőséges, változatos, finom ételek. Nem tudnék olyat mondani, ami hiányzott, illetve kérésre nem hozták azonnal. A személyzet előzékeny, figyelmes, kedves.
4.8
rendkívüli
Idősebb pár
2019. május
3 nagyon kellemes napot töltöttünk el. A szállodai szoba tágas, kényelmes, tiszta, a személyzet kedves. Az ételek finomak, a reggeli különösen sokféle volt. A gyógyfürdő pedig szuper. Még biztosan visszamegyünk.
4.9
rendkívüli
Tóthné Lipták Marianna
2019. április
Itt minden korosztály megtalálja az igényeinek megfelelő kikapcsolódást!Az ételek finomak,a kiszolgálás gyors! A szobák kényelmesek, tiszták! A fürdő minden igényünknek megfelelt! Mindenkinek csak ajánlani tudom!
4.6
kiváló
Stallenberger Józsefné
2019. április
Minden rendben volt a szállással. Parkolás biztosítva,kényelmes lift, szép étterem, gyors és kedves kiszolgálás. Szoba és a fürdőszoba tágassága, tisztasága nagyon tetszett. Egyedül a kapott szoba kilátása nem volt jó, de mivel nem a szobában töltöttük időnket ez sem jelentett különösebb problémát.Örömet okozott, hogy nem dohányzós a szoba, tetszett a teraszos lehetőség a dohányosok részére.
4.9
rendkívüli
Tímea
2019. április
Mindennel nagyon elégedettek voltunk. Tiszta, igényes szálloda, udvarias személyzet. A reggeli és a vacsora bőséges és finom. A wellness része is nagyon változatos. Gyerekekkel nagyon jó választás!
5
rendkívüli
Edit
2019. április
Nagyon kedves a személyzet, a wellness részleg tiszta, kényelmes szoba, bőséges reggeli és vacsora,- nagyon jól éreztük magunkat. (A WiFi-t nem vettük igénybe, pihenni, kikapcsolódni mentünk)
4.9
rendkívüli
Ferenc
2019. március
Számunkra a szálloda szolgáltatásai megfelelőek voltak, kellemes pluszt jelentett, hogy a gyógyfürdő szolgáltatásait is igénybe lehetett venni, mely nagyon jól meg volt oldva. A teljes működés megnyitása előtt voltunk, de ez nem vont le a kellemes ott tartózkodásunkból, mivel nyugodt csendes pihenésre vágytunk, ezt meg is kaptuk.
4.5
kiváló
Attila
2019. február
Könnyen megközelíthető szálloda, kényelmes szobákkal, nagyon finom, változatos ételekkel, remek akciókkal. A wellness részleg tökéletesen alkalmas a kikapcsolódásra, pihenésre. A külső gyógyvizes medence forró vize a téli hidegben nagyon élvezetes.
5
rendkívüli
Kisgyerekes család
2018. december
Alapvetően jól éreztük magunkat, de a hallban lévő kiszolgálás lehetne gyorsabb ebédidőben, a gyógyfürdőbe vezető fedett átjáró nagyon hideg, tehát kisgyerekekkel hideg időben garantált a megfázás, valamint a vacsoránál az étel választák lehetne kicsit nagyobb.
4.1
remek
Jánosi Gáborné
2018. december
Mikulàs alkalmàval tartozkodtunk ott 2 kisgyermekkel, de volt a szàllodàban több gyermek is.Mi elvàrtunk volna egy kis müsort, vagy egy ott tartozkodó mikulàst. Eďig bàrhol megfordultunk mindenhol megemlèkeztek a gyermekekröl valamilyen formàban.
