A vendégvéleményekből egyértelműen kirajzolódik, hogy a kedves személyzet a Freya egyik legnagyobb erőssége. Már a recepció mosolygós fogadtatása megalapozza a jó élményt: gördülékeny a check-in, pontos a tájékoztatás, és ha bármi adódik, a gyors ügyintézés természetes. Sokan kiemelik, hogy a csapat nemcsak udvarias, hanem tényleg segítőkész a kéréseket rugalmasan, empatikusan kezelik, legyen szó szobaváltoztatásról, késői távozásról vagy fürdőbelépőkkel kapcsolatos tudnivalókról.
Az éttermi élményt a figyelmes kiszolgálás teszi teljessé: a pincérek udvariasak, diszkréten jelen vannak, és valóban észreveszik, mire van szükség. Születésnapnál, évfordulónál apró meglepetéssel kedveskednek, ételérzékenységnél pedig készséggel segítenek megfelelő fogást találni. A bárban dolgozók is mosolygósak és közvetlenek, sok visszajelzés dicséri a profi, mégis barátságos hangulatot. A szobaasszonyok munkája csendes és alapos: a tisztaságon túl a vendégek igényeire figyelnek, gyorsan pótolják, amire szükség van.
Külön érték, hogy probléma esetén sem jönnek zavarba: a személyzet segítőkész tanácsokkal navigál a fürdő labirintusában, a recepció pedig gond nélkül szervez szobacserét, ha az időjárás vagy a nyílászárók miatt valaki kényelmetlenséget érez. A mosolygós légkör és az udvarias kommunikáció végigkíséri a tartózkodást, amiért sokan visszatérnek, és a Freyát bátran ajánlják ismerőseiknek. Összességében a csapat profizmusa és figyelmessége nemcsak kényelmet, hanem otthonos, jóleső biztonságérzetet ad a vendégeknek.
Az éttermi élményt a figyelmes kiszolgálás teszi teljessé: a pincérek udvariasak, diszkréten jelen vannak, és valóban észreveszik, mire van szükség. Születésnapnál, évfordulónál apró meglepetéssel kedveskednek, ételérzékenységnél pedig készséggel segítenek megfelelő fogást találni. A bárban dolgozók is mosolygósak és közvetlenek, sok visszajelzés dicséri a profi, mégis barátságos hangulatot. A szobaasszonyok munkája csendes és alapos: a tisztaságon túl a vendégek igényeire figyelnek, gyorsan pótolják, amire szükség van.
Külön érték, hogy probléma esetén sem jönnek zavarba: a személyzet segítőkész tanácsokkal navigál a fürdő labirintusában, a recepció pedig gond nélkül szervez szobacserét, ha az időjárás vagy a nyílászárók miatt valaki kényelmetlenséget érez. A mosolygós légkör és az udvarias kommunikáció végigkíséri a tartózkodást, amiért sokan visszatérnek, és a Freyát bátran ajánlják ismerőseiknek. Összességében a csapat profizmusa és figyelmessége nemcsak kényelmet, hanem otthonos, jóleső biztonságérzetet ad a vendégeknek.
- kedves személyzet
- segítőkész
- udvarias
- mosolygós
- figyelmes kiszolgálás
- recepció
- pincérek
- szobaasszonyok
- bárban dolgozók
- gyors ügyintézés
Hunguest Hotel Freya, Zalakaros >>
Tibor - 2025. november 14. péntek
Kiváló ellátás volt a szállodában. Előzékeny, udvarias, segítőkész személyzet. Rendkívüli előny -más szállodákkal szemben- , hogy közvetlen átjárás van a termálfürdőbe.
Irén - 2025. október 28. kedd
Nagyon szép kis hely Zalakaros. Sokat sétáltunk a gyönyörű, napos őszi időben. A fürdő nagyon kellemes, a szállodából egy folyosón keresztül megközelíthető. Ellátás szuper, személyzet kedves.
Idősebb pár - 2025. október 26. vasárnap
Kellemes 3 napot töltöttünk itt. Kedves személyzet. A reggeli és vacsora bőséges, változatos és finom volt. Kényelmes átjárás a fürdőbe alagúton keresztül. Csak ajánlani tudjuk.
Zsuzsanna - 2025. szeptember 30. kedd
Minden nagyon tetszett, meg voltunk elégedve a utastársammal (húgom). A legjobbak közé 4 dolgot említenék: 1. a közvetlen kapcsolat/átjáró a zalakarosi fürdőbe, 2. a korlátlan belépési lehetőség a fürdő területére, 3. a délben kínált levesebéd(!!!), 4. nem kellett előre fizetni semmit. bármikor le lehetett volna mondani a foglalást! Egy dolgot említenék, amivel talán még kellemesebb lett volna az eltöltött idő/fürdőzés: fürdőlepedő biztosítása, jó lett volna, mert szeptemberben már nincs olyan meleg, hogy az otthonról hozattak (1-2db) meg tudjanak száradni a következő fürdőzésig. Napi 2 fürdőlepedőre volt szükségünk (délelőtt és délután) legalább. Nagyon szépen köszönjük a szálloda személyzetének is a kedvességét, udvariasságát.
Gyöngyi - 2025. szeptember 26. péntek
Kedves,segítőkész személyzet,mindenhol tisztaság.Az étteremben bőséges választék,amit kóstoltunk minden nagyon finom volt.A földszinti társalgóban,fogadótérben biliárd,csocsó és más játékok kellemes időtöltésre hívogatnak.Esős idő esetén a kinti dohányzó lehetne fedett.Nagyon jól éreztük magunkat,máskor is jövünk!
Nagy Laci - 2025. szeptember 14. vasárnap
Remekül éreztük magunkat, azt kaptuk amit vártunk. Külön kiemelném a személyzet kedvességét pozitív hozzáállásukat. Ez a tapasztalat motivál bennünket arra, hogy újra eljöjjünk, és ismerőseiknek ajánljuk Önöket. Üdv: N. Laci és Évi
Somogyi Józsefné - 2025. szeptember 09. kedd
Nagyon tetszett a hotel,a szemèlyzet kedvessége,udvasiassága, figyelmessége!!Az ètteremben az ètelek nagyon finomak voltak!! Egyedül a fürdő köpeny nem nyerte el a tetszèsemet,mert már règi volt,cserère szorult!
Zsuzsa - 2025. szeptember 01. hétfő
Tetszett a környezet, az,hogy közvetlenül, bármikor használhattuk a fürdő bizonyos szolgáltatásait. Az hogy a utolsó napon rá kellett fizetni a belépőre, nem használhattuk ki teljes egészében a fürdő lehetőségeit. A szobában lévő klíma hangos volt. mi nem tudtuk kikapcsolni. A fürdőhelyiségben levő penész szerintem letávolitható lenne. Ez egy kissé meglepett. Az étkeztetésnél a pincérek kiszolgálása számunkra még javíthó lenne. szerintem ők vannak miértünk és nem forditva! Ha sok a vendég, akkor meg kellene osztani az étkeztetési idópontokat, máris oszlan a létszám. Alapjában elégedettek voltunk.Észrevételünket csak a jószándék vezérelte, Tisztelettel: J. Zsuzsa
Zsolt - 2025. július 28. hétfő
Mindennel elégedettek voltunk, kivéve a "légkondicionálót" ami egy elavult valami volt ,úgy zúgott hogy ha a tv-t akartuk nézni le kellett kapcsolni. Sötétíteni sem lehetett a szobát, reggel fél ötkor nappali fény volt a szobában, így hát az alvás elég nehezen ment. A szba nagyon " retro" volt. A "főnök " felújíthatná a szobákat,akkor tökéletes lenne. A személyzetet azért kell megemlíteni, mert nagyon kedvesek,udvariasak, segítőkészek voltak. Az étterem és az ételek is kifogástalanok voltak.
Dinya Imrènè - 2025. július 01. kedd
Minden nagyon jó volt kifogástalan a személyzet nagyon kedvesek a szoba tiszta egyszóval nagyon-nagyon remek volt köszönöm.
Beáta - 2025. július 01. kedd
A 6. emeleten volt a szobánk, éjszaka kb. 32 Celsius fok volt a hőmérséklet, pihenésről szó sem lehetett. A személyzet nagyon kedves volt, de nem tudtak segíteni.
Kisgyerekes család - 2025. június 28. szombat
Végtelenül kedvesek voltak, az ételek finomak bő választékkal. Jövőre is visszatérünk, nemtudok jobb kikapcsolódást elképzelni a gyerekeknek így nyáron ebben a melegben. Nekünk Zalakaros évek óta szerelem.
Idősebb pár - 2025. június 06. péntek
Ételek nagyon finomak választékosak,folyamatosan pótolták ami fogyott! Személyzet nagyon kedves! Talán egy negatívum a fürdőszobában a kád ami nagyon csúszós ,kapaszkodás lehetőség hiánya ha valaki zuhanyozni akar! Úgy láttuk a vendégek zöme nyugdíjas és elég belemenni a kádba ,főleg aki nehezebben mozog! Egyébként a fürdőbe az átjárás szuper! Köszönjük!
Temesi Sándor - 2025. június 04. szerda
Hosszú évek óta pihenünk itt. Mi de szempontbólmdg vagyunk elégedve, de a személyzet kedvessége és segítőkészségsége, valamint az ételek minősége kiemelkedő. Köszönjük Nekik a munkájukat.
Zsolt - 2025. május 26. hétfő
A személyzetet és a hotel elhelyezkedését , valamint a változatos ételeket nagyon jónak értékelem . Pont felújítás alatt volt a lenti WC , ez kössenek kényelmetlenség ez okozott .
Sándor - 2025. május 09. péntek
3.alkalommal voltunk! Tiszta,kényelmes,a személyzet udvarias segítő kész. Az új nyíllászárok nagyon szépek és praktikusak!! A konyha kiválló bőséges,változatos!
Izabella - 2025. április 13. vasárnap
Már második alkalommal jártunk itt.Nagyon tetszik a gyógyfürdőbe való direkt átjárás zárt folyosón keresztül.Személyzet kedves.Tisztaság és a svédasztalos kínálat is kiváló.Ismerőseimnek is ajánlani fogom.Kb.Egy év múlva, újra ,elfogunk látogatni.
Józsefné - 2025. április 03. csütörtök
Tetszett: a környezet,. a szolgáltatások közül a fürdő elérhetősége, igénybevételi lehetősége. Nagyon elégedettek voltunk a változatos finom, zalai konyha remekeivel. A személyzet udvariasságát, szolgálat - készségét dicsérjük./mindenkire kiterjedően/ A szálloda felturbózása jó befektetés lenne.
Idősebb pár - 2025. április 02. szerda
A személyzet segítőkész, kedves. Étteremben több fajta választék.Átjárás fürdőbe, jól van kialakítva. Nem jelezték, hogy felújítás van a szállodában, ha ezt tudom, későbbi időpontban megyünk vagy más helyre foglalok.
