Ensana Thermal Sárvár, Sárvár
Nyugalom és pihenés

Az összefoglalót a Szállásvadász segítője, az AI Vadász írta.

A vendégek visszajelzései egybehangzóan dicsérik a nyugodt pihenés lehetőségét: a csend, a zöld környezet és az arborétum közelsége együtt teremti meg azt az elvonulást, amelyre sokan vágynak. A csendes szálloda kisvárosi nyugalma, a madárcsicsergés és a nagy fák árnyéka már az érkezés pillanatától a kikapcsolódás érzetét adja, és segít ráhangolódni a stresszmentes napokra.

A belső, felnőttbarát hangulatú terekben és a gyerekzsivaj nélkül működő wellnessben könnyű átadni magunkat a relaxáció élményének. Sokan emelik ki, hogy a gyógyvizes medencék és a hosszú nyitvatartás igazi feltöltődésre adnak időt és teret, miközben a kertbe nyíló pihenőrészek a természetes csenddel erősítik a nyugalmat. A közvetlen átjárás az arborétumba külön kis rituálévá válik: egy lassú séta ebéd után vagy naplemente idején tovább fokozza az elvonulás érzését.

A vendégek szerint a ház alapvetően pihenésre ideális: nincsenek harsány programok, a tempó ráérős, a szolgáltatások pedig a testi-lelki regenerációt szolgálják. Többen visszatérnek éppen azért, mert itt a kikapcsolódás nem puszta ígéret, hanem valós élmény: csend, figyelem, gondoskodás és egy barátságos, felnőttekre hangolt atmoszféra. Mindez együtt olyan nyugodt pihenést ad, amelyből hazatérve is sokáig megmarad a feltöltődés hatása.

  • nyugodt pihenés
  • csend, kikapcsolódás
  • gyerekzsivaj nélkül
  • felnőttbarát hangulat
  • relaxáció
  • feltöltődés
  • csendes szálloda
  • pihenésre ideális
  • kisvárosi nyugalom
  • stresszmentes napok

Ensana Thermal Sárvár, Sárvár >>

Nyugalom és pihenés - kiválogattuk nektek a kapcsolódó véleményeket
Zoltan
2026. január 11.
A szálloda tökéletes pihenésre,kikapcsolodásra,ezért is hosszabbitottunk még egy éjszakát.Nagyon jo az elhelyezkedése.az ARBORETUM gyönyörű.Nyáron már voltunk itt,de télen is csodálatos a hófedte természet.A konyha kiváló,az ételek választékosak,az izek-valami csoda.A személyzet kedves,kifogástalan a vendégekhez való hozzáállásuk.A wellness,a gyógy... Teljes vélemény >>
A szálloda tökéletes pihenésre,kikapcsolodásra,ezért is hosszabbitottunk még egy éjszakát.Nagyon jo az elhelyezkedése.az ARBORETUM gyönyörű.Nyáron már voltunk itt,de télen is csodálatos a hófedte természet.A konyha kiváló,az ételek választékosak,az izek-valami csoda.A személyzet kedves,kifogástalan a vendégekhez való hozzáállásuk.A wellness,a gyógyviz egyszerűen fenséges.Mindenképpen szeretnénk visszatérni,addig is még sok kiváló vendégértékelést,sok erőt és jó egészséget kivánunk a szálloda személyzetének. Tisztelettel S. Zoltán
5.00
Beáta
2025. augusztus 27.
Nagyon finom és bőséges volt a svédasztal, leves ebédet is kaptunk. Sok napágy volt a kertben, mindenkinek jutott pedig teltház volt. A személyzet nagyon kedves, udvarias. Vizi torna is volt! Csendes, pihenésre alkalmas helyszín.
5.00
Éva
2025. május 28.
Remek hetet töltöttünk ezen a helyen. Kiváló lehetőség a pihenni vágyók vagy a zajtól elvonulók számára. Az étterem nagyon ízletes, finom, bőséges és változatos fogásokkal várt bennünket. A szálloda közvetlen környezetében elhelyezkedő városi parkban nagyon klassz sétákat lehetett tenni a gyönyörű fák között a napsütéses időben. Az épületre, és... Teljes vélemény >>
Remek hetet töltöttünk ezen a helyen. Kiváló lehetőség a pihenni vágyók vagy a zajtól elvonulók számára. Az étterem nagyon ízletes, finom, bőséges és változatos fogásokkal várt bennünket. A szálloda közvetlen környezetében elhelyezkedő városi parkban nagyon klassz sétákat lehetett tenni a gyönyörű fák között a napsütéses időben. Az épületre, és a szobákra egy kis felújítás (különösen a fürdőre) ráférne. A negatívum a nagyon drága parkolóhely.