4.8
rendkívüli
Sarolta
2018. november
Én a gyerekeimmel pihentem Önöknél. ( 6 felnőtt+ 3 kicsi gyermek) Elégedett voltam az ellátással, a szállással, tisztasággal, személyzettel. Külön köszönöm az akkor szolgálatban lévő recepciós kolléga segítségét.( sajnos nem tudom a nevét ) Rosszul voltam amikor megérkeztünk és azonnal a segítségemre volt , hívta a mentőket. Szerencsére nem volt ko... Teljes vélemény >>
Én a gyerekeimmel pihentem Önöknél. ( 6 felnőtt+ 3 kicsi gyermek) Elégedett voltam az ellátással, a szállással, tisztasággal, személyzettel. Külön köszönöm az akkor szolgálatban lévő recepciós kolléga segítségét.( sajnos nem tudom a nevét ) Rosszul voltam amikor megérkeztünk és azonnal a segítségemre volt , hívta a mentőket. Szerencsére nem volt komoly baj, tehát élvezhettem a vendégszeretetüket és szolgáltatásukat. Kicsi unokáimnak is találtunk megfelelő lehetőséget az idő hasznos és élvezetes eltöltésére. A szálloda minden részén kicsit hideg volt, magasabb hőmérsékletre lenne szükség.( erre az 1 helyre írtam jó értékelést. Nem a szobával volt gondom,kizárólag a hőmérsérséklettel a közös helységekben ) A wellnes is jó volt, a medencékbe is magasabb hőfokú vizet tudnék elképzelni. ( legalább egyben ) Ezek építő jellegű kritikák, ettől függetlenül mindenkinek ajánlani fogom és én is szívesen megyek máskor is Önökhöz.
4.9
rendkívüli
Kisgyerekes család
2018. november
... semmi felesleges infó és várakozás. A takarítók nem voltak tolakodóak, ha kértünk valamit rögtön jöttek. Nagyon tetszett, hogy a fürdőszobában szólt az aktuális tv műsor, amit éppen a szobában nézett a család. Jópofa volt a magától lezáródó wc ülőke. Nagy előnye a szállodának a közvetlen átjárás a fürdőbe. Mindenkinék csak ajánlani tudjuk a szállodát. Szuper volt! Teljes vélemény >>
Nagyon jó a szakácsuk. Nagyon finomak voltak az ételek. A személyzet kedves volt.A recepción gyorsan kiszolgálták vendégeket, nem volt semmi felesleges infó és várakozás. A takarítók nem voltak tolakodóak, ha kértünk valamit rögtön jöttek. Nagyon tetszett, hogy a fürdőszobában szólt az aktuális tv műsor, amit éppen a szobában nézett a család. Jópofa volt a magától lezáródó wc ülőke. Nagy előnye a szállodának a közvetlen átjárás a fürdőbe. Mindenkinék csak ajánlani tudjuk a szállodát. Szuper volt!
5
rendkívüli
János
2018. november
A kitűnő étel, wellnesz, személyzet mellett előnyös volt a gyors lift, a tágas étteremben mindig volt bőven szabad asztal (kiemelt időszakban telt házzal). Kényelmes volt a szálloda wellnesz részlege és a fürdő szabadtéri termál medencéjének a közelsége.
5
rendkívüli
Jaksa Antalné
2018. szeptember
Minden tökéletes volt.Kedves fogadtatás, parkolás kiválóan megoldott, választékos, finom reggeli-vacsora, személyzet udvarias, szoba felszereltsége, az ágynemű minősége kiváló.
5
rendkívüli
Ádám Róbert
2018. augusztus
Gyönyörű a hotel! Kényelmes tiszza elegáns szoba! Igényesen felszerelt! Kis gyerekkel is érdemes elmenni! Teljesen baba barát a hotel! Kiváló játszószoba pancsoló! Egy szóval! Elegáns szuper hotel!
4.5
kiváló
Kisgyerekes család
2018. július
Elégedettek voktunk mind a szállodát, mind a fürdőt tekintve!Mindenféle időjárás esetén nyújt fürdési lehetőséget! A környék kiváló lehetőséget ad a kirándulni vágyóknak is! Például Szegedi Vadaspark! Családoknak kiváló nyaralásra és telelésre egyaránt.Nagyon jól éreztük magunkat! Először voltunk itt, de biztosan nem utoljára!
3.9
Andelic Dávid
2018. június
A Wellness részleg és családbarát lehetőségek a wellnessben kifejezetten tetszettek nekünk.
4.1
remek
Szilágyi Zsoltné
2018. június
Csak ajánlani tudom mindenkinek!A reggeli és a vacsora is bőséges,a minőségről nem is beszélve!Nagyon szép és tiszta.A fürdő tökéletes, a kicsi gyerekekre is gondoltak.A 4 éves gyermekünk remekül érezte magát a kis medencében.A zárható parkolóval volt csak probléma.2x is bent ragadtunk.