Károly - 2025. április 01. kedd
Személyzet kedves udvarias, ételek finomak, szoba kényelmes jól éreztük magunkat 🥰🙂
Idősebb pár - 2025. március 28. péntek
Kellemes meglepetés ért bennünket a kapott két légterű szállással. Örömmel vettük a tea és a kávé bekészítést és az ajándék tábla csokoládét. Az étteremben a reggeli és a vacsora kínálat ízletes és változatos volt. A levesebéddel is nagyon elégedettek voltunk. Az éttermi és a szállodai személyzet kedves és segítőkész volt. A szállodából zárt folyosón keresztül könnyen megközelíthető a fürdő komplexum, így az időjárási körülményekhez nem kellett alkalmazkodni. A három éjszakás tartózkodásunk alatt ünnepeltük a házassági évfordulónkat, névnapot és születésnapot. Nagyon jól éreztük magunkat!
Udvardi Miklos - 2025. március 20. csütörtök
Közvetlen kapcsolat a termálfürdővel, bőséges és finon félpanziós ellátás, a szállodában minden kényelmi funkció megtalálható, tágas meleg szobák, barátságos személyzet
Fehér Gyöngyi - 2025. március 13. csütörtök
Minden. Csodálatos a fekvése. Buszmegálló is közel. Csodás növények! Óriasi elismerés a kertésznek. Kedves és segítőkész a személyzet. Fantasztikus az ételválaszték! Nagyon finoman főz a szakács! Máskor is jövünk. Nagyon jó az ár-érték arány.
László Varjas - 2025. március 02. vasárnap
Mindennel elégedett voltam, kulturált környezet,jó parkolás,színvonalas kedves kiszolgálás.Ami kissé kellemetlen az,hogy az erkély nyílás zárói nem zártak tökéletesen és huzat jött be a szobába főleg az ajtónál,amúgy elégedett voltam mindennel.Köszönöm.
Szelle Erzsébet - 2025. február 27. csütörtök
Minden elismerésem a konyhai személyzetnek, rendkívül nagy a választék. és finoman elkészített ételekkel kényeztetik a vendégeket. Igazi vendég barát szálloda, amihez a tisztaság és a mosolygós személyzet is nagyban hozzájárul. Visszatérő vendégek vagyunk, ezúttal már barátokat is hoztunk. :-) Jövünk még! :-)
Idősebb pár - 2025. február 27. csütörtök
Szállásvadász oldalon foglaltunk, ahol korlátlan átjárás szerepelt a fürdőbe, viszont érkezéskor közölték velünk, hogy csak az éjszakák számával megegyező napon lehetséges, így hiába kaptuk meg a késői távozás lehetőségét, nem éltünk ezzel. A konyha remek, nagyon finomak voltak az ételek, és folyamatosan pótolták ami elfogyott. Kedves, segítőkész a személyzet.
Károlyné - 2025. február 22. szombat
Sajnos, a légkondinál-terasz ajtónál-ablaknál nem volt jó a szigetelés, de amennyire lehetett,segítettek. A kiszolgáló személyzet-recepció,étterem, szobaasszonyok-kedvesek,udvariasak! Az ételek nagyon ízletesek és választékosak voltak! Jó a közvetlen átjárás a gyógyfürdőbe egy alagúton át. Először voltunk,kellemes élményekkel távoztunk/valószínűleg nem utoljára! Köszönjük!🥰❤️👍
Jánosné - 2025. február 14. péntek
Kávé a reggelinél nagyon finom. Változatos ételek. Személyzet a recepcióstól a takarítónőig kifogástalan.A fürdőbe köntösbe át lehet járni. Minden szuper volt.
János - 2025. február 13. csütörtök
Udvariasság, tisztasság, figyelmesség, remek szakács.
István - 2025. február 08. szombat
Az étterem választéka valamennyi étkezésnél kíválló és izletes. Dicséret a séfnek és a szakácsoknak, valamint a kiszolgáló személyzetnek. A szobák tisztasága, takarítása jó minőségű.
Márta - 2025. február 05. szerda
Kedves személyzet, bőséges választékú és finom reggeli és vacsora. Rengeteg szórakozási lehetőség a szállodán belül kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Köszönjük.
Baráti társaságok - 2025. február 01. szombat
A szállás, az étel kitűnő, a személyzet is kiváló. Egy ami nagyon, de nagyon nem tetszett. A hölgy aki figyeli a kamerát amikor megyünk át a fürdőbe a folyosón. Az szó szerint "bunkó" volt. Egy idősebb házaspár nem tudott átmenni és azoknak kellett a segítség, amit meg is tett. De utána ott hangosan amit hangosan mások füle hallatára mondott az felháborító volt. Úgy gondoljuk, hogy ő azért kapja a fizetését, nem azért , hogy utána hangosan véleményt mondjon.
Idősebb pár - 2025. január 17. péntek
Nagyon jó, hogy átjárás van a Karosi Termálfürdőbe. Sajnos a kinti termál medence zárva volt, erről nem volt tájékoztatás a megrendeléskor. A benti gyógymedence levegőtlen, párássága fullasztó. A szellőztető berendezés biztosan nem hatékony. Mi gyakran járunk gyógyfürdőkbe, de ennyire párás környezettel még nem találkoztunk. A kinti temperált medence nagyon kellemes volt. A személyzet kiváló.
Hauser Lilián Beáta - 2025. január 09. csütörtök
Évek óta járunk ide, mindig minden rendben van, kedvesek a nunkatársaik, Kíváló a konyha, gratulálok és köszönet mindenért!
Szilvia - 2024. december 26. csütörtök
Minden tekintetben megfelelt az elvárásoknak. A bárban dolgozók is mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. Köszönet érte
Diána - 2024. december 24. kedd
Hihetettlen kedves a személyzet, segítőkészek.
Lángi Györgyné - 2024. december 19. csütörtök
3 éjszakát töltöttünk a Hotelben, nagyon jól éreztük magunkat. Kellemes pihenés volt! A személyzet, kedves segítőkész mindenben. Szép tisztaság volt a szobában is. Köszönjük szépen, kellemes pihenésben volt részünk!
Kovács György István - 2024. december 13. péntek
Nagyszerű a személyzet hozzáállása, a konyha kitűnő. Az alumínium nyílászárók megérettek a cserére.
Zsoltné - 2024. december 12. csütörtök
Kedves, segítőkész személyzet . Kiváló konyha . Nyugodt környezet . Bátran ajánlom mindenkinek, aki nyudodt pihenésre vágyik. 🙂 Biztosan vissza térünk még.
Fekete Ferenc - 2024. december 06. péntek
A személyzet kiváló, tisztaság, rend! Az ételek bőségesek, rendkívül finomak! Köszönjük!
Petronella - 2024. november 30. szombat
Minden nagyon jó volt.A szálloda elhelyezkedése,a személyzet kedvessége,az ellátás, a fürdőbe átjárás.Nekem egy negatívum volt.Nem volt elég meleg a szobában.
Böröczki Istvánné - 2024. november 26. kedd
Remekül éreztük magunkat úgy a szállodában, mint a gyógyfürdőben. Nekem személy szerint nagyon tetszett a szállodát a fürdővel összekötő alagút, valamint a színes talpak, amelyek a megfelelő fürdőhelyhez vezettek bennünket. Az étterem ételkínálatával és személyzetével maximálisan elégedettek voltunk. Egy napfényes délelőttöt városnézéssel és ajándékvásárlással töltöttünk, ami szintén nagy élmény volt.
Zoltán - 2024. november 23. szombat
A személyzet önzetlen odaadása a vendégek felé,a közvetlen átjárás a fürdőbe, több ponton étkezési lehetöség.
Sándor - 2024. november 23. szombat
Mi azt kaptuk amit vártunk és ami miatt idén is vissza mentűnk. Maximális kiszolgálás mindíg mosolygó kedves személyzet! Finom ételek!! Csodálatós fürdő!
Judit - 2024. november 20. szerda
A személyzet hihetetlen udvarias és kedves!
Antalné - 2024. november 09. szombat
Másodszor voltunk itt...jól éreztúk magunkat. Az ellátás pazar volt..finom izvilág, sok féle ételek. Az külön tetszik, hogy alaguton, kóntösben lehet a fűrdőt elérni. Az ott dolgozók kedvesek, szolgálatkészek voltak. Ugy gondoljuk, hogy nem utóljára voltunk itt.😀😀🥰🤪
Gabor - 2024. október 27. vasárnap
Roppant kényelmes àgyak, Meglepően sokszìnű, gazdag konyha, Remek fröccsök, Kedves személyzet, Praktikus àtjàràs a fürdőbe, Szèp város, nyugalmas környezet
Márta - 2024. október 24. csütörtök
Remek szálloda, idősebb házaspár vagyunk, szerencsére októberben, az utószezonban sok ilyen korú szállóvendég volt. Csend, nyugalom, tisztaság. A svédasztalos reggeli és vacsora finom volt, bőséges. Nagy erénye a szállodának ezeken kívül, hogy egy alagúton át lehet menni a gyógyfürdőbe, papucsban, köntösben, naponta többször is! Sok kiránduló hely van a környéken, mi busszal minden nap kirándultunk is. Nagyon jól éreztük magunkat, a személyzet (beleértve a takarító hölgyeket is), nagyon kedves, barátságos, segítőkész!
Nagy Lajos - 2024. október 20. vasárnap
Közel 30 éve járunk a feleségemmel Zalakarosra, de először foglaltunk szállást a Freyában. Nem csalódtunk.Kedves fogadtatás, szolgálatkész személyzet, kényelmes szállás, kitűnő konyha.
Györgyné - 2024. október 15. kedd
Nagyon kedvesek voltak a recepciósok, a szobaasszonyok. Általánosságban tisztaság uralkodik a hotelban. Kis unokánkkal voltunk 5 éjszakát. A 2. napon belázasodott, a recepciós hölgy azonnal segítőkész volt. A pincérek is udvariasak voltak. Bár előfordult, hogy a már leszedett asztalok nem voltak újra terítve. így nehezen találtunk asztalt az étkezésnél. De ez nem minden esetben volt így. Összességében nagyon jó volt a pihenésünk. Nem először és nem is utoljára voltunk a Freya Hotelban.
Baráti társaságok - 2024. október 13. vasárnap
A személyzet nagyon kedves volt,és az ételek is finomak voltak. A fürdőbe vezető út kicsit hosszú volt,nem mindig láttuk visszafelé a freyához vezető visszaút kíírását. El is keveredtünk. A szállás igazi retro volt mint ahogy a kommentbe is megjegyezték. A szobába nem mágneskártya volt ahhoz hogy bemenjünk hanem kulcs, és légkondi sem volt. Egyébként így is meleg volt. Az ablakon nem volt szunyogháló,így a bogarak semmi perc alatt bejöttek a nyitott ajtónál. A fürdőszobába egy zuhanyzó jobb lett volna mint egy kád. Mindent összevetve az időt el tudtuk tölteni egész jól.
Sándor - 2024. október 12. szombat
Jok a szobák. Az ételek kitünöek. Személyzet nagyon kedves. Ami nem tetszet a szobákban elkelne már egy ablak csere.