4.50
Almási Mária
2025. április 18.
Nyugodt barátságos szálloda
5.00
Treutz Éva
2025. március 29.
Tökéletes kikapcsolódás , előzékeny , kedves személyzettel ! Minden igényt kielégítő konyhával ! Gratulálunk a szálloda valamennyi dolgozójának !
4.75
Gabriella
2025. március 26.
Ott tartózkodásunk alatt telt ház volt, de mégis nyugodtan tudtunk pihenni. A személyzet kedves mosolygós és segítőkész. Az ételek finomak és változatosak. A fürdő is teljesen rendben volt. Nem gyermekes családoknak való de pont ez volt benne a jó. Hisz pihenni szerettünk volna.
5.00
Klára
2025. február 01.
Jól ismertük a szállodát, sokszor tartózkodtunk.itt. Egy igazi retro szálloda, nyugodt, békés, állandó. A csodás arborétum szomszédsága biztosítja a séta, futás lehetőségét és biztosítja a jó levegőt és a szép látványt. A személyzet jó része évek óta állandó, a szolgáltatás kifogástalan, Már most tervezzük , hogy jövő évben is meglátogatjuk ezt ... Teljes vélemény >>
Jól ismertük a szállodát, sokszor tartózkodtunk.itt. Egy igazi retro szálloda, nyugodt, békés, állandó. A csodás arborétum szomszédsága biztosítja a séta, futás lehetőségét és biztosítja a jó levegőt és a szép látványt. A személyzet jó része évek óta állandó, a szolgáltatás kifogástalan, Már most tervezzük , hogy jövő évben is meglátogatjuk ezt a számunkra kedves helyet, a budapesti rohanások közepette.
4.88
Sándor
2025. január 31.
Csendes környezetben kiváló minőségű ellátás, megszokott elsőosztályú ételek, barátságos személyzet.
5.00
Sára
2024. december 24.
A szálloda nagyon szép, szinvonalas. Mindent kielégítő vellness , maximális kikapcsolódás. Változatos étkezések , nagyon finom ételek . Ami rendkívül pozitív : a mindig mosolygós személyzet. Nagyon jól éreztük magunkat, szivesen visszatérünk !
5.00
Idősebb pár
2024. december 09.
Felülmúlta a várakozásunkat. Remek konyha, rendkívül kedves személyzet. Nem gyermekeseknek való szálláshely, nyugalomra vágyóknak ideális.
5.00
Idősebb pár
2024. október 22.
Visszatérő vendégek vagyunk. Mivel az Idősebb korosztályhoz tartózunk értékeljük a majd nem gyerekmentes wellness részt. Nyugodt, csendes pihenést biztosítanak.
5.00
Magyar József
2024. október 18.
Jártam több Ensana Hotelban is a megszokott kényelmes szoba,JÓÓÓ az ágy, az Arborétumra , nézett a szoba. Csend és nyugalom, számunkra ez már fontos.A konyha nagyon jó finomak voltak az ételek,bőséges a kínálat,.A város gyönyörű szép tiszta,az épületek a hely hangulata kíváló.Szeretnénk még visszatérni.
5.00
Család nagyobb gyerekkel
2024. október 14.
Gyönyörű környezetben, jól használható wellness, csodás konyha, csend, tisztaság, kedves személyzet. Nagyon puha matracok és a svédasztalos közlekedéshez, valamint a szálloda kapacitáshoz méltatlanul kicsi étterem. De megéri a türelmet, annyira jól főznek!
4.50
Nagy Györgyné
2024. október 09.
... is szívünkben zártuk a szakácsokat, akik készítették az ételeket, de max. elismerés az egész konyhai személyzetnek. A szálloda nagyon csendes, igaz, hogy az őszi, idősebb korosztálynak szánt időszakban voltunk, de mi is ezt kerestük. Az, hogy a " kert" gyakorlatilag a Sárvári arborétum, az egyedülállóan kiváló. A wellness részleg is nagyon jó, le... Teljes vélemény >>
Nagyon kellemes napokat töltöttünk el. A személyzet mindig mosolyog, az éttermi pincérek előzékenyek, nem tolakodóak de figyelmesek, kedvesek. Az ételeket külön ki kell emelnem, mert nagyon finomak, változatos a kínálat a reggelinél és a vacsoránál is és tényleg hibátlan volt minden amit megkóstoltunk, ismeretlenül is szívünkben zártuk a szakácsokat, akik készítették az ételeket, de max. elismerés az egész konyhai személyzetnek. A szálloda nagyon csendes, igaz, hogy az őszi, idősebb korosztálynak szánt időszakban voltunk, de mi is ezt kerestük. Az, hogy a " kert" gyakorlatilag a Sárvári arborétum, az egyedülállóan kiváló. A wellness részleg is nagyon jó, legalábbis a pihenni vágyó ezüst korosztálynak, akiknek szívből ajánlanám ezt a szállodát.