4.6
kiváló
Wilhelmné Szűcs Mária
2018. június
...a elhelyezése jó volt,a strandra néző erkély felől nem szűrődött be a zaj és az áruszállítás sem volt zavaró.A szálloda kellemes és kényelmes, a tisztasággal meg voltunk elégedve,a takarítónő minden nap megkérdezte, hogy mire van szükségünk.A wellness és a gyógyfürdő részleg is kitűnő volt. Az éttermi kiszolgálás és az ételek minősége,választéka sz... Teljes vélemény >>
Csodás öt napot töltöttünk a szállodában.A személyzet segítőkész, udvarias volt.A szoba elhelyezése jó volt,a strandra néző erkély felől nem szűrődött be a zaj és az áruszállítás sem volt zavaró.A szálloda kellemes és kényelmes, a tisztasággal meg voltunk elégedve,a takarítónő minden nap megkérdezte, hogy mire van szükségünk.A wellness és a gyógyfürdő részleg is kitűnő volt. Az éttermi kiszolgálás és az ételek minősége,választéka szintén megfelelő volt. A tiszta, ápolt környezet és a jó idő hozzájárult, hogy ottlétünk maradandó élményt nyújtson. Ismerősöknek ajánlani fogjuk a szállodát,mi pedig biztos visszatérő vendégek leszünk. Tisztelettel Wilhelmné Szűcs Mária
5
rendkívüli
Vicsai Sándor Zoltán
2018. június
A szemelyzet es az ellatas is nagyon megnyero hiszen az iden voltunk itt masodjara a felesegemmel es Jovore is ugyan ezt a helyet valasztanank persze csak akkor ha nem lesz az ar joval magasabb. Szemelyunk szerint mindenkinek ajanljuk mert remek a szallas,a kiszolgalas egyszoval nagyon jo es pihenesre alkalmas szalloda.
5
rendkívüli
Kisgyerekes család
2017. december
Gyönyörű szálloda, amiben évek óta rendszeres vendégek vagyunk. Kényelmes, tágas szoba, remek wellness, kifogástalanul barátságos, kedves recepciósok, szobaasszonyok. Valamikor a remek konyháért is jártunk oda. Mára ez csapnivaló lett. 3 féle alapanyag, ízetlen ételek, harsány, a vendéget hangosan kibeszélő személyzet (pláne a külföldit, azt még ... Teljes vélemény >>
Gyönyörű szálloda, amiben évek óta rendszeres vendégek vagyunk. Kényelmes, tágas szoba, remek wellness, kifogástalanul barátságos, kedves recepciósok, szobaasszonyok. Valamikor a remek konyháért is jártunk oda. Mára ez csapnivaló lett. 3 féle alapanyag, ízetlen ételek, harsány, a vendéget hangosan kibeszélő személyzet (pláne a külföldit, azt még hangosabban, úgysem érti). Nagyon sajnálom, hogy a kedvenc szállodánk étterme ilyen silánnyá változott az évek folyamán...Pedig az étkezés fontos része a pienésnek :)
3.6
Szegedi Károlyné
2017. október
Két kisunokával(3-5éves)érkeztünk a szállodába.A személyzet kedves,segítőkész.Barátságos, tiszta szobák,az étterem áttekinthető, az ételek finomak,nagy a választék.Unokáinknak a wellness tetszett a legjobban,ami tényleg szuper.És a strand....hát ez így együtt szenzációs!Köszönjük,tervezzük,hogy legközelebb is ide jövünk.
5
rendkívüli
Idősebb pár
2017. augusztus
...őkész és rugalmas, a szoba tiszta és csendes volt. A étterem egészen kiváló, az ételek nagyon finomak, és a házias ízektől a diétás ételekig mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt. Az Erzsébet fürdő szuper.Nagy alapterületű,rengeteg medence van,és hétköznapokon még főidényben sem volt zsúfolt. A hotel és a fürdő is nyugodt szívvel ajánlható minden korosztálynak.Teljes vélemény >>
5 napot töltöttünk a Colosseum Wellness Hotelben. Minden szempontból csak jót tapasztaltunk. A személyzet rendkívül segítőkész és rugalmas, a szoba tiszta és csendes volt. A étterem egészen kiváló, az ételek nagyon finomak, és a házias ízektől a diétás ételekig mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt. Az Erzsébet fürdő szuper.Nagy alapterületű,rengeteg medence van,és hétköznapokon még főidényben sem volt zsúfolt. A hotel és a fürdő is nyugodt szívvel ajánlható minden korosztálynak.