János - 2024. október 05. szombat
Udvarias személyzet, finom ételek, kényelmes pihenést biztosító ágy,az esős idő ellenére is jól éreztük magunkat a gyógyfürdőben.
Lászlóné - 2024. szeptember 21. szombat
Kedves segítőkész személyzet, finom ételek. A szoba tiszta, jó kilátással.
Ferencné - 2024. szeptember 17. kedd
Egy éven belül eddig már háromszor voltam a Freya Hotelben Zalakaroson, s minden alkalommal a legmesszebbmenőbb kedvességgel, kéréseim mielőbbi teljesítésével álltak rendelkezésemre. Voltam már más Hotelban is, de itt sokkal jobban éreztem mindig magam. Kiváló a kupolás gyógyfürdő, s a sok kinti gyógyfürdőt is kipróbáltam. Mindenkinek csak ajánlani tudom!
Idősebb pár - 2024. szeptember 07. szombat
A szobák tiszták, a személyzet udvarias. A múlt évhez képest az éttermi szolgáltatás színvonala csökkent. Az eltöltött időszak alatt alatt a pékáruk jó része nem volt friss, csak az utolsó napon volt a pékáruk között friss kenyér. A desszert kínálat jó volt. Az ételek között több volt az új hullámos elnevezésű kompozíció, mint a hagyományos.
Pente - 2024. szeptember 07. szombat
Kiválónak tartjuk,hogy át lehet járni a strandra a szállodából akár többször is.Kiváló,hogy az ár tartalmazza a strandolást.Szuper a wellnes rész kint és bent is.Nagyon jó,hogy naponta kétszer is van vízi torna.Freya Hotelben elképesztően finom,bőséges és sok féle a választék reggelinél és vacsoránál is.A levesebédek is finomak voltak.A személyzet úgy a szállodában,mint az étteremben kedvesek és segítőkészek!Szívesen jövünk máskor is és mindenkinek idősnek,gyerekes családnak is ajánljuk!!!
Zsoldos Györgyné - 2024. augusztus 21. szerda
Nagyon jól éreztük magunkat, tisztaság, kedves személyzet, finom ételek, barátságos ellátásban volt részünk
Pénzes Sándorné - 2024. augusztus 10. szombat
Igazán minden tetszett, a személyzet kedves, és segítőkész volt, remélem még lesz alkalmunk eljönni, akár többször is !
Katalin - 2024. július 23. kedd
Minden nagyon tetszett,kedves és készséges a személyzet,finom és választékos ételeket kínáltak.Nagyon tetszett a fürdő,ami hatalmas területen fekszik,és az átjáró a szállodából a fürdőbe.A párom hiányolta a gyógyfürdő 38 fokos vizét.A 34-36 fok nem volt elég meleg neki.A klíma gyenge volt,nem hozta a várt hűtési funkciót.Éjszakára ki is kapcsoltuk,a terasz ajtót kitártuk,és a friss levegő beáramlása mellett tudtunk csak jót pihenni.
Anikó - 2024. június 26. szerda
Nagyon aranyos a személyzet. Tiszta a szoba. A szoba egy csúnya tetőre nézett. Alattunk gyermek játszóház ami este, napközben kopácsolás, fúrás mert felújítás volt. Az ételválaszték nagyobb és ízletesebb is lehetett volna.
Petrovics Ferencné - 2024. június 23. vasárnap
Mindennel nagyon meg voltunk elégedve a szálloda szép volt és tiszta a szoba kényelmes jó elrendezésű tetszett hogy a wc külön volt de nagyon furcsa volt az öblítése a tv sok csatornával rendelkezett.A konyha kiváló volt nagy választékkal és soha nem fogyott ki semmi nagyon szerettem a sokféle sütit a recepción kedvesek és szolgálat készek voltak mindenkinek csak ajánlani tudom
Istvánné Zelkó - 2024. június 23. vasárnap
visszatérő vendégek vagyunk. mindig négy nyugdijas érkezik.a szobák tiszták,kényelmesek,minden igényt kielégitenek.az éttermben a teltház miatt sem volt hiány semmiból. külön kiemelném Molnárné Magdi figyelmességét aki azonnal teritett asztalt varázsolt. köszönünk mindent, még visszatérünk.
Palmer Károlyné - 2024. május 27. hétfő
Minden nagyon szuper volt, a személyzet nagyon kedves volt, az átjárás a fürdőbe nagyon kényelmes, az étel nagyon finom, bőséges. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Idősebb pár - 2024. május 27. hétfő
Kedves személyzet, kiváló félpanziós ellátás. A fürdőbe naponta többször is át lehet menni, elkülönített pihenő a kinti részen. Nagyon jól éreztük magunkat.
Balogh Mária - 2024. május 22. szerda
A szállás tiszta, rendezett és kényelmes volt. Kis kedvenccel (kutyus) érkeztünk, akit mindenki örömmel fogadott. A személyzet tisztelettudó, kedves és mindenre odafigyel. Az étkezések hihetetlenül változatosak voltak, mindenki megtalálta a kedvére valót a hatalmas kínálatból akár reggeliről, akár vacsoráról volt szó. Az átjárás a fürdőbe ésszerű, a fürdőn belül külön napozó rész a Hotel Freya vendégeinek. Mindennel nagyon meg voltunk elégedve, máskor is szívesen választjuk a Hotel Freya-t, ha Zalakarosra utazunk.
Némethné - 2024. május 21. kedd
Nagyon jó az elhelyezkedése , tetszik a szoba mérete. A konyhája , a változatos étlap a személyzet odafigyelése kiváló .Átjárási lehetősége a fürdőbe ,az óra használata nagyon praktikus. A megérkezéstől az elköszönésig kedves személyzet.
János - 2024. május 21. kedd
A személyzet kedves és segítőkész.
Györgyi - 2024. május 11. szombat
Kezdeném azzal,hogy egy igazi retró szálloda olyan mint egy panel minigarzon.Persze ezt nem negatív ként írom.Mi régen ilyen lakásba keztük a közös életünket a férjemmel közel 30 éve.Így minket nosztalgiával töltött el.Minden csodálatos volt az 5 nap alatt.A személyzet,a tisztaság maximális.Amit külön kiemelnék : az étkezés amire ha lehetne akkor hat csillagot adnék.Itt az öt nap alatt olyan ízkavalkádban volt részünk amilyet a hét év alatt amióta szállodába járunk még nem tapasztaltunk.A vendégek inkább a közép és idősebb korosztályból valók,de a gyerekesek számára is kiváló.Jól felszerelt játszószoba ,játékasztal csocsó,biliárd.A termálfürdő kiváló mind a gyerekeseknek és a pihenni vágyó idősebbeknek.Bátran ajálom minden korosztálynak.A táj gyönyörű tele könnyű túraútvonalakkal:Pl Kányavári sziget,Csigatúra és Vadászkilátó .Ha a vadászkilátóhoz mentek mindenképp térjetek be a Kilátó borozóba ahol finom borok mellett mustot és kemencés ételeket is kostólhattok.Mindent összevetve mi csodásan éreztük magunkat és még biztos visszamegyünk ha tehetjük.
Nagy Ferencné - 2024. május 10. péntek
Nem tudok negatívumot írni, pedig gyakori utazó vagyok, külön köszönet a mindíg mosolygós, kedves személyzetnek.
Miklósné - 2024. április 27. szombat
Ár-èrtèk arányban tökéletes szálloda, a mi igènyeinknek megfelelő. Szuper kedves személyzet, finom ètelek, tisztaság a szobában és nem utolsósorban közvetlen átjárás a fürdőbe ezek mind a kènyelmünket szolgálták. Már második alkalommal voltunk itt, de jövőre is szeretnènk ebben a szállodában eltölteni egy pár napot.
Zsuzsanna - 2024. április 27. szombat
A személyzet kifogástalan munkát végzett. Az étkezés pazar volt, nagyszerűen összeállított étlap, kitűnően elkészített ételek jellemezték ezt a néhány napot. De: a szálloda egy pusztulat, egy romhalmaz, amit a szobaasszonyok hatalmas munkával próbálnak rendben tartani. Az ordenáré WC szagot, ami az első emeleti folyosón és a szobákban is burjánzik, ők sem tudják megszüntetni, a felújítás, átépítés volna a megoldás. Jó hely lehetne egy kis tulajdonosi törődés után.
Gabriella - 2024. április 22. hétfő
Az ételek nagyon finomak voltak! A személyzet kedves, kézséges. Jó a ping-pong és a többi asztali játék. A lenti kis bolt is tetszett!
Szilágyi Lajosné - 2024. április 20. szombat
A személyzet előtt le a kalappal, super csapat.
Ildikó - 2024. április 20. szombat
A szálloda megfelelt az elvárásaimnak. Az ételek kivákóak, a személyzet nagyon kedves és szolgálatkész. Viszont a szobában az drkélyajtót nem tudtam egyeďül kinyitni (zár), a wc ajtó annyira szorul, hogy zavaró volt, különösen éjszak.
Baráti társaságok - 2024. április 18. csütörtök
Osszessegeben mindennel elegedett voltam. Azt kaptam amit vartam. Szemelyzet nagyon kedves segitokesz. Evek ota visszajarunk remelem ezutan is lesz ra lehetoseg. Ellatas boseges, finom.
Matyas - 2024. április 18. csütörtök
Értékarányos ár, üzemképtelen liftek, kényelmetlen fekhely. Kíváló étkeztetés és személyzet. A szoba erkély felőli részénél már eősen gyengül a WiFi.
Imre - 2024. április 16. kedd
Segítőkész személyzet,.Nagyon finom és választékos konyha.Nagyon jó az átjárás a fürdőbe.Kar hogy a lift nem dolgozott az átjárónál.
Julcsi - 2024. április 15. hétfő
A szemelyzet kedvessége, udvariassága és mosolygóssága ami kevésbé tetszett a mellékhelyiség mérete , a kihelyezett sült hús szárazsága ... illetve a vacsora választéka ..
Edit - 2024. április 13. szombat
Az ételek super finomak voltak és bőséges! Imádtuk! A személyzet is nagyon kedves!
Mihály - 2024. április 12. péntek
A kávéfőzőgéppel nem vagyok elégedett, nem jó kávét készít. Kifogástalan a szálloda és a személyzet is.
Tibor - 2024. április 07. vasárnap
Érkezéskor a szálloda külső látványa eléggé lepusztultan nézett ki este pedig a fizetős parkolójában sok lámpatest nem világított. A recepción nagyon kedvesen fogadtak és kielégítő tájékoztatást adtak. Az étkezés bőséges és választékos volt.
Gulyás - 2024. március 28. csütörtök
Nagyon kedves személyzet,recepciós. Maximális étel minőség mennyiség,ízletes változatosak voltak.A szobáról egy kis negatívum,az ajtón jött be a hideg.a wc.ből hiányoltam a légfrissitőt. Mind emellett nagyon jóléreztük magunkat,a fürdőbe való átjárás is szuper volt.Mindenkinek ajánlom!
Borbála - 2024. március 25. hétfő
Kedves személyzet, finom ételek, szórakozási lehetőségek.