4.75
Krisztina
2024. október 03.
Ideális hely a rohanó hétköznapokból való kiszakadásra. A Spa hangulatos, a személyzet kedves, az étterem kiváló, szobák tökéletesek. Biztos, hogy jövünk máskor is!
5.00
Sándor
2024. július 29.
...c kényelmes séta. Az arborétum a szomszédban. A szoba kényelmes, kádas-zuhanyzós , franciaággyal és erkéllyel. Kilátás a parkra illetve a Nádasdy kastélyra. Csendes hely, kikapcsolódásra kiváló. Szobaszéf ugyan nem laptop méretű, de teszi a dolgát. Minihűtő üres, listából választva kérhető a feltöltése, ez jó. Az ágy kényelmes, nem kemény és nem is... Teljes vélemény >>
Sárvár belvárosában van a szálló,a Nádasdy kastélytól 5perc kényelmes séta. Az arborétum a szomszédban. A szoba kényelmes, kádas-zuhanyzós , franciaággyal és erkéllyel. Kilátás a parkra illetve a Nádasdy kastélyra. Csendes hely, kikapcsolódásra kiváló. Szobaszéf ugyan nem laptop méretű, de teszi a dolgát. Minihűtő üres, listából választva kérhető a feltöltése, ez jó. Az ágy kényelmes, nem kemény és nem is puha. A szoba légkondis. Wellness részleg a szálloda méretéhez képest jó. Van egy gyógyvizes 36-fokos medence, fürdőlepedős szauna ( fürdőruhában is használható ). Van egy nagyobb wellness medence, melynek fele kívül található. Fűtött, kb 30-32 fokos volt. A vízalatti masszázs része nagyon jó, a többit egy kicsit gyengének éreztem. A kültéri medence nem nagy, de úszásra jó, kellemes hőmérsékletű. Naponta több vizi "sport" program is volt. Bővített félpanziót kínáltak, amelyben leves szerepelt. Ehhez társul rendelhető második fogás. A wellness részleg csak a szálloda vendégeinek áll rendelkezésre, így nincs zsúfoltság, nincs "harc" a napozóágyakért. A részlegből egy kis fahídon keresztül az arborétumba át lehet menni. Az étkezés kiváló, bőséges büféreggeli és vacsora volt. Minden nap volt vmilyen újdonság. A választék kiváló, minden ízlésnekéskorosztálynak kínálnak vmit. Hétvégén élőzenés vacsorában volt részünk. A szálodda dolgozói kedvesek, látszik hogy a vendégekért vannak és nem fordítva. Ez érvényes a recepcióra, a pincérekre, a szobasszonyokra, a fürdőmesterekre stb. 5 éjszakát töltöttünk el, teljesen feltöltöltődtünk. A szálloda a belvárosban van, így a közelben a kastély , a városközpont, boltok, kávézók, kis pihenőterek vannak. Kb 15-18 perc kényelmes sétára a városi uszoda is megtalálható, ahol szintén van gyógyrészleg, külsőés belső medencék, amolyan aquapark stílusú. Van egy "kisvonat", amely 1 óra alatt körbe visz Sárváron , bepillantást nyújtva a város felépítésébe. Közvetlen a szálló mellett van a megállója és összeköti a legfontosabb pontokat. Állatbarát szálló. Csak ajánlani tudom, aki pihenni, feltöltődni akar, aki kilépne a hétköznapok mókuskerekéből. Nekünk sikerült ésjó emlékekkel gazdagodtunk. Rubin évfordulót tartottunk, segítettek meglepetés szervezésben, sőt a szálloda minket is meglepett apró figyelmességgel. Nagyon jól esett.
4.88
Grimm István
2024. július 07.