5
rendkívüli
Fiatal pár
2017. július
Először jártunk a szállóban, Kellemes 5 napot töltöttünk el, a szoba kényelmes és tágas, az ételek nagyon finomak voltak, személyzet segítőkész a wellnes részleg is kiváló, minden pihenni vágyónak ajánlani tudom. Nagyon jól éreztük magunkat a hotelban, ill. Mórahalmon.
4.9
rendkívüli
Cserven Péter
2017. július
... A szoba kényelmes, tágas, a fürdő tiszta és kényelmes volt. Az étkezések bőségesek és finomak voltak. A gyerekek a fürdést élvezték a legjobban, ami minden igényt kielégített. A szálloda fürdője és a közvetlen kapcsolatos strand is tiszta, rendezett, kisgyermekekkel is ideális program. Mindenkinek ajánlani tudjuk, reméljük egyszer legalább még mi is eljutunk újra. Teljes vélemény >>
Igaz, hogy csak pár napot töltöttünk el a szállodába, de nagyon jól éreztük magunkat. A szoba kényelmes, tágas, a fürdő tiszta és kényelmes volt. Az étkezések bőségesek és finomak voltak. A gyerekek a fürdést élvezték a legjobban, ami minden igényt kielégített. A szálloda fürdője és a közvetlen kapcsolatos strand is tiszta, rendezett, kisgyermekekkel is ideális program. Mindenkinek ajánlani tudjuk, reméljük egyszer legalább még mi is eljutunk újra.
4.5
kiváló
Ribai Zoltán
2017. június
Családunkkal nagyon szép napokat éltünk át a Colosseum Hotelben. A fürdő kiváló, mindenki talált magának medencét, az étkezés széles választékú volt, valamint a gyerkőc lefoglalására is bőven volt lehetőség a hotelben. Amint lesz rá lehetőségünk visszatérünk! Köszönjük
4.9
rendkívüli
Hunkár László
2017. június
...elben. Benyomásaink igen pozitívak, a szobák és a közlekedő terek szépek, tágasak, tiszták. A wellness részleg esti hangulata nagyon különleges a megvilágítás következtében. A személyzet kedves, segítőkész, az ételek választéka bőséges és nem mindennapi.Minden téren elégedettek vagyunk a szálloda nyújtotta lehetőségekkel. Köszönjük a kellemes és pihentető hétvégét. Teljes vélemény >>
Mórahalmon már többször jártunk, de először voltunk a Colosseum Hotelben. Benyomásaink igen pozitívak, a szobák és a közlekedő terek szépek, tágasak, tiszták. A wellness részleg esti hangulata nagyon különleges a megvilágítás következtében. A személyzet kedves, segítőkész, az ételek választéka bőséges és nem mindennapi.Minden téren elégedettek vagyunk a szálloda nyújtotta lehetőségekkel. Köszönjük a kellemes és pihentető hétvégét.
5
rendkívüli
Horváth Ilona
2017. június
Kényelmes szobák, udvarias személyzet, különleges finom reggelik, szolgáltatásaik tökéletesek. Nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük!
5
rendkívüli
Lékó Imréné
2017. június
...smeréssel lehet nyilatkozni. Én elneveztem "Rózsavárosnak " mindenütt, mindenütt virágok. Gratulálunk ehhez.!! A szálloda kedves, udvarias személyzete, kristálytiszta medencék, változatos,finom finom ételek, és odafigyelés mindenre. A környezet kimagasló tisztasága,igényessége lenyűgözött , és higiéniája felülmúlhatatlan .Bár mindenütt ezt... Teljes vélemény >>
Örültünk , hogy ilyen szép, igényes remek környezetben tölthettünk négy napot. A városról és a szállodáról is csak a legnagyobb elismeréssel lehet nyilatkozni. Én elneveztem "Rózsavárosnak " mindenütt, mindenütt virágok. Gratulálunk ehhez.!! A szálloda kedves, udvarias személyzete, kristálytiszta medencék, változatos,finom finom ételek, és odafigyelés mindenre. A környezet kimagasló tisztasága,igényessége lenyűgözött , és higiéniája felülmúlhatatlan .Bár mindenütt ezt tapasztalhatnánk. Szivesen térnénk vissza ismét .Mindenkinek szivből ajánlom. Lné
5
rendkívüli
Fesztné Lajos Ilona
2017. február
Két éjszakát töltöttünk barátainkkal a Colosseum Hotelben. Udvarias fogadtatás után elhelyezkedtünk az egybenyitható családi szobákban, ahol minden kényelem adva volt. A ragyogó, kényelmes fürdőszobában kissé zavaró volt a márvány csillogása mellett a tükör felületes tisztasága a homályos csíkokkal. A szobában azonnal kikapcsoltuk a fűtést, mert... Teljes vélemény >>