Légrádi Ferenc - 2024. március 22. péntek
Amit előzetesen ígértek, az minden tényleg szuper volt !! A személyzet, a recepciótól a felszolgálókig kedves, segítőkész volt. Amit ki kell emelni, az az étkezés !! A reggeli / az a bundáskenyér !! /, és a déli leves is jó volt, de a vacsorák !!! Én rendezvényszervezőként dolgozom, több mint 50 éve, van szakács végzettségem is, tehát van némi rálátásom......sok 4 csillagos szálloda irigyelheti ezeket a fogásokat.....kiemelném a halas ételeket, az ízletes pacalpörköltet, a szenzációs epres túrótortát, a harcsa halászlét, nem folytatom. Szuper, Abszolút gratuláció a teljes konyhának, ha ide jövünk szilveszterkor a társasággal, az jórészt az ő érdemük is. De kell valami negatívot is írni, szóval a gyerekek szobájában, elérhető helyeken 4 konnektor volt, nekünk a 221-ben egy, az is a csak megközelíthetetlenül......a 4 töltőből csak egyet lehetett valahogy ferdén, erőltetve bedugni.....a másik gond, a kézmosó feletti szappan adagoló elég furán lett feltéve a falra, akinek egy gondolatnyit is vaskosabbak az ujjai, annak reménytelen volt használni. De talán ilyenkor mondjuk, hogy ennél nagyobb bajunk sose legyen......köszönjük ezt a pár szép napot !!!
Udvardi Miklós - 2024. március 16. szombat
Ár ėrtėk arànyban tökéletes szàllàs. Kedves személyzet, bőséges finom ėtelek, közvetlen àtjàràs a fürdőbe. Szàllàson belüli szórakozàsi lehetőség.
Gáspár Józsefné - 2024. március 01. péntek
A személyzet figyelmessége ,a tisztaság , a fürdő közelsége,az ételek finomsága , az árak elfogadhatóak.
Németh - 2024. február 23. péntek
Úgy általánosságban mondva, nagyon meg voltunk elégedve, nemhiába voltunk most már harmadszor ebben a hotelben, A szolgáltatások, a személyzet kedvessége, az ételek változatossága, a kényelmes ágy, a fürdő egyszeru, napi többszöri átjárással nagyon szerethetővé teszi ezt a hotelt.
Koma László - 2024. február 19. hétfő
Barátságos személyzet, finom ételek, nagyon jó a közvetlen kapcsolat a fürdővel, csöndes nyugodt környezet, családbarát, gyerekeknek külön játszó szoba, nagyon megvoltunk elégedve mindennel ráadásul két ott dolgozó Szabari hölgy ismerőssel is találkoztunk
Péter - 2024. február 13. kedd
Fürdőkádból csuszászgátlót hianyoltam,igaz hogy zuhanyozni lehet,de így is megcsúsztam benne a Tv adasok közül kevesebbet lehet nézni a gyenge vétel miatt.A Személyzet maxmalisan udvariasak, kedvesek,segítőkészek voltak,.!!!
János - 2024. február 11. vasárnap
Feleségemmel 3-éjszakát töltöttünk a szállodában. Nagyon régen már egyszer voltunk itt. Szépen felújították.Mindennel meg voltunk elégedve.Az ételek finomak voltak.A személyzet kedves és udvarias volt. A tisztasággal nem volt semmi problémánk.
Ferenc - 2024. február 10. szombat
Udvarias személyzet. Kiváló minőségű ètelek.
Tamás - 2024. február 06. kedd
Baráti házaspárral mentünk 3 éjszakára. Figyelmesen, egymás melletti két szobát kaptunk. Ügyesen meg volt oldva a fürdőbe való áthaladás szintkülönbsége a liftekkel, jóformán minimális kötelező lépcsőzéssel. Az áthaladó folyosó világos, tiszta volt, még pihenő padok is voltak. A szoba tágas, a WC külön helyiségben a fürdőszobától, az erkély tágas. Minden tiszta, és kényelmes volt. Egy furcsa volt, hogy a WC csészéből a "végtermék" "segítség nélkül" nem ment le. Esetleges felújítás során érdemes lenne erre is odafigyelni. A szálló teljes személyzete udvarias, figyelmes volt. További eredményes évet kívánunk.
Flachner József - 2024. február 05. hétfő
A szálloda jó helyen van, az épület kívülről kicsit retro stílusú, helyenként elhanyagolt.(málló vakolat, repedezett járda, stb.) a lobby és az étterem szép, jó állapotú, a személyzet nagyon kedves, segítőkész és udvarias. Az étel finom, változatos és bőséges.
György István - 2024. február 03. szombat
Az alkalmazottak kedvessége,a fürdő megközelìthetősége.A kitűnő konyha.
Idősebb pár - 2024. február 01. csütörtök
+:Nagyon kedves személyzet. Nagyon jó elhelyezkedés. Az étteremben bőséges a svédasztalos kínálat. Remek leves ebéd lehetőség. -: A fürdőhöz vezető folyosó kicsit hosszú és vizesen visszafelé közlekedni téli időszakban hideg.
Király János - 2024. január 20. szombat
A retró hangulatú szállodában a személyzet nagyon barátságos. A fürdőbe közvetlenül jártunk át fürdőköntösben. A szobánk kényelmes és tiszta volt. Az épület közös helyiségei jól szolgálják a pihenést. A szálloda környékén jókat lehet sétálni biztonságos légkörben.
Idősebb pár - 2024. január 19. péntek
Tiszta, szép a szálloda és környezete.A megközelítése jó.Tetszett a közvetlen átjárás fürdőbe.Nagyon jó a korlátlan fürdőbelépő!Az étkezés változatos és finom .A személyzet udvarias,és segítőkész.Kellemes élményekkel távoztunk!
Ildikó - 2024. január 13. szombat
Minden tökéletes volt,máskor is szívesen töltenénk itt néhány napot.Nagyon finom bőséges ételek,személyzet mindenben segítőkész.Tisztaság makulátlan,wifi,tv jól működik.A fürdő átjárás zárt folyosón megoldott.Az árak kedvezőek.Ami jó lenne ha fürdőhöz külön törülközőt bíztositanának.A 4 csillagot tőlünk megkapnák!
Renáta Petra - 2024. január 03. szerda
Nagyon meg voltunk elégedve , minden tökéletes volt. A személyzet nagyon kedves , segítőkész … az étel kínálat és minőség nagyon szuper és bőséges … köszönjük , biztosan vissza jövünk még .
Sándor - 2023. december 29. péntek
Az 5. Emeleti szobánkból csodás kilátás volt a környékre.A szálloda dolgozói kedvesek,segítőkészek.Jól éreztük magunkat.
Simon Janos - 2023. december 28. csütörtök
Évekkel ezelőtt felújított hotel, amely mostanra már kopottas homlokzattal, de nagyjából elfogadható belső terekkel rendelkezik. Az utazó első benyomása a legfontosabb ami ebben az esetben elszomorított bennünket, de a recepciónál való bejelentkezésünkkor a személyzet olyan melegszívvel,barátságosan és segítőkészen fogadott, amelyet még sehol ezelőtt nem tapasztaltunk. Ezek után rengeteg pozitív 5 csillagos inger ért bennünket amelyek mindent megváltoztattak. Mint pl. a tisztaság, kedves illedelmes személyzet, az étteremben rendkívül ízletes változatos nagyon finom ételek. Az gigantikus méretű fürdőben minden korosztály megtalálja a megfelelő szórakozási és kikapcsolódási lehetőséget. Összességében ez a hotel nem ötcsillagos, de a végére azt éreztük mintha az lenne. Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Idősebb pár - 2023. december 28. csütörtök
Ami tetszett:-Kényelmes átjárás a fürdőbe -Kedves személyzet -Finom ételek Ami nem tetszett: -Gyógyfürdő részbe nem érvényes a szálláshoz kapott belépő -Parkolásért külön fizetni kell, annak ellenére, hogy a városban ingyenes a parkolás
Lászlóné - 2023. december 16. szombat
Kényelmes szoba, finom ételek, kedves, segítőkész személyzet, jó elhelyezkedés. Nagyon jó volt, hogy a szállodából közvetlen átjárás van a fürdőbe. Parkolás őrzött parkolóban, gyors liftek, tisztaság a hotel teljes területén. Szép karácsonyi dekorációk. Több féle lehetőség a szabadidő kellemes eltöltésére. pld. csocsó, billiárd.
Valéria - 2023. december 15. péntek
Maradéktalanul elégedettek voltunk , a szállás rendkivül tiszta, rendezett, a személyzet kedves, udvarias, figyelmes. A kibővített félpanzió nagyon jó lehetőség, a felszolgált ételekről csak felsőfokon tudunk szólni, a minősége, mennyisége, ízléses tálalása sok négycsillagos hotelt felülmúlt. Roppant kényelmes a szállodával összekötött alagút a fürdőhöz. A szálloda csomagajánlata talán az egyik legjobb ár -érték viszonylatban. Először jártunk Önöknél, de nem utoljára. Köszönjük ezt a felhőtlen három napot!
Maria - 2023. december 09. szombat
A közvetlen fürdőkapcsolat volt a legnagyobb előnye számunkra a szállodának, de minden egyéb szolgáltatásával is teljesen meg voltunk elégedve, mint tisztaság, kényelem, finom ételek, szívélyes személyzet.
Pál - 2023. december 07. csütörtök
A szoba a gyógyfürdőre nézett !A 6. emeletről gyönyörű volt a kilátás csak esős volt az idő! A fürdő nagyon jó volt ,a személyzet segítőkész és kedves, esetleg a szobában lehetne kis mikró vagy vízforraló!De nagyon jól éreztük magunkat, ajánlom a barátaimnak is! Az ételek nagyon finomak voltak!
Wladyslaw - 2023. december 03. vasárnap
A szálloda jó helyen,kellemes kilátással és a fürdőbe közvetlen bejutasi lehetőséggel. A személyzet udvarias, segítőkész volt. Az étkezések finomak voltak, nagy választékban. Kellemes meglepetés, hogy a munkával kapcsolatos zajok miatt kaptunk kárpótlást ebéd formájában. A számlázásnál is tíz százalék engedményt kaptunk.