A szállás várakozáson felüli . A személyzet nagyon udvarias és segítőkész ,a szoba tiszta és csendes. Az ellátás pazar a reggeli bőséges ,választékos. A vacsora kínálata kifogástalan minden elismerésem a konyhai személyzetnek.A szállodát mindenkinek ajánlom aki nyugodt csendes, szép környezetbe szeretne kikapcsolódni,pihenni.
5.00
Ibolya
2024. július 05.
Mi Pécs -ről utaztunk Sárvárra, az út elég hosszú volt, de megérte. A szálloda nagyon szép, csend van, tisztaság van, és az itt tartózkodást még tartalmasabbá tette az arborétum ,és a mézes asszonyok látogatása.Az étterembe rengeteg volt a választék,minden ízletes volt, a kiürült tányérokat gyorsan össze szedték.Kiváló a személyzet, mindenki tudta a dolgát.
5.00
Milan
2024. június 09.
Szallás a termeszet kozepén az ablakból fákat látsz, madár csicsergésre ébredsz, séta a hotel korul az arborétumban talalod magad, patak csordogál, tó korul sétálhatsz, természet barátoknak ajálom. Wellneszrészleg csondes , kiszolgálás kedves, aranyos, minden kérést szívesen teljesít. Csond és nyugalom, fák, madarak, ideális hej pihenésre.Teljes vélemény >>
Szallás a termeszet kozepén az ablakból fákat látsz, madár csicsergésre ébredsz, séta a hotel korul az arborétumban talalod magad, patak csordogál, tó korul sétálhatsz, természet barátoknak ajálom. Wellneszrészleg csondes , kiszolgálás kedves, aranyos, minden kérést szívesen teljesít.A konyha kitúnó, tobb falyta ételból lehet válogatni, híztam is pár kilót. Tobb bazénban uszkálhatsz a kinti volt a kedvencem. Csond és nyugalom, fák, madarak, ideális hej pihenésre.
5.00
Beáta
2024. április 08.
Az étkeztetés első osztályú, a gyógyvíz, masszázs szintén, nincs gyerekzsivaly, kellemes táncos estek a bárban, barátságos személyzet, séták a gyönyörü arborétumban. Egyszóval szuper pihenés, kikapcsolódás.
5.00
Gáborné
2024. február 27.
Az Ensana hotelben már harmadszor voltunk. Idősebb házaspároknak nagyon ideális, nyugodt gyermek zsivajtól mentes pihenés. Nagyon jó, hogy közvetlen az arborétum mellett van, kellemes sétákat lehet tenni.
5.00
Orsolya
2024. február 27.
Egyedülálló élmény, hogy a szálloda kertjéből közvetlen átjárás biztosított az Arborétumba. Az államilag elismert gyógyvíz érezhetően hatásos pár nap ott tartózkodás után is. A bájos kisvárosi légkör, a szép környezet a szálloda kezeléseit kombinálva igazi rekreációt kínál.
5.00
Hofer Ágoston Róbertné
2023. december 10.
Csodálatos 4 éjszakát, öt napot töltöttem férjemmel a hotelben. Nagyon elégedettek voltunk mindennel. Tisztaság, nyugalom, gyönyörű környezet. Fantasztikus étel, ital kínálat. A személyzet udvarias, segítőkész. Biztosan visszamegyünk, ha lesz lehetőségünk.
5.00
Enikő
2023. október 08.
Remek 3 éjszakás pihenésben volt részünk! Rendkívül finom és bőséges volt mindhárom étkezés! Kifogástalan tisztaság volt mindenütt! Kedves, udvarias kiszolgálás! A wi-fi szolgáltatáson erősitenék! Csak ajánlani tudom a pihenésre, nyugalomra vágyóknak, mi biztos visszatérő vendégek leszünk!
5.00
Józsefné
2023. október 05.
A szállás tiszta volt. A szobaasszonyoktól a recepcióig mindenki nagyon kedves volt és segítőkész. A szálloda csendes, nyugodt, pihenésre és feltöltődésre kiválóan alkalmas. Az étkezést feltétlenül ki kell emelni. Nagyon ízletes, bőséges, sokféle fogásból lehetett választani. Folyamatosan töltötték, tehát mindenkinek jutott minden. Nagyon kedves g... Teljes vélemény >>
A szállás tiszta volt. A szobaasszonyoktól a recepcióig mindenki nagyon kedves volt és segítőkész. A szálloda csendes, nyugodt, pihenésre és feltöltődésre kiválóan alkalmas. Az étkezést feltétlenül ki kell emelni. Nagyon ízletes, bőséges, sokféle fogásból lehetett választani. Folyamatosan töltötték, tehát mindenkinek jutott minden. Nagyon kedves gesztus, hogy a bővített félpanzió keretében délben levest szolgáltak fel a medence mellett az udvaron. Ezzel máshol nem találkoztam.
5.00
Miru Ágnes Réka
2023. október 04.
Tiszta, kényelmes szobák. A fürdőrészleg is tiszta, nem zsúfolt, pihenésre és feltöltődesre alkalmas. A szaunavilágban szívesen fogadnánk egy merülőmedencét.
4.62
Ágota
2023. szeptember 27.
A szoba nagyon szép és tágas. Mindenütt rend és tisztaság van. A személyzet nagyon figyelmes. Inkább idősek a vendégek, így pihenéshez tökéletes.
4.88
Baráti társaság
2023. szeptember 23.
Pihenésre, gyógyulásra kitűnő lehetőség, remek masszőr. A személyzet segítőkész, figyelmes, az ételek kiválóak Az arborétum közelsége jó lehetőség a csendes sétákhoz, a kisváros tiszta, rendezett, virágos. Nagyon jól éreztük magunkat a nővéremmel.
4.62
László Papp
2023. szeptember 22.
Nagyon kellemes környezetben van a hotel.A belső átriumos tér nagyon kellemes látvány a sok szép növénnyel.Gyerekmentes volt ez a pár nap ami még nyugodtabb pihenést adott.Az ételek nagyon finomak és széles választék volt.Mindenhol tisztaság ! A szolgáltatások is elérhetőek. Nagyon jól éreztük magunkat még biztos visszatérünk! A város is nagyon sz... Teljes vélemény >>
Nagyon kellemes környezetben van a hotel.A belső átriumos tér nagyon kellemes látvány a sok szép növénnyel.Gyerekmentes volt ez a pár nap ami még nyugodtabb pihenést adott.Az ételek nagyon finomak és széles választék volt.Mindenhol tisztaság ! A szolgáltatások is elérhetőek. Nagyon jól éreztük magunkat még biztos visszatérünk! A város is nagyon szép rendezett és tiszta! A vár is szép volt sok látnivalóval! Azt se hagyjátok ki! Köszönjük hogy ott lehettünk az Ensana Hotel dolgozóinak!
4.38
Horváth
2023. szeptember 21.
Kicsit drágállottam,, De kitünöen éreztük magunkat. A gyógyvizet napi szinten 2 szer 30 percet használtuk. Nekem sokat segített, aminek nagyon örülünk !! A szaunát is szeretük volna használni , de mivel fürdőruha nélküli volt, igy nem tudtuk ki próbálni sajnos !! Nagy szeretettel ajánlom mindenkinek, aki pihenni kíván,, csend és nyugalom van !! Az ételek kitűnőek !!
4.88
Éva
2023. szeptember 07.
Kiváló ellátásban részesültünk, a szoba kényelmes, tiszta, szépen bútorozott. A szálloda nyugodt, kellemes kikapcsolódásra nyújtott lehetőséget, inkább felnőttbarát, kisgyermekeseknek nem annyira ajánlanám. Kiváló konyha, változatos, ízletes ételek, szuper személyzet. Egyedüli negatívum a nagy fával eltakart, semmire néző erkély volt.
5.00
Maria
2023. augusztus 23.
Wellness részleg kinti és benti medencéi a mi igényünket teljes mértékben kielégítette. Az ételek finomak és változatosak voltak. A park csodàlatos, minden adott a nyugodt pihenésre. Sajnos a WI-FI sokszor akadozott.
4.88
Éva
2023. augusztus 15.
...Bármikor lehet sétálni az arborétumban. A medence körül és a fák árnyékában nagyon sok napozóágy áll a vendégek rendelkezésére. Itt van a büfé nyári finomságokkal, délben 3 féle levessel. Aki nyugodt kikapcsolódásra, pihenésre vágyik,... Ensana Hotel Sárvár! Nem fog csalódni! Akinek már túl sok lenne a lazulásból, rövid sétával elérheti a Várat és a városközpontot. Teljes vélemény >>
2013-ban februárban és 2014-ben ősszel már voltunk itt, akkor Danubius Hotel volt. Nagyon jól éreztük magunkat! Szép környezet, kiváló konyha , finom ételek! Nagy a választék nemcsak a főételekből, a süteményekből is. Jó az ár-érték arány! Minden adott, ami a kikapcsolódáshoz, lazuláshoz kell. A wellnesből az arborétum fáiban gyönyörködhetünk! Első alkalommal télen voltunk, csodás volt a gyógyvizes medencéből nézni a hóesést! Mint a mesében, olyan sűrűn hullott a hó, hogy reggelre a parkoló autók tetején kb.80cm-es hósapka keletkezett. Nagyon meglepő látvány volt! De délelőtt lassan elolvadt. Idén augusztusban voltunk. A kert is gyönyörű, nyugalmat áraszt. Bármikor lehet sétálni az arborétumban. A medence körül és a fák árnyékában nagyon sok napozóágy áll a vendégek rendelkezésére. Itt van a büfé nyári finomságokkal, délben 3 féle levessel. Aki nyugodt kikapcsolódásra, pihenésre vágyik,... Ensana Hotel Sárvár! Nem fog csalódni! Akinek már túl sok lenne a lazulásból, rövid sétával elérheti a Várat és a városközpontot.
5.00
Gitta
2023. július 24.
Felnőttnek csodás pihenés és wellness . Kamaszt ne vigyünk, unatkozni fog.
4.62
Gyöngyi
2023. június 24.
A hotel elhelyzkedése, nyugalma tetszett. Az ágy Matraca kicsit puha volt. Korán kelő révén jó lett volna, ha az étterem nyitása előtt lett volna mód egy presszó kávét inni.
4.88
Gabriella
2023. április 30.
Nagyon jól éreztük magunkat, de a matrac minősége erősen kifogásolható volt és a tisztaság is. A fotelek foltosak, a padlószőnyeg pedig poros volt. A személyzet, a konyha és a szolgáltatások viszont ellensúlyozták ezen hiányosságokat. A nyugodt pihenésre vágyóknak ajánlani tudom ezt a nagyon kellemes, gyönyörű környezetben lévő hotelt.
4.62
Miklós
2023. április 27.
Ahogy a pontozásból is megállapítható, az elhelyezkedés, az étterem, a wellness, a WIFI, a parkolás kiváló, a vendégek kulturáltan viselkedtek, nyugodt körülmények között pihentünk. Hotel körül a zöldövezet csodálatosan szép, tartózkodásunk alatt nagyokat sétáltunk. Nem most voltunk először már a harmadik alkalommal voltunk, és továbbiakban is ... Teljes vélemény >>
Ahogy a pontozásból is megállapítható, az elhelyezkedés, az étterem, a wellness, a WIFI, a parkolás kiváló, a vendégek kulturáltan viselkedtek, nyugodt körülmények között pihentünk. Hotel körül a zöldövezet csodálatosan szép, tartózkodásunk alatt nagyokat sétáltunk. Nem most voltunk először már a harmadik alkalommal voltunk, és továbbiakban is megyünk, ha a körülmények engedik. Mindenkinek szeretettel ajánljuk. Szállásvadász munkatársai is készségesek, udvariasak voltak. További szép, egészséges napokat kívánunk. Szívélyes üdvözlettel; H.M. és párja
5.00
Dana
2023. március 31.
Tiszta, csendes, nyugodt hely, gyönyörű környezettel/arborétum. Kedves alkalmazottak, jó ellátás, finom ételek, győgyvíz, gazdag programok ajánlata. Tetszett, hogy a félpanzióba belefért a déli leves osztás, jól esett.
4.88
Imre
2023. március 06.
Szép környezetben, az arborétum szomszédságában, csendes, nyugodt helyen helyezkedik el a szálloda. A reggeli és vacsora kiváló volt, bő a választék minden igény kielégít a személyzet kíválló. Nagyon jól éreztük magunkat vissza fogunk térni, mindenkinek csak ajánlani tudom.
5.00
Ágnes
2023. január 23.
Jól éreztük magunkat, kedves kiszolgáló személyzet, szuper konyha, remek cukrász termékek. Aki pihenni akar, az megteheti, a vendégkör idősebb és így csendes, nyugodt. Negatív: A parkolásért (egy éjszaka) fizetett 1500 forintos díjt túlzásnak tartottam, a csomag déli leves ebéddel lett meghirdetve, a helyszínen derült ki, hogy az egy éjszakás csomagra nem érvényes.
4.62
Anett
2022. december 11.
Rendkívül kedves személyzet. Az étkezések bőségesek és finomak. A szálloda tiszta, csendes, remek helyen.
5.00
Család nagyobb gyerekkel
2022. augusztus 19.
Kényelmes ágy, tisztaság, kedves személyzet
5.00
Judit
2022. augusztus 15.
Kényelmes, tiszta, csendes szálloda. Csaknem teltház volt, mégsem volt zsúfoltság sem az étteremben, sem a wellness részlegen. A park gondozott, a közeli arborétum jó levegővel frissíti. Nagyon jó, hogy sok nyugágy áll rendelkezésre. A déli leves a park éttermében nagyon jó ötlet. Kifejezetten jól éreztük magunkat!
5.00
Éva
2022. július 27.
Kellemes, pihenésre kitűnően alkalmas a szálloda és környéke. Udvarias személyzet, barátságos kiszolgálás teszi még pihentetőbbé az ottlétet. Finomak és bőségesek az ételek. Maximális a tisztaság.
4.88
Egyéni utazó
2022. július 03.
Kiváló lehetőség a pihenésre,udvarias személyzet,a csodálatos arborétum és a vizi világ. A város is egyre szebb-most kevés idő volt rá és csodálatosan szép a Szent László templom és köszönet,hogy a szentmisék rendje olvasható a faliújságon. A külső medence tisztasága elmarad egy másik uszoda kinti medencéitől. Hiány,hogy nincs magyar nyelvű Biblia a szobában.
4.75
Ágnes
2022. június 06.
Nagyon jóízű, finom ételek, bőséges, változatos kínálat. Tisztaság, nagyon kedves személyzet. Csend, nyugalom.
5.00
Gáborné
2022. március 07.
Nagyon kellemes, pihentető hétvégét töltöttünk el a szállodában. A saját gyógyvizes medence és az élménymedence is szuper. Nagyon ízletesen főznek , a kínálat változatos és bőséges, a kiszolgálás pedig kifogástalan. Most voltunk harmadszor, de még szeretnénk visszajönni máskor is.
4.88
Csaba
2021. december 06.
Kellemes kikapcsolódás szép környezetben. Kicsit régies stilus, de tiszta. A kiszolgálás kifogástalan, a fürdő szuper.
4.88
Ildikó
2021. november 04.
Ideális hely a pihenni vágyóknak! A kifogástalan szállodai kiszolgálás mellé csodás volt az őszi színekben pompázó arborétum.
5.00
Józsefné
2021. október 23.
Családias , csendes szálloda. Biztos visszatérünk még máskor is.
4.75
Tóth László
2021. október 07.
Nem először voltam s nem utoljára! Nagyon kellemes nyugodt hely kedves segítőkész személyzettel! Kifejezetten tetszik a termál a gyógyvíz s az élményfürdő rész! A szaunát is rendszeresen használom! Sajnálom,hogy csak két éjszakára jut idő,de akkor is jó s vissza megyek! Túl puha az ágy!,de így is remek!
5.00
Eszter
2021. augusztus 15.
Iszonyatosan finom, választékos,bőséges ételek. A pincérek az első étkezés után a nevünkön szólítottak, rendkívül előzékenyek,udvariasak,de mégis barátságosak voltak. A wellness részleg szintén minden igényt kielégít. Tisztaság és csend,nyugalom volt az egész szállodában.
4.88
Erdélyi
2021. augusztus 08.
Már többször voltunk a szálloda vendégei. Nagyon jól éreztük magunkat, a személyzet kedves, szolgálatkész. A környezete, a medencék, szobák tiszták. Ajánljuk a pihenni vágyóknak. Visszatérünk.
4.50
Edina
2021. július 17.
...ánt kellemes meglepetés volt. Amivel még jobbá tehetnék a szálloda komfortját, részünkről az a rovarháló felszerelése az erkélyajtókra. Külön gyerekmedence nincs, így a kisgyerekes családoknak nem kimondottan ajánlom, de alternatívának nincs messze az Élményfürdő. Összességében nagyon szuper a szálloda a pihenni és kikapcsolódni vágyóknak. Csak ajánlani tudom! Teljes vélemény >>
Nagyon kellemes és pihentető napokat töltöttünk itt. A személyzet és az ételek kitűnőek voltak. Tiszta szoba várt minket. A leves ebéd és a vacsorához járó üdítő/víz egyaránt kellemes meglepetés volt. Amivel még jobbá tehetnék a szálloda komfortját, részünkről az a rovarháló felszerelése az erkélyajtókra. Külön gyerekmedence nincs, így a kisgyerekes családoknak nem kimondottan ajánlom, de alternatívának nincs messze az Élményfürdő. Összességében nagyon szuper a szálloda a pihenni és kikapcsolódni vágyóknak. Csak ajánlani tudom!
4.88
Bognár
2021. június 14.
A hotelben minden tökéletes volt. A szoba , a wellness és gyógyfürdő részleg, az étterem minden szuper . A félpanziós ellátás pedig bőséges, változatos és nagyon finom.A személyzet is kedves, közvetlen.Aki teljes kikapcsolódásra vágyik , itt megtalálja. Az Arborétum pedig csak ráadás a kellemes sétákhoz.
5.00
Mária
2020. szeptember 20.
Tágas, tiszta szoba, kényelmes àgy, vezetett séták, szuper tornák, masszás, remek ételek, figyelmes, kedves személyzet. Köszönjük.
5.00
Erika
2020. augusztus 29.
Alapvetően elégedettek voltunk a szállodával, jól éreztük magunkat. A környezet szép, rendezett, pihenésre alkalmas. A személyzet nagyon kedves, az ételek finomak, a tisztaság kifogástalan. Építő jellegű kritikaként jegyezzük meg, hogy a wellnesben az élményelemek száma a vendégek számához mérten elég kevés. Ezt még el is lehet fogadni, de azt már... Teljes vélemény >>
Alapvetően elégedettek voltunk a szállodával, jól éreztük magunkat. A környezet szép, rendezett, pihenésre alkalmas. A személyzet nagyon kedves, az ételek finomak, a tisztaság kifogástalan. Építő jellegű kritikaként jegyezzük meg, hogy a wellnesben az élményelemek száma a vendégek számához mérten elég kevés. Ezt még el is lehet fogadni, de azt már kevésbé, hogy ezeket meglehetősen ritkán működtetik. Egy órán belül gyakorlatolag több, mint fél órát is várni kellet ahhoz, hogy valamelyik élményelemhez hozzáférjünk. Ezen bizonyára lehet változtatni a jövőben.
4.38
Éva
2020. augusztus 06.
Teljes mértékben meg voltam elégedve mindennel. A személyzet barátságos, mosolygós. A szóba tiszta volt. Az ételek finomak voltak. Csendes,nyugodt környezet. Ajánlani tudom mindenkinek aki piheni szeretne.
5.00
Zoltánné
2020. július 21.
Középkorú ill.idősebb pároknak ideális hely a pihenésre. A wellnes részleg kínálata kielégítő. A konyhájuk fantasztikus, a személyzet kedves,előzékeny, segítőkész. A szobák berendezésére ráférne a felújítás.
4.38
Henrietta
2020. július 20.
Felszólgálók nagyon kedvesek. Kellemes csendes száloda. Ízletes ételek.
4.62
Mária
2020. június 04.
A szálloda az arborétum mellett található. Csendes, nyugodt, ősfás parkban rengeteg madár dalol reggeltől estig. A konyha kitűnő, bár a vírus helyzet sok pluszmunkát ad a személyzetnek, hogy mindent csomagolni kell. Ennek ellenére nagyon kedves mindenki. A fürdőt még kevesen használták, ezért nagyon kellemes volt órákig egyedül úszkálni a medencékben.
5.00
István
2019. szeptember 06.
Gyönyörű környezet,jó levegő,csend,nyugalom és minden aránylag közel.
4.62
Erzsébet
2019. augusztus 26.
Nagyon szép környezetben, kifejezetten pihenni vágyóknak ajánlanám ezt a szállodát. Nagyon finomak az ételek, a szobák kényelmesek, a szauna jó, az alkalmazottak kedvesek, a medencetér ebben az időszakban kifejezetten élvezhető volt. Kicsit régiesek ugyan a burkolatok sok helyen, de mégis jó hangulatú a szálloda.
4.75
Zsófia
2019. augusztus 05.
Nyugalom, finom gyógyvíz és remek ételek. A személyzet is nagyon kedves. Mindenkinek ajánlom!
5.00
Még több vendégvélemény ebben a témában >>
Olvass további véleményeket a szálláshelyről!
Kis türelmet kérek...
Sütiket használunk a jobb felhasználói élmény, elemzések és hirdetések megjelenítése érdekében.
Az üzenet bezárásával vagy a böngészés folytatásával elfogadod a sütik használatát. Részletek >>
Élvezd exkluzív akcióinkat!
Név:
E-mail cím: 
Kérdésed van?
Hívj minket:
(+36-1) 457-8450

Itt is megtalálsz minket:
Facebook  Youtube  Instagram

Szerzői jog © 2004-2026 Hotelstart Kft. Minden jog fenntartva.