A vendégek visszatérően dicsérik a patyolat tisztaságot, amely a szálloda teljes területén érezhető. A rendezett közösségi terek és a gondozott park az első benyomástól kezdve rendet és harmóniát sugallnak, a természet közelsége pedig még kellemesebbé teszi a pihenést. Sokak szerint minden a helyén van, az épület és a környezet karbantartottsága nyugalmat ad. A figyelmes takarítás és a folyamatos jelenlét jól észrevehető, még teltebb napokon is.
A szobák igényes szobák benyomását keltik: tiszta ágynemű, friss fürdőtextíliák, rendben tartott fürdőszobák fogadják a vendégeket. A higiénia láthatóan kiemelt szempont, az éttermi asztalok és székek rendszeres fertőtlenítését többen külön megemlítik. A wellness terek tisztán tartása és a vizek ellenőrzött kezelése szintén erősíti a biztonságérzetet. A ház működése a vendégek szerint jó kézben van: a takarítás és karbantartás napi ritmusa a háttérben, mégis észrevehetően dolgozik. Mindez összességében a szabályozott, átlátható rend érzetét kelti.
Előfordulnak ugyan elszórtan jelzett apróságok egy-egy foltos szőnyeg, rozsdafolt a zuhanynál vagy dohos szobaszag , de ezekre a személyzet gyorsan reagál, és a visszajelzéseket láthatóan beépítik. Időszakos felújításoknál is igyekeznek előzetes tájékoztatást adni, és a működést a lehető legkevesebb zavar mellett biztosítani. Összességében a tisztaság, a higiénia és a gondos karbantartás a szálloda stabil erősségei, amelyekre a vendégek jó szívvel hivatkoznak.
A szobák igényes szobák benyomását keltik: tiszta ágynemű, friss fürdőtextíliák, rendben tartott fürdőszobák fogadják a vendégeket. A higiénia láthatóan kiemelt szempont, az éttermi asztalok és székek rendszeres fertőtlenítését többen külön megemlítik. A wellness terek tisztán tartása és a vizek ellenőrzött kezelése szintén erősíti a biztonságérzetet. A ház működése a vendégek szerint jó kézben van: a takarítás és karbantartás napi ritmusa a háttérben, mégis észrevehetően dolgozik. Mindez összességében a szabályozott, átlátható rend érzetét kelti.
Előfordulnak ugyan elszórtan jelzett apróságok egy-egy foltos szőnyeg, rozsdafolt a zuhanynál vagy dohos szobaszag , de ezekre a személyzet gyorsan reagál, és a visszajelzéseket láthatóan beépítik. Időszakos felújításoknál is igyekeznek előzetes tájékoztatást adni, és a működést a lehető legkevesebb zavar mellett biztosítani. Összességében a tisztaság, a higiénia és a gondos karbantartás a szálloda stabil erősségei, amelyekre a vendégek jó szívvel hivatkoznak.
- patyolat tisztaság
- rendezett közösségi terek
- gondozott park
- igényes szobák
- higiénia, fertőtlenítés
- szabályozott, átlátható rend
Erzsébet Park Hotel, Parádfürdő >>
Ibolya - 2025. október 22. szerda
Négy éjszakát töltöttünk itt. Várakozáson felüli volt az ellátás! Tiszta laktész, udvarias, kedves, segítőkész személyzet; házias ízek, kellemes wellness! A kávégépnél nem volt sorban állás ( mint szokott), mert egyszerű volt a kezelése és még a kávé is finom volt!
Egyéni utazó - 2025. október 09. csütörtök
A szállodában tapasztalt színvonal sokkal magasabb volt, mint amit egy három csillagos szállodában megszokhattunk. Különösen az étterem szolgáltatásai: változatos, nagyon ízletes ételek, gyors kiszolgálás. A szálloda elhelyezkedése kiváló, a szoba csendes volt, annak ellenére, hogy utcára nyílt. A szoba tiszta volt, a személyzet gondoskodott róla, hogy mindenünk meglegyen. Az még csak hab volt a tortán, hogy remek napsütéses őszi időben túrázhattunk a környéken. Ezért a wellness részleget nem próbáltuk ki, erről nem tudok véleményt alkotni.
Idősebb pár - 2025. szeptember 18. csütörtök
Gyönyörű volt a környék. A szállás tiszta kényelmes. A wellness is nagyon kellemes volt. A dolgozók mind nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Nagyon jól éreztük magunkat szívesen ajánljuk másoknak is. Köszönjük
Kisgyerekes család - 2025. július 13. vasárnap
Kényelmes szobák, finom és választékos az éttermi szolgáltatás. Udvarias és szolgálatkész személyzet. Ami negatívum, egyedül, az hogy az áramszünet idején nem tettek a WC-be mécsest. Vagy bármit ami világított volna a wellnessbe, éttermi WC-ben.
Tóth Istvánné - 2025. július 03. csütörtök
Elhekyezkedése, tisztaság, csend, nyugalom. A teljes, kikapcsolódás, pihenés helye. A természet közelsége nagyszerű. Az ellátás pedig remek.
Dóczi Julianna - 2025. június 14. szombat
Nem tudok negatívtényezőt! Szuper kiszolgálás, kedves, segítőkész személyzet, finom, bőséges reggeli, vacsora, tiszta, esztétikus lakótér, gyönyörű környezetben! Az udvar, a fürdők rendezettek, tiszták! Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, VISSZATÉRÜNK! KÖSZÖNJÜK!!!
Miklósné - 2025. május 29. csütörtök
Sajnos az "utolsó vacsora" ill. reggeli egy rendezvény miatt nem igazán sikeredett. Kellemetlen volt a "sürgetés", a zajongás, pakolás. A szállás tiszta, rendezett.
Krisztina - 2025. április 24. csütörtök
A tisztaság kifogástalan. Nagyon tetszett az egyik medence melletti centrifuga, ötletes! Az éttermi választék is rendben volt, bár az árak kissé elszálltak, 0,25 ml ásványvíz 450 Ft....ezt túlzásnak érzem. Az ajtók nyikorognak, célzott odafigyeléssel orvosolható.
András - 2025. március 19. szerda
Három nagyon kellemes napot töltöttünk Parádfürdőn. Az Erzsébet Park Hotel minden elvárásunknak megfelelt! A személyzet kedves, szolgálatkész, az étkezés választékos és minőségi. A szobák, a wellness és az egész szálloda tiszta gondozott. Jól éreztük magunkat-köszönjük!
Idősebb pár - 2025. március 17. hétfő
A Wifi nem volt használható! Az összetolt ágyak pároknál vagyis nálunk szétcsúsztak. Az ebédlőben kifogástalan volt a kiszolgálás. Tisztaság rend volt. Az élménymedence és szoláriumok szuperek voltak. A bárban a táncos est tökéletes volt, kiszolgálás is. Egyéb szórakozásban / bóling, biliárd/ megtaláltuk a kikapcsolódás lehetőségét.
Szincsák Sándor - 2025. február 24. hétfő
Nagyon jó elhelyezkedés, tiszta, kényelmes szoba. Az ellátás változatos, bőséges. A személyzet udvarias, segítőkész. Több látnivaló is van a közelben.
Omischl Attila - 2025. február 03. hétfő
Kíváló helyszínen csodás hétvégét tudtunk kedves Feleségemmel eltölteni, a személyzet nagyon szolgálatkész volt, mindenben segítettek. A szobák tiszták, rendezettek a kílátás pazar, az ételek bőségesek és finomak voltak. Mindenkinek ajánlani tudom a helyet aki szeretne kicsit feltöltődni, elvonulni a város zajától. Külön fantasztikus, hogy nagyon sok különböző elfoglaltság közül lehet választani a hotel kínálatából mint: masszázs, asztalitenisz, kondi terem, bowling, játékterem ahol külböző autós szimulátorok várják a szórakozni vágyó kicsiket és nagyokat.
Tusjak Tibor - 2025. február 01. szombat
A recepcion több mosolyt szeretnék látni. A pincérek kedvesek, előzékenyek,barátságosak. A takaritószemélyzettel megvagyok elégedve (rend,tisztaság, udvariasság). A velnesz délutáni kikapcsolodásnak kiváló. Játékszoba kissé húzós. Ételek íze.minősége.állaga számomra házias,kiváló.
Baráti társaságok - 2025. január 18. szombat
A reggeli és vacsora nagyon választékos és nagyon ízletes. Minden helyiség, a nap minden szakában rendkívül tiszta.
Géza - 2025. január 14. kedd
Harmadik alkalommal vettük ígénybe az Erzsébet Hotel szolgáltatásait. A fogadtatás kedves, a bejelentkezés zökkenőmentes volt. A szoba tiszta, kellemesen berendezett, kényelmes pihenést biztosított. Az ellátás kifogástalan, gazdag választéku volt a reggeli és a vacsora is. A pincérek kedvesek, figyelmesek, udvariasak voltak. A wellness részleg mind az Erzsébet, mind a Zsuzsanna szárnyban sok lehetőséget kínál a vendégeknek. Most is elégedetten távoztunk. Ide bármikor szívesen jövünk, és jó szívvel ajánljuk mindenkinek.
Idősebb pár - 2024. december 14. szombat
Örülök, hogy a Zsuzsanna szárnyat választottuk, újabb és tisztább, az ízlésemnek jobban megfelelt és csendesebb, mint az Erzsébet szárny, még a személyzet is vidámabb. A legjobban a tágas és tiszta szoba és fürdőszoba tetszett, a bútorok minden igényünket kielégítették. Nem gyakori szállodai fürdőszobákban, hogy nem a földre kell pakolni a pipere holmit és van annyi hely az ágy mellett, hogy el lehet nyújtózkodni a padlón a reggeli tornához. Ami viszont zavaró és gyakori, hogy nem jó a szoba általános megvilágítása, az éjjeli lámpa pedig alkalmatlan az ágyban olvasáshoz. Én a búrájától megszabadítva használtam, a férjem búrástól fordította maga felé. Az éttermi kínálat bőséges, viszonylag változatos, a minőség átlagos. Nem tetszett, hogy az üdítő automata melletti poharak nem voltak áttetszően tiszták, az asztali só- és borstartókat pedig még tisztának sem mondanám. Engem zavart, hogy az asztalok fertőtlenítéséhez használt spriccelőt és kendőt az asztalok között tárolták és ahogy egy asztal megüresedett, takarítottak és jött az újabb teríték. Jobban esett volna, ha evés közben nem sürög-forog a takarítás.
Tamás - 2024. november 22. péntek
Alapvetően minden rendben volt: jó szálloda, kitűnő elhelyezkedés, nem kiemelkedően jó, de finom étkezés, nagyon jó wellness stb. A személyzetre sem mondhatok egy rossz szót sem: teljesen korrekt módon tették a dolgukat. Ugyanakkor hiányoltam egy-egy mosolyt, kedvességet, szívélyességet - olyasmit, ami tényleg megszépíti az ember napját, ami különlegessé teszi a helyet. Amit viszont a legjobban hiányoltam: tájékoztatást a környék látnivalóiról, kirándulóhelyeiről. Van egy-két sematikus térkép a falon, ami általános útbaigazításnak jó, de sokkal többre lenne szükség: részletes turista térképekre, leírásokra a környékről. Ott vannak egy csodálatos vidéken, s a szálloda által adott információkból szinte semmit nem lehet megtudni arról, hova lehet kirándulni abban a gyönyörű Mátrában.
Ferenc - 2024. november 18. hétfő
Szép környezet , kiváló hotel
János Reményi - 2024. november 16. szombat
A foglaláskor senki nem figyelmeztetett, hogy éppen felújítás zajlik. Az étkezés kitűnő (felpanzió). Nagyon udvarias a személyzet. Gyönyörű kiránduló környék. Az gym-szobában nincsenek cardio gépek. Tisztaság van. Sokféle szauna van
Katinka - 2024. október 22. kedd
Patyolat tisztaság, kiváló személyzet, maximális odafigyelés a vendégre, ételek bőséges választék!
Pál - 2024. október 16. szerda
Az élmény medence jó volt a víz hőfoka lehetett volna nagyobb /32/. Sajnos csak egy jakuzzi üzemelt,ami állandóan foglalt volt, Hétvégén az étkező nyitáskor zsúfolt, nem tudom nem e lehetséges felkérni a a vendégeket az étkezési idő megosztására vagy részükre ezt ajánlani. A fürdő szobába nem tudtam elektromos borotvát használni,nincs külön konnektor, ami van a hajszárítóhoz az rögzítve van. A személyzet hozzáállása kifogástalan, a tisztaság kifogástalan,az árak elfogadhatók,a környezet szép. Mindenkinek ajánlom,de aki csak pihenni akar az hét közben menjen.
Csilla - 2024. október 08. kedd
A szálloda és parkja szépen rendben tartott és tiszta. Kellemes sétákat lehet tenni a közvetlen és a tágabb környéken is. A reggeli és a vacsora (félpanziós ellátással voltunk) kiváló, nagy választék, finom.
Piroska - 2024. október 07. hétfő
Elégedett voltam, azt kaptam amit vártam. Tisztaság, étkezés, környezet remek. Ajánlom azoknak akik pihenni, kirándulni szeretnek, autó használat jól jön a távolabbi látnivalók elérésére.
Szekeres Dr. Tamas - 2024. szeptember 21. szombat
A wellness részlegben nem működött a jacuzzi, az egyik szauna, valamint a merülő medence. A medencék hőmérséklete alacsony mindkét helyen. Az úszómesterek nem mindig voltak elérhetők, ha ott vannak akkor sem figyelmeztetik a vendéget a vízbe lépés előtt a zuhanyozásra.A zuhanyozókban a zuhany fejet tartó kialakítása baleset veszélyes, háttal állva, rendszeresen sértheti a könyökét a zuhanyozónak, éles, kiálló, velem megtörtént. A tisztaság viszont megfelelő volt, frissítették is.
Andrea - 2024. szeptember 02. hétfő
Nagyon tiszta, karban tartott szálloda. Minőségi ételkínálat.
Idősebb pár - 2024. szeptember 02. hétfő
Tetszett: a környék, a szálló, a szolgáltatások túlnyomó része. Amin jó lenne javítani; - a nyomtatott dolgok (pl. könyv) olvasásához nincs kellő fény. Erősebb izzó kellene az ágy, vagy a szék mellé. - a szauna mellett nincs merülő medence. Az Fő-épületben van ugyan medence, de egy éve nem működik..., a Zsuzsanna szárnyban meg egyáltalán nincs. Ettől függetlenül az összkép vonzó, és szívesen mennénk máskor is.
Imréné - 2024. augusztus 28. szerda
Rendezett környezet, patyolat tisztaság jellemzi az egész szállodát. A szoba kényelmes udvarra néző kilátással. Az ételek finomak voltak, a többség a gyerek menüt választotta mivel az volt ismert (rántott hús, halrudak). Kicsit túlzásnak tartottuk az 1 kancsó limonádé árát 2250Ft. A felszolgálókon látszik, hogy fáradtak, attól függetlenül kedvesek voltak. A wellness rész nagyon szuper volt számunkra. Tervezzük a visszatérést. Köszönjük a munkájukat!
István - 2024. augusztus 17. szombat
Gyönyörű környezet, nagyon kedves személyzet, jó programok. Nincs gyerek medence.
Györgyné - 2024. augusztus 16. péntek
Nagyon tetszett a parkolási lehetőség főleg,hogy díjmentes. A medencénél a grill ebéd. Nem kell átöltözni ott fogyasztható.Különböző programok. Nagyon barátságos személyzet akik tényleg a vendégekért vannak.Szivvel ,lélekkel végzik munkájukat.Köszönet nekik! Az étel is rendben volt. Volt választék. Izletesek voltak. Állandóan figyelemmel kísérték ami elfogyott rögtön pótolták.Nagyon jól éreztük magunkat.Kellemes pihenés volt e csodás környezetbe.Még esetleg mikor nincs a medencénél grill ebéd a kávézóban esetleg hot-dog,melegszendvics. El tudnám képzelni. Tisztasággal is minden rendben volt. Ősszességében tökéletes volt! Szerintem még visszatértünk!Köszönöm Erzsébet park hotel!
Zsuzsanna - 2024. július 06. szombat
Gyönyörű természeti környezet, gondozott park, mindenütt tisztaság. Kényelmes, tiszta szobák, finom ételek bőséges választékkal, tiszta vizű medencék. Nekem csak fogasok hiányoztak a kültéri medence mellett, amire pl. a köntöst felakaszthattuk volna. Ezen kívül minden hibátlan volt! Köszönjük! :)
László - 2024. június 04. kedd
Kellemes, brátságos légkör. Figyelmes felszolgálás. A szálloda és környezete tiszta, rendezett. A terület és környéke bűnügyileg nem fertőzőtt, Biztonsági szolgálat működik!
Richard - 2024. május 27. hétfő
Szép helyen ,megfelelő udvarias kiszolgálás. A szoba kényelmes,tágas fürdővel. A welness részleg is szép tiszta. Az ételek finomak,picit lehetne változatosabb a kinálat.
Varga - 2024. május 26. vasárnap
Igazán kellemes napokat töltöttünk a szállodában. Mindenki nagyon kedves volt, mindent megtesznek a vendégek kényelméért. A szobánk tisztasága - beleértve a fürdőszobát is - tökéletes volt. Ott létünk alatt tartott a főszezonra való felkészülés - pl. medence tisztítása -, de ez egyáltalán nem volt zavaró, nyugodtan kimehettünk napozni is. Biztos, hogy még elmegyünk kikapcsolódni ebbe a kellemes, jól működő szállodába.
Mária - 2024. május 18. szombat
A wellness részlegen nem voltam. A Szálloda kényelmes, tiszta.
Vaskó Gusztáv - 2024. május 01. szerda
Teljes mértékben meg voltam elégedve a szálloda szolgáltatásaival.Nagyon finomak voltak az ételek, kedvesek voltak a szálloda alkalmazottai.A wellnes részleg kitünő volt.Tiszta, kényelmes szoba, gyönyörű környezet.Visszalátogatunk hamarosan.
Zsolt - 2024. április 28. vasárnap
A szoba tágas, tiszta, kellemes, parkra néző. A Zsuzsanna-szárnyból kellett egy kicsit gyalogolni és liftezni az étkezőig, de ennyi séta belefér. A wellnesst nem próbáltuk, zsúfolt volt, majd legközelebb. A wifi gyors, de bosszantó, hogy állandóan szétkapcsol. A reggeli elég egyhangúan hozta a szokásos választékot. Mondjuk a péksüteményeket érdemes lenne letakarni, mert az egyik kedves vendég konkrétan leköhögte, a másik meg végigfogdosta a zsemléket. A vacsora jól indult a levesekkel, de a főételek meglehetősen "ízhiányosak". Jó hogy volt hal is, igaz mindig harcsa, viszont szálkás(!?). A legrosszabb rész egyértelműen a desszert volt, divatos szóval: "felejtős". Ezzel együtt senkit nem beszélnék le arról, hogy itt foglaljon szállást, a park, a környék gyönyörű, kiváló túra kiindulópont.
Sarkadi József - 2024. április 24. szerda
Kedvesek, szolgálatkészek, tiszták.Figyelmesek, recepció, pincér, takaritó gördülékenyen végzik munkájukat.Környezet rendezett, szép, gondozott.Kellemes meglepetés volt számunkra.Visszatérünk!!!!
Beáta - 2024. március 17. vasárnap
Szép környezet, igényes,tiszta hotel. A személyzet nagyon kedves, segítőkész. Az étel bőséges és nagyon finom. A wellnesse szuper. Csak ajànlani tudom.
Zoltán - 2024. március 02. szombat
Kellemes környezet , udvarias személyzet , finom választékos ételek , tisztaság .
Margit - 2024. február 27. kedd
A hotel gyönyörű helyen van. A mi szobánk tetőtéri volt kicsi ablakokkal de a kilátás így is szép volt, a patakra nézett. A tisztaság tökéletes volt az egész szállás területén. Tetszett, hogy a liftben ki van írva melyik gombbal hova jutunk el. Az étekek minősége, mennyisége és választéka kimagasló színvonalú. A személyzet kedves. Egyedűli negatívumként említeném, hogy a pihenő medencék víze számomra hideg volt. Sok vendég volt, sok kis gyerekkel így a wellnes és az étterem is hangos volt.
Mihályné - 2024. február 23. péntek
Barátokkal utaztunk 4 fő! Nagy tisztaság! Barátságos, segítőkész személyzet! Az ételek nagyon finomak voltak és bőségesek! A Wellness részleg kiválló! Első alkalommal jártunk itt, de valószínű, hogy még visszatérünk!
Várhalmi Sándor - 2024. január 31. szerda
Kellemes környezet rendkívül kedves előzékeny és figyelmes személyzet állt rendelkezésre.Az étterem kulturált tiszta, az ételek finomak voltak kellő menyiségben rendelkezésre álltak .A szoba tiszta megfelelően felszerelt. volt. A Wellness részleg kellemes pihenést kikapcsolódást biztosított. Lehetőség volt a moffetta kipróbálására is.
Gedéné Balatoni Hajnalka - 2024. január 22. hétfő
Hiányoltam a konnektort a szobában, amivel tölthettem volna a telefonom. A recepciós tájékoztatása hiányos volt érkezéskor, így az üdvözlő italt sajnos nem kaptuk meg. Az ételek fantasztikusak voltak és a kiszolgálás is. A wellness részleggel is elégedett voltam, és a tisztasággal is.
Sándorné - 2024. január 19. péntek
Kellemes pár napot töltöttünk a szállodában. Tisztaság,maximális kiszolgálás,kedves személyzet.Finom ételek.csak ajánlani tudom.
Róbertnè - 2023. november 12. vasárnap
A személyzet kívàló munkát vègez. Tisztaság,rend mindenütt. Mosolygós arcok!!!
Bőti Balázsné - 2023. november 05. vasárnap
Két éjjszakát töltöttünk a hotelben. A régebbi Erzsébet szárnyban voltunk. A szoba egyszerű, de tiszta volt. Nagyon rendben volt az ágynemű és a törölközők, köntösök tisztasága is. Az étteremben a személyzet nagyon figyelmes volt. A wellness részleg nem nagy, de amikor lementünk sohasem volt tömeg szuper volt a szauna is.
Lajosné - 2023. október 14. szombat
Mivel rossz alvó vagyok,az utcai szoba kicsit kellemetlen volt.Az étkezés,tisztaság kitűnő vt.
Zsuzsanna - 2023. október 11. szerda
Gyönyörű környezet, kedves személyzet tisztaság, igen jó és változatos wellnes lehetőségek. A kilátás volt egy kicsit csalódás, mert a foglaláskor nem figyeltem, hogy az Erzsébet szárny szobái a szemben lévő kórházra és a főútra néz. De minden más nagyon szép volt. Köszönettel.
Györgyné - 2023. szeptember 21. csütörtök
Minden tetszett.A hotel nagyon szép a parkja rendezett szép, mindenhol tisztaság van Két észrevétel :ebédnél a halban sok szálkát találtam, az utca fronti szoba sajnos elég zajos a forgalom miatt.
Parapatics Lászlóné - 2023. szeptember 15. péntek
Nagyon tetszett a tisztaság. Mindennel meg voltunk elégedve! A desszertek nem tetszettek!
Idősebb pár - 2023. szeptember 08. péntek
A pihenés közben mindennel elégedettek voltunk. Kedves személyzet, tiszta környezet a szálloda egész területén. Az étel bőséges és választékos. Jó lenne, ha a főbejáratnál a kölcsönözhető kerékpárok helyett, egy pár asztal és szék lenne. Lehetne ott is pihenni, gyönyörködni a csodálatos panorámában. Mindent köszönünk!
Kálmánné - 2023. szeptember 02. szombat
Elégedett voltam mindennel,de kifogásolom,hogy zárcserére hivatkozva a beltéri úszómedencét nem lehetett használni,a kinti lehűlt/esős nap/ és így sokan vagyunk a pezsgéshez,és úszni sem lehet.Az ételválaszték és a minőség nagyon jó,szervezett,rendezett minden.Annak ellenére,hogy tele volt a szálloda békesség és nyugalom jellemezte.A környezete gyönyörű,sokfelé lehet kirándulni,vagy Egerben várost nézni.
Bucsi Ferencné - 2023. augusztus 26. szombat
Nagyon szép környezetben, kellemes helyen tölthettem el két éjszakát, félpanziós ellátással. Kényelem, tisztaság, kedves személyzet, első osztályú kiszolgálás, bőséges és finom ételek. Sajnos a szobában nem volt légkondicionálás. Ha ez a probléma megoldódna, maximálisan elégedett lennék.
Lászlóné - 2023. augusztus 24. csütörtök
Nagyon szép helyen van. Ügyelnek a rendre és a tisztaságra .Az ételek finomak, bő a választék .A wifi az nagyon gyenge volt .A szobából hiányzott a légkondi ezért nyitott ablaknál nagyon zajos volt az utca forgalmától.Összességébe nagyon jól éreztük magunkat máskor is szívesen elmegyünk.
Kuti Ferencné - 2023. augusztus 19. szombat
Csodálatos környezet, segítő, kedves személyzet, kényelmes ágy, tisztaság mindenhol.A szúnyoghálót hiányoltam az ablakokról, bár eggyel sem találkoztam és más szállodában sem gyakori.A víz gyönyörű tiszta, az étel finom és változatos.A szerda esti zenés est hangulatos.
Zoltán - 2023. augusztus 15. kedd
Teljesen meg voltunk elégedve. A Hotel Nagyon szép környezetben, rendezett parkosított kerttel rendelkezik. A parkolás is teljesen rendben volt. A szobák tiszták, tágasak és kényelmesek. Az ételek nagyon finomak és változatosak. A személyzet kedves, segítőkész volt, különösen az étteremben. A különleges kéréseinket is nagy odaadással teljesítették. Biztosan visszatérünk még az elkövetkezendő időkben , még akár télen is.
Irma - 2023. augusztus 14. hétfő
Nagyon meg voltunk elégedve minden szép és tiszta az étkezésnél volt egy kis megjegyzés az ételek finomak de nagyon sok olyan étel volt ami paradicsomos ,mely nem mindenki számára előnyös.
Idősebb pár - 2023. augusztus 07. hétfő
Minden nagyon tetszett, kivéve a főút közelsége. Tisztasággal és a személyzettel elégedett voltam. Az udvarról gyönyörű kilátás nyílt a tájra. Étkezés kiváló volt, választékos.
Éva - 2023. július 11. kedd
Ennyi idő alatt is sikerült feltöltődni,tisztaság volt mindenütt,finom volt az ellátás,igényes volt a strand.Nagyon jól éreztük magunkat! Köszönjük!(Nekem nagyon tetszett a park,az épület ,így együtt a régi és a modern csodálatos.)
Istvánné Szabó - 2023. július 05. szerda
Még nem jártunk eddig a Mátrában...Az idei évben nagyon szerettem volna eljutni..és sikerült ! :) Parádfürdőre esett a választás és nem bántuk meg....Csodálatos 6 éjszakát töltöttünk el a barátokkal ! kivétel nélkül mindenki megvolt elégedve.. A tisztaság , a takarítás személyzete rendben volt. Szép tiszta szobák, folyósok, medencék , étterem várt bennünket .. Változatos étrend.. Mindennap más nemzetiségű ételek.. ( bajor , török, spanyol...stb :) A pincérek , pincérhölgyek aranyosak, kedvesek voltak.. A hotel kertjében látni lehetett a kertész gondos munkáját.. Nagyon szépen köszönünk mindent kedves dolgozók! Munkájukhoz, jó egészséget, sok sikert kívánunk!
Zoltán - 2023. július 03. hétfő
A szállás környezete nagyon hangulatos, rendezett volt. Az ételek változatosan voltak elkészítve. Maga a wifi szolgáltatásba csak a szállásra visszaérkezve kellett mindig belépni, ezt nem engedte meg automatikusan a rendszer.
Magdolna - 2023. június 22. csütörtök
Sajnálom, hogy nem gyógyvízes a hotel. Hiányoltuk, hogy nem volt a szobánkban asztal, csak a kis fésülködő. A tisztaság és az étteremben a választék kifogástalan volt.
Erzsébet - 2023. június 07. szerda
Tiszta szoba, finom ételek, kedves személyzet!
Mária Piroska - 2023. május 13. szombat
Érkezéskor kedves volt a fogadtatás. A szoba tiszta, rendezett, az ágy nagyon kényelmes. Az ételek finomak, a szakácsot mindig megdicsértük. A pincérek, a személyzet nagyon szolgálatkész és kedves volt. Csodálatos kilátás, rengeteg látnivalóra volt lehetőség. És nem utólsó sorban a fürdőzés is remek volt.
Gabriella - 2023. május 06. szombat
Csodás környezetben van a hotel, rendezett parkkal. Szép, kényelmes szoba. Kedves, figyelmes személyzet. Bőséges, finom étel választék. Nagyon jó volt!
Dombi Arturné - 2023. április 23. vasárnap
3 éjszakát töltöttünk ott. Kedves, segítőkész, udvarias személyzet. Finomak voltak az ételek. A wellness részleg szuper. Tisztaság volt. Először voltunk de nem utóljára
Ferenc - 2023. április 01. szombat
Tömegközlekedéssel jól megközelíthető. Gondozott park, rendezett, tiszta környezet. A szobák tiszták, kényelmesek, jól felszereltek. A személyzet udvarias, segítőkész. A wellness jó, a konyha pedig kitűnő. Finoman változatosan főznek, bőséges választék, a pincérek kedvesek, udvariasak. Bátran merem ajánlani, mi visszamegyünk.
Tamás - 2023. február 25. szombat
Minden tökéletes volt. A személyzet minden területen udvarias, segítő és barátságos. A hotel tiszta, rendezett. Az étterem nagyon jó! Az ételek ízletesek, a választék rendkívüli a személyzet folyamatosan újratölt. Minden tiszteletem az övék! A szolgáltatások jók, de pl. a konditermet nem zárnám be 10:00 és 16:00 között. A wifi a Zsuzsanna szárnyban a 3. emeleti szobánkban gyenge volt, szakadozott, előfordult, hogy nem volt net. Összességében nagyon jó szállás, másodjára jártunk itt, de szívesen térek vissza ide a jövőben is! Köszönet a személyzetnek!
Idősebb pár - 2023. február 02. csütörtök
Gyönyörű hely, szép környezet, tiszta, kényelmes szobák. Nagyon udvarias, figyelmes kiszolgálás, különösen az étkezések alkalmával. A wellness részleg csodálatos, minden működött.
Kanalas Edit - 2023. január 21. szombat
Amivel kevésbé voltam megelégedve,a welness részlegben nem kellemes a medence víz,hideg, mind két szárnyban! Egy kicsit legalabb a téli vagy a hidegebb időszakban kicsi lehetne melegebb! A wifi pedig folyamatosan lekapcsol,mindig rákell csatlakozni! Ezek az észrevételeim! Ami viszont kiválló ,a ételek,a felszólgálás a higiénia,tisztaság! Ezek amik a legfontosabbak ,az kíváló!
Éva - 2023. január 03. kedd
Kiváló, minden igényt kielégítő szervezés,udvarias segítőkész személyzet,nagyon finom ételek, nagyon jó programok.Mindennel maximálisan elégedettek voltunk.
Sándor - 2023. január 02. hétfő
Szilveszterezni mentünk. Kecsegtető programokat ajánlott a Hotel, betartották az ígéretüket, sőt felül is múlták. Jó programok, jó bulik és nem utolsó sorban, vendégszerető ,kedves, készséges személyzet. Az ételek ízletesek. Köszönjük a munkájukat
Zoltán - 2022. december 12. hétfő
A szálloda ár-érték arányban nagyon jó! A reggeli és a vacsora is svédasztalos volt és mindkettő teljesen korrekt ! A szoba normális és tiszta . A wellness nekünk tetszett, de ha sokan vannak a szállodában , akkor kicsi. Szerencsés időpontra foglaltunk !
Csabáné - 2022. november 21. hétfő
Gyönyörű környezetbe épült szálláshely, amely kényelmes, tiszta és minden korosztálynak lehetőséget nyújt az aktív és passzív pihenésre. Az étteremben többféle változatos és finom ételek közül lehetett választani, ami bőségesen rendelkezésre állt. A pincérek udvariasak, mosolygósak és segítőkészek. A szobák tiszták és kényelmesek, minden biztosított volt ahhoz, hogy jól érezzük magunkat.
Edina - 2022. november 17. csütörtök
A szombat esti élő zene extra hangulatot varázsolt. Az ételek finomak és változatosak. A hotel tiszta, wellness is. Személyzet nagyon kedves. Sok a visszatérő vendég, mi is nézegetni fogjuk az új ajánlatokat. Tudom ajánlani mindenkinek.
Istvánné - 2022. november 10. csütörtök
Mindennel maximálisan meg voltunk elégedve. Egy-két elmarasztaló véleményt olvasva (utazás előtt) nem gondoltuk, hogy minden ennyire tökéletes lesz (a "beköltözéstől a kiköltözésig" MINDEN: a fogadtatás, a tisztaság, a szobánk, az ételek, a személyzet sürgése-forgása, udvariassága, segítőkészsége). A táj látványáról nem is beszélve! Nekünk, alföldieknek csoda! Szóval, köszönet mindenért, MINDENKINEK!!! Üdvözlettel: Bakosné és férje, Szeged
Veronika - 2022. november 09. szerda
Visszatérő vendégek vagyunk. A személyzet kedves és figyelmes. Mindkét wellnes rész kellemes. A szálloda tisztasága megfelelő, a környezete rendezett. Többféle szabadidős tevékenységre is van lehetőség szállodán belül s kivül. A konyhája kitűnő mind a minőséget, mind a választékot illetően. Az étkezésekre bizositott időkeret kedvez a korán és későn evőknek is. Kicsiknek-nagyoknak ajánlani tudom a szállodát.
László - 2022. szeptember 29. csütörtök
Tettszett a csend, a jó levegő, a szép környezet. Tisztaság volt mindenhol. Udvarias volt a személyzet. A konyha kíváló. Tetszett a wellnes rész is, a belső úszómedence elég nagy volt ahhoz, hogy élvezettel lehetett benne úszni. Kítűnő volt a szauna is. A jacuzzi átlagon felüli volt. Egyedül az internet elérés volt nehézkes, a wifi lassú volt, többször megszakadt az összeköttetés. A mobil adatszolgáltatás is lassú volt- erről a szálloda persze nem tehet. Összességében szívesen ajánlom mindenkinek ezt a szállodát.
Egyéni utazó - 2022. szeptember 18. vasárnap
Tágas, szép, tiszta szoba, finom, bőséges ételek.
László - 2022. szeptember 06. kedd
Nagyon jól éreztük magunkat a gyönyörű környezetben található Erzsébet Park Hotelben. Kényelmes szobában tisztaság, kényelem. Mi főleg kerékpárral jártuk be a környéket. Kellemes fáradság után jól esett a Welness adta pihenés és a kiadós finom vacsora. Sok emlékkel tértünk haza párommal. Köszönet érte!
József Ferenc - 2022. augusztus 27. szombat
Tiszta szobák és a személyzet nagyon kedves. Az ételek finomak, házias ízek. Azonnal pótolták a svédasztal ételeit. Bőséges volt kínálat. A welnes is megfelelő volt. Szívesen megyünk újra.
József - 2022. június 08. szerda
Mi pihenni ki kapcsolódni mentünk elfelejteni a hétköznapok és a munka által ránk zuduló nehézségeket. Tökéletesen azt kaptuk amire vágytunk. Minden téren az étkezés wellness ,szoba, fürdőszoba tisztasága tőkèletes volt. Személyzet kedves előzékeny úgy a recepción étterembe és a takaritó személyzet is
Tibor - 2022. június 03. péntek
A szálloda fekvése nagyon jó, hiszen a hegyvidéki levegő szinte gyógyító hatású. A szálloda 3 csillagosnak van feltüntetve, de máshol a 4 csillagos sem ilyen jó: szobák kényelme, szuper welneszek, ellátás-étkezés. Az ételek választéka fantasztikus, a kiszolgáló személyzet végtelenül kedves volt. Ezt a szállodát csak ajánlani tudom azoknak, akik gondtalanul, kényelemben akarnak pihenni
Cintia - 2022. május 23. hétfő
Az épület egy gyönyörű környezetben helyezkedik el. A szobák tisztasága kifogástalan volt. Kevésnek találtuk a medencék számát, gyerekeknek nincs külön pancsolós medence vagy esetleg csúszdás medence. Az étteremben a pincérek kikapkodták az üres poharat, tányért a kezünkből, még be sem fejeztük az étkezést és már tiszta volt az asztal. Ez olyan érzést keltett, hogy minél hamarabb fejezzük be az étkezést.
László - 2022. május 20. péntek
Finom ételek,kedves személyzet,kényelmes tiszta szobák!Csak a wifi akadozott sokszor!
Pálma - 2022. május 10. kedd
2. alkalommal jártunk az Erzsébet Hotelben, és hasonló a véleményem. Kifogástalan a hotel tisztasága, a személyzet kedvessége és az ételek minősége is. Tökéletes olyanoknak, akik a kikapcsolódás mellett túrázni és természetben járni szeretnének.
Istvánné - 2022. május 06. péntek
Már többször voltam az Önök szállodájában. Nagyon jól éreztem magam.Szép környezetben helyezkedik el. Az épületek is szépek. A szobák tiszták.A fürdő részlegek is nagyon jók, különösen, hogy reggeltől már nyitva vannak,estig.Bármikor használhatók. A személyzet is udvarias előzékeny.A félpanzió nagyon bőséges és változatos. Szeretnék még visszatérni Önökhöz. Csak ajánlani tudom a helyet aki teheti látogasson el.Üdv Margit.
Fülepné Oláh Mária - 2022. április 28. csütörtök
A wellness a környezet panoráma a park a környék az ételek kiválóak osztályon felüliek. A két asvanyvizbekeszites megtévesztő! Még visszamegyunk mindenképp!!!
Egyéni utazó - 2022. április 24. vasárnap
Étkezés bőséges tisztaság kiváló személyzet barátságos
Tibor - 2022. április 03. vasárnap
Kedves, segítőkész személyzet, kényelmes ágyak, tiszta szoba és fürdőszoba. A wellness részleg szuper, gyerekeknek is alkalmas szórakozási lehetőségekkel. Az ételek finomak, reggeli ès vacsora bőséges, mindenki megtalálhatja a "fogára valót". Szombaton csoportos túrát szerveztek, illetve élőzenés, táncos estét. Jól éreztük magunkat, szívesen ajánljuk másoknak is.
Ágnes - 2022. március 28. hétfő
Gyönyörű környezetben, tágas, hangulatos szállodában töltöttünk el három napot. Szobánk tiszta, szépen berendezett, extra tv. csatornákkal, hűtővel, hajszárítóval felszerelt volt. Az ágy, a matrac nagyon kényelmes, az ágynemű tiszta és kellemes volt. Nagy gondot fordítottak a kényelmünkre, a tisztaságra. A személyzet nagyon kedves, segítőkész, mosolygós és minden területen nagyon profi volt. A konyha minden várakozást felülmúlt. Az étlap sokszínűsége, az ételek minősége, adagja kiváló volt. Olyan sokféle reggeli és vacsora ételből válogathattunk, mely páratlan. Az étterem tiszta, a pincérek gyorsak és kedvesek voltak. Mindannyian azon fáradoztak, hogy a vendégek jóllakottan és elégedetten távozzanak. Hálásan köszönjük a finom ételeket a szakácsoknak, a konyhán dolgozóknak és az étterem valamennyi munkatársának. A wellness részlegek tiszták, sokfélék voltak. Mindenki kedvére élvezhette áldásos hatásait. A szabadidős sporteszközök külön kiemelendők, de a kölcsönzési lehetőség, a gyermek játszórész is szívmelengető volt. A szálloda parkja gondozott és jól felszerelt. Nyáron még inkább fokozza a medence is a csodálatos hangulatot. A környék is gyönyörű pihenési, séta és túralehetőségeket tartogat. Mi is felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. Nagyon szépen köszönjük a szálloda valamennyi dolgozójának a magas szintű, profi munkáját. Ha lehetne, minden területre csillagos ötöst adnánk.
Edit - 2022. március 23. szerda
Nagyon jól éreztük magunkat! Tisztaság, személyzet, ételek szuper, wellnesben egy kisé hűvös volt, és a víz nem volt elég meleg. A wifi nagyon rossz volt, 2 percenként kidobott, újra kellett csatlakozni. Nem lett volna baj,ha a sajátomat tudom használni,de nem volt elérhető az én internetem a szállóban!
Zsoka - 2022. március 19. szombat
Mi négyen voltunk.A szobank,tiszta,szep.Az a hófehér ,vasalt függöny,az ágynemű, az a sok törölköző ,ami bevolt készítve ez minden,csodálatos volt A kilátás. Nagyon elegedettek voltunk,máskor is fogunk menni.Ajanlom mindenkinek.Svintek Zsoka.Olgi,Márta,Zsuzsa.
Kollár László - 2022. március 10. csütörtök
Finom ételek, kedves személyzet, rend, tisztaság volt. A víz lehetett volna melegebb a medencében.
Fiatal pár - 2022. március 09. szerda
Nagyon tetszett a szálloda, minden szuper volt, tiszta a szoba és minden más helység is. Az ételek nagyon valtozatosak, finomak voltak. A vacsoranál kicsit zavaro volt, hogy a pincérek azonnal elvettek a tányért, mielőtt befejeztük volna a vacsorát. A wellness részleg is nagyon tiszta , kicsit a víz lehetett volna melegebb. A személyzet segítőkész és kedves volt. A parkolás is remek volt. Nagyokat lehet sétalni, nagyon kellemes a szálloda közvetlen környezete is. Szerintem még visszatérünk. Csak ajánlani tudom! Nagyon jól éreztük magunkat!
Sándor - 2022. március 05. szombat
A szálloda felujitva tiszta rendezett. A welness részleg korszerű, nagyobb forgalom esetére kicsinek tűnik. Az étterem mind a választék, mind a személyzet szerint remek. A recepción kimértek, hivatalosak. A környék látnivalóiról tájékoztatást adni nem tudnak, vagy csak nem akarnak.Összességében jó volt, de még van miben fejlődni ami nem pénz kérdése.
Judit - 2022. február 24. csütörtök
Mindennel meg voltunk elégedve. Tisztaság mindenhol a szoba tágas, az ágy kényelmes volt. Az ellátas pazar ! Minden finomság volt mi szem szájnak ingere. A pincéreknek külön dicséret a munkájukért!
Fiatal pár - 2022. február 20. vasárnap
Gyönyörű a környék, tisztaság volt mindenütt,az étel bőséges és finom volt.A személyzet kedves, segítőkész. Viszont a wellnes részlegben a víz hideg volt, a gurulós lábakon álló ágyak kényelmetlenek.
Gyulai Béláné - 2022. január 12. szerda
Nekünk nagyon tetszett hogy állandóan fertőtlenítettek a kiszolgálás kiváló az ételek nagyon finomak és bőséges volt a személyzet nagyon figyelmes és kedves! Semmibe nem tudok belekötni,mert mindennel elégedettek voltunk,és visszajáró vendégek leszünk!
Boros-Leskó Gézáné - 2021. december 10. péntek
Minden kiváló volt, a szoba meleg,az ágy kényelmes. 2 fős szobában 1 asztal és 1 szék volt. Egy kényelmes fotel még jó lett volna.Az étkezés szervezett volt,az ételek megfelelőek,a wellnes részleg szuper volt. A tisztaságra és a fetőtlenitésre nagyon ügyeltek.A személyzet maszkot viselt, a vendégek többsége nem.Összességében nagyon elégedettek voltunk.
Sándor - 2021. november 13. szombat
Az úszómedence vize lehetett volna melegebb. A szoba tiszta csendes,felszereltsége tökéletes.Az éttermi szolgáltatás kiváló. A szálloda elhelyezkedése tökéletesen illeszkedik a környezetbe.
Kollár László - 2021. november 12. péntek
Szeretném,ha az étkezéseknél kancsóban legyen elérhető a tiszta ivóvíz mindenki számára. A WIFI legyen elérhető, mert nagyon rossz volt a vétel, akadozott, egyáltalán sokszor nem is volt. Egyébként rend tisztaság és kedvesség volt mindenütt.
Beckl Béla - 2021. október 12. kedd
Remek volt az étkezés. A szoba tiszta volt - ami furcsa volt az a miniatűr TV, ezt szerintem lehetne nagyobbra cserélni. A tisztaság példa értékű. Ár érték arányban ez a szálloda remek választásnak bizonyult, ajánlom mindenkinek. Beckl Béla
Lászlóné - 2021. október 01. péntek
Meg voltam elégedve a segitő készségükkel ,pincérek figyelmesek voltak, az ételek választékos és nem utolsó sorban mindig meleg. Tisztaság mindenhol. Szeretnék még vissza térni.
Éva - 2021. szeptember 27. hétfő
A tisztaság kiemelkedően jó volt, a személyzet nagyon kedves volt, az ételek finomak voltak bő választékkal. Az utcafronti szobák elég zajosak voltak, a hideg ellenére még nem ment a fűtés szeptember végén. A masszázson egy beugró hölgy kiváló volt még szállodában nem voltam ilyen jó masszázson.
Lukácsik Györgyné - 2021. szeptember 25. szombat
Személyzet, tisztaság, ellátás minden remek volt. A wellnes-ben egy több generációs család nagyon hangos, zavaró jelenség és sört is fogyasztottak.
Ilona - 2021. szeptember 13. hétfő
Nagyon szép helyen található a szálloda, nagyon szép a parkja és tiszta. A szoba tiszta, kényelmes, már másnap reggel a szobaasszony megkérdezte, hogy van-e szükségünk valamire. Ezt még sehol nem tapasztaltam. Az ételek finomak, bőséges, ha valami fogyóban volt, azonnal pótolták. A személyzet kedves, segítőkész. Bátran ajánlom mindenkinek.
Kisgyerekes család - 2021. augusztus 23. hétfő
A Wifi-t leszámítva minden tökéletes volt. Volt légkondi, az éjszakák és a reggelek csendesek voltak. Kedves személyzet, tisztaság és még az élőzene is tetszett.
Krisztina - 2021. augusztus 22. vasárnap
Nagyon szép az elhelyezkedése a szállodának, megfelelő aktív és passzív pihenésre is. A szoba jó volt, de az ágyon a matrac rettenetesen puha volt, alvásra alkalmatlan. Tisztaság, rend mindenhol. A reggeli kicsit lehetne változatosabb, és a vacsoránál a levesek melegebbek. Illetve hiányzott az idény gyümölcs, jó a banán is de augusztusban inkább a dinnye esne jól. Tetszettek a változatos tematikus vacsorák, a desszertek isteniek voltak. Segítőkész volt a személyzet nagy része, kiemelném a felszolgálók közül Ádámot aki hihetetlenül lelkes és nagyon jó problémamegoldó. Nagyon jól éreztük magunkat.
Tamásné - 2021. augusztus 15. vasárnap
Wellness nagyon jó. Mindenhol nagy a tisztaság. A szoba sötét es éjszaka is lármás, minthogy az országúti forgalom az ablak előtt zajlik. Az ételek közepesek. A büfében lehetne gyümölcs. ŐA dolgozók némelyike nagyon udvarias, készséges. Nagyon jól éreztük magunkat.
Zsuzsanna - 2021. július 26. hétfő
Ami a legrosszabb volt,az a Wifi használata,elérhetősége,illetve gyengesége. Amin lehetne változtatni,akár egy mikró kihelyezésével az ételek kellő melegségének biztasítása./Pl.Egy kellemesen csípős paprika soha nem éri el a kellő csípősségét egy langyos levesben./ Ami szembetűnő az első pillanatban,a példás tisztaság a személyzet,profi hozzáaállása. Még egy fontos észrevétel:Nem ártana a konyhára egy nagyobb hatású szagelszívó,hogy az utca fronton lévő első emeleti szobákban bármikor lehessen szellőztetni.Az észrevételek csak az Erzsébet szárnyra vonatkoznak.
Gábor - 2021. június 21. hétfő
Gyönyörű környezetben fekvő, csodálatos szálloda! Maga az épület gondozott, tiszta. A személyzet udvarias, szolgálatkész. Szerettük volna két nappal meghosszabítani nyaralásunkat, sajnos a főszezoni és a hétvégi felár nagyon megdrágította volna a plusz két éjszakát!
János - 2021. június 19. szombat
A tisztasággal, személyzettel, kilátással maximálisan elégedettek voltunk, egyedül a lift hiányára nem hívták fel a figyelmünket, az Erzsébet szárnyban. Amennyiben a Zsuzsanna szárnyban volt a szállodai részen, úgy a foglalásnál nem lehetett ezt a szárnyat választani.
Idősebb pár - 2021. június 19. szombat
Az ellátás nagyon jó volt. Tisztaság van. Több welnes részleg is van,baba baràt,van sportolási lehetőség is.Nehezményeztük a túl kicsit tv -t,a szobában,mivel pont a foci EB alatt voltunk ott. És szívesebben vettük volna a zuhany tálcás megoldást a fürdőszobában. Idősebbeknek egyszerűbb ,mint a kádba belépni.
Györgyi - 2021. június 07. hétfő
A szoba ablaka alatt gépkocsik parkoltak, az ablak alatt volt a kijelölt dohányzóhely. Az étterem néha zsúfolt volt. A személyzet segítőkész, kedves volt. A tisztaság maximális.
Bettina Solymosi - 2021. június 07. hétfő
A személyzet kedves figyelmes, van lehetőség mindenre amit szeretnék, a wellness részleg kellemes, sok szauna van, a park gyönyörűen rendezett.
Piroska - 2021. május 31. hétfő
Másodjára jártunk itt. A személyzet kedves, segítőkész, a szobák kényelmes méretűek, több napra bekészített törölközővel és köntössel. Általában mindenhol tisztaságot tapasztaltunk, pár pókhálót leszámítva a szobánkban. Nem erkélyes szobában voltunk elhelyezve, a fecskék felettünk fészkelhettek valahol, így a terasz ajtót kinyitva a korlát elégé "madárkakis" volt, ami nem volt túl kellemes látvány és higiéniai szempontból sem volt túl megfelelő. A reggeli és vacsoránál a svédasztalt folyamatosan töltötték a pincérek. Az étkezéseknél több fajta étel volt megtalálható (vegetáriánus, hal, zöldségek, gyümölcs, müzli, péksütik, stb.) Összességében jó élményekkel távoztunk, nagyon szép helyen helyezkedik el a hotel.
Nagy Károly - 2021. május 30. vasárnap
Csodálatos kilátás, tiszta levegő, jó kiránduló hely, wellness kicsi, ételek finomak, tiszta szoba, matrac puha.
Dezsőné - 2020. november 10. kedd
A szállás a környezet a személyzet rendben volt-Pihenéshez a lazításhoz minden adott volt. A fent említett és értékelt szolgáltatásokkal kiegészítve. Az ételek finomak,változatosak , bőségesek volt.Összegezve mindenkinek jó szívvel ajánlani tudom az Erzsébet Hotelt. Parádfürdőn.
Kasza Istvánné - 2020. október 13. kedd
Csodaszép helyen van a szálloda. Tisztaság volt a szobákban, a wellness részlegen. Az ételek nagyon finomak voltak, a személyzet pedig nagyon segítőkész, és mindenki nagyon kedves volt: külön kiemelném Ádámot, a Zsuzsanna szárnyi kávézóból :) A szombat esti zenés est, illetve a bowlingozás is remek volt. Csak ajánlani tudom a szállodát.
Andrea - 2020. október 11. vasárnap
Kimagaslóan szép és igényes volt a szállásunk. A szoba kényelmes és nagyon szuper. A személyzet segítőkész és kedves.
Dr. Hajnal Miklós Pál - 2020. október 01. csütörtök
Szinte törzsvendégnek számítunk, voltunk már itt télen és nyáron is. A környezet gyönyörű, a ház tájba illő, a személyzet kedves és közvetlen, a szolgáltatások színvonala európai, a tisztaság meggyőző. A környéken ragyogó kirándulóhelyek találhatók.
Szakáll Ferenc - 2020. szeptember 28. hétfő
Nagyon jó éreztük magunkat. Lehetséges,hogy nemsokára meg ismételjük,ha az idő megengedi .Minden nagyon szép és jó volt, a személyzet udvarias és kedves volt.Az étkezés mindent kielégített ,szobák tiszták és kényelmesek voltak. Panaszom csak az ,hogy az üdítő italok drágák voltak.Már több ismerősömnek javasoltam. Szakáll Ferenc
Szabó Endréné - 2020. szeptember 13. vasárnap
Nagyon tetszett a szálloda , pazar a kilátás , remek környezet. Számunkra fontos a tisztaság , amely tökéletes volt. Sok látnivaló volt a környéken. Az ételek finomak voltak , a személyzet udvarias és precíz. Nagyon jól éreztük magunkat , másoknak is tudjuk ajánlani.
Nyul Béláné - 2020. szeptember 12. szombat
Szép izléses szobák, melyek patyolat tiszták voltak. A környezet csodás. Változatos finom ételek.
Mária - 2020. szeptember 12. szombat
Nagyon jó a wellness részleg. Tágas, tiszta és minden igényt kielégít. A személyzet a szálloda egész területén udvarias és segítőkész. Az étkezés változatos és bőséges. A tisztaságra és fertőtlenítésre fokozottan figyelnek.
Dezső - 2020. augusztus 20. csütörtök
Nagyon elégedettek voltunk a szobával, a tisztasággal. A higiéniai feltételek maximálisan adottak voltak. Folyamatosan fertőtlenítettek. A kinti medence is nagyon tiszta volt. A reggeli talán lehetett volna kicsit választékosabb (meleg reggeli). A vacsora maximálisan elég, és finom volt. Köszönjük a személyzetnek a kedvességét.
Tiborné - 2020. július 25. szombat
Szép környezet, tisztaság mindenhol.A kiszolgáló személyzet segítőkész,figyelmes. A szoba kényelmes volt,jó parkolási lehetőség.
Kiss Géza Imre - 2020. március 09. hétfő
Tiszta, kényekmes szoba, több medencés, jakuzzis wellnes, szép környezet kiránduláshoz, sétához.
Demjén László - 2020. március 07. szombat
Mindennel megvoltunk elégedve. Udvarias előzékeny személyzet. Az ételek is változatosak voltak. Tisztaság kiváló. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Nyugdíjas házaspár.
Tamás - 2020. február 20. csütörtök
A mi szobáink kényelmesek, tiszták, tágasak voltak. A wellness részleg, februárban, hétköznap jó volt, tiszta, kellemes levegővel. A reggeli és a vacsora kielégítő, ha valaki a (-) átlagost elfogadja. Több Hunguest hotelben voltunk,de étkezés szempontjából évekkel ezelőtt és most is a leggyengébb. A személyzet kedves,odafigyelő, a "főnök úr" egy mosolyt néha megengedhetne
Virág Krisztina - 2020. január 18. szombat
Csak jól lehetett érezni magunkat. Tiszta, kényelmes szoba, finom ételek, remek wellness, bowlingozhatunk, pingpongozhattunk kedvünkre. Társasokat, túrabotokat, esernyőt lehetett kölcsönözni. Mindenre gondoltak. Maximálisan elégedett vagyunk. Csak ajánlani tudom mindenkinek.
Iván - 2020. január 11. szombat
Mivel ünnepek után kevesen voltak, így élvezhető kikapcsolódás volt. Tisztaság, figyelmes személyzet várt, az ételek is rendben voltak. Nem a lehúzásról szól, korrekt szolgáltatást nyújtanak.
Idősebb pár - 2019. december 28. szombat
A Zsuzsa szárnyban foglaltam szobát. A szoba kényelmes és tiszta volt. Meglepetés ajándék várt szépen díszítve. A hotel környezete nagyon tiszta, a környék meg gyönyörű. A svédasztalos ellátás változatos és bőséges volt, ami sok munkával járt, de derekasan dolgoztak. Szívesen elmegyek más alkalommal is.
Juhász János - 2019. december 01. vasárnap
Egy másik idősebb pár társaságában töltöttünk el 3 éjszakát a szállodában félpanziós ellátás igénybevételével. Megítélésem szerint a személyzet minden tagja(recepció,étterem,stb) segítőkész és udvarias volt mindvégig. A szobák berendezettsége (ágy minősége kényelme) tisztaság minden igényt kielégített. A svédasztalos reggeli és vacsora minősége, választéka kiváló, az ételek nagyon finomak voltak - dicséret a szakácsoknak. A wellnes részleg szolgáltatásai , medencék, szauna, stb. remek volt.
Marianna - 2019. október 29. kedd
Gyönyörű fekvésű szálloda, kedves személyzet, tiszta szoba, bőséges ízletes ételek, wellnes részlege is tökéletes a kikapcsolódni vágyóknak.
Erdei János - 2019. október 13. vasárnap
A *** csillagos kategóriának tökéletesen megfelelt minden, tiszta tágas szoba, jól felszerelt fürdőszoba, finom ételek, udvarias kiszolgálás, rendezett környezet. Egyetlen észrevétel: az ágynemű (paplan) túlzottan meleg volt, célszerű lenne, vékonyabbat is bekészíteni.
Edit - 2019. október 03. csütörtök
Gyönyörű környezetben egy csodálatos épületegyüttes a Park Hotel Erzsébet. Berendezése, felszereltsége illeszkedik a szép külsőhöz. A tisztaságon, a hatalmas park ápoltságán, a Hotel minden szegletén meglátszik, hogy hozzáértő és nagyon igényes Vezetője és Munkatársai vannak. A konyha és az étterem dolgozói szintén kiválóak, mind az ételek, mind a kiszolgálás tekintetében. A kínált ételek szépen vannak tálalva, ízletesek, bőségesek, változatosak. Köszönjük szépen.
Szilvia - 2019. július 21. vasárnap
Szép környezet, kedves, segítőkész kiszolgálás. Minden rendben volt, gyerekekkel nagyon ideális. Nagyon jól éreztük magunkat negyedszer is.
Egyéni utazó - 2019. június 12. szerda
Mi nagyon jól éreztük magunkat,az ételek is finomak voltak,rend és tisztaság.Sokat sétáltunk a jó levegőn.Szívesen jövünk máskor is.
Ipacs Lászlóné - 2019. június 11. kedd
A szoba tisztasága tökéletes volt.Az ágyak tiszták és kényelmesek,a fürdőszoba jól felszerelt volt.Az ételek finomak,a választékkal meg voltunk elégedve.A személyzet segítőkész.A programokon részt vettünk,és jól éreztük magunkat.
Harcos Katalin - 2019. május 18. szombat
A szállás megközelíthetősége, elhelyezkedése kiváló. Csodás környezet, kényelem, előzékeny és rugalmas személyzet. Délután helyett már de. 10 körül megérkeztünk a buszmenetrend miatt. 11-kor már szobában voltunk. A félpanzió is remek, de az ebédet is érdemes itt fogyasztani, mert fantasztikus a konyha, nagyok az adagok, és árban is megfelelő az étel. A wellness részleg a külső és belső úszómedencével és a mofettával kiegészítve szintén kiemelkedő. Csak jót tudok mondani.
Lidi Andrásné - 2019. május 12. vasárnap
Nagyon szép volt a környezet. Sokat sétáltunk a gyönyörű környezetben.Kifogástalan szobák. Remek ételek,és nem utolsó sorban a személyzetről,akik mindenben segítettek ,hogy jól érezzük magunkat.
Zsuzsanna - 2019. május 10. péntek
Kellemes kikapcsolódás ,inteligens,szolgálatkész személyzet!
Baráti társaságok - 2019. március 04. hétfő
Nagyon jól éreztük magunkat, másodszorra választottuk az Önök szállodáját . Szuper helyen található ,friss levegő ,barátságos kiszolgálás,finom ételek,a wellness részleg teljesen rendben van.A bowling remek kikapcsolódás esténként,délelőtt meg a kellemes séta-kirándulások. Az Erzsébet szárnyban láttuk elkezdték a felújítást ez szuper. :) Talán ha elfogadnak egy észrevételt a reggelivel kapcsolatban.Nagyon finom ízletes ,de a harmadik reggelre már meguntuk a tojásrántottát meg a rétest.Ezt tehetnék változatosabbá kicsit. Ezt leszámítva szuper. Ha megtehetjük még biztosan ellátogatunk Önökhöz. További szép napot.
Tünde - 2019. január 08. kedd
Mindennel teljesen elégedettek voltunk,szép környéken helyezkedik el, személyzet nagyon kedves és segítőkész, szolgáltatások rendben voltak, tisztaság, kényelem szintén megvolt és az ára sem rossz. :) Egyetlen egy kis apró észrevételünk volt: hiányoltuk az étkezéseknél de főleg a vacsoránál az asztalokról a sima ivóvizet. De az étel választék és minőség is kiváló volt ezért csak ajánlani tudom mindenkinek! Köszönöm.
Németh Erika - 2019. január 07. hétfő
Kedves, (de néha tájékozatlan) személyzet, tisztaság és sok jó külön program, ahol kedvesek és az alkalomhoz illően voltak öltözve a kollégák - ez, ill. a dekoráció is mindenhol jó hangulatot adott a rendezvényhez. Az étkeztetés sajnos nagyon káoszos volt, ennyi embernek a hely is kicsi volt és a kínáló egységek sem voltak megfelelőek (pl reggelinél a kenyérpirító botrányosan gagyi volt, kávégépből is csak egy volt és így tovább)
Bakos Tamás - 2019. január 05. szombat
A lépcső melletti szoba túl hangos mindent behallani.A szoba tisztasága is hagy maga után kívánni valót ,a takarítást nem kérni kell hanem alap dolog .A wc ülőke rendkívül kopott én cserét javasolnék.És nem úgy hirdetném hogy minden szobában nagy képernyős tv van amikor a létező legkisebb tv van mások is panaszkodtak ez becsapás .A kilátás a park felé tökéletes .Autóval jól lehet parkolni.A wellnesz az mennyei .A személyzet 10 ből 10 pont az ételek szintén kiválóak .Összességében rendkívül jól éreztük magunkat.Másnak is fogjuk ajánlani.
Erika - 2019. január 04. péntek
Nagyon jo a hotel es az ellatas .A szemelyzet kedves es segitökesz.A szoba nagyon tiszta es a törölközök hofeherek ez nagyon jo benyomas volt nagyon ajanlom midenkinek aki nem akar sokat gyalogolni ,mert a könyeken,sok setalasi lehetöseg van parkokban .P. Erika
Gyula - 2019. január 02. szerda
Egy kicsit túl fűtött volt a szálloda. Szép környezet, remek wellness szolgáltatások. Kedves udvarias személyzet, mindenkinek csak ajánlani tudom. Köszönjük!
Fiatal pár - 2018. november 23. péntek
Már kétszer jártunk,önöknél. Az első alkalommal mindennel tökéletesen elégedettek voltunk,körülbelül 2 éve. Viszont most okozott egy kis csalódást. Az ágy matraca nagyon kényelmetlen volt, ki volt feküdve,alig bírtunk felkelni,és aludni benne. A medence tisztaságsa a Wellnes részlegnél, a jakucciba ált a kosz látványosan. Az étteremben,egy reggel,elromlott a kávégép,igaz aránylag hamar orvosolták. Mivel laktózérzékeny vagyok, és nem volt a levesek között megfelelő, ezért félig fött zöldséges kocka levest szolgáltak fel.
Judit - 2018. november 05. hétfő
Gyönyörű a környezet, udvarias a személyzet. Sok látnivaló és kirándulási lehetőség a környéken. Vegyes társasággal voltunk, azaz kisgyerektől-egyetemistáig és a szülők. Megtaláltuk azokat a programokat, melyek mindenkinek megfeleltek.
Attila - 2018. október 29. hétfő
A Zsuzsanna szárnyban töltöttünk el 3 éjszakát. A szoba szép, tiszta nincs vele semmi gond a welness is tiszta volt. Zsuzsanna wellnessben a kisebb légtér miatt kicsit sürü (klóros) a levegő, talán a szellőztetést lehetne jobban megoldani. Az Erzsébet szárny welnessze nagyobb így ott ez nem gond. A reggeli átlagos, minden nap ugyan az van, nekem nem okozott gondot. A vacsora is átlagosnak mondható. Kicsit nagyobb választék lehetne és némely ételek elkészítése nagyobb figyelmet igényelne a szakácsoktól. A sok vendéget a pincérek nehezen győzik, néha várni kell az asztal leszedésére. A pincérek kedvesek, a recepciósok gépszerűen dolgoznak. Ammi nem tetszett, hogy a Zsuzsanna bár része csak 17 órától van nyitva, így az üdvözlő italt is csak későn lehet igénybe venni. Sok kirándulási lehetőség van a környéken. Nem túl nagy igényűeknek ajánlom a szállodát, de csak az akciós árát éri meg.
Boross Károly - 2018. október 19. péntek
A recepciónál két percet sem kellett várnunk,már elő volt készítve minden a szoba amit kaptunk tágas volt és tiszta.A Wellness részleggel is meg voltunk elégedve,itt is minden tiszta volt.Nagyon szép három napot töltöttük Parádfürdőn.Köszönjük szépen
Váradi Ildikó - 2018. október 16. kedd
A személyzet készséges és kedves volt, a tisztaság tökéletes, az étterem kicsit szűkös, de az étel minősége és a választék kitűnő. Köszönöm. Szombaton délután érkeztünk, így sajnos az egészségügyi szolgáltatásokat egyáltalán, a mofetta kezelést csak hétfőn reggel tudtam "felvenni". A Zsuzsanna szárnyba a csomagok bevitele nehézkes, célszerű lenne a parkoló szintjéről ajtót/liftet beiktatni.
Erdős Ferenc - 2018. október 12. péntek
Most voltunk harmadszor a szállodában. Rendkívül szép a környezete. A szálloda minden dolgozója végtelenül kedves és szolgálatkész. A szobák tiszták és kényelmesek. A fürdési lehetőség minden korosztálynak felüdülést nyújtó. Az ételek ízletesek, változatosak. Mindenkinek csak ajánlani tudjuk jó szívvel. Mi már tervezzük a legközelebbi oda utazásunkat, most már unokákkal együtt.
Molnár Lászlóné - 2018. október 04. csütörtök
Csodálatos kikapcsolódásban és feltöltődésben volt részünk az Erzsébet Park Hotelben férjemmel. Barátságos személyzet, gyönyörű környezet, tisztaság és fantasztikus wellness részleg.
Csorba János - 2018. október 03. szerda
Nyugodt csendes pihenésre kìváló . A wellnes szép tiszta nem zsúfolt. Az étkezéseknél volt választék . A személyzet kedves mosolygós. Jövünk máskor is.
Idősebb pár - 2018. szeptember 02. vasárnap
Igazi pihenés volt az a 2 éjszaka amit itt töltöttünk.Gyönyörű, békés környezetben, kifogástalan ellátással.
Család nagyobb gyerekkel - 2018. július 17. kedd
Gyönyörű környezet, patinás épületegyüttes, kifogástalan szolgáltatások (étkezés, szállás, wellness, recepció, biztonsági szolgálat, takarító személyzet) Minden kérésünkre, kérdésünkre abszolút pozitív visszajelzést kaptunk. Öröm, hogy ilyen személyzet szolgálja a vendégeket. További munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk.
Kovacs László - 2018. június 14. csütörtök
Négy éve, hogy visszajáró vendégei vagyunk az Erzsébet Hotelnek. Elmondhatom, hogy az ételek minőségével a személyzet kedves, segítő hozzáállásával Nagyon megvoltunk elégedve Én és a Feleségem egyaránt. Az elhelyezés szintén megfelelt tisztaságával együtt az elvárásainknak. Az árfekvés jövedelmi viszonyainknak elfogadható.
Idősebb pár - 2018. június 08. péntek
A rend és tisztaság mindenütt meggyőzött a szálloda kiválóságáról. Javaslom viszont, hogy a wellness részlegben, a medencéknél helyezzenek el be- és kilépő korlátokat a biztonságosabb közlekedés érdekében.
Idősebb pár - 2018. május 17. csütörtök
Minden nagyon kiváló volt: a tisztaság a személyzet kedvessége, az ételek mennyisége, minősége. A wellnes részeg is jó. Gyönyörű helyen volt a szálloda. A friss hegyi levegő is jót tett az asztmámnak.
Kincses László - 2018. május 14. hétfő
A szállodai bejelentkezést online - megtehettem. Így a megérkezés után a recepción csupán a szoba kulcsát kellett átvenni. Kedves - segítőkész volt a személyzet - a recepción épp úgy, mint az étkezőben. A reggeli és vacsora bőséges, változatos és nagyon finom volt. A kijelentkezést is percek alatt megtehettem. Tetszett a környezet- a zöld övezett a sétára kiválóan alkalmas volt. Tiszta és rendezett volt a szoba - épp úgy, mint a Hotel többi egysége. Köszönettel Kincses Lászlóné
Pál Pál - 2018. május 04. péntek
Tisztaság,rendezettség,mindenhol jellemző!
Türk Miklós - 2018. május 04. péntek
A környezet csodálatos, a szálloda tiszta, rendezett. Az ellátás nagyon jó, az ételek ízletesek, a fogyóban lévőket azonnal pótolták. az italautomaták folyamatosan "tele voltak". A személyzet kedves, figyelmes, előzékeny. Most is nagyon jól éreztük magunkat!
Bernát Andrásné - 2018. április 22. vasárnap
Fantasztikus három nap volt. Az ételek finomak, bőséges. A szobák kényelmesek, tiszták. A wellnes részleg nagyon szuper. Egyedül a recepciósom voltak barátságtalanok érkezéskor, és távozáskor is.
Pásztóyné Bernáth Erika - 2018. március 20. kedd
Az épület gyönyörü, tiszta, rendes, jó elhelyezkedésü. A személyzet nem volt tul lelkes, sem tulzottan kedves, de azért mosolyogtak. Az étterem tul szükös volt, lehetne a svédasztalt körüljárhatóvá tenni. Az ételek is lehettek volna izletesebbek, kicsit különlegesebb izviláguak. Izgalmasabbak. A kis szobában a TV is bizony lehetne egy számmal nagyobb, az ágyból nézve az idősebb emberek már nem jól látják a piciny képernyőt. Viszont igen kedves dolog volt a sok müsor, mely minden korosztálynak örömet szerezhetett.
Magyar Zoltán - 2018. március 19. hétfő
A környék gyönyörű.A Hotel kényelmes,és pihenésre alkalmas.A tisztaság kiváló. A konyha lehetne változatosabb de az ételek minősége jó.Mindenkinek ajánlom.
Török Péter - 2018. március 13. kedd
Párommal évfordulónkat ünnepelni jöttünk ide, idén 3. alkalommal. Nagyon meg voltunk elégedve. Az ellátás, a wellness és a személyzet is tartja a "megszokott" színvonalat. Csak ajánlani tudom!
Idősebb pár - 2018. március 12. hétfő
Nagyon jól éreztük magunkat, kellemes környezet, tiszta szoba, a félpanziós ellátás annyi amennyi kell, és igen izletes, a személyzet nagyon udvarias! Az ár korrekt!
Idősebb pár - 2018. március 05. hétfő
A szobák tiszták, kényelmesek, de a fürdőszobai zuhanyzón található zuhanyfüggöny nem illik egy ilyen szállodához. A víz kifolyik alóla, a küszöb ezért már penészes, felmosási lehetőség nincs.
Kisgyerekes család - 2018. február 21. szerda
Nagyon elégedettek voltunk a recepció szolgáltatásával, tájékoztatásával. A Wellness részleg teljes ellazulást biztosított a család számára. A szobák és az egész épület tiszta, kifogástalan volt. Az étkezés bőséges és választékos volt.
Csordás Tamás - 2018. január 31. szerda
Igényes, mindent kielégítő hotel. A személyzet segítőkézsége példás. Az ételek nagyon finomak voltak, a választék pedig kielégít minden igényt. A wellness rész is tökéletes volt számunkra. A szabadidős lehetőségek is sokoldalúak(asztalitenisz,bowling, csocsó,biliárd stb.)
Bádonyi András - 2017. december 19. kedd
A személyzet figyelmessége már megérkezésünk előtt érzékelhető volt. Este fél 8.kor kaptam egy érdeklődő telefonhívást, hogy érkezünk-e, mert a vacsora 21-ig elérhető. Ez a fajta figyelem vett körül bennünket végig az eltöltött idő alatt. A recepció, a felszolgálók és a teljes kiszolgáló személyzet részéről. A szobák és a szálloda egész területe tiszta, a svédasztal kínálata változatos és ízletes. Mindenkinek csak ajánlani tudom a szálloda által kínált és nyújtott szolgáltatásokat! Üdvözlettel egy elégedett vendég!
Jámbor Magdolna - 2017. november 25. szombat
Csak a legjobbakat írhatom az Erzsébet Park Hotelről. Tisztaság, kényelem, udvarias kiszolgálás, finom ételek,bőséges választék, kellemes szoba.....Kis unokánkkal nagyon jól éreztük magunkat. A medencék vízhőfoka remek volt, soha nem volt zsúfolt, sőt volt hogy csak mi voltunk a medencékben.Tudtuk hova jövünk, nem először, és nem is utoljára voltunk a szállodában. Köszönjük a szép napokat!
Nagy László - 2017. november 25. szombat
Nagyon szép helyen van a szálloda,remekül éreztük Magunkat! A szoba jó,tágas,a tisztaságra sincs panasz,az ételek finomak bőségesek,a személyzet kedves. A welness részleg is jó volt, tetszett a többféle szauna és a jakuzzi,a medencék is jók.! Nyáron visszajövünk megint!
Család nagyobb gyerekkel - 2017. november 20. hétfő
Gyönyörű helyen fekvő szálloda.Ár érték arányban nagyon jó.Az ételek minősége és mennyisége megfelelő. A wellness szolgáltatás jó, talán annyi észrevétel,hogy a szauna mellett hiányzik az ivóvíz.A szobák tiszták és rendezettek.
Baráti társaságok - 2017. november 14. kedd
Nagyon tetszett az Erzsébet Park Hotel környezete, tisztasága, rendezettsége, nyugalmat árasztó légköre. Udvariasak voltak a dolgozók, tiszták voltak a szobák, kényelmesek voltak az ágyak. A wellness részleggel is elégedettek voltunk, csak a Zsuzsanna szárnyban nagyon melegnek találtuk a jakuzzi vízhőmérsékletét. A csomag amelyet megvásároltunk "Márton napi vígadalom" címszóval szerepelt. November 11.-én felszolgált libavacsora nagy csalódás volt, részünkre, mi egy Márton napi libalakomát vártunk akkor este, de egy átlagos büfévacsorát kaptunk. Az étkeztetés kivételével kiváló volt a szálloda, azon is lehetne esetleg séf cserével javítani.
Hermann Róbert - 2017. november 11. szombat
A szálloda nagyon szép helyen van, gyönyörű környezetben. A szobák szépek, kényelmesek és a kiszolgálás tökéletes. Az étkezésnél a kiszolgálok rendkívül figyelmesek. A jakuzi tiszta, jól berendezett, élvezett pihenni benne. Nagyon jól éreztük magunkat a szállo- dában. Amit híányoltunk - nem nagyon lényeges - a tojásrántottához nem raknak ki piros /porított/ paprikát.
Kisgyerekes család - 2017. november 06. hétfő
Két kisgyerekkel, félpanziós ellátással,2 éjszakát töltöttünk a Park Hotel Erzsébetben. Nagyon tetszett a szálloda fekvése, tisztasága,az éttermi kiszolgálás színvonala,választéka.
Borosné Kocsis Erika - 2017. október 27. péntek
A szálloda festői környezetben helyezkedik el, összességében tiszta és rendezett, a személyzet segítőkész általában. Az ágyak kicsit kényelmetlenek és a svédasztalos vacsora lehetne jobb minőségű is, de ezeket leszámítva kellemes 4 napot töltöttünk el Parádfürdőn.
Prim János - 2017. október 20. péntek
Figyelmes személyzet, gördülékeny kiszolgálás, hangulatos, tiszta, csendes szoba, remek étterem és választék. Az időtöltést tornateremmel,bowlingpályával, masszázsokkal varázsolják kellemessé.
Fekete Tiborné - 2017. október 19. csütörtök
Nagyon elégedett voltam a szálloda minden szolgáltatásával.Az ételek finomak, változatosak voltak. A kiszolgálás teljesen jó, a wellness részleg tiszta rendezett, szobák kényelmesek, tiszták.
Süveges József - 2017. október 11. szerda
Kitünő száláshely, amit bárkinek szivesen ajánlok. Visszatérő vendégek vagyunk és újra jönni fogunk. Könnyű megközelithetőség,sok látnivaló ,jó kirándulási lehetőség.Csend,nyugodt pihenés,jó ár-értékarány.Bárkinek jószívvel ajánlom.
Kisgyerekes család - 2017. október 02. hétfő
Nagyon meg vagyunk elégedve mindennel, azt kivéve, hogy mi az Erzsébet szárny 1. emeletéről hordtuk át a 13 hónapos babánkat a Zsuzsanna szárnyban lévő wellnessbe, (ott volt melegebb a víz) ami elég fárasztó volt. Kedves személyzet, szép, tiszta környezet.
Idősebb pár - 2017. szeptember 29. péntek
Nagyon elégedettek voltunk. Gyönyörű környezetben van a hotel. A park szépen rendbe tartott. Tetszett a szoba berendezés,lehet,hogy a falon 1-2 kép elférne. A személyzet előzékeny, udvarias. A kondicionáló teremből hiányoltam a futópadot. Az ellátás nekünk megfelelő volt. Még visszatérünk ide.
Budenszki Gyula - 2017. szeptember 25. hétfő
Nagyon szép hely! Kulturált és tiszta!! Személyzet is kedves volt! A bejelentkezés gyors és zökkenőmentes,kijelentkezés is! Szoba tiszta! A hotelt is a tisztaság jellemezte! Táj egyszerűen gyönyörű! Ételek finomak! A szakács egy király!!! De tényleg! Sajnos a desszertek nem voltak finomak,elég édessek! :( Nem érték el az ételek fenséges izét! Ajánlom mindenkinek! Szép táj,szép tiszta rendezett hotel,kedves személyzet,jó ételek!
Türk Miklós - 2017. szeptember 21. csütörtök
Az elhelyezés nagyon kellemes, tágas szoba, tisztaság. (TV igen kicsi.) Gyönyörű környezet, kitűnő konyha, kedves személyzet!
Idősebb pár - 2017. szeptember 18. hétfő
Szép környezet,tiszta hely,jó kiszolgálás.Minden meg volt egy tartalmas kikapcsolódáshoz! Köszönjük! A SZEGEDIEK!
Idősebb pár - 2017. szeptember 03. vasárnap
Nagyon kellemes négy napot töltöttünk a szállodában. Az alkalmazottak mindig mosolyogtak és nagyon segítőkészek voltak. A szobák és a welnes mindig tiszta volt. Nagyon jó a szálloda megközelíthetősége. Rossz idő esetén is tartalmas napokat lehet eltölteni.
Idősebb pár - 2017. szeptember 01. péntek
A személyzet udvarias, segítőkész. Az étkezés bőséges, elég jó. A wellness mindenben megfelelő. A szálloda kicsit már kopottas, ráférne egy alaposabb felújítás, frissítés. Az ágyneműk, törölközők tiszták, rendesek, a szoba és a folyosó padlószőnyege kicsit lelakott. A környezete (a Mátra) gyönyörű. Általában elégedettek voltunk vele.
Család nagyobb gyerekkel - 2017. augusztus 25. péntek
Nagyon jól éreztük magunkat. Tiszta és szép és kényelmes volt a hotel. A személyzet kedves volt mindig. Az étterem szolgáltatás minden kívánságot felül múlt. Mindenkinek ajánlom.
Skribekné Nagy Éva - 2017. augusztus 21. hétfő
Ismét kellemesen töltöttük el ezt a pár napot a hotelben. A Wellness részleg minden igényt kielégít, kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Az ételek és a gyümölcsök választéka kissé szűkösebb az előző évekhez viszonyítva, egyébként az ételek ízletesek. A szervízdíj magas, főleg amit az elfogyasztott italhoz, kávéhoz számítanak fel. A szoba és a szálloda tisztasága kifogástalan. A személyzet udvarias, előzékeny. A játszóház elég kicsi, jó lenne bővíteni. A park és a környezet szép, sétához kiváló. Összességében jól éreztük magunkat a kis unokánkkal. Köszönjük!
Belány Attila - 2017. július 30. vasárnap
A környék gyönyörű,jó a levegő.A Hotel tiszta,az étel bőséges,finom laktató,gyerekeknek is ízlett.A Wellness része kitűnő,mindennel megvoltunk elégedve.
Payer Erzsébet - 2017. június 16. péntek
Fantasztikus napokat töltöttünk Parádfürdőn a Park Hotel Erzsébetben. Szuper ellátás, fantasztikus környezet,kedves személyzet, jó levegő. A welness kiváló, de a kirándulások a hotel környékén csodálatos élményt nyújtottak. Ilona-vizesés, Szent István forrás, Károlyi kastély, és az erdő látványossága feledhetetlenné varázsolta a mindennapokat. Ősszel újból megyünk. Köszönjük az élményt!
Dávid Ferenc - 2017. június 11. vasárnap
Környezet kiváló, Személyzet kiváló,Ételek jók ízletesek,Szolgáltatás megfelelő, Gyógyvizű medence hiányzott
Idősebb pár - 2017. május 29. hétfő
A huszonötödik házassági évfordulónk alkalmából utaztunk a szállodába. azért esett a választás erre a helyre, mert a mátrában a feleségem még soha, én pedig 30 éve jártam utoljára. A szálloda kínálata ár-érték szempontjából nagyon jó, ez szólt még a helyszín választás mellett. A Zsuzsanna-szárnyban kértük a szobát, ami nagyon szép volt. Nagyon tetszett a két szárnyban lévő wellnes részleg, elég sokféle módon ki lehetett kapcsolódni a fürdőkben. A kilátás és az erdő hangjai is nagyon kellemes volt, bár amikor ott voltunk végig nézhettünk egy egész délutános zivatar lefolyását. Az ételek is nagyon finomak voltak és kiadósak. A szálloda is nagyon tiszta és komfortos kialakítású. A Mátra már megérte volna a kirándulást, de a hotel minősége még rátett egy lapáttal, mindenkinek tudnám javasolni, azoknak is akik a wellnest szeretik és azoknak is akik a kirándulásokat szeretik.
Lévai Gábor - 2017. május 19. péntek
Megérkezéskor kedves udvarias személyzet várt. Ezt az ott tartózkodásom alatt végig tapasztaltam.A szoba és a fürdőszoba tisztasága nagyon jó . A szálloda elhelyezkedése nagyon jó, csendes, nyugodt környezet. Bár az egyik nap egész nap füvet vágtak motoros fűkaszával az kicsit zavaró volt.De valamikor azt is le kell vágni.A wellness szolgáltatás jó és tiszta. Étkezés bőséges finom. Bármikor visszamennék és ajánlani fogom másoknak is.
Ronafalvi Éva - 2017. május 18. csütörtök
A környék csodálatos sok sok látnivalóval. A szobánk és a welnesz maximálisan tiszta és rendezett. A személyzet kedves és segitőkész volt. Nagyon jól éreztük magunkat. Minden barátunknak és ismerősünknek ajánlani fogjuk. Köszönjük.
Németh Melinda - 2017. május 17. szerda
A szálloda nagyon szép, gondozott környezetben van.A szobák tiszták, az ágy kicsit kényelmetlen volt, mindig elcsúszott a matrac. A Wellness részleg (az új szárnyban) tiszta,igényesen kialakított. A reggeli lehetne kicsit változatosabb, szinte ugyanaz volt mind a két nap.A főételek kicsit fűszeresebbek lehetnének. Összességében jól éreztük magunkat,a szombati zenét jó ötletnek találtuk!
Rukk Ferenc - 2017. április 28. péntek
A szálloda tiszta, jól karbantartott, a személyzet udvarias, segítőkész. A vendégek szórakoztatására irányuló törekvés (könyvek, játékok, sporteszközök kölcsönzési lehetőségére gondolok) példamutató. Jól éreztük magunkat. Tisztelettel Rukk Ferenc
Skribekné Nagy Éva - 2017. április 26. szerda
04. 18-tól 21-ig voltunk a Zsuzsanna szárnyban, pont, amikor leesett a rengeteg hó a Mártában. Szinte végig a szállodán belül töltöttük az időnket az időjárás miatt. Rendkívüli élmény volt a napi fél-1 órás séta a szakadó hóesésben tavaszi kabátban és edzőcipőben. A kis unokánk nagyon élvezte a hógolyózást. A szálloda minden igényünket kielégítette, nem véletlenül jöttünk ide már több alkalommal is.(nyári időszakban),de eddig unoka nélkül. A Wellness részlegben jó lenne egy külön gyermekmedence, hogy a kicsik kedvükre ugrálhassanak, csúszdázzanak benne. Mi így is nagyon jól éreztük magunkat a vízben. A személyzet rendkívül előzékeny, udvarias. A szállodában és a szobában is tisztaság volt. Külön dicséret a szobaasszonyoknak. Távozáskor jeleztem a recepción, hogy a zuhanytálca sérült (2110-es szoba), illetve rozsdás foltok vannak rajta, ezért törölközőt terítettünk bele fürdéskor, mert Oliviánk nem akart belépni a zuhanytálcába. Az éttermi kiszolgálás, az ételek, a választék nagyon jó. A hazatérés más útvonalon történt az útlezárások miatt, de ebben is kaptunk segítséget a recepciós hölgytől. Összefoglalva: Nagyon jól éreztük magunkat! Még visszatérünk!
Tóth Sándorné - 2017. április 14. péntek
Nagyon kedves segítőkész és udvarias a személyzet. Szép rendezett a szálloda parkja. A fürdőben jó ötlet, hogy a fürdőruhát ki lehet centrifugázni. A reggeli és a vacsora is igen változatos és nagyon nagyon finom ízletes és bőséges volt. Sajnos a gyermekeknek való játéksarok kissé hiányos (tekéhez nem volt labda, játék nem működött).
Koczó Gyula - 2017. április 12. szerda
A szállodában már a fogadtatás is kedves,előzékeny volt.Tiszta környezetben,figyelmes személyzet vett körül bennünket.A wellness részleg jó színvonalú tiszta,rendezett.A szobák tágasak,szúnyogháló az ablakon /számunkra az nagyon fontos szempont/. Tisztaság,tisztaság az egész hotelben.A fás liget pedig kitűnően szűri a levegőt egészséges,csendes környezetet biztosítva. Két szóval összefoglalva:remek volt!!!!
Parrag László - 2017. április 06. csütörtök
Mindennel elégedettek voltunk, a személyzet szolgálatkész, kedves és nem tolakodó volt. Az étel választékos és házias. Mindenütt nagy tisztaságot láttunk. Várakozáson felül meg voltunk elégedve. Nagyon köszönjük!
Kelemen Tamásné Rita - 2017. március 27. hétfő
Szép környezet. Csendes szálás, nagyon jól lehetett pihenni. Tiszta környezet. Éttermi dolgozok keveset mosolyogtak , ezen lehetne változtatni. Az ételek finomak és változatosak voltak . Hiányosság: azért . mert az utolsó nap délelott 10 órakor el kell hagyni a szobát, még lehetne lehetőséget adni a wellness rész használatára./ több helyen járunk már és biztosítottak ezt a lehetőséget/ Szívesen ajánlom másoknak is a Hotelt
Ádámkó András - 2017. március 26. vasárnap
A szálloda kiváló helyen van, csodálatos a környezet. A személyzet kifejezetten udvarias, készséges. A szálloda szolgáltatási nagyszerűek, az étkezések, reggeli, vacsora bőségesek. A szobák szépek, talán ami probléma, hogy az erkély amiért külön díjat számoltak fel, nem volt takarítva. Hiányoltam még az igazi francia ágyat (gurulós, összetolt ágyak helyett). Aztán ami minden szállodára jellemző, nincs olyan világitás, ami mellett olvasni is lehetne.
Idősebb pár - 2017. március 25. szombat
A személyzet udvarias, a tisztaság megfelelő, szobából nagyon hiányzik, hogy nem volt kilépő sem. A szolgáltatásnál plusz volt, hogy a medencéhez is adtak törölközőt,köntöst, de hiányzott a szaunalepedő. A reggeli választék az előző évekhez képest egyhangú, de minden étel / vacsoránál is/ízletes, bőséges és többségében friss. /2 reggel a margarin fagyott volt és kiolvadás után elvesztette minőségét nem lehetett kenni./ Problémát jelentet nekem, hogy az alattunk lévő különteremben éjszaka rendezvény volt, ezért a zene még éjjel 01 óra után is szólt, majd a távozó /szervezők, zenészek?/ 03 óra körül hangosan beszélgettek az udvaron, így szinte egész éjjel nem tudtam aludni.
Balatoni László - 2017. március 23. csütörtök
Az Erzsébet Park Hotel könnyen megközelíthető, a Mátrában, Parádfürdőn helyezkedik el,ahol végig látható a gyönyörű hegyvonulata. Kellemesen éreztük magunkat a párommal,az ételek minősége és mennyisége megfelelő volt,ízletes és gusztusos. A szoba kellően tiszta volt és a panoráma a park felöli részen csodával határos. A hotel wellness részlege jól felszerelt,kellemes pihenést, kikapcsolódást és élményt nyújtott számunkra. Bármikor, szivesen visszamennénk.
Fiatal pár - 2017. március 19. vasárnap
Március 15. kezdettel töltöttünk három éjszakát a szállodában. A tisztasággal és a szoba berendezésével meg voltunk elégedve. Az étkezéskor mindig voltak finom ételek. A vacsoradesszertek nem voltak túl igényesek, sajnos ezt a legtöbb szállodában így tapasztaljuk. A wellness részleg kifogástalan, tiszta. Szaunák is üzemelnek rendesen. A kávé rossz. Az üdvözlő ital minősége nulla. Ezek nem nagy dolgok, csak az ottlét közben egy pillanatra lehervasztanak. A hotel szervez túrákat, bekalkulálja a szoba árába. Ez nagyon jó élmény volt. Henrik nevű kollégájukkal megnéztük az Ilona vízesést, és kellemes volt a néhány fős csoport, és jó személyiségű a túravezető.A szálloda alapvetően rendben van.
Idősebb pár - 2017. március 04. szombat
Nagyon kellemesen töltöttünk pihenésünket.A személyzet nagyon barátságos,szolgálatkész.Az egész épületben meglepően tiszta volt minden. Merem ajánlani mindenkinek.
Erdélyi Istvánné - 2017. március 03. péntek
Nagyon jól éreztük magunkat.A wellness kiváló.A reggeli,vacsora kielégítette az igényeinket,bőséges választék,ízletes ételek.A szobák tiszták és kényelmesek.Szeretnénk máskor is visszamenni.
Kisgyerekes család - 2017. február 28. kedd
A személyzet tényleg nagyon készséges, segítőkész volt. Mi 3 szobát béreltünk, 6 gyerekkel voltunk. Kiválóan megoldották a gyerekek elhelyezését, az elveszett tárgyak, mint pl.fürdősapka is előkerült, köszönjük. A szoba tisztasága kívánnivalót hagy maga után. A fal, a padlószőnyeg piszkos, a szekrényteteje poros.A fürdőszoba tisztasága, berendezése kifogástalan. Mi nagyon jól éreztük magunkat, szeretnénk még visszajönni.
Vincze Szilárd - 2017. február 25. szombat
A szálloda tiszta, jól felszerelt szobákat bocsátott rendelkezésünkre. A szolgáltatás színvonalát némileg rontotta 21-én a víz túlklórozottsága, ami másnapra lényegesen csökkent. Külön köszönet, hogy az étteremben a személyzet 12 személyre összetolta és lefoglalta részünkre az asztalt. Máskor későbbi időpontot választanánk, hogy a környékkel kellemesebb időben ismerkedhessünk meg.
Káveczki Attila - 2017. február 16. csütörtök
Szép környezet, kellemes, kényelmes szobák, kedves, kulturált személyzet. Az étkezés várakozáson felüli. Finom és kellően nagy a választék. A wellness csúcsidőben kissé zsúfolt még úgy is, hogy mindkettőt lehet használni. wifi az egész épületben gyenge,így semmi nem zavarja a pihenést.
Idősebb pár - 2017. február 09. csütörtök
Színvonalas ellátás, rend és tisztaság, rendkívül udvarias kiszolgálás, szép környezet, kifogástalan, bőséges és változatos étel kínálat, korlátozott és drága ital kínálat.
Csordás János - 2017. február 05. vasárnap
A személyzet kiválló ,figyelmes és segítőkész az ételek finomak és változatossak.A wellnesz részlegen az élmény medence ritkán masszíroz, úgyhogy inkább csak medence:( . A szoba tiszta és rendezett az alulértékelés csak az ágyra vonatkozik,ugyanis kerekei vannak ,nem értettem miért.A bowlingpálya és abiliárdasztal is jó minőségü .ezek után csak ajánlani tudom másoknak is.csak az az ágy ne gurult volna:).
Cserta Gábor - 2017. január 13. péntek
Szép hotel,szép környezettel,tiszta, egészséges levegővel.Változatos,ízletes ételekkel,kedves személyzettel.A welness rész is nagyon jó,kellemes vízhőmérséklettel várja a vendégeket.Az ár értékarány is nagyon jó,megfizethető, szinvonalas szálloda,csak ajánlani tudom mindenkinek.
Beres Ferenc - 2017. január 10. kedd
kellemes nyugodt kornyezet.Az elore betervezett turakat sajnos a hideg ellenere nem tudtuk megvalositani de koszonet a wellness lehetosegeinek, minden percet kihasznalva jol ereztuk magunkat.
Tóth Istvánné - 2016. december 13. kedd
Kellemes , nyugodt napokat töltöttünk a hotelben. Minden feltétel adott volt a nagy karácsonyi készülődés előtt. Tisztaság, nyugalom, csend, békesség. Ezek voltak a jellemző tulajdonságok az ott tartózkodásunkra. Köszönjük.
György Gáborné - 2016. december 03. szombat
Nagyon tiszta, meleg!, kis szobát kaptunk. Csendes helyen kaptuk, ezt igazán köszönjük! / 2214-es szoba /A franciaágy ellenére két matrac volt az ágyban, ez szerintem nem franciaágy, középen szétválik! A matrac nekünk puha volt, mi a kemény fekhelyen tudunk jót pihenni. Kiváló volt a tisztaság a szobában, a fürdőszobában! Az átjáró igen hűvös, nem kellemes átmenni az uszodából vizesen,egy szál köpenyben, átmelegedve. Sajnos a welness részleg medencéje igen kicsit, valójában egy két család fér el benne, hát még ha a gyerekek ugrálnak is benne. Hiányzott az állványos nyakzuhany.
Dévainé Földesi Erzsébet - 2016. december 02. péntek
3 éjszakára foglaltunk szállást Önöknél,és nagyon jól éreztük magunkat. Minden tiszta,szép,és modern,így már a négycsillagos kategóriát is megérdemelné a hotel! Finom volt a vacsora,és bőséges,bár a választék igen szerény. A reggeli az amit problémásabbnak ítéltünk, mert a három reggelen már a szobában felejtett szemüveg ellenére is vakon lehetett tányérra rakni az elemózsiát. Sült debreceni,főtt virsli,és rántotta.Igaz volt zöldség és felvágott is,de ezek sem voltak igazán izgalmasak 3 reggelen keresztül. A szobában a tisztasággal nem volt gond,de a wc-kefét,biológiai fegyverként is be lehetne vetni. Ennek a cseréje pár száz forint,és nem rontaná a komfort érzetet.Összességében jó volt Önöknél megszállni,de van egy-két csiszolni való dolog amin érdemes lenne változtatni. Tisztelettel: Dévaiék
Tompa Gyula - 2016. november 22. kedd
10.házassági évfordulonkat töltöttük itt a feleségemmel.Gyönyörű környezet,tiszta kényelmes szoba.Udvarias segítőkész személyzettel találkoztunk.A szombat esti vacsora nem igazán izlett és az üdvözlő ital választéka és minősége nem volt megfelelő.Ezt a két dolgot leszámitva nagyon jól éreztük magunkat és tervezzük,hogy újra elmegyünk ide,
Tóthné Földi Erika - 2016. november 19. szombat
Meglepetés kikapcsolódást szerveztem a férjemnek a 20. Házassági Évfordulónk alkalmából. Nagyon-nagyon jól éreztük magunkat. Kifogástalan volt a szállás, az étkezés, a személyzet, MINDEN. Hálásan köszönjük a felejthetetlen 3 napot!
Polhammer Réka - 2016. november 14. hétfő
Minden nagyon szép tiszta volt, a kiszolgálás tökéletes, az ételek változatosak és finomak voltak!Biztos hogy vissza fogunk még menni!!!A parkolás nagyon könnyű és gyors volt!!!
Dombiné Nyeste Rozália - 2016. november 11. péntek
Kellemes környezetben elhelyezkedő szálloda,szép szobai kilátással. Megnyerő modorú ,segítőkész személyzettel.Választékos konyha finom ételekkel,elegáns szép étterem.Tiszta hangulatos,jól felszerelt szoba.Széles wellness kínálat a kikapcsolódáshoz.
Család nagyobb gyerekkel - 2016. november 08. kedd
A hotel hangulatos, volt. Tiszta, rendezett. A szobával is elégedettek voltunk. A személyzet kedves, segítőkész, és ami ritka , mosolygós volt. A welness mendencék, néha kicsit "túltelítettek " voltak, de őszi szünetben érkeztünk, tehát érthető. A félpanziós ellátás bőséges volt. Soha nem fogyott ki egyik étel sem, ha később érkeztünk akkor is volt választék. Az ételek változatosak és nagyon finomak voltak.Minden napra akadt valami program, elfoglaltság, a gyerekek sem unatkoztak.Az egyetlen felróható hiba, hogy az internet hozzáférés nem volt megoldott, és a mobil internetet sem tudtunk használni . Igy kicsit el voltunk zárva a külvilágtól, de mi azért nagyon jól éretük magunkat!
Fiatal pár - 2016. november 07. hétfő
Nagyon megvoltunk elégedve a szállodával, és a szolgáltatásokkal. Finom ételek, kellemes wellness lehetőségek és gyönyörű környezet, hangulatos dekoráció. Egy apróság, amit megjegyeznék: - a toalett tisztasága érkezésünkkor (WC kefe, lefolyó)
Idősebb pár - 2016. október 28. péntek
Nagyon szép fekvésű a hely ahol a hotel található.Ősszel gyönyörű a sokszínű hegyoldal.Nagyokat lehet sétálni a jó levegőn, vagy biciklizni.Ezután kellemes a wellnes részben lazítani.Udvarias személyzet maximálisan kiszolgálja a vendégeket. A tiszta jól felszerelt szobában,monogramos ágyneműben kellemes a pihenés.
Fiatal pár - 2016. október 28. péntek
Remek wellness, szép környezet, választékos ételek, barátságos, udvarias személyzet. Nem volt hajszárító a szobában, az étteremben lehetne nagyobb tisztaság is.
Fiatal pár - 2016. október 28. péntek
Pozitívum: szép környezet, rendezett park, hangulatos, wellness, étterem, 2 bár, rugalmasság. Negatívum: a parkra néző szobánk ablaka előtt festő állvány éktelenkedett, egy csapat festő dolgozott az ablakunkban 3 napig, a függönyt sem húzhattuk el, nem takarították a szobát, nem cseréltek ágyneműt, mi igazítottuk meg este az ágyat, ami két összetolt, matracos szimpla ágy, nekünk elég kényelmetlen megoldás volt, nem kaptunk tiszta törölközőt, a vacsoránál többször lefogyott a választék, mire odaértünk, a személyzet részéről érdektelenség a hogylétünk felől, lépcsőház melletti szobát kaptunk, az ajtók gyenge hangszigetelése miatt ez elég zavaró volt.
Idősebb pár - 2016. október 25. kedd
Gyönyörű őszi környezetben ünnepeltük a házassági évfordulónkat.A szoba tiszta volt és megfelelő hőmérsékletű(külön tetszett a monogramos ágynemű huzat.Az ételek finomak voltak és változatosak,a kiszolgálás hibátlan.
Kisgyerekes család - 2016. október 17. hétfő
Két éjszakát töltöttünk a szállodában (október 14-16.), ahová már most visszavágyunk. Pontos, gördülékeny ügyintézés, nagyszerű szoba, remek ellátás, csupa-csupa jó dolog, amit egy kisgyermek család csak kívánhat. Bátran ajánlom mindenkinek.
Család nagyobb gyerekkel - 2016. szeptember 18. vasárnap
Három éjszakát töltöttünk az Erzsébet szárnyban gyermekeinkkel. Gyönyörű környezetben jól megközelíthető a szálloda.A szálloda és környéke nagyon rendezett és tiszta volt.Udvarias segítőkész a személyzet.Büfé reggeli és a büfévacsora nagyon választékos és ízletes volt, mindegyikünk megtalálta a neki megfelelő ételeket. A szállodán belüli kikapcsolódásra is sok lehetőség volt(wellness,bowling, billiárd, csocsó, léghoki, ping-pong....) A környékben is nagyon sok a látnivaló, aminek csak a töredékét tudtuk megnézni. Ha lehetőségünk adódik rá akkor máskor is visszajövünk.
Idősebb pár - 2016. szeptember 16. péntek
Az elhelyezés igen csábítónak tűnt, csak sajnos nem volt erkély a szobához. Szeptember közepén az igen meleg időben a szoba hűtése lehetetlen volt. A tisztaság kifogástalan volt, az étterem szintén. A választható ételek szerintem minden kényes igényt is kielégítettek az ízükkel együtt. A külső és belső medencék hívogatóak voltak és kellemesek. A park nagyon szépen rendezett volt. Feltétlen ajánlom másoknak is.
Fiatal pár - 2016. szeptember 16. péntek
Szép környezetben fekvő,erdő,tiszta levegő és nagyon udvarias kiszolgálást tapasztaltunk.Az ételek nagyon finomak,és bőséges volt a választék.Tiszta rendezett hely,a kikapcsolódáshoz teljessen megfelelő.Ismerőseimnek is ajánlom és visszatérő vendégek leszünk. Köszönjük szépen a vendéglátást
Idősebb pár - 2016. szeptember 11. vasárnap
Hét éjszaka voltunk az Erzsébet Park Hotel vendégei a Zsuzsanna szárnyban.A csodás környezetben lévő szálloda igyekszik versenyezni a természet nyújtotta kellemes élmény biztosításában.A szoba tágas,tisztasága,bútorzata nyugalmat és kényelmet biztosított.A szálloda személyzete előzékeny, udvarias volt.A tájjellegű ételek változatossá tették a választást. Csúcsforgalom esetén is kényelmes volt az étkezés az étteremben. A fürdőben a fényterápiás aromakabin és a sókabin volt a legkedveltebb. A pezsgőfürdő látogatóinak nagy száma bizonyította kellemességét.Az úszómedencét is tudtuk használni,kedvezett az idő.A finn szaunát kihagytuk éveink magas száma miatt. Negatívum: a 2102-es szobában laktunk,mely valóban a parkra néz,de mi csak a néhány méterre lévő fürdő tetőcserepeit láttuk. Nem szabadna ezért az erkélyért napi 2000 forintot felszámolni. Ezt a kellemetlenséget igyekszünk elfelejteni, a sok kedves emléket megőrizzük.
Idősebb pár - 2016. szeptember 05. hétfő
Másodszor nyaraltam az Erzsébet Park Hotelban Parádfürdőn. Gyönyörű környezet, rendkívül bőséges és finom ételek, udvarias személyzet, kellemesen hangulat, tisztaság jellemzi. Mindenkinek tudom ajánlani, de főleg azoknak, akik nyugalomra, pihenésre vágynak. Biztos, hogy vissza fogok még ide jönni.
Család nagyobb gyerekkel - 2016. augusztus 11. csütörtök
Nagyon szuper három napot töltöttünk el az Erzsébet Park Hotel jóvoltából Parádfürdőn.A hotel maga, az ellátás, az ételek, a környezet mind kielégítőek voltak. Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Csoport - 2016. augusztus 02. kedd
Nagyon tetszett a hotel elhelyezkedése, hatalmas fák ölelésében terül el, nagyon jó levegő van, szépen van kialakítva a játszótér, a szabadidő eltöltési lehetőségek pl boling, asztalitenisz, csocsó változatosak. Nagyon meg voltunk elégedve a szobákkal, mivel tiszták voltak az ágyak kényelmesek, a klíma élvezhetővé tette a meleg éjszakát. A wellness részleg szerintem - mi a Zsuzsanna szárnyban voltunk - egy kicsit nagyobb is lehetne pl. az élménymedence, és a jakuzzi de nagyon kellemes és tiszta volt a vizük. A személyzet udvarias és kedves volt, a vacsora és reggeli bő választékkal szolgált a diétázóknak és a gyerekeknek egyaránt. Én az édesanyámmal és a lányommal valamint a férjével voltam a másik lányom a 3 gyerekkel és a férjével családi szobában voltak és mindannyian szép élményekkel tértünk haza, és reméljük jövőre is már több napra vissza fogunk ide térni.
Fiatal pár - 2016. július 22. péntek
Szép,és tiszta a szálloda,az ételek finomak.Apró negatívumok:Nincs külön gyermek medence,így aki a csendes,medence parti pihenésre vágyik,annak nem ez az ideális pihenőhely.A kávézó csak 11kór nyit,tehát addig csak az étteremben lehet kávézni,ahonnan kihozni nem lehet.Esős,hűvös időben voltunk,és a vizes kököntöst,törölközőt nem volt lehetőség megszárítani.A medence térben nem nagyon törötörölnek fel napközben,így borzasztó csúszós volt. A táj gyönyörű,a személyzet kedves,az ételek nagyon jók.
Idősebb pár - 2016. július 17. vasárnap
Gyönyörü környezet,kitünő körülménye,jó megközelíthetőség. Szaunavilág kitünő,tiszta,rendezett, elégséges.Gyerekbarát. Wellnese kitünő, tiszta,bár néha zsúfolt,bár ez időjárás függő. Bármikor szivesen visszajövük és bárkinek jószívvel ajánljuk.
Idősebb pár - 2016. június 08. szerda
Tettszett, hogy minden dolgozó nagyon udvarias, szolgálatkész volt, és mindenki köszön a nap minden szakában.. A reggeli és vacsora választéka jó volt, az ételek közül azonban volt egy - kettő, aminek az elkészítése, íze lehetett volna jobb. A környezet csodálatos, kellemes sétákra, kikapcsolódásra alkalmas volt.A szolgáltatások kielégítették az elvárható igényeket. A szobák kényelmesek,, bár a fürdőszoba berendezése a nagy területhez képest kényelmesebbre is sikerülhetett volna / wc / A kiszolgáló személyzet udvarias, készséges, segítőkész / kisebb hibát gyorsan és hatékonyan orvosoltak / csaptelep hibája / A külső és belső fürdőrész jól szolgálta a pihenésünket.
Idősebb pár - 2016. május 27. péntek
Tisztaság, kényelem, étkezés minden nagyon jó volt. Ebédnél nagyon bőséges kaját kaptunk. A fürdőszobában a tükör feletti villany nagyon gyengén világított. Az Erzsébet szárny wellnese nem nagyon tetszett. A Zsuzsanna szárny wellnese nagyon klassz volt. A környezet gyönyörű, a levegő mesés. Mindent köszönünk.
Idősebb pár - 2016. május 27. péntek
Kulturált, tiszta környezetben voltunk. Nagyon meg voltunk elégedve a szobával, medencével, félpanzió ellátással. A hotelen kívül a környezet nagyon szép, kirándulásra nagyon alkalmas. Jó erdei utak, és levegő van. Úgy idős embereknek, mint fiataloknak szeretettel ajánljuk. Ősszel mindenképpen újból elmegyünk. Úgy Önöknek, mint a hotel dolgozóinak tisztelettel köszönjük ezt a pár napos pihenési lehetőséget. H.Miklós és neje.
Idősebb pár - 2016. május 20. péntek
-a recepciós hölgyek elfelejtettek mosolyogni-nagyon katonásan közölték a teendőket. -a parkolásnál utasítottak,hogy csak távolabb állhatunk-a közeli parkolóhelyeket exkluzív vendégeknek tartják fenn(a kedvezményes csomaggal üdülőknek nem jár közeli hely?) -elfelejtették közölni a csomag hírdetésekor :a szálloda egy részét tatarozzák,felállványozzák az ablakok előtt,sőt hálóval teljesen elvették a kílátást-a munkások benn tartózkodásunk alatt is dolgoztak (nagyon zavaró volt) -az étel választéka bő volt,viszont mindennek egyforma az íze (ízetlen).A pincérek gyorsak,udvariasak! - a szoba és a fürdőszoba tiszta,higiénikus-szépen fel van újítva. - az esti olvasást felejtsd el-a világítás botrányosan gyenge !
Baráti társaságok - 2016. április 22. péntek
Nagyon szép helyen található.A szálloda ellátása ,tisztasága nagyon megfelelő.A reggeli és a vacsora választéka , felszolgálok figyelmessége top listás.Aki piheni akar csak ajánlani tudom mindenkinek.
Lévai András - 2016. április 01. péntek
Erzsébet szárny 1129-es szoba. A mosdó csapja nyeklik-nyaklik. A fürdőkád csapját nem lehet úgy elzárni, hogy ne csöpögjön. A ruhás szekrény gombja szinte egy szög. A személyzet rendkívül udvarias, kedves. Nagyszerű környezet, pedáns tisztaság, hozzáértő személyzet, de egy műszaki felújítás szükséges! Vissza fogunk térni. Lévai András
Kisgyerekes család - 2016. március 25. péntek
5 napot töltöttünk a szállodában. A környék gyönyörű , sok kirándulási lehetőség van. Maga a szálloda szép, rendezett, a kert gondozott. A törölköző kártya jó ötlet, praktikus. Bár az előzetes információval ellentétben a 3 éves gyerek nem kapott, szerencse , hogy készültem és vittem neki. A wellness bár nagynak tűnik es 2 is van, megis kicsi , a víz a kicsi jacuzzikon kívül hideg volt, a fújókák nagyon ritkán mentek , meghatározott rendszer szerint. A kis jacuzzikba lehetetlenség volt bekerülni , szinte mindig tele volt. A két szárnyat összekötő folyosó jéghideg , huzatos, köntösben roppant kellemetlen. A játszósarok jéghideg , pedig ment a fűtés . A vacsoránál minden húsnak bors íze volt. A desszertek viszont nagyon finomak voltak es a levesek is. A recepción egyszer-egyszer arrogáns válaszadás a feltett kérdésre . Összességében nem volt rossz , de nem vágyódunk vissza
Idősebb pár - 2016. március 16. szerda
A szálloda teljesen beváltotta az előzetes várakozásunkat: szolidan elegáns, tiszta, jól felszerelt szálloda.A személyzet kedves, udvarias, segítőkész. A nyújtott szolgáltatások megfeleltek a csomagban foglaltaknak. A konyha nagyon jó, ízletes, friss, meleg ételek,ha fogyott valamelyik, azonnal érkezett az "utánpótlás". Állandóan figyeltek a vendégekre. Nagyon jó volt, hogy a fogyasztást és az egyéb szolgáltatásokat hozzá lehetett íratni a szoba számlához, ezt sajnos máshol ritkán tapasztaltuk. Maradtunk volna még!
Idősebb pár - 2016. január 22. péntek
A környezet még télen is szép, egy kis hó jó lett volna. A szálloda wellness részlege nagyon jó,tiszta (még a víz is), minden igényt kielégítő. A személyzet udvarias, a takarítónő minden nap bekopogott, hogy van e bármilyen kérésünk. Egyetlen kifogásunk az,hogy a szobában nincs két db. fotel, amelyből TV-t lehetne nézni, így ezt csak ágyon fekve tudtuk megoldani. A szoba, a mellékhelyiségek, az ágy (ágynemű) kifogástalanul tiszta volt, ezzel ellentétes volt az a kontraszt, hogy a szobában lévő két kárpitozott szék tele volt pecséttel. Ami kellemetlen, hogy a két épületet összekötő folyosón igen hideg van, amikor a wellnessből egy szál köpenyben megy át az ember.
Fiatal pár - 2016. január 18. hétfő
nagyon elégedettek voltunk mindennel, tiszta szobák, barátságos személyzet, szép hely....mindenkinek ajánlani tudom.
Baráti társaságok - 2016. január 12. kedd
A Hotel Erzsébet Park a rossz idő ellenére kiválló pihenést és szórakozást nyújtott. Az ételek nagyon finomak voltak. A szobák tiszták, a személyzet figyelmes volt.
Család nagyobb gyerekkel - 2016. január 04. hétfő
gyönyörű környezet, barátságos személyzet, wellness részleg nagyszerű és pihentető, a programok kiválóak voltak, a szoba tisztasága és felszereltsége is kiemelkedő.
Baráti társaságok - 2016. január 02. szombat
Az igazgató kedvessége,a vendégekhez hozzáállása nagyon nagyon megfelelő. A szoba tisztasága kedvessége a takaritó részéről nagyon jó Ami nem tetszett talán egy pár személyzet magatartása.
Idősebb pár - 2015. december 29. kedd
Mindennel elégedettek voltunk. Szép környezet, tisztaság és finom ételek. Biztos, hogy nem utoljára voltunk ott.
Idősebb pár - 2015. december 18. péntek
Nem volt semmi, ami nem tetszett... Minden nagyon barátságos. A szállodai dolgozók mind figyelmesek. Az elhelyezés, a tisztaság, és egyébként is minden a legjobb véleményt alakította ki bennünk a szállodáról.
Idősebb pár - 2015. december 07. hétfő
tisztasag mindenhol,udvarias szemelyzet,bőseges,jóizű etelek minden nap.talan a szobaban lehetett volna nagyobb televizio több ,valaszthato csatornaval
Baráti társaságok - 2015. november 09. hétfő
Magyarországon több ****-os hotelben is megfordultam már! A hotelben eltöltött hétvége alapján bátran kimerem jelenteni, hogy az Erzsébet Park Hotel*** is megüti ezt a színvonalat minden téren (tisztaság, kényelem, wellness, szolgáltatások, kiszolgálás, kaja). Bátran ajánlom bárkinek! Én nagyon jól éreztem magam!
Idősebb pár - 2015. október 27. kedd
Remek szállás,ételkinálat,személyzet és programok.Kevés Tv csatorna, amit központilag kellene beállitani, mert igy élvezhetetlen.Mindenkinek ajánlom, a száloda gyönyörű környezetben található.Mi a Zsuzsanna szárnyban voltunk,remek hosszúhétvégét töltöttünk itt.
Idősebb pár - 2015. október 26. hétfő
Csodálatos környezet, maximális kikapcsolódás! Segítőkész személyzet, minden igényt kielégítő kényelem, és étkezési lehetőségek! A Zsuzsanna szárny szuper!
Szabó László Vilmos - 2015. október 08. csütörtök
Jó környezet,szép tiszta szálloda,a személyzet nagyon kedves,barátságos. A konyha jó, az ételek finomak,a kiszolgálás megfelelő.A program ajánlás szűkös,a wellness részleg nagyon gyenge,kevés a hely,sokat kell várakozni a váltásokra.Az élménymedencében üldögélni kevés a 32 c.-fok,az úszómedence is hűvös. Összességében viszont jól éreztük magunkat,nagyon jót kirándultunk, túráztunk a szép környezetben. Köszönettel:Szabó László és neje
Fiatal pár - 2015. augusztus 11. kedd
Nagyszerű ellátás, szép környezet, nyugodt pihenés.
Kisgyerekes család - 2015. július 27. hétfő
+ a szálloda tiszta, a személyzet segitőkész,a wellness- részleg tiszta és választékos a környezet jo, az étkezések választéka elég bőséges meg voltunk elégedve mindennel. - elromlott a klimaberendezés és ez az év legforróbb hetében zavaró,főként hogy legalább 2 napig nem volt az egész épületben. a kompenzácio pedig 3 felvizezett sangria koktél ami kicsit siralmas a vezetőségtől
Dudásné Andrikó Krisztina - 2015. július 21. kedd
Szép környezet, kedves kiszolgálás, tisztaság (fontos), bőséges reggeli és svédasztalos vacsora és persze finom is.
Család nagyobb gyerekkel - 2015. július 18. szombat
Már több alkalommal jártunk a családdal ebben a hotelben. Szeretjük a szolgáltatásokat, a személyzetet, a környezetet. A mostani nyaralás alkalmával sikerült nagyon meleg időszakot kifognunk, ez által a szobában kellemetlenül meleg volt a levegő. Ilyenkor hiányzik a klíma. Ami még az eddigiekhez nem annyira tetszett az a vacsora összeállítás. Minden este más nemzetiség ételeit tálalták föl.Szerintem és a családom szerint az elmúlt években ízletesebb és finomabbak voltak az ételek. Ettől függetlenül egy fantasztikus hetet töltöttünk el a szállodában , és biztos hogy vissza fogunk még térni ide. Tisztelettel.
Idősebb pár - 2015. július 04. szombat
Kedves személyzet, jól működő szervezettség.
Szegedi Zsuzsanna - 2015. június 16. kedd
A személyzet profi módon, udvariasan és gyorsan végezte a munkáját. A szoba nem volt valami nagy, sem hivalkodó, felszereltsége átlagos, a falon volt némi "felrobbant coca-cola". A franciaágy helyett két összetolt ágyat kaptunk, ahol a matrac eléggé ki volt feküdve. Az ételek nagyon finomak voltak és elég nagy választék van. A környék gyönyörű, a medence, a szauna, a kert nagyon szép. Tisztaság volt mindenhol. Összességében szép hotel és jól éreztük magunkat.
Kisgyerekes család - 2015. június 02. kedd
Remek hotel, számtalan kiváló szolgáltatással, különösen tudom ajánlani kisgyerekes családoknak is. A szoba és a közös helyiségek nagyon tiszták, kényelmesek, a hotel parkja és környéke gyönyörűen rendezett. A személyzet nagyon segítőkész, és hozzáértő. Mivel későn érkeztünk a hotelhez, külön felhívtak, és felajánlották, hogy tesznek félre a vacsorából. Félpanziós ellátásra fizettünk be, de egyszer ebédelni is betértünk a szálloda éttermébe, az ebéd az egész család esetében az ehetetlen kategóriát súrolta, ami azért meglepő, mert a reggeli és a vacsora mindig rendben volt.
Urbin István - 2015. május 10. vasárnap
Mindennel nagyon elégedettek voltunk. A személyzet kedves, szívesen adtak felvilágosítást a látnivalókról, és mindenről, amire kíváncsiak voltunk. A tisztaság kitűnő, a szobánk parkra néző volt, ami csodálatos látványt nyújtott. Az éttermi ellátás nagyon jó volt, rengeteg ételből lehetett választani, és nagyon finomak voltak a fogások. A Pincérek előzékenyek, kedvesek, ügyesek voltak. Máskor is el fogunk menni a szállodába, hiszen csak kitűnő emlékek kötnek bennünket oda. Értékelés szempontjából a kitűnő vagyis 5-ös jegyet adunk a szállodának. Mindent köszönünk.
Bóna Magdolna Mónika - 2015. május 10. vasárnap
Remek személyzet, kitűnő, nyugis környezet hétköznap, sok alvás és fürdőzés! A dohányosok, sajnos csak az udvaron kijelölt helyeken tudnak füstölni, bár jó lenne több, esetleg beltéri, vagy erkélyi (főleg hideg vagy esős időszakban) dohányzó hely kijelölése. A tisztaság és figyelmesség, valamint a reggeli és esti étkeztetés tökéletes, figyelmesek a dolgozók és finomak az ételek. A Zsuzsanna szárnyi Jakuzzi medencénél is nagyon jó lenne egy kapaszkodó korlát a le-fel jövetelhez. A franciaágy a szobánkban jobb lett volna egyben is, nem összetolva. Szívesen ajánljuk másoknak is a teljes kikapcsolódáshoz.
Papp Miklósné - 2015. május 04. hétfő
Gyönyörű környezet, kedves, segítőkész személyzet, ragyogó tisztaság, ízletes és bőséges ételek. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Család nagyobb gyerekkel - 2015. április 27. hétfő
Nagyon kellemes hely volt számunkra. Mind a személyzet az étkezés a tisztaság a kényelem az elhelyezés az ár/érték arány szuper és kiváló volt. Ami nagyon hiányzott a welness részlegből az a gyógyvíz. Kicsit klórosnak éreztük a vizet, jobb lett volna thermalnak érezni.
Szabóné Ortó Marianna - 2015. április 17. péntek
Tiszta szobák remek kiszolgálás finom és változatos vacsorák a reggeli is jó volt.Javasolnám a gyümölcs lehetne változatosabb és gyakrabban feltölteni mert a vendégek felének csak alma jut.Vissza járó vendégek vagyunk másoknak is ajánlani tudjuk.Köszönjük a kellemes pihenést.
Rácz-Pataki Réka - 2015. március 18. szerda
Nagyon elégedetten jöttünk el és mindenkinek ajánlani tudjuk, aki szeretné kihasználni a táj szépségeit. Sok túraútvonal indul a hotel közeléből. Mi az aktív pihenés mellett döntöttünk, melyre a környezet tökéletes. A szállodai szoba szép, tiszta, tágas, kényelmes volt (Zsuzsanna szárny parkra néző). Finomakat ettünk, a személyzet nagyon kedves és segítőkész volt. Csak ajánlani tudom.
Tolner Tünde - 2015. február 27. péntek
Kiszolgálás, a park, a szobák nagyon kellemes volt! Welness részlegek igazi kikapcsolódás!
Baráti társaságok - 2015. január 29. csütörtök
Másodszor jártunk a Hotelban és most is nagyon jól éreztük magunkat. Étkezéskor a választék minden igényt kielégítő és finom volt. A szoba tiszta, tágas egy kis " hiba", hogy az ágyak szétcsúsznak. :)A wellness részleg tiszta,szolgáltatása sok oldalú. Ha lehetőségünk lesz rá máskor is ellátogatunk ide.
Mudri Katalin - 2015. január 19. hétfő
Tetszett: a szobafoglalás, igényre gyors visszajelzés, személyzet rugalmassága, kedvessége. Nagyon köszönjük ezt a kellemes hétvégét!
Idősebb pár - 2014. december 31. szerda
Szép környezet, kényelmes szoba, kedves személyzet.
Kovácsné Csilla - 2014. december 27. szombat
Mint mindig, most is kifogástalan a tisztaság, az ételek, a személyzet kedves,segítőkész, udvarias....Nagyon jól éreztük magunkat..és hatodjára is visszamegyünk.....a tavaszi szünetben! Kovácsné Csilla
Idősebb pár - 2014. november 26. szerda
Ami leginkább feltűnő a tisztaság. Kényelmesek a szobák, a szolgáltatás kiváló. Novemberi üdülésről lévén szó, a szobákban kellemes meleg volt. A wellness vize tiszta, nagyon jó a több fajta szauna. Az ételek rendkívül finomak és bőséges. A személyzet udvarias, az éttermi felszolgálóknál hiányolni a mosolyt, egyébként mindennel meg voltunk elégedve.
Fiatal pár - 2014. november 25. kedd
Minden nagyon szép és tiszta volt. Gyönyörű táj. Egy probléma a francia ágyas elrendezésű szoba volt ami 2 egyszemélyes ágy volt összetolva. Köszönjük a remek ajánlatot. Kétszer voltunk már itt és biztosra veszem hogy még megyünk.
Kleč Éva - 2014. november 18. kedd
A szálloda és az elszállásolás,beleértve az étkezést,nagyon meg voltunk elégedve.Szép tisztaság volt mindenutt.Gyonyoru a táj,és rendezett volt a kornyéke is. Ami talán egy kicsit meglepett,hogy nem lehetett euróban fizetni,mikozben tobb Magyarországi wellnes-szállodában voltunk.De szerencsére meg oldottuk.Koszonjuk,tisztelettel,Kleč Éva és családja
Idősebb pár - 2014. november 15. szombat
Kellemes, szép, tiszta a szálloda. A büfféételek bőségesek, azonban a választék egyhangú, szinte minden nap ugyanaz. A borjegy beszolgáltatásakor közölték, hogy csak fehér forraltbort!! tudnak adni, mert csak ez van.!! Ha valaki nem szerti a forraltbort?? A vellness részlegben gyakrabban működtethetnék az élményprogramokat.
Vigh István - 2014. november 10. hétfő
A szobák tiszták, igényesen berendezettek. A személyzet nagyon udvarias és segítőkész.Nagyon finoman főznek, minden igényt kielégítően.
Nemes Sándor - 2014. november 07. péntek
Meglepett bennünket az ételek kiválósága. Egyszerű, jól megválasztott fogások kitűnő, harmonikus ízekkel és kivitellel- minden esetben. Ennek a harmóniának tökéletesen megfelelt a személyzet tisztasága, kedvessége, szorgalma és gyorsasága is. Köszönet illeti a konyhavezetőt, a szakácsokat és a teljes személyzetet. A fürdőn kívül más szolgáltatást nem vettünk igénybe- na meg a büfét-, A víz tisztasága és hőmérséklete kiváló volt. A medence kicsi és a vízmélység nem elegendő. legalább 120 cm-ig kellene növelni. A TV minősége erősen kifogásolható, a csatornaválaszték csapnivaló!!! A szoba mérete kissé szűkös, a világítás ROSSZ. Ha valaki olvasni akar akkor be kell menni a fürdőszobába, ráülni a WC -re és ott talán elfogadható a világítás.
Magos Csaba - 2014. november 01. szombat
A szálloda nagyon szép környezetben helyezkedik el. A szolgáltatásaival is teljesen meg voltunk elégedve. Ez egy olyan hotel, amibe nehéz belekötni. Tiszta, jól felszerelt, kényelmes, színvonalas.
Szekeres Erika - 2014. október 30. csütörtök
Szép környezet, kiváló ellátás, remek wellness. Köszönet érte a hotel dolgozóinak. További sok elégedett vendéget kívánunk.
Fiatal pár - 2014. október 24. péntek
Mindennel nagyon elégedettek voltunk, semmire nem tudok rosszat mondani. Kedves és segítőkész személyzet, finom ételek, tiszta szobák, szép wellness rész(ek), gyönyörű kert, mindez az ország egyik legszebb részén! Egészen biztosan vissza fogunk térni még.
- 2014. október 21. kedd
Mindennel meg voltunk elégedve: a tisztaság, a kiszolgálás, ételek mennyisége, választéka és íze is kiváló. Negatívumként csak azt említeném meg, hogy az ülőfürdő vízhőmérséklete lehetne magasabb, és a jacuzzi karbantartását jobb lenne hétköznap végezni (nem vasárnap). Mindenkinek ajánlom, hogy keressen fel a szállodát, mi hamarosan visszatérünk családunkkal, barátainkkal.
Oláhné Beke Andrea - 2014. október 20. hétfő
Ismét eltöltöttünk egy klassz hétvégét a Hotelben! Miután több alkalommal megfordultunk már itt, kicsit vágytunk más szállodák megismerésére is. Minden lehetséges, lakóhelyünkhöz viszonylag közeli wellness szállót számításba vettünk, de most is, mint általában, az Erzsébet Park Hotel mellett tettük le a voksunkat. A személyzet rendkívül kedves, figyelmes, a szálloda tiszta, a szolgáltatások megfelelőek. Egyedül talán az étel kínálat volt "kissé szegényes" az eddig megszokottakhoz képest, de összességében ismét nagyon jól éreztük magunkat és nagyon elégedetten távoztunk! Biztos vagyok benne, hogy télen még lesz szerencsénk egymáshoz! :) További sikeres munkát kívánok a szálloda csapatának! Oláhné Beke Andrea
Idősebb pár - 2014. október 17. péntek
A mai világban már alig hihető, hogy nem volt wifi a szobákban, és nem volt hajszárító sem. Az ülőmedence lehetett volna 2-3 fokkal melegebb, mert 10 perc után már hűvösnek éreztük. a jakuzziba be és kimenéskor többen is megcsúsztak, igen hasznos lenne egy korlát. a törölközők igen vékonyak, egyszeri használat után már facsarni lehetett a vizet belőlük. a szaunák kiválóak, és ezen kívül minden nagyon jó volt. a tisztaság kiváló és a személyzet is remek a szobák kényelmesek. összességében nagyon jól éreztük magunkat.
Bíróné Csíder Edit - 2014. október 15. szerda
Nagyon szép a környezet tiszta a levegő és ami a Hotel érdeme udvarias a személyzet, segítőkész az épület és a környezete nagyon szép és nagy a tisztaság. Az ételek nagyon finomak voltak főként a levesek. Nagyon jól éreztük magunkat, köszönünk mindent :-) Edit és Zoli
Baráti társaságok - 2014. október 13. hétfő
szépek voltak a szobák, tísztaság volt,mindenhol kedvesek voltak,kaja változatos,és finom, böséges volt. a jakkuziban hiányoltuk, hogy nem volt korlát,Anyukám, rokonság,80-felettiek voltak.
Vasné Varga Klára - 2014. október 09. csütörtök
Gyönyörű környezet, színvonalas szolgáltatás. Nagyon kedves a személyzet, az étkezések pazarok voltak. Nagyon jó ár érték arány. Bár mi gyermekek nélkül voltunk, de a hely gyermekbarát. Hatalmas park, szabadtéri játszótér, játszó sarok, etetőszékek szolgálják a kisgyermekes családok pihenését. A nagyobb gyermekek is megtalálják a szórakozási lehetőséget. Csocsó, biliárd stb. áll rendelkezésre. V.V.Klára
Kováts Gyula - 2014. szeptember 29. hétfő
Ami tetszett: - személyzet kedvessége, udvariassága - szoba kényelme, tisztasága - szolgáltatások mennyisége - wellness részlegek szolgáltatásai - ételek ( különösen a levesek) ízletessége Ami nem tetszett: - az Erzsébet szárny egyes részei kissé lelakottak, kopottak - az ételek választéka kissé szegényes
Idősebb pár - 2014. szeptember 21. vasárnap
Remek, házias ízek, külön dicséret a szakácsnak és a konyha alkalmazottainak. A személyzet segítökész, kedves. Tiszta, kellemes hotel. Kifogásoli egyedül egy nagyon ,,jókedvü csoport" hangoskodását a késö esti órákban tudnám, amiért nem a hotel alkalmazottai a hibásak.
Család nagyobb gyerekkel - 2014. augusztus 24. vasárnap
Minden nagyon tetszett,parkra a kilátás gyönyörű a levegő tiszta. A személyzet figyelmességét kiemelném! A zenét viszont hiányoltam főleg a konditeremben! De a medencéknél is szívesen hallgattam volna kellemes halk zenét...
Szamosfalvi Imréné - 2014. június 30. hétfő
Külön megfogott az udvarias személyzet, és a makulátlan tisztaság! Ha hibát keresnék akkor a panírozott ételek bundája nagyon kemény volt (gordon blue, valamilyen harcsa). A többi étel íze és állaga is kifogástalan volt. A kért bor is finom, illik a Hotel nívójához. A wellness részleg tisztasága, körülményei még a kényesebb igényeket is ki tudják elégíteni
Fiatal pár - 2014. június 26. csütörtök
Az ellátás főleg az élelmezés és a személyzet kedvessége szempontjából kiváló.Az épület szép, könnyen átjárható, megismerhető. Nagy tisztaság van mindenhol. Meleg, kellemes színek a szobákban, folyosókon. Nem erőltetik a vendégekre a plusz fogyasztásokat családoknál sem, ezt láttuk az étkezéseknél is. Kellő mennyiségű parkolóval rendelkezik nagy vendéglétszámnál is. Ami nekünk negatívnak tűnő, hogy kicsi az élménymedence és nincs külön egy gyerekek részére amit szülőkkel együtt használhatnak. Az idősebb korosztály nem kedveli, hogy miközben "áztatja" magát gyerekek ugrálnak, pocsolnak körülötte. Így ilyen medence kialakításával épületen belül még családbarátibb lenne a szálloda. Minket ez a hiányosság nem igazán érintett csak feltűnt, hogy ezzel még lehetne javítani a szálloda adottságain, főleg ha ilyen nagy a vendéglétszám mint mikor mi voltunk ott. Nekünk az ággyal volt problémánk, hogy a "franciaágy" két különálló ágyból volt összetolva aminek 2-2 lába helyén kerék volt, így nem állt fixen az ágy a helyén.
László Monika - 2014. június 26. csütörtök
Gyönyörű helyen van a szálloda a személyzet barátságos - segítőkész, minden kérésünket teljesíteni tudták. Minden nap tiszta törölköző a wellness részlegen a tisztaságra is nagyon odafigyeltek(4 csillagos szállodák is tanulhatnának). Egy megjegyzés az ágyak szétcsúsztak gurulósak,egy fék jó lenne a lábakra vagy valamilyen rögzítési lehetőség, ez így nem franciaágyas szoba volt.
Fiatal pár - 2014. június 23. hétfő
Alapvetően minden rendben volt. Kedves személyzet, remek konyha, jó programok. Érdemes lenne az Erzsébet szárnyat egy kicsit felújítani, kissé lelakott állapotban van. Lehetett követni a foci vb meccseit is, illetve voltak éjszakai wellness programok is. A wellness részleg nagyon tiszta, kulturált.
Idősebb pár - 2014. május 19. hétfő
Nagyon jól éreztük magunkat. Rend, tisztaság mindenhol, figyelmes segítőkész személyzet. Dicséret Nekik.
Fiatal pár - 2014. május 16. péntek
A környezet csodálatos, a személyzet udvarias és segítőkész. A szobák tiszták, kicsit túl egyszerűek és egy-kép plusz hiányzott belőle, ami az eltöltött idő alatt az élményből nem vont le,( pl.:hajszárító). Csendes , ideális a pihenéshez, a wellnes jól felszerelt, és tiszta. Máskor is visszamegyünk.
Fiatal pár - 2014. május 12. hétfő
Nem volt gond a személyzettel, a tisztasággal, az étkezéssel, a szolgáltatásokkal, minden kifogástalan volt. Az ár is elfogadható. A környezet gyönyörű, csend és nyugalom jellemzi a szálloda környékét.
Král Jánosné - 2014. május 05. hétfő
A szállodában eltöltött éjszaka során kapott szolgáltatásokkal teljes mértékben elégedett voltam. Nagyon gyerekbarát a szálláshely, sokan voltunk vendégek, de mégsem volt zavaró, mert a tömeg eloszlott. Csodálatos a környezet, a szállodához tartozó nagy park, gondozott. A felszolgált ételek minősége, ízvilága nagyon jó volt, a kifogyott ételek pótlásáról gyorsan gondoskodtak. Tiszta, rendezett, ár/értékarány kíváló. A szálloda 3 csillagos minősítése a 4 csillagos szintet gyakorolja.
Kővári Éva - 2014. április 05. szombat
Nagyon jól éreztük magunkat. A szálló szép, nagyon tiszta, a személyzet nagyon udvarias, segítőkész. Nekünk az ágy volt egy kicsit kemény, kényelmetlen. Az étel nagyon finom, csak nem elég változatos. A reggeli minden nap ugyanaz volt, a vacsora is (jellegében) ugyanaz. Összegezve: Ha nagyobb lenne az ételválaszték, egy nagyon kíváló szállóban voltunk!
Kisgyerekes család - 2014. március 01. szombat
Mindennel nagyon-nagyon meg voltunk elégedve, igazi gyerekbarát szálloda! A személyzet mindig nagyon kedves volt, az étkezések is kielégítőek és finomak voltak. A szaunák mindig működtek, bármikor igénybe lehetett venni. A szoba tiszta volt, de az egész hotelre is az a jellemző. Talán az étterem belső termére rá férne egy kis felújítás. Egyedül azt hiányoltam, hogy nem tudtam masszíroztatni, mert a masszőr szabadnapos volt. A harmadik (utolsó) nap délelőttjére pedig már nem volt szabad hely. Talán két masszőrnek is lenne munka...
Sándor Zoltánné - 2014. február 27. csütörtök
Jó szívvel tudom ajánlani , gyerek barát szálloda.Nagy tisztaság mindenütt !!!! Fiatalok a pincérek, kedvesek, de képzetlenek a poharak terén, kár. Egyébként kifogástalan volt minden
Antal Gábor - 2014. február 24. hétfő
2 napot töltöttünk el a szállodában feleségemmel. Szinte csak jót tudok mondani az itt töltött időről. A be- kijelentkezés gördülékenyen, gyorsan ment, a szoba berendezése izléses, egyetlen negativumként a túl puha ágyat emliteném, ami az én kényes derekamnak nem volt ideális. A tisztaság megfelelő, a személyzet végig kedves, segitőkész volt. Az étkezés büféreggeli/vacsora volt, bőséges választékkal finom izekkel, mindenki találhatott kedvére valót. A wellness részleg elég tágas, nem tűnt zsúfoltnak a nagy vendéglétszám ellenére sem. Az esti szórakozási lehetőség is remek, bowling, billiárd, csocsó, léghoki. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, ajánlom másoknak is, mi biztosan visszatérünk ide.
Fiatal pár - 2014. február 19. szerda
A hotel egy csodálatos helyen fekszik. A konyhája kitűnő, a kiszolgálás kedves és segítőkész. A csomagban foglalt félpanziós ellátásban minden ízlésnek megfelelő ételek vannak. A wellness részleg tiszta és élvezhető.A szálloda egyéb szolgáltatásai (bowling)is élvezhetők. A személyzet is kedves és segítőkész. Király a hely!
Szász Norbert Zsolt - 2014. február 17. hétfő
Nagyon szép környezet,szobák kialakítása. Ételek bőségesek és nagyon finomak.
Család nagyobb gyerekkel - 2014. február 11. kedd
A recepción mindig kedvesek és segítőkészek voltak. A szobánk fantasztikus volt (egylégterű, galériás, két fürdőszobás), így, három nem-olyan-kicsi gyerekkel pont nekünk találták ki. :) Mindkét wellness-részleg jól használható és nagyon tiszta (mondjuk a tisztaság általában jellemző volt mindenre) A család nagyon szerette a bowling- pályát. (Kár, hogy a 9-es golyó a legkönnyebb- sok gyerek is szeretne játszani, de ők nem igazán bírják el.) A környéken nagyon szép kirándulóhelyek vannak, ez volt az egyik fő szempont a választásunkban. Az étkezés megfelelő volt, sok és sokféle. A büféasztalos jelleg miatt a frissensültek nem voltak igazán frissek sajnos, de az étkezés még így is nagyszerű volt. (csodás péksütemények...) Ha valami kevésbé jót ki kell emelnem, akkor az (egyébként nagyon hangulatos) étterem személyzete lehetne egy kicsit kedvesebb és segítőkészebb. Öten voltunk, a négy főétkezésből egyszer sikerült olyan asztalt kapnunk, ahol elfértünk, a többi alkalommal négyszemélyes asztalokhoz ültettek minket. Külön extra szolgáltatást is igénybevettünk :) Induláskor sikerült bezárni a slusszkulcsot a kocsiba. A gikszer megoldásában a szálloda műszaki személyzete nagyon lelkesen, kitartóan és hatékonyan segített, külön köszönet nekik érte! Összességében véve csillagos ötös hétvége volt.
Szepesiné Szemán Viktória - 2014. február 06. csütörtök
Mindenkinek csak ajánlani tudom, kedves személyzet, tisztaság! Bőséges reggeli és vacsora, finomak az ételek! Máskor is fogunk menni! :)
Kisgyerekes család - 2014. február 03. hétfő
Nagyon kellemes, tiszta, barátságos szállodában voltunk a hétvégén. A mátraszentistváni sípályától kb. 15 percre családias (játszósarokkal felszerelt) wellnes szállodában laktunk. A szálloda tiszta, kényelmes - két egymásba nyíló szoba - a személyzet barátságos volt. Este zárásig fürdőzhettünk - és nem szóltak a kései kicsekkolásért sem. A vacsora nem volt szerencsés - a gyerekeknek nem ízlett - , de a reggeli bőséges volt. Az ár-érték aránynál azért nem adtam maximális pontot, mert nem tüntették fel a hétvégi felárat - így csak a foglalásnál szembesültem, hogy még ez a költségnem is van. Persze jó, hogy nem a fizetésnél:-)
Kisgyerekes család - 2014. január 23. csütörtök
Tetszett: A tisztaság, az ellátás,(kivétel a reggeli kávé),a személyzet udvariassága. Nem tetszett:A szobában és a fürdőszobában nem volt megfelelő a hőmérséklet,így nem száradtak meg a köntösök,törölközők,fürdőruhák, valamint a pótágynál vizes volt a burkolat,és a matrac a pára lecsapódástól.
Idősebb pár - 2014. január 20. hétfő
Csend, a nyugalom volt a Park Hotelben. A személyzet kedves, a hotel tiszta, a konyha kiváló. Sajnos a konditerem és az uszoda karbantartása épp az ott tartózkodásunk idejére esett.
Fiatal pár - 2013. december 02. hétfő
A szállodával elégedettek voltunk, eddigi tapasztalataink alapján az egyik legjobb szálláshely. A szálloda nagyon rendezett, a személyzet jól felkészült, kellő gyakorlattal rendelkezik. Mindössze azzal voltam elégedetlen, hogy bár szállodának két wellness részlege is van, egyik sem nyitott ki reggel 7 órakor, ahogy ez más szállodásban jól bevált gyakorlat. 8 órakor nyitott ki az egyik, és 9-kor a másik. Eddigi tapasztalataim alapján sokan vagyunk olyanok, akik reggeli előtt szeretünk úszni, szaunázni egy jót, ezért is választunk wellness szolgáltatással rendelkező szállodát.
Dr.Angyal Józsefné - 2013. november 21. csütörtök
Először jártunk a Szállodában és a Zsuzsanna-szárnyban volt a szálláshelyünk. Mivel én először a fürdőszobát és a fekvőhelyet nézem meg...nagyon-nagy megelégedéssel láttam a tisztaságot és a higiénikus és nagyon esztétikus helyeket (tetszettek az emblémával ellátott kifogástalan tisztaságú ágyneműk és törölközők!). Nyugalmas, igazi kikapcsolódásra és pihenésre alkalmas helyet találtunk... ahová visszafogunk menni még!
Bartha József - 2013. november 18. hétfő
Kiváló környezet, nagy tisztaság, remek ételek. Zajos utcafront, gyenge wellness, figyelmetlen személyzet, kopottas étterem.
Farkasné Erika - 2013. október 27. vasárnap
Kellemes környezet, udvarias, kedves kiszolgálás. Mindent megtettek a vendég pihenése érdekében. Köszönjük!
Tölgyesi István - 2013. október 21. hétfő
Csodás hétvégét töltöttünk el a családdal, barátokkal. Szívből ajánlom mindenkinek. Tisztaság, kitűnő és bőséges ételek, kedves személyzet, korrekt árak, gyönyörű környezet. Egyszóval szuper.
Fiatal pár - 2013. október 12. szombat
Nagyon tetszettek a Wellness részlegek! Az étkezés csillagos ötös! A szobában néhol mállott a vakolat és volt némi morzsa az éjjeliszekrényen, de ettől eltekintve tisztaság volt, illetve eléggé behallatszott az utca és a folyosó zaj, de ez igazából a szoba elhelyezkedése miatt volt (utcafronti volt a szoba és a wellness felé mindenkinek arra kellett menni) AZ ár/érték arány tekintetében teljesen rendben volt és nagyon jól éreztük magunkat!
Hajdú Gyula - 2013. október 04. péntek
A hirdetésnek megfelelően, tiszta, kényelmes megoldást kaptunk.
Idősebb pár - 2013. szeptember 17. kedd
Nagyon is elfogadható, amit kaptunk szolgáltatást, ételek, kellemes környezet, wellnes, és amennyiért. Igazi vendégcsalogató. Bizton mondhatom, hogy mi sem utoljára voltunk itt.
Bajkai Józsefné - 2013. augusztus 30. péntek
Hat napot töltöttünk az Erzsébet Park Hotelben. Úgy a szoba tisztaságával, kényelmével, a személyzet segítőkészségével, az étkezéssel, a wellness szolgáltatásokkal meg voltunk elégedve, várakozásainknak megfelelő volt. Nagyon kellemesen kipihentük magunkat, a környék csodálatos, sokat túráztunk, amit a wellnessben ki tudtunk pihenni. Mindenkinek ajánlom, mi biztosan visszatérünk ebbe a szép szállodába.
Idősebb pár - 2013. augusztus 15. csütörtök
Kényelmetlen ágyak, törülközőt, fürdőruhát nem tudtuk megszárítani, a fürdőszoba szellőztetése nem elegendő, 3 magyar tv csatorna. Étkezés, tisztaság, személyzet hozzáállása jó. 5 ezer forintos seegway utalványnak van apróbetűs kitétele!!
Fiatal pár - 2013. augusztus 10. szombat
Hiányzott a légkondi a szobából nagyon meleg volt.A fürdőruhákat nem volt módunkba hol megszárítani,kis terasz hiányzott a szobához.A szálloda tiszta rendezett volt az ételek ízletesek finomak voltak.
Fiatal pár - 2013. augusztus 01. csütörtök
Mindennel a legnagyobb mértékben elégedettek voltunk a barátommal együtt. Az ellátással,a szabadidőprogramokkal,a környezettel,a tisztasággal, a személyzettel. Ha tehetjük majd,szeretnénk ide még máskor is eljönni.
Család nagyobb gyerekkel - 2013. július 23. kedd
Kedves, figyelmes személyzet. Széleskörű szolgáltatások. Nagyon szép, rendezett a szálloda. Minden adott a pihenéshez, kikapcsolódáshoz. Nagyon jól éreztük magunkat. A desszertek minősége lehetne jobb.
Szabó Zita - 2013. július 20. szombat
Mindennel elégedettek voltunk az ételek a tisztaság és a kedvesség megnyert minket bármikor vissza mennénk jól éreztük magunkat ! Egy dolgot kivéve az ágy fekvőfelülete az gyalázatosan vacak volt puha kifeküdt de ezen könnyen segíthet a szálló egy ágybetét cserével ! De ezen kívül tényleg maximálisan tökéletes volt a hét a szállóban !!!
Kocsis Lajos - 2013. július 20. szombat
Már a recepción nagyon kedvesen fogadtak bennünket. A személyzet észrevétlenül dolgozott, a takarítás mindig rendben volt, pedig nem is láttuk a takarítót. Az étteremben a pincérek minden kívánságunkat figyelték, mind a reggelinél, mind a vacsoránál nagyon bő kínálatból választhattunk, és az ételek minősége is kifogástalan volt. A Wellness részleg szép, tiszta és professzionális.
Mitykó Mihály - 2013. július 15. hétfő
Nagyon szép és gyönyörű helyen fekszik a Szálloda.A szállás tiszta a kiszolgálás szuper,a szolgáltatás nagyon jó. Egy dologban lehetne változtatni ha reggel a bár nyitva lenne 7-óra előtt és lehetne kávézni. Ősszegésiben minden szuper volt.
Idősebb pár - 2013. július 09. kedd
Tetszett : Udvarias, figyelmes, segítőkész személyzet. Finom, változatos ételek. Tiszta, kényelmes szoba. Minden korosztály megtalálhatja azokat a lehetőségeket a hotelen belül, melyek számára kikapcsolódást nyújtanak. Nem tetszett : Éttermi kárpitos székek foltosak, piszkos hatásúak. Sokszor kellett hadakozni az étteremben a legyekkel. Ezt a két dolgot könnyen, nem túl nagy anyagi ráfordítással és hatékonyan orvosolni lehetne.
Csapóné Vass Andrea - 2013. július 04. csütörtök
A Zsuzsanna- szárny kifogástalan. Gyönyörű, kényelmes,tiszta szobák és minden más pozitív. Az Erzsébet- szárny kissé lehangoló. Ide nem foglalnék, legalábbis abba a szobába, ahol a barátunk szállt meg. Sötét, itt-ott pókhálós, kellemetlen szagú. Örülök, hogy a másik részben sikerült szobákat kapnunk. Köszönjük!
Illés Virág - 2013. július 03. szerda
A tizstaságot azért értékeltem csak átlagosra, mert a wellnes területe nagyon koszos volt. Sajnos volt olyan anyuka aki a koszos pelenkát a földre dobva hagyta. A szoba tisztasága megfelelő volt. A takarítőnő kedvesen fel is ajánlotta, hogy ha kell kiporszívózza a szobát.
Fiatal pár - 2013. június 03. hétfő
A szálloda tiszta, és kellemes volt. A wellnes részleg üdítő, a szálloda elhelyezkedése mesés. Viszont amin nagyon javítaniuk kellene az az ételek minősége. Sótlanok, túlfőzöttek voltak, vagy éppen tocsogtak az olajba. A kirakott gyümölcsök minősége sem volt annyirajó, ill az almán kívül lehetett volna május végén, júnus elején más gyümölcsöt is találni. Egy-két étel viszont kifejezetten ízletes volt. Ettől eltekintve ajánlom mindenkinek, aki kikapcsolódásra vágyik.
Fiatal pár - 2013. május 29. szerda
Az ott tartózkodásunk 3 napja alatt nem volt masszőr. Masszás nélkül nem teljes a Welnes ezért ezt a szolgáltatást hiányoltuk. Az étkezések bőségesek, de átlagos minőségűek. A környezet szép és a szobák tiszták és kényelmesek.
Kisgyerekes család - 2013. május 21. kedd
A szálloda gyönyörű helyen van. A recepciós hölgy kedvesen mosolyogva fogadott... És Ő volt az első és az utolsó a személyzetből, akiről ez elmondható volt. A szálloda tiszta, sok különleges szolgáltatással. Az ételválaszték bőséges, viszont ízre, minőségre inkább csak átlagos, mint jó vagy kiemelkedő.
Nagy Zoltánné Renáta - 2013. május 14. kedd
Nagyon megvoltunk elégedve mindennel,a személyzet kedves, segítőkész. A szoba tiszta volt. Gyönyörű a környezet, az ellátás kiváló. Kiemelném a wellness részlegek praktikus, két helyen történő kialakítását. Ajánlom mindenkinek aki igazán pihenésre vágyik.
Molnár Attiláné - 2013. május 06. hétfő
Nagyon kellemes 4 napot töltöttem el a lányommal. A személyzet kedves és segítőkész volt. A tisztasággal elégedettek voltunk. Az ételek minőségével nagyon meg voltunik elégedve. A büfé vacsorát kimondottan jó megoldásnak tartottam. Egyetlen dolog zavart, hogy az üdözlő koktélt csak és kizárólag alkohollal készítették, ezért azt nem tuduk igénybe venni. Ez azonban semmit sem rontott sem a színvonalon, sem a mi jóérzésünkön. Tökéletesen éreztük magunkat. Köszönjük!
Kisgyerekes család - 2013. május 05. vasárnap
Csodálatos helyen fekszik a Hotel, jó a levegő, tiszta a környezet és a szálloda. Nagyon tetszett a Zsuzsanna szárny, szépen megcsinálták. Ötletes az átjáró!Nem volt alkalmunk kipróbálni a kinti medencét, pedig jó lett volna ebben a nagy melegben. Majd legközelebb :O) A kiszolgálás és az ételek nagyon jók voltak.
Idősebb pár - 2013. április 24. szerda
A szálloda személyzetével, a szolgáltatásokkal és a tisztasággal meg voltam elégedve, sajnálom, hogy a tágabb környezet (Parádfürdő, Parád) tehát a falu kihaltnak és elhanyagoltnak hatott. Ezt nem a szálloda hibájaként írom, hanem gondolom a gazdasági válság okozza. Egy ilyen csodálatos természeti környezet nagyobb törődést érdemelne.(pl.:Ilona völgy) Hiányoltam, hogy nem volt a szállodában egy kisméretű térképes tájékoztató a helyi nevezetességekről, távolságokról.
Balatoni Béla - 2013. április 16. kedd
Elhelyezés, ellátás tályékoztatás,jó! Füdők tisztasága,Üzemeltetése,kifogásolnivalot hagy maga után.
Csernyánszky Imréné - 2013. április 12. péntek
Egyetlen egy dolgot említenék meg. A Zsuzsanna szárny második emeleti szobáiban az ablak felőli ágyhoz menve a tetőrész lenyúló falába kétszer bevertem a fejem. Ez építészeti probléma, de lehetne rátenni valami puha szivacsos anyagot, ha ez előfordul ne okozzon balesetet. Persze lehet vigyázni, ezt tudom, de ez akkor sem elfogadható munkavédelem szempontjából. /volt ilyen végzettségem/ A személyzet kiváló, udvarias, előzékeny volt. A tisztasággal is minden rendben volt. Étkezések választéka is megfelelő volt mindegyikünk számára. 8fő nyugdíjas családi rokonság vett részt az üdülésben. Ajánlani fogom másoknak is és részt veszünk mi is a jövőben.
Kisgyerekes család - 2013. április 08. hétfő
A fenti pontoknál maradva: a recepciósok kiválóak, azonban a felszolgálók hozzáállása sokat rontott az értékelésen. A tisztasággal elégedettek voltunk, de az ágytakaró cserére szorul, és egy festés is kijárna. Ár/érték arány jó, azonban véleményem szerint jellemző erre a szállásra is, amit már több mo-i szálláshelyen is tapasztaltunk, hogy nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a szolgáltatások színvonalára ilyen árak mellett. Ehhez kapcsolódik az étkezés értékelése. Az ételek finomak voltak, de jobban tetszett volna a nagyobb választék, nem volt folyamatos az "utánpótlás", vagy egyszerűen volt ami elfogyott (és még egy óra hátra volt az étkezési időből). A reggelik esetében hiányzott a változatosság. A wellness részleg tökéletes volt, csakúgy mint a szálloda elhelyezkedése, a Mátra magáért beszél. Gyönyörű környék, nyugalom, friss levegő. Szeretnénk majd egyszer kirándulóidőben is visszamenni.
Fiatal pár - 2013. április 08. hétfő
Tetszett: személyzet hozzáállása és profizmusa, tisztaság, sok extra szolgáltatás: biliárd, bowling, csocsó, léghoki, a wellness részleg nagysága, az üdvözlő koktél minősége, étkezés változatossága és mennyisége Nem tetszett:-
Nagy Gábor - 2013. április 07. vasárnap
Feleségemmel három vendégéjszakát töltöttünk a szállodakomplexum újabbik"Zsuzsanna" szárnyában.Bár három *-os a szálloda besorolása,ennél nívósabbnak tűnt. Tiszta, kényelmes újszerű volt a szoba.Minden alkalmazott kedves és udvarias volt a wellness részlegtől az étteremig.Házon belül az együttesen meglehetősen széles lehetőségeket felsorakoztató mindkét wellness részleg kielégítő szolgáltatást nyújtott. Nem is tudtuk kihasználni az összes lehetőséget. A reggeli és vacsora választéka igazán bőséges és nagyon finom volt. Negatív észrevétel: -éjjel zajos légkondi. -a túl kicsi sókamra csempe burkolata esztétikailag már kifogásolható.
Fiatal pár - 2013. március 12. kedd
Ami tetszett: Ragyogó tisztaság, sarokkád a szobában, úszásra is alkalmas hideg medence. Ami kevésbé: Gyér ételválaszték, a vegetáriánusokra alig gondoltak, a reggeli is szegényes, pl. saláták, körözött, stb. hiányoztak a palettáról. A recepció problémamegoldó készsége szinte 0. Nincs kozmetikus.
Kisgyerekes család - 2013. március 06. szerda
Szép környezet, segítőkész személyzet. Maximálisan korrekt kiszolgálás.
Pogány Norbert - 2013. február 22. péntek
nehany eszrevetel ekezetek nelkul, kulfoldrol irok... 1/ furcsa volt, hogy az Erzsebet szarnyi wellness reszleg 07:00-10:00 es 14:00-21:00 ora kozott volt nyitva, ebbol is a jacuzzi csak delutan!...nem ertem miert?: napi karbantartasra hivatkozni kicsit furcsa... ezt szerintem fel kellene tuntetni mar a megrendeles visszaigazolasakor, es talan nem szerencses mar este fel nyolckor a nyugagyakat osszetologatni e medence partjan... Erre sehol sincs utalas a megrendelesben, sot a szalloda honlapjan sem / legalabbis en nem talaltam meg.../ 2/ az etkezes kituno volt a szemelyzet illedelmes es figyelmes 3/ tobb es mas osszetetelu csatorna kellene a szoba tevejen, bar mi egyeltalan nem neztuk 4/ szeretnem ajanlani jatszosarok kialakitasat kisebb gyermekek szamara
Kolesza Mihály - 2013. február 22. péntek
Nagyon tetszett a személyzet kedvessége,előzékenysége. A szobák, közlekedők és a közös helyiségek tisztasága. Az étkezések gyors várakozásmentes lebonyolítása,valamint a válaszható ételek sokszínűsége. Talán amit hiányoltam a szobából,egy kényelmes karosszék, vagy fotel, amiből az ember kényelmesen végig tud nézni egy híradót, vagy egy esti filmet.
Kiss Csaba - 2013. február 11. hétfő
Kaja bőséges, személyzet kedves. A parkolóból kicsit nehéz téli időben kijutni a lejtése miatt. Szoba fűtése gyakorlatilag nem szabályozható. Welness tiszta, jó. Berendezés színvonalas. Ár/érték arányban nagyon ajánlható mindenkinek.
Tóth Anna - 2013. január 28. hétfő
A személyzet nagyon kedves,segítőkész,és nagyon felkészült kitűnő munkaerő,a szoba kényelmes,tágas.Az étteremben a kiszolgálás gyors és figyelmes volt,az ételek nagyon finomak,és változatosak.A szolgáltatások minden igényt kielégítőek,egy 4****-os szálloda is megirigyelhetné az itteni rugalmasságot.Mindennel megvoltunk elégedve maximálisan.
Pető Zsuzsanna - 2013. január 25. péntek
Nagyon szeretjük a hotelt, többször voltunk vendégeik. A szobák/fürdőszoba tisztasága kifogástalan, a személyzet udvarias, az étkezések -szerintünk- minden igényt kielégítenek.Nagyon jó a két szárny közötti átjárhatóság. A wellness részlegről is csak pozitívan tudunk nyilatkozni. Talán egyetlen negatívum: a szobában lévő tévén kevés csatorna fogható, így /sportszeretőkként/ a kézilabda vb meccseiből kevesebbet láttunk. A környék látnivalóit is ismerve, most egy téli erdei sétakocsizással tetéztük a kellemes napokat! Jó munkát végeznek az Erzsébet Hotelben, mert tartják azt a színvonalat, amit első alkalommal megtapasztaltunk, ezért is járunk vissza.
Székely Attila Imre - 2013. január 20. vasárnap
Összességében nagyon elégedett vagyok. Kellemes környezet, kiváló szolgáltatás, remek kikapcsolódási-pihenési lehetőségek.Az ételek finomak, bőségesek. A személyzet kiválóan végzi a munkáját, kedvesek, segítőkészek. Az egész komplexumot belehet járni egy fürdőköntösben.Maximálisan tudom ajánlani mindenek.
Kisgyerekes család - 2013. január 20. vasárnap
Maximálisan meg voltunk elégedve mindennel,az ígért szolgáltatások és a képeken lévő látvány élőben is ugyanaz volt. Tiszták voltak a szobák,minden szolgáltatást elérhetővé tettek számunkra/szauna,élménymedence/. Az étel kifogástalan és nagyon változatos. Ami pozitív hogy a 6 éves fiam gratisba el tud jönni és nem veszik 100 % felnőtt árba mint sok helyen,mi visszatérő vendégek leszünk....
Baráti társaságok - 2013. január 19. szombat
Tisztelt Szálloda Tulajdonos! Csajos napon voltunk Önöknél a barátnőimmel két éjszakát.Nagyon jól éreztük magunkat,udvarias volt a személyzet,tisztaság volt a jellemző mindenhol,a kaja is választékos és bőséges volt.Egyszóval nagyon elégedetten távoztunk. Szeretném a férjemet is elvinni Önökhöz valamikor májusban.Remélem összejön!
Idősebb pár - 2013. január 07. hétfő
A vacsora színvonala messze nem érte el a szálloda egyéb paramétereiben által mutatott értéket. A wellness rész nagyon szép és jó, de nagyon hiányzik a felügyelő személyzet, aki kulturáltabb viselkedésre szoríthatná a rettentően hangos és fröcskölős fürdőzőket.
Sydorkó György - 2013. január 06. vasárnap
Nagyon szép környezetben fekszik a szálloda. Az ár nagyon kedvező, a reggeli és vacsora bőséges, nagy választék, fantasztikusan finom. Tisztaság, rend mindenhol. A szolgáltatás, személyzet kítűnő.
Bíróné Gazsó Judit - 2012. november 12. hétfő
"Márton nap" Csodálatos 4napot töltöttünk a hotelben. Tisztaság, nyugalom uralkodott. A kiszolgáló szemályzet udvarias, előzékeny volt velünk szemben. Az ételeik ízletesek, rendkívül változatosak, és minden igénytkielégítő volt. Kíváló pihenő napok voltak
Takács József - 2012. július 20. péntek
A Hotel kényelmes ,tiszta ,mindennel rendelkezik amire egy pihenésnél szükség van,Parád és környéke gyönyörű, ennél több nem kell.
Olvass további véleményeket a szálláshelyről!