Setela - 2023. december 01. péntek
Van egy ""szőrnyű"" Értékelésem a szobával kapcsolatban. 117-es szobát kaptuk : Hát senkinek nem kívánom azt az egy éjszakát, amit ott töltöttünk. A szobán a szél, hideg átjárt, a hőmérséklet nagyon hideg, a kilátás botrányos! Aluminium nyilászárók mellett és az üvegen keresztül is húzott be a hideg. Az éjszakát úgy oldottuk meg, hogy volt a szobában két plulssz ágynemű garnitúra. A paplanokat még magunkra terítettük , a párnákkal meg elbarikádoztuk a legjobban szelelő részeket! Hála a személyzetnek,jelzésünk után, másnap reggel kaptunk egy 4-dik emeleti szobát. Ami szintén aluminium nyilászárós volt, de lényegesen ( az emelet számok miatt, tudva illik felfelé száll a meleg) melegebb. (sötétítő függöny ment a radiátor mögé éjszakára)Itt már elviselhető volt a hőmérséklet! Viszont köszönet a személyzetnek a probléma megoldó képességüért, a kedvességükért. A konyhának külön köszönet a rengeteg , különbőző és finom ételért!Az italkiszolgállás egy picit zötyögösen ment, de az ételek felejtették velünk a várakozást! Összeségében jól éreztük magunkat. DEEEEEE!!!! A szobákkal kezdeni kell sürgőssen valamit! Önöknek sem jó, ha egy éjszaka után , plussz költségként jelenik meg az ágyneműcsere és a takarítás! UI.: Tavasszal ugyan így jártunk, akkor is költöznünk kellett, mert éppen nagy szélvihar volt és az erkélyfal kb 8-10 centi kilengéssel mozgott a plafontól elválva. Rettegve vártuk mikor dől ki........ Barátaink, akikkel együtt mentünk, mind a két alkalommal tökéletes szobát kaptak! Tehát az is van ÖNÖKNÉL! Üdvözlettel : Setela Mónika
Gulyás - 2023. november 29. szerda
A szoba kényelmes és tiszta volt. Sajnos a fűtéssel nem voltunk megelégedve. Az étteremben jó volt a választék, finomak voltak az ételek. A személyzet figyelmes és gyors volt. Összességében kellemesen éreztük magunkat. Erzsébet
Ágnes - 2023. november 24. péntek
Nagyon kellemes, hogy a fürdőbe közvetlen átjárás vezet. A szobák felszereltsége megfelelő, az ágy kényelmes. A recepció segítőkész, az étteremben a választék bőséges, a pultok feltöltése folyamatos. Az ebédidőben fogyasztható leves (bővített félpanzió) jó ötlet. A szállodában a külön fogyasztások árai kedvezőek. Ami nem tetszett: a törölközők, köntösök meglehetősen elhasználódottak, célszerű lenne jelezni, hogy a fürdőhöz külön törölközőt nem biztosítanak.
Vincze Károly - 2023. november 16. csütörtök
Kiváló ételek, jó kiszolgálás!
Mihály - 2023. november 10. péntek
Nagyon jó megoldás hogy a fürdőt zárt folyosón lehet megközelíteni. Az ágyak kényelmesek, a szoba csendes. A z internet kapcsolat nagyon jó, a TV csatornák jók. Étkezésnél nagyon jó és bőséges a választék és ízletesen készítik el az ételeket. Az étterembe szépen terítettek, és tisztaság volt. A személyzet kedves és segítőkész volt. Az egész szállodában nagy a tisztaság, ízléses a berendezés. Elhelyezkedése: központi helyen van. Amennyiben lehetőségünk lesz rá, újra elmegyünk.
Ágnes - 2023. november 10. péntek
Figyelmes, kedves személyzet, kiváló konyha!!!!! Ajánlom mindenkinek
Idősebb pár - 2023. november 04. szombat
Nagyon elégedettek voltunk! Finom bőséges ételek! Tisztaság! Barátságos személyzet!
Idősebb pár - 2023. november 02. csütörtök
Kényelmes volt, hogy csak át kellett a fűtött folyosón sétálni a gyógyfürdőbe. A tisztaság rendben, az ételek finomak, választékosak, a személyzet kedves, segítőkész. A konditerem kicsit szűkös. Hiányzott a kerékpár bérlési lehetőség. Kell Bár ez nem a szálloda hatásköre azért megjegyezném, hátha eljut az illetékesekhez...: A gyógyfürdőben kis medence van csak úszásra-miért engedik be oda a gyerekeket? Miért ott tanítgatja úszni , delfinest ugrálni gyermekét a szülő,miért ott pancsikáznak, mikor a gyerekeknek rengeteg, jól kialakított helyük, terük van...
Idősebb pár - 2023. október 30. hétfő
Több éve járunk ide,egyik kedvenc hotelünk,idén már második alkalommal voltunk itt. Folyamatos a felújítás,a nyilászárókra már ráfért,de kész. Az ételek nagyon finomak,a választék bőséges,a felszólgálók figyelmesek. Az egész hotelre jellemző a rendkívül kedves mosolygós személyzet. Ez vonatkozik a recepcióra,a takarító hölgyekre, felszolgálókra egyaránt. Ha személyzettel bárhol udvaron ,liftben,találkozik az ember kivétel nélkül köszönnek,udvariasak,első helyen áll náluk a vendég. Külön köszönöm a születésnapi csokoládét. Jól eső apró figyelmesség.
Csilla - 2023. október 21. szombat
A személyzet kifogástalanul végzi a dolgát, az ételek is jók voltak. Az átjárás a fürdőbe sokat dob a szolgáltatáson. A kikapcsolódásra a szállodán belül is sok lehetőség van. Külön kiemelném, hogy nagyon korrekt dolog a víz biztosítása minden étkezéshez, mert ezt szinte sehol sem tapasztaltam még.
Ibolya - 2023. október 16. hétfő
A szállodában mindenki nagyon segítőkész volt, és kedves. Problémámra azonnal hozták a megoldást.
Szrakity Mátyás - 2023. október 14. szombat
Tetszett a kiszolgálás ,a szállás kitünö volt , a vize megfelelő , a személyzet nagyon kedves volt remekül éreztem magamat . Köszönöm !
Dezső Sztankovics - 2023. október 13. péntek
Három csodálatos napot töltöttünk el a férjemmel. Nagyon jól éreztük magunkat az ellátás kiváló a személyzet udvarias .Tavasszal már voltunk itt de újra jövünk tavasszal. Az ár étek arány kiváló nyugdíjasok részéről is megfizethető. KÖSZÖNJÜK FREYA HOTEL!!!
Ványai Józsefné - 2023. október 11. szerda
Nagy pozitívum számomra ,hogy a vécé nem a fürdőszobában volt. A szoba tiszta kényelmes.Személyzet kedves segítőkész. Félpanzión voltunk választék bőséges és nagyon finom.Családbarát szálloda.Erika
Pálné - 2023. október 05. csütörtök
Kifogastalan volt a személyzet minden szinten. A recepciósoktól kezdve az étteremben teljesítő alkalmazottakon át a szobaasszonyig. A kezeléseket ellátó személyzet maximálisan segítő hozzáállása.
Ágnes - 2023. október 04. szerda
Zalakaros kiváló választás a pihenni vágyó nyugdíjasoknak és gyermekes családoknak: tiszta, szépen parkosított, gondozott játszóterek vannak. Szálloda választásánál döntő szempont volt, hogy a győri autóbusz a Freya szálloda előtt áll meg, a szállodából egy folyosón közelíthető meg a Termál fürdő. Az étterem büfés reggeli és vacsora szolgáltatása változatos, gondolnak a glutén és cukor betegekre is! A szálloda személyzete kedves, segítőkész. Az erkélyes szoba 2 fő részére kényelmes. A fürdő tiszta, de már felújításra szorul. A gyermekes családok részére hangulatos játszó területet rendeztek be. A szálloda és a fürdő együttesen kellemes kikapcsolódást, pihenést biztosít.
Margit - 2023. szeptember 29. péntek
Szállodában szigetelési munkálatokat végeztek, ez kicsit kellemetlen volt, mivel elég nagy zajjal járt. Szerencsére jó idő volt, így kellemes sétával megoldottuk ezt az időszakot. Nagyon kedves. figyelmes személyzet finom ételek, ragyogó tisztaság jellemzi a szállodát.
Idősebb pár - 2023. szeptember 29. péntek
Kellemes csalódás volt.Régen jártunk már itt,szállást váltottunk,de visszatértünk.Tiszta,udvarias személyzet.
Szilvia - 2023. szeptember 29. péntek
A személyzet nagyon kedves és segítőkész volt. A szoba tiszta, az étel finom és bőséges. Először voltunk itt, de nem utoljára!
Magda - 2023. szeptember 22. péntek
Először voltam az Önök vendége. Ismerőseim elmondása alapján döntöttem így, és nem csalódtam/tunk. A magyar vendégszeretet és a "szájhagyomány" szerinti dícséretek igazolták az Önök által nyújtott szolgáltatásokat. Maradjon így. Talán a "túlsúlyos" fürdőköntösöket kellene cserélni, ill. a 150-160 cm magasságúaknak kisebb méret választásának lehetőségét biztosítani.
József - 2023. szeptember 14. csütörtök
Nagyon szuper volt az elhelyezés,a menük bőségessek,és finomak voltak, a személyzet kedvesek, előzékenyek voltak, a szobák is kényelmesek, és szép tiszták voltak
Ferenc - 2023. szeptember 14. csütörtök
A párom névnapja volt a kirándulás apropója. Nagyon tetszett a fürdővel össze kötő alagút. Fürdő köpenyben minden tortúra nélkül át sétálhattunk a fürdő és a strand területére. Ez óriási kényelmet biztosít akár rossz idő esetén is. Az étteremben bőséges választék és legtöbször kedves és segítő kész személyzet fogadott. A recepción mindíg segítő készek voltak. A takarító személyzet is nagyon kedves volt. Kellemes három napot töltöttünk itt. Köszönjük.
Margit - 2023. szeptember 11. hétfő
Mindennel elégedett voltam a szálloda nagyon tiszta, a recepción nagyon kedvesek, az ellátás szuper jó volt. Nagyon kellemes 4 napot töltöttem a szállodában. Fürdő kiváló! Ajánlom aki még nem volt itt, feltétlenül próbálja ki. Üdvözlettel: Koncz Margit
Mária - 2023. szeptember 10. vasárnap
Minden szuper volt :) A település tisztasága, üde virágos környezete jókedvet ad, a szálloda szép, tiszta, az ételválaszték nagyszerű, a személyzet nagyon kedves. Azért ez mellett a szállás mellet döntöttünk, mert a fürdőbe közvetlenül át lehet jutni, és a csomagban a fürdő belépő ára is benne foglaltatott. (A fürdő is minden igényünknek megfelelt. Szeptembert meghazudtoló csodás nyári időnk volt.) Biztosan vissza fogunk térni, mindenkinek jó szívvel ajánlom!
Idősebb pár - 2023. szeptember 09. szombat
Jól éreztük magunkat,remek ötlet a fürdővel való közvetlen kapcsolat./ átjárási lehetőség,fürdőbelépő a szállodai ár része / köszönjük a bőséges és választékos ételkínálatot, a szállodai személyzet kedvességét. A klima tényleg hangos,szerencsére kikapcsolható, amivel éltünk is, ugyanis kedvezett az időjárás. A szobaszéf zárt állapotban egy alap kóddal nyitható - bárki számára - így hiábavaló az egyéni kód és a biztonság is.
Kékesi Józsefné - 2023. szeptember 08. péntek
Nagyon jó az ellátás, finomak az ételek, ha fogyoban van valami, azonnal pótolják. Kedves a személyzet, szépen felujitott hotel.
Edit - 2023. szeptember 07. csütörtök
Általában elégedettek voltunk mindennel,néhány apróság merült fel,pl.nem tudtak megfelelő méretű fürdőköpenyt adni,a szappan adagoló nem volt túl praktikus. Az étkezés minősége és mennyisége kiváló volt,a személyzet kedves volt és segítőkész. Mi először jártunk itt és a fürdőben is ezért jó lett volna,ha már a szállodában hozzá lehetett volna jutni részletes ismertetőhöz mit hol találunk a fürdőben. Most a születésnapunkat ünnepeltük itt,de mindenképpen vissza térünk!
Józsefné - 2023. szeptember 05. kedd
Az nem tetszett, hogy amikor este bekapcsoltuk a tv-t, akkor a wifi ledobott a netről a tableten. Ha nem volt bekapcsolva a televízió, kifogástalanul működött a net. Amúgy a kedvenc helyünk, már harmadszor jártunk ott, mindig elégedetten távoztunk mind az ellátással mind a szolgáltatással. Kedvesek, udvariasak, segítőkészek, a kaják nagyon finomak és bőséges a kínálat is.
Ildikó Tóthné - 2023. szeptember 01. péntek
Nagyon jól éreztük magunkat, biztosan menni fogunk még, de csak a keleti oldalra, mert a panoráma a másik oldalon nem túl szórakoztató. A másik indok az elviselhetetlenül hangos légkondi. Kizárólag télen megyünk, vagy megvárjuk, amíg ezeket a kompresszorokat le tetszenek cserélni. Igazán nagy kár elrontani azt a magas szintű ellátást,ami egyébként körül vett bennünket. A pihenésünket ez az egy dolog zavarta. Esetleg még a zuhanyzó, ami nekünk hiányzott. A személyzetet imádtuk minden osztályon, a gasztronómia csodálatos, udvariasság, tisztaság mindenütt. Gratulálunk, várjuk a légkondi cserét. Köszönjük a munkájukat. Tisztelettel:Ildikó
Gábor - 2023. augusztus 23. szerda
Super hely. Átjárás a fürdőbe zárt folyosón bármikor.Jó kirándulási lehetőségek a környéken.Udvarias személyzet.Nagyon finom bőséges kaja. Kellemes napokat töltöttünk itt.Érdemes kipróbálni! Jövünk máskor is!
József - 2023. augusztus 21. hétfő
A környék legjobb szállása,felesleges giccsek nélkül, elfogadható áron! Hatalmas kitűnő változatos étel és ital választék! Rend tisztaság, kedves segítő személyzet. Köntös,törülköző,és irány a gyógyfürdő! Közvetlen átjárás a fürdőbe alagúton keresztűl! Gyakorlatilag teljesen kialakítva mozgáskorlátozottaknak is! Lift, rámpa stb! Az árban benne volt a bőséges reggeli,vacsora,amennyi belénk fért,internet,légkondi,és a fürdő belépő!
Nagy Gyulane - 2023. augusztus 19. szombat
Nem először jártunk már itt és remélem nem is utoljára! Szeretjük a közvetlen átjárást a fürdőbe, a vacsora és reggeli ízletes, a személyzet kedves, intelligens! A szálloda nem a legújabb, de tiszta, kényelmes, mindenkinek csak ajánlani tudom!
Erika - 2023. augusztus 19. szombat
A személyzet nagyon kedves, segítőkész. Jó programok voltak a gyerekek számára. A süni nagy sikert aratott, remélem más alkalommal is kitalálnak hasonló ötletes műsort. A lift több alkalommal elromlott, de azonnal intézkedtek. Az ételek teljesen rendben voltak
Molnár Lászlóné - 2023. augusztus 04. péntek
A szálloda remek helyen van, közvetlen átjáróval a minden igényt kielégítő strand és gyógyfürdőhöz. A személyzet kedves, az ételek finomak és változatosak. Főleg kisgyermekes családoknak ajánlanám, de mi a férjemmel /közel a nyugdíj korhatárhoz/ is fantasztikus 5 napot töltöttünk itt!
János - 2023. július 01. szombat
Személyzet, tisztaság kifogástalan volt bármilyen kéréssel fordultunk hozzájuk azonnal intézkedtek. A konyha nagyon jó, változatos és ízletes ételekkel fogadtak, a személyzet itt is nagyon segítőkész volt, le a kalappal. Egyedül a zuhanytálcás fürdő hiányzott.
Károly - 2023. június 17. szombat
Mosolygós, kedves, segítőkész személyzet. Remek konyha. A szálloda könnyen megközelíthető. Szép panoráma, közvetlen átjárással kiváló fűrdő.
Idősebb pár - 2023. június 17. szombat
Nagyon jól éreztünk magunkat, finomak voltak az ételek, és a sütemények. A személyzet, kedves, barátságos és segítőkész. A szállodában mindenhol rend és tisztaság volt. Biztos nem most voltunk itt utóljára. Bárkinek ajánlom aki csendre és pihenésre vágyik.
Ilona - 2023. június 09. péntek
Tetszett a hotel recepciója, étterme, a szoba is. A legjobb az volt, hogy át tudtunk járni a fürdőbe a hosszú alagúton. Mivel rossz időnk volt az ottlétünk alatt, sokat élveztük a gyógyvizet, nem tudtunk elmenni sétálni a szép kis városba. De 1 délelőtt sütött a nap, akkor kihasználtuk a jó időt, s felfedeztük Zalakarost. Az ételek változatosak és finomak voltak, s azok a sütiköltemények! Nem tudtunk ellenállni esténként. Jó volt a levesebéd is. Jól éreztük magunkat 3 barátnő a Hotel Freyában!
Zoltánné Juhász - 2023. június 07. szerda
Nagyon jó a szálloda,remek volt a kilátás a szobáinkból,többen voltunk,baráti társasággal.Kedves udvarias pincérek. Az étkezés bőséges és finom volt. Nagyon kedves volt minden ott dolgozó munkatárs, kiemelném a recepción dolgozó Hölgyeket és Urakat. Visszatérünk.
Mónika Karsai-Lakner - 2023. június 05. hétfő
Kedves recepciós, személyzet, szép tisztaság volt mindenhol,az ételek finomak.Szuper kis hely, máskor is szívesen megyünk
Szládovics Béla - 2023. június 04. vasárnap
A szobafoglalástól a távozásig minden rendben volt. A személyzet udvarias és kedves volt. A fürdő látogatásával, szolgáltatásával, tisztaságával elégedettek voltunk, kivéve a centrifuga gyakori meghibásodását, üzemen kívüliségét. A szállodában már többször foglaltunk szállást és legalább évente egyszer szeretnénk megismételni.
Molnár Lajos - 2023. június 04. vasárnap
Személyzet nagyon udvarias volt, étkezés bőséges meg voltunk elégedve! Ajánlom másoknak is!
József Istvánné - 2023. május 30. kedd
Visszatérő vendégként tartózkodtunk a Hotel Freya-ban, a szálloda szolgáltatásaival most is elégedettek voltunk. A tisztaságra nem lehet panasz, a személyzet figyelmes, segítőkész. Az étterme kitűnő, változatos és nagyon bőséges étkezést biztosított. Amennyiben számunkra kedvező csomagajánlatot találunk nagy valószínűséggel ismét visszatérünk!
István - 2023. május 26. péntek
Ár-érték arányban nagyon jó. Kényelmes ágy, tökéletes átjárás a fürdőbe, szimpatikus személyzet. Kiváló konyha.
Fucskó Lászlóné - 2023. május 20. szombat
Nagyon tetszett a közvetlen átjárhatóság a nagy fürdőbe, és hogy többszöri belépésre jogosít. Ár-érték arányban azt kaptam amit vártam. A hotelre több felújítás is ráférne, mert egy igazi kincs a maga elhelyezkedesevel. A 3 csillagot mi a férjemmel az ételek, a tisztaság, kényelmes ágy, és a roppant készséges személyzet miatt 4* értékelnénk. Szívesen ajánlom másnak is, aki tényleg igazi vendégszeretetben szeretne pár napot pihenni. Még egy fontos dolog: nagyon szívesen fogadták a kiskutyankat is, ami nagyon jól tud esni fog gazdinak.
Józsefné - 2023. május 19. péntek
A mellék helyiség kicsi, a fűrdőbe tőrőttek a járolapok. Az erkélyre ráférne egy felújítás! A személyzet kedves udvarias. Nagyon tetszett a fűrdőbe való átjárás.
Ivacs Gyula - 2023. május 19. péntek
Figyelmes, udvarias személyzet. Tisztaság, rend. Ízletes ételek, bőséges választék. A szobák a közelmúltban lehettek felújítva. Kényelmes, nyugodt alvást biztosító fekhelyek. A Wi-Fi kiváló! Összességében nagyon elégedettek voltunk az ellátással, ár-érték arányban kiemelkedő, ajánlani tudjuk minden Zalakarosra látogatónak.
Anna - 2023. május 19. péntek
A párommal mindennel elégedettek voltunk. Külön kiemelném a recepció dolgozóit és az étterem kedves,szolgállatkész dolgozóit. Az ágy huzat okkal volt egy kis gond,de ezt is pillanatok alatt orvosolták,nagyon kedvesen.
Orosz Józsefné - 2023. május 12. péntek
Eléggé retro szállás , ráférne egy alapos felújítás , modernizálás . Szúnyogháló is kéne az ablakra , erkély ajtóra . Több Hunguest Hotelben jártunk már , tavaly például a nyíregyházi Sóstó Hotelben ami nagyon modern volt kívül-belül egyaránt . Az alapján valami hasonlót szerettem volna , de meglepetés nem ért , egyébként a személyzettel , tisztasággal , ételekkel , kilátással elégedettek voltunk , köszönjük szépen . Maga a Hunguest nagyon jó , főleg a fürdő kapcsolatosak
Miklósné - 2023. május 06. szombat
Szuper hely, nagyon jól éreztük magunkat. Külön elismerést érdemel a személyzet minden tagjának a munkája, a kedvessége. Amit kifogásoltunk az a fürdőszoba, ami már felújításra szorulna és az ágy kényelmetlensége. Ezeket leszámitva tökéletes hely a fürdésre ill. a pihenésre.
Egyéni utazó - 2023. május 01. hétfő
Bátran foglaljanak a szállodában , (és fürdőben ezzel egyűtt) jól fogják érezni magukat. étkezés , tisztaság, személyzet , kiválló. Kiránduló helyek a környéken, sok programra van lehetőség.
Kovács Józsefné Erika - 2023. április 29. szombat
A szállodában jól éreztük magunkat a személyzet kedves, udvarias bármikor visszamennénk! Nagyon jó, hogy közvetlen àtjàràs van a fürdőbe! Nagyon jók az akciós napok, így nyugdíjasként is igénybe tudjuk venni! Mindent köszönünk!
Erzsébet - 2023. április 25. kedd
Rendkívül tiszta, rendezett, kényelmes szobák. Bőséges választés az étkezéseknél, odafigyelve az ételallelgiásokra is. Kedves személyzet. Kényelmes átjárás a fürdőbe. Visszajáró vendégek vagyunk,nagyon szeretjük.
Tiborné - 2023. április 22. szombat
Tökéletesen felszerelt, minden igényt kielégítő szálláshely. A személyzet maximális odaadással mindig kedvesen foglalkozik a vendégekkel. Köszönjük a segítséget és a figyelmet.
Kormány Sándor - 2023. április 21. péntek
Ami tetszett: Alagúton direkt átjárás a szállodából a fürdôbe, a barátságos és kedves kiszolgálás a Hotel földszinti „Bár“-jában. Ami egyáltalán nem tetszett: megérkezésünk napján, este készültünk lefeküdni. A paplan felhajtása után meg kellett tapasztalnuk, hogy valószínû vendégek voltak elôttünk az ágyban, mivel különbözô hosszúságú fekete hajszálakat és más szemnek nem gyönyörködtetô dolgokat találtunk a lepedôn. A matrac színe, ami átlátszott a lepedôn, sem volt csodaszép. Viszont a „Recepciós Hölgy“ nagyon kedves volt, bosszúságomat megpróbálta korrigálni, felajánlott egy másik szobát, melyet igénybe is vettünk a Feleségemmel. Üdvözlettel: Kormány Sándor.
Dányi Mihály - 2023. április 07. péntek
Nagyon jól éreztük magunkat a párommal együtt . A személyzet nagyon segítőkész és udvarias . Tisztaság és az étkezés nagyon jó . Az ételek mennyisége és minősége kiváló . Hogy valami negatívumot írjak a köpenyek minősége már cserére érettek .
Lászlóné - 2023. április 07. péntek
Zavart,hogy a nagy szél miatt még a függöny is mozgott.Az ételek nagyon finomak voltak,a felszolgálók udvariasak,de sajnos volt olyan étel ami nem volt elég meleg.
Baráti társaságok - 2023. április 03. hétfő
Sok jó véleményt olvastunk a szállodáról, többek között ezért is esett rá a választásunk. Összességében meg is voltunk vele elégedve, az első esti vacsorát kivéve. Már javában ettünk, de a pincér nem jött oda felvenni az italrendelést (pedig nem volt túl sok vendég), szólnunk kellett neki, hogy jöjjön az asztalunkhoz. Az ételek közül több is kifogyott 7 óra után (fél 9-ig van vacsora) és azt mondta a szakács, hogy 5 percet kell várni pl. egy pörköltre, amit nem is kell frissen sütni, illetve a rétes is elfogyott, amit később sem pótoltak. A többi napon szerencsére ilyet már nem tapasztaltunk. A személyzet kedves volt, a szoba is kényelmes, bár lehetett volna több polc elpakolni a ruhákat a szekrényben és a konnektort is alig találtuk meg eldugva a szekrény mögött, de ezek apró hiányosságok voltak. Barátainkkal jól éreztük magunkat, szeretjük, ha van közvetlen átjárás a szállodából a fürdőbe és tetszett, hogy levesebéd is volt a csomagban. Szívesen ajánljuk a helyet másoknak is.
Lajosné Lovas - 2023. április 03. hétfő
Nagyon jól éreztük magunkat a szállodában. Mindennel megvoltunk elégedve. Nagyon kedves, figyelmes, udvarias személyzet. A konyha remek ételeket kínált. A szoba kényelmes, tiszta. Nagyon tetszett hogy a fűrdőt kényelmesen meg lehetett közelíteni az átjáró folyosón keresztűl. Tervezzük az őszi visszatérésünket.
Idősebb pár - 2023. április 01. szombat
Nagyon nagyon élveztük ezt a pár napos welneszt, szép tiszta és komfortos a Hotel,.Személyzet kedves,barátságos és segitökész .A takaritotol a recepcioig ,pincérek ,minden dolgozo aranyos.Finomak az ételek és böséges királyi .Mindennel magasan meg voltunk elégedve.Tökéletessen jó volt a stradi részleg is KÖSZÖNJÜK
Lászlóné - 2023. március 26. vasárnap
A személyzet udvarias ,a kiszolgálás kifogástalan. Ami nagyon nem tetszett,hogy reggel 8 órától délután 5 óráig a felújítás miatt zaj volt. A folyosón festékes vödröket , felszedett és új szőnyegpadló darabokat kerülgettūnk. Ha előre értesítenek a felújítási munkálatokról eldönthettem volna ,hogy vállalom-e ezt a kellemetlenséget!
Zsuzsanna - 2023. március 24. péntek
Személyzet nagyon kedves volt, a választható ételek változatosak, finomak voltak, nagyon jó volt a leves ebéd.
Sztankovics Dezső - 2023. március 20. hétfő
három kellemes éjszakát töltöttünk el férjemmel , Mind az ellátás mind a szálloda tejes személyzete kiváló volt, Finom ízletes ételek. Jó szívvel ajánlom minden ismerősömnek !
Sulmán Józsefné - 2023. március 18. szombat
Mindennel nagyon meg lettünk volna elégedve, ha a szálloda mozgás sérült emberekre is gondolva -az igen hosszú folyosón való átjutást a fürdőbe- valamiképpen segítené megoldani! Kedves, barátságos, segítőkész személyzet, -kényelmes, tiszta szobák, bőséges választék az étkezdében, és nagyom fonom ételek bőséges választékában volt részünk! Köszönjük szépen a kellemes, Önöknél eltöltött pihenést! Üdvözlettel: Sulmán házaspár a "2023 Európa Kulturális Fővárosából, Veszprémből
Hersicsné Lakatos Henrietta - 2023. március 13. hétfő
Nagyon szeretjük a szàllodàt,kedves a szemèlyzet,finomak az ètelek.Egy picit retro jellegű,de nagyon tiszta.Nagyon jó dolog,H össze van kötve a fűrdővel,ès átlehet sètàlni egy fűrdőköpenyben,ès a fűrdő belèpő benne van a szàllàs àràban.Minden èvben ellàtogatunk ide egyszer.
Zoltán - 2023. február 17. péntek
Már többször voltunk a Hotel Freyában, mindig pozitív élményekkel tértünk haza. A szállás kiváló, az ételek elsőosztályúak, a személyzet barátságos és segítőkész.
Zsuzsanna - 2023. február 10. péntek
A recepción gyorsan, rugalmasan intézték a bejelentkezést. A tájékoztatás korrekt volt. Az ételek választéka, minősége jó. Megtaláltuk a számunkra megfelelő ételeket. Külön tetszett, hogy az "alagúton" fürdőköpenyben korlátlan átjárás volt a fürdőbe. Kellemes körtúrákat is tettünk, akár lehetne túravezetéssel ajánlani is.
Simon Gyuláné - 2023. február 10. péntek
A szállás, étkezés remek. A személyzet kedves, barátságos, segítőkész. Nagyon jól éreztük magunkat. A fürdő összeköttetés a szállodával nagyon jó. A legközelebbi kikapcsolódást is a "HOTEL FREYA"-ba tervezem.
József - 2023. február 08. szerda
Finom ételek, udvarias személyzet. Tisztaság. Ágy kissé kifeküdt.
Juhászné Erzsó - 2023. február 03. péntek
Minden szolgáltatás jobb volt mit vártunk! Minden tökéletes volt. Kedves személyzet, a szobák hígéniája ,a fürdőterület tisztasága és a szobák kellemes pihenés szigete volt .A megéhezés után az étterem gusztusos svédasztalos bőséges tálalása, valamint az ízek finomsága mindent vitt !
Jánosné - 2023. február 03. péntek
Először voltunk barátokkal a hotelben! Nagyon jól éreztük magunkat! Nagyon jó, hogy át lehet menni fürdő köntösben télen is a fürdőbe. Az étkezés kiváló/sok szálloda tanulhatna/! Kicsit zavaró volt, hogy a felettünk lévő emeleten felújítás zajlott! A személyzet rendkívül udvarias ,barátságos! Már most lefoglaltuk az őszi 3 éjszakás pihenésünket!
Kisgyerekes család - 2023. január 28. szombat
Nagyon jo volt az ellatas udvarias szemelyzet sajnos kicsit zajos volt napkozben felujitas volt alattunk
Józsefné - 2023. január 28. szombat
Szívesen leírom milyen kellemesen csalódtam pl a konyhában, rengeteg , sokféle ,választékos étel,különlegességek, speciális ételek voltak. Előre nem jeleztük ugyan ,de IR beteg gyermekünk mindig talált megfelelő ételt magának ami külön öröm volt.A Lobby bárban nagyon konszolidált árakon fogyasztottunk kávét, friss sütit./ Kedves , figyelmes volt a személyzet,még a környék látnivalóiról is meséltek.
Ibolya - 2023. január 21. szombat
Kopott Hotel, kiváló személyzettel. A fürdő primitív, koszos, sauna felháborító! A felújított "gyógy" részleg, inkább fertő!
Erzsébet - 2023. január 20. péntek
Remek szálláshely, a személyzet nagyon kedves, és segítőkész. Az étkezés pazar. Az elhelyezkedés szuper, igazi élmény, és kikapcsolódás. Biztos, hogy hamarosan ismét ellátogatunk.
Ernő - 2023. január 16. hétfő
Recepción barátságosak,segítőkészek,a szoba tisza,az ágy kényelmes,az ételek finomak,választék bőséges,ezért a konyha személyzetének külön elismerésem,mindennel elégedettek voltunk,kifogást enyhe túlzással sem tudnék találni ,köszönjük az egész szálloda személyzetének ,takarítótól az igazgatóig,köszönjük a kellemes napokat,!
Ervin - 2023. január 12. csütörtök
Az ott dolgozó szakemberek segítőkészsége, az ételek változatossága,finomsága,a tisztaság, a nyugodt légkör,a pihenés lehetősége akár a fürdőben, akár a szobában. Mindent köszönünk, reméljük, hogy visszatérünk.
Szabó Józsefné - 2023. január 09. hétfő
Nagyon szép a szálloda, tisztaság van, a butorok, ágyneműk szépek ragyogóan tiszták, elég meleg volt a szobában és az étteremben. Örülök, hogy volt TV a szobában. A fürdőszoba ragyogott a tisztaságtól. A szobából a kilátás csodás volt. Az étterem szépen megteritve, a személyzet figyelmes. Az ételek nagyon finomak és bőségesek voltak. Az italokból is volt bő választék. Egyszóval nagyon tetszett az ott töltött idő. Gratulálok a munkatársaik munkájának.
Lászlóné Kovács - 2022. december 22. csütörtök
Udvarias, segítőkész személyzet, remek ételek. nagyon kényelmes az átjárás a városi fürdőbe. Lehetne a távozás idejét későbbre tenni, így igénybe vehető lenne még aznap is a fürdő. Szívesen vettem volna részt pl reggeli közös tornában.Kellemes kikapcsolódást nyújtott a hotel.
István Tibor - 2022. december 17. szombat
A Hotel Freya minden tekintetben elnyerte a maximális pontot! A szálloda nyilászárói hagynak kivánni valót maguk után,dehát az épület elég régi épitésű,igy ez érthető! A személyzet kedves,a szobák megfelelőek és külön kiemelném az éttermet: a választék ,a minőség,a mennyiség ,a szakácsok plusz csillagot érdemelnek!!
Baráti társaságok - 2022. december 13. kedd
Nagyon finom ételek, sok fajta választék, minden nap új ételekből állt a svédasztalos kínálat. Az italok is finomak voltak. Udvarias , kedves kiszolgálás. Szépen tisztán tartott kultúrált étterem.
Ágnes Winkler - 2022. december 10. szombat
Miután többször is pihentünk már ebben a szállodában, nem ért minket váratlanul az a kedves fogadtatás és a bejelentkezés villámgyors intézése érkezésünkkor. A személyzet kedves és szolgálatkész viselkedését még tetézte a hotel nevében adott ajándék és kedves köszöntésük születésnapom alkalmából . Már több helyszínen is pihentünk de a hotel éttermében,az ételek minősége és választéka itt felelt meg legjobban az ízlésünknek. Az átjárás a fürdőbe szuper ! Köszönjük!
Béla - 2022. november 14. hétfő
A tisztasag rendben, a butorzat mar elavult. Az agy kenyelmes. Etel teljesen rendben, kivalo, valasztek boseges. A szemelyzet valoban szolgalatkesz, gyors.
Gábor - 2022. november 12. szombat
A vizesblokkok felújításra szorulnak, de ez nem azt jelenti, hogy lepukkantak lennének, csak eljárt felettük az idő. A tisztaság és a személyzet a legjobb minősítést érdemli. Az étkezéstől többet vártam, a kínálat elegendő volt de a minőség nem mindig. Nagy előny a közvetlen kapcsolat a fürdőhöz, ez itt az aduász!
Csillag György - 2022. november 10. csütörtök
Évek óta járunk a szállodába! Nagy előnye fürdővel való közvetlen kapcsolat!!! A személyzet barátságos, segítőkész!!! A konyhájuk kiváló, nagy választék, jó ízek!! Ami zavaró az étterem zsúfoltsága, az asztalok közelsége!!!! Végülis a szobával is ez volt a gond, ebbe a kis szobába még egy heverő plusz asztal inkább csak a mozgást gátolja!!! És még egy javaslat az ablakok tisztítására nagyobb gondot kellene fordítani, bántóan szennyezettek voltak, valamint az étteremben használt üveg poharak is nagyon elhasználódtak!!!!
Lászlóné - 2022. október 16. vasárnap
Maximálisan elégedettek voltunk mindennel. Kedves, segítőkész személyzet, tiszta, rendezett környezet, fantasztikus ételek bőséges választékkal. Köszönjük hogy ott lehettünk!
Miklósné - 2022. október 15. szombat
A szállás elég retró,de tiszta rendezett volt minden.A személyzet kedves,segítőkész.Az ágyak kényelmesek.Nagyon nagy előnye a szállásnak,hogy átjáró van a fürdőbe.Az ételek nagyon ízletesek voltak,pótolták az elfogyott ennivalót.Számomra különösen kellemes volt,hogy mindennap volt tejbegríz,és zabkása.Az asztalok elhelyezésén módosítanék,2 fős asztal nem is volt,nem biztos,hogy szeretnék máskor is idegenekkel étkezni.Összességében kellemes 3 napot töltöttünk a szállodában.
Hegedűs Zoltán - 2022. október 10. hétfő
Minden remek volt az étterem az ételek a személyzet a szoba a fürdő de még az idő is! Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Béla - 2022. október 09. vasárnap
Remek volt a svédasztal, több kedvencemmel is találkoztam a kínálatban. A személyzet kedves, segítőkész, soha nem hiányzott a mosoly, a köszönés. Az ágy egész kényelmes volt, a fürdőszobára viszont költeni kéne mielőbb. A lift gyors, de hangos. Néhány vendég túlságosan is otthonosan érezte magát, de ez nem feltétlenül a szálloda hiányossága. A szoba egyszerű, már- már puritán, de tiszta. Az erkély (sok más szállodával ellentétben) használható volt. Remek, hogy az út túloldalán lévő fürdő egy alagúton át, a szállodából , közvetlenül elérhető. Maga a fürdő egész jó, kellemes csalódás volt, hogy kültéri medencék is működtek (Október elején). Az azonban kissé zavaró volt, hogy az élményfürdő és pláne a régi, számomra nosztalgikus, retró medence megközelítése komplikált, már- már kalandos, ha nem láttuk volna az Ökopartban lévő kilátóból, hogy üzemel ez a részleg is, eszünkbe sem jutott volna, hogy hosszas felderítő túra után végül oda is eljussunk. Végső soron jól éreztük magunkat, kellemes élményekkel távoztunk.
József - 2022. október 06. csütörtök
Udvarias, barátságos személyzet, szép kilátás az erkélyről, finom ételek és a fürdő megközelíthetősége telitalálat.
Lucia - 2022. október 02. vasárnap
A személyzet kedves, minden kívánságot igyekszenek teljesíteni. A szobák tiszták, kényelmesek. Az étkezés jól szervezett, jó választékkal. Igazán nagyszerű kikapcsolódás akár édes kettesben, akár családostól, akár barátokkal.
Erika - 2022. október 01. szombat
Két éjszakás kirándulásra érkeztünk a Hotel Freya-ba. A szálloda személyzete nagyon kedvesen fogadott bennünket. A szállásunk tiszta, retro szállás, amire nagyon ráférne egy felújítás. A kilátásunk egy szép gondozott parkra volt. Az étkezésünk svédasztalos volt, finom ételekkel és udvarias, figyelmes személyzettel. A fürdő kényelmesen, fürdőköntösben egy alagúton keresztül megközelíthető. Zalakaros egy szép virágos és tiszta település. Kellemes kirándulásokat lehet tenni a környékben. Nagyon jól éreztük magunkat. Tudjuk másoknak is ajánlani.
Móra Lívia - 2022. szeptember 26. hétfő
Az ételek bőséges kínálata és a kiváló ízek előtt le a kalappal. A személyzet kedves, precíz és gyors. Nem a szállás, hanem a zalakarosi fürdő hibája: én nem engedném a felújításon szombaton dolgozni a szakembereket. Rendkívül zavaró volt az építkezés zaja.
Sallai Sándor - 2022. szeptember 25. vasárnap
Nagyon finomak voltak az ételek,volt mindig víz is az étkezésekhez,levest is lehetett délben fogyasztani.Nagyon jó volt,hogy át lehetett menni az alagúton a fürdőbe.A szálloda személyzete udvarias,kedves volt.
Ferenc - 2022. szeptember 23. péntek
Érkezéskor a személyzet rendkívül kedves és udvarias volt,a kérésünknek megfelelő szobát kaptunk,tisztán,kényelmes ággyal. Az étkezésnél változatos, jó, ételek voltak.A fürdő Igényünknek és kívánságunknak megfelelt. Már voltunk itt,de még máskor is jövünk.
Ács Szilvia - 2022. szeptember 16. péntek
Az étkezésnél bőséges választék van. A fürdőbe akár többszöri ingyenes belépés. Ragyogó tisztaság mindenfelé. Pompás kert mesés virágokkal. A személyzet kedves udvarias. Visszajáró vendég vagyok, jó ott lenni!!!
Zoltánné - 2022. szeptember 11. vasárnap
nagyon rendben volt, fogadás, kiszolgálás, és mindenhogy jol érezük magunkat
Család nagyobb gyerekkel - 2022. augusztus 26. péntek
Régebb óta járunk a Freyába, semmit sem változott, nem ért meglepetés.. A szobák tíz évvel ezelőtt is pont így néztek ki.. Ráférne egy felújítás! A személyzet, az ellátás, az ételek.. tökéletes! Nagyon jó az átjárás a fürdőbe!!
Éva - 2022. augusztus 09. kedd
Nagyon elégedett voltam, a szoba nagyon kényelmes, a fürdő kellemes. A személyzet nagyon udvarias. A környéken van élet, a hallban remek játékok vannak.
Németh Szilvia - 2022. július 18. hétfő
Nagyon jól felszerelt tiszta szoba és kilátás, a szálloda minden igényt kielégítő volt, a konyhájuk izletes és bőséges, a személyzet kedves segítőkész, máskor is szívesen megyünk oda és mindenkinek ajánlom.
Lászlóné - 2022. július 14. csütörtök
Nagyon szép és kényelmes szállásunk volt, kitűnő ételekkel. A fürdő megközelítése is nagyon tetszett a folyosón keresztül. A személyzet udvarias és barátságos volt
Csendes Erenné - 2022. június 20. hétfő
A recepciósok mindenben a rendelkezésünkre álltak, amikor szükségünk volt rá. Az éttermi személyzet is kifogástalan, az ételválaszték is megfelelő volt. A szoba nagysága és berendezése is megfelelő. A fürdőszobában kád volt, ami nem szerencsés, az idősebbek nehezen tudnak fürödni benne. Jobb lenne zuhanyzó. A szálloda kicsit régi, ráférne egy felújítás. Azért jól éreztük magunkat. Az,hogy át lehet járni a gyógyfürdőbe, jó dolog, csak sokat kell hozzá gyalogolni.
Varga Ferencné - 2022. június 18. szombat
Köszönjük jól éreztük magunkat. A szállás olyan volt mint amire számítottunk. Mindennel meg voltunk elégedve. Vissza térő vendégek vagyunk. Szeretnénk azok is maradni. Kiszolgálással is meg voltunk elégedve! Gyors és udvariass ellátásban volt részünk . Ételek nagyon finomak!
Ferencné - 2022. június 04. szombat
Tetszett a fürdőbe a közvetlen átjárás, udvarias személyzet. A szoba egy felújítást megérdemelne, az ágy nagyon kényelmes volt. A leves ebéd az színvonal alatti volt, pl. tojásos rántott leves, ha már ilyen szolgáltatást nyújt egy tartalmasabb leves szerintem alap legyen, vagy ne építsen be ilyen szolgáltatást. A vacsorára minden este találtunk egy fogást ami számunkra elég volt.
Paksi - 2022. június 04. szombat
3 éjszakát töltöttünk itt.Nagyon jól éreztük magunkat, szívesen visszamennénk jövőre is.A kaja osztályon felüli volt ! Köszönet a konyha és a személyzet dolgozóinak !
Emilné - 2022. június 03. péntek
1-2 évente visszajárunk a szállodába pár éjszakára. Kb. 30 éve egyik kedvenc hotelunk. A személyzet mindig kedves, a konyha jó, átjárás a fürdőbe kényelmes megoldás. Szobák tiszták, kicsit "retrosak", de nekünk így is tetszik.
Pavlicsek Imréné - 2022. június 02. csütörtök
Elégedettek voltunk a szálloda szolgáltatásaival, a konyha szerintem kiváló volt. Nagyon sok volt a választék, itt aztán mindenki találhatott Neki megfelelő élelmet. A szobák már kicsit retróak, de még az elfogadható kategóriába tartoznak. Ár-érték arányában nagyon megfelelő. Személyzet kedves, szolgálatkész volt. Összegezve, meg voltunk elégedve. Másnak is szívesen ajánlom, ha jól szeretné magát érezni.
Beáta - 2022. június 02. csütörtök