Két éjszakát töltöttünk barátainkkal a Colosseum Hotelben. Udvarias fogadtatás után elhelyezkedtünk az egybenyitható családi szobákban, ahol minden kényelem adva volt. A ragyogó, kényelmes fürdőszobában kissé zavaró volt a márvány csillogása mellett a tükör felületes tisztasága a homályos csíkokkal. A szobában azonnal kikapcsoltuk a fűtést, mert szaunát idéző volt a hőmérséklet.Itt meg kell jegyeznem, hogy a visszaigazolásban jelezték, hogy a családi szobák ablaka zárt aulára, átriumra néznek. Ezért hiába nyitottunk ablakot, a hőmérséklet mit sem változott. Ezzel vége is van a kifogásainknak. Ennek ellenére remekül éreztük magunkat. Az éttermi választék pazar, a felszolgálók kedvesek, udvariasak, szolgálatkészek. Az ár magában foglalta a Szt. Erzsébet Gyógyfürdő használatát, amit zárt mobilfolyosón érhettünk el. A hotel wellness medencéi kellemes kikapcsolódást biztosítanak. Külön említésre méltó, hogy a wellness elemek igénybevételéhez nem kellett sorba állni. Ha jól számoltam működés közben, az egyik medencében 24 fő vehette igénybe egyszerre a fúvókák adta élvezetet. Mindent egybe vetve szándékunkban van még egy testvérekkel, rokonokkal kibővített kis csapattal ismételten igénybe venni a Colosseum Hotel adta élményeket.
4.5
kiváló
Család nagyobb gyerekkel
2017. január
...k lelakottak, kopott szőnyegek, szakadt tapéták, elavult dizájn a közös terekben.A szálloda saját medencékkel is rendelkezik, ami nagyon dícséretes és ritkaság, hogy ennyivel, de fürdő víz hőmérséklet minden medencében egyforma, még ha más is van kiírva az infotáblára. A medencék kicsik, egy zsúfolt hétvégén bizony élvezhetetlenül tele van. A száll... Teljes vélemény >>
Gyógyfürdőre épült wellness szálloda közvetlen Mórahalom főutcáján. A szobák lelakottak, kopott szőnyegek, szakadt tapéták, elavult dizájn a közös terekben.A szálloda saját medencékkel is rendelkezik, ami nagyon dícséretes és ritkaság, hogy ennyivel, de fürdő víz hőmérséklet minden medencében egyforma, még ha más is van kiírva az infotáblára. A medencék kicsik, egy zsúfolt hétvégén bizony élvezhetetlenül tele van. A szállóban sok gyeek van, de valahogy meg kellene oldani, hogy ne a jacuzziban labdázzanak és ugráljanak, mert az pedig azokat zavarja, akik pihenni érkeztek oda. Az étkezések színvonala, mennyisége és minősége kifogástalan. A személyzst kedves.
3.6
Baráti társaság
2017. január
...őre megérinti a vendégeket. Nagyon kedves fiatal, állandóan mosolygó személyzet, tiszta, kényelmes szobák nagy fürdővel, remek, jól felszerelt welllness, közvetlen kapcsolat a gyógyfürdővel így minden adott kellemes pihenésre gyerekes családoknak vagy baráti társaságnak, akár csak egy romantikus kikapcsolódásra vágyóknak. Kiváló konyhával rendelkez... Teljes vélemény >>
Jól megközelíthető, impozáns külső , nagyon jó elhelyezkedés,ingyenes parkolás ez az ami már elsőre megérinti a vendégeket. Nagyon kedves fiatal, állandóan mosolygó személyzet, tiszta, kényelmes szobák nagy fürdővel, remek, jól felszerelt welllness, közvetlen kapcsolat a gyógyfürdővel így minden adott kellemes pihenésre gyerekes családoknak vagy baráti társaságnak, akár csak egy romantikus kikapcsolódásra vágyóknak. Kiváló konyhával rendelkezik, szerintem a vendégek jó része pár kiló többletsúllyal távozik. Nagyon barátságos kedves fiatal személyzet
5
rendkívüli
Család nagyobb gyerekkel
2016. november
Remek napokat töltöttünk itt az őszi szünet végén. Szép szálloda, jó ételek, kedves személyzet. Sajnos az egyik wellness medence épp meghibásodott, de a többi színvonalas wellness elem és az Erzsébet fürdő nyújtotta lehetőség pótolta ezt.Mi biztosan visszajövünk ide, hiszen nagyobb gyermekeink is kényelmesen tudtak aludni és a környék még felfedezésre vár.
4.8
rendkívüli
Fiatal pár
2016. október
Korábban már voltunk a szállodában, és már akkor megbeszéltük, hogy ide biztosan visszatérünk majd. Most sem csalódtunk! Nagyon kedves, fiatalos személyzet, kiváló wellness részleg, bőséges reggelik, ízletes vacsorák! Szuper kikapcsolódási lehetőség...Jó szívvel ajánlom!
4.8
rendkívüli
Fiatal pár
2016. szeptember
... az ágymatrac)a fürdő szoba szép tiszta.. A ételek nagyon finomak, és változatosak mint reggeli mint vacsora vonatkozásában.(gyermek menü is van) A wellness csodálatos, mindenki megtalálja a neki megfelelőt a 21 medencéből. Összességében csak dicsérni lehet a hotelt és személyzetét.(az ár érték aránya lehetne olcsóbb) Ajánlom másoknak is e remek... Teljes vélemény >>
3 csodálatos napot töltöttünk el felességemmel a Colosseum Hotelben. Remekül éreztük magunkat. Már jártuk e hotelban, 5 évvel ezelőtt, ugyan azt a színvonalat, kedvességet odafigyelést kaptuk mint évekkel ezelőtt. Tisztaság mindenűt. A szobában az ágy kényelmes(nincs kifeküdve az ágymatrac)a fürdő szoba szép tiszta.. A ételek nagyon finomak, és változatosak mint reggeli mint vacsora vonatkozásában.(gyermek menü is van) A wellness csodálatos, mindenki megtalálja a neki megfelelőt a 21 medencéből. Összességében csak dicsérni lehet a hotelt és személyzetét.(az ár érték aránya lehetne olcsóbb) Ajánlom másoknak is e remek helyet. A közel jövőben tervezzük, hogy még visszatérünk.
4.9
rendkívüli
Kisgyerekes család
2016. április
Fantasztikus 2-napot töltöttünk a hotelban,csodálatos hely, kedves mosolygós kiszolgálás,finom ízletes, bőséges konyha,1 szóval remek!Ugy hogy, úgy döntöttünk minden képen visszajáró vendégek leszünk!'Köszönjük szépen!
5
rendkívüli
Kisgyerekes család
2015. november
Nagyon kellemes volt a wellness részleg, gyerekeknek is tetszett. A szobában előző lakó hajszálait és két poloskát is találtunk. A vacsora íztelen és többnyire száraz volt kevés választékkal.
3.9
Budaházy Zoltán
2015. június
Családunk kellemes 4 napot töltött el a hotelben. Mindennel meg voltunk elégedve, kifogásunk nem volt. Árban nem tartozik az olcsó szállások közé, de minőség miatt megéri. Színvonalas hotelként könyvelheti el magát a Colosseum Hotel. Köszönjük! Budacsek
4.9
rendkívüli
Balásné Vértesi Erika
2015. május
Kellemes 4 napot töltöttünk beteg édesanyámmal ebben a hotelben, ami eddigi üdüléseink során a legjobbnak bizonyult, kezdve azzal, hogy anyukám kerekesszékes, elég nehéz megoldani a fürdőszobába bejutást és a lépcsőn való lemenetelt. Ebben a hotelben mindez lehetséges volt. A legelső, amikor a szobába beértünk, természetesen a fürdőszoba volt, amin... Teljes vélemény >>
Kellemes 4 napot töltöttünk beteg édesanyámmal ebben a hotelben, ami eddigi üdüléseink során a legjobbnak bizonyult, kezdve azzal, hogy anyukám kerekesszékes, elég nehéz megoldani a fürdőszobába bejutást és a lépcsőn való lemenetelt. Ebben a hotelben mindez lehetséges volt. A legelső, amikor a szobába beértünk, természetesen a fürdőszoba volt, amin meglepődtünk, hiszen az akkora volt, mint egy kisebb szoba, a mosdóhoz is be lehetett gurulni kerekesszékkel, a WC kialakítása és a kapaszkodó, a zuhanynál is az ülőke, mind-mind a beteg kényelmét szolgálta. Az ágy nagyon kényelmes, az ételek isteniek, a kiszolgálás figyelmes volt. Még el sem fogyott az étel, máris hozták a következő adagot, nem kellett várni semmire sem.A szolgáltatások közül a manikűr-műkörmöt próbáltam ki, kellemes meglepetésben volt részem, hiszen egy igazi szakember nyúlt a kezeimhez. Egyszóval mindennel meg voltunk elégedve, csak ajánlani tudom mindenkinek.
5
rendkívüli
Németh Antalné
2015. április
A Hotel elhelyezkedése szép környezetben van. A szoba barátságos, kellemes színekkel, hangulatvilágítással a mennyezeten. A fürdő remek felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt. Sok játék van kis és nagyobb gyermekek részére, akik felszabadultan és vidáman tudtak játszani egymással és a szüleikkel is. Kedvesek és udvariasak a Hotel alkalmazottai. Teljes vélemény >>
A Hotel elhelyezkedése szép környezetben van. A szoba barátságos, kellemes színekkel, hangulatvilágítással a mennyezeten. A fürdő remek felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt. Sok játék van kis és nagyobb gyermekek részére, akik felszabadultan és vidáman tudtak játszani egymással és a szüleikkel is. Az ételek nagyon finomak voltak, az éttermi kiszolgálás kifogástalan volt. Kedvesek és udvariasak a Hotel alkalmazottai. Sok sikert és sok vendéget kívánok a jövőben!
5
rendkívüli
Bajnainé Koncz Katalin
2014. december
Kényelmes, igényes szobák. Gyönyörű környezet, remek gyógyfürdési, wellness lehetőség a hotelen belül. Gyermekbarát kialakítás,ugyanakkor pároknak is meghitt kikapcsolódásra ad lehetőséget. Negatívumként talán említeném, hogy télen a szabadban lévő gyógyvíz megközelítése lehetne ember barátabb. A személyzet pedig vendég centrikusabb. Összegzésként,... Teljes vélemény >>
Kényelmes, igényes szobák. Gyönyörű környezet, remek gyógyfürdési, wellness lehetőség a hotelen belül. Gyermekbarát kialakítás,ugyanakkor pároknak is meghitt kikapcsolódásra ad lehetőséget. Negatívumként talán említeném, hogy télen a szabadban lévő gyógyvíz megközelítése lehetne ember barátabb. A személyzet pedig vendég centrikusabb. Összegzésként, nagyon szép 2 éjszakát töltöttem ott, újra elfogok menni.
4.4
kiemelkedő
Tóth Endre
2014. november
Kellemes családias hely, kiválóan alkalmas pihenésre. Szeged, és sok más vidéki látnivaló könnyen elérhető. A helyhez méltatlan volt az egyik fürdőköpeny nyűttsége.
4.6
kiváló
Reményi Istvánné
2014. augusztus
Egyszerűen csodálatos volt minden: az elhelyezés ,a kiszolgálás,a finom ételek, a szoba berendezése, a wellness részleg, valamint a csodálatos fürdő komplexum. Remélem lesz még lehetőségünk újból eltölteni Önöknél néhány napot.
5
rendkívüli
Kisgyerekes család
2014. július
Kedves, segítőkész személyzet! Remek ételek és bőséges választék! A gyógyfürdőnek köszönhetően minden korosztályt kiszolgáló medencevilág! Gyermekes családoknak csak ajánlani tudom! Feledhetetlen nyári élményekkel tértünk haza! Köszönjük!
5
rendkívüli
Hunics László
2014. június
Szép a hotel belsőtere, igényesek és tiszták a szobák, kedvesek és segitőkészek az alkalmazottak.A hotel wellness részlege is minden igényt kielégitett.
4.9
rendkívüli
Baráti társaság
2014. április
A szálloda gyönyörű,virágos környezetben fekszik.Kedves, mosolygós személyzet,kiváló étkek,a szoba kényelmes (kár ,hogy a szomszédban épp felújítási munkák folytak),a wellnes részleg tiszta ,igényes.Örültem ,hogy nemcsak nekünk ,hanem barátainknak is elnyerte a tetszését.:)
4.9
rendkívüli
Tárnok Erzsébet
2014. március
...unk a Colosseum wellness hotelben Mórahalmon. Tökéletes pihenés: tökéletes szabadidőtöltéssel és tökéletes gasztronómiai élménnyekkel. Ez a hotel magas színvonalon nyújtott teljes kikapcsolódást az egész családnak!!! A wellness részleg egyszerűen lenyűgöző, minden szeglete igényesen megtervezve, kialakítva. A kültéri gyógyvizes medence pedig a te... Teljes vélemény >>
Családommal együtt 2 éjszakát foglaltunk a Colosseum wellness hotelben Mórahalmon. Tökéletes pihenés: tökéletes szabadidőtöltéssel és tökéletes gasztronómiai élménnyekkel. Ez a hotel magas színvonalon nyújtott teljes kikapcsolódást az egész családnak!!! A wellness részleg egyszerűen lenyűgöző, minden szeglete igényesen megtervezve, kialakítva. A kültéri gyógyvizes medence pedig a testet lelket gyógyítja. A személyzet kedves, figyelmes. Olyannyira elégedettek voltunk, hogy az ott tartózkodásunkat meghosszabbítottuk + 1 éjaszakával. A "városka" magával ragadó, nagyon tiszta, mindenütt rendezett parkok, utcák, amelyeket még február végén is virágok díszítettek!!! Ide biztosan visszatérünk!!!
5
rendkívüli
Pásztor Katalin
2014. január
Minden kiváló: a szállás gyönyörű, a wellness kifogástalan, az ételek ízletesek, a személyzet kedves ,és még sorolhatnám. Nagyon tetszett!!! Egy valamit hiányoltunk: szakképzett gyerekfelügyeletet, hogy egy kicsit a felnőttek külön is kikapcsolódhassanak...
5
rendkívüli
Lenkei György
2013. november
A Colosseum Hotel ízléses, elegáns, ragyog a tisztaságtól. A szobák berendezése, felszereltsége kiváló. A személyzet segítőkész, udvarias, mosolygós. A svédasztalos félpanzió keretén belül nagyon változatos és ízletes ételeket kínáltak. A wellness részleg felnőtteknek és gyerekeknek is szórakoztató kikapcsolódást nyújt. Visszatérünk!
4.9
rendkívüli
Idősebb pár
2013. november
Finom ételek, figyelmes kiszolgálás, kényelmes elhelyezés,kerékpár és kondigép használati lehetőség mellett remek fürdőzési lehetőségek. Nagyon jól éreztük magunkat. A kedvezményes akciós igénybevételi lehetőség vonzóvá teszi a szállodát.
4.9
rendkívüli
Varga Zoltán
2013. január
Hangulatos belsőtér, kiválóan felszerelt szobák,előzékeny kiszolgálás. Tovább emelné a szolgáltatás szinvonalát egy beltéri gyógymedence vagy egy fűtött közlekedési lehetőség a gyógyfürdőbe.
4.8
rendkívüli
Még több vendégvélemény ebben a témában >>
Olvass további véleményeket a szálláshelyről!

Colosseum Wellness Hotel Mórahalom kiemelt csomagajánlatai

A Colosseum Wellness Hotel Mórahalom ajánlata:
  • félpanziós ellátással
  • Szent Erzsébet Gyógyfürdő medencéinek használatával
  • parkolással
Érvényes: 2026.04.30-ig
98 450 Ft / 2 fő / éjtől kiváló félpanzióval
A Colosseum Wellness Hotel Mórahalom ajánlata:
  • félpanziós ellátással
  • wellnessrészleg és fitneszterem használattal
  • Szent Erzsébet Gyógyfürdő medencéinek használatával
  • parkolással
Érvényes: 2026.12.18-ig
105 300 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval
A Colosseum Wellness Hotel Mórahalom ajánlata:
  • félpanziós ellátással
  • wellnessrészleg használattal
  • Szent Erzsébet Gyógyfürdő medencéinek használatával
  • parkolással
Érvényes: 2026.12.23-ig
117 000 Ft / 2 fő / 2 éjtől kiváló félpanzióval


Kis türelmet kérek...
Sütiket használunk a jobb felhasználói élmény, elemzések és hirdetések megjelenítése érdekében.
Az üzenet bezárásával vagy a böngészés folytatásával elfogadod a sütik használatát. Részletek >>
Élvezd exkluzív akcióinkat!
Név:
E-mail cím: 
Kérdésed van?
Hívj minket:
(+36-1) 457-8450

Itt is megtalálsz minket:
Facebook  Youtube  Instagram

Szerzői jog © 2004-2026 Hotelstart Kft. Minden jog fenntartva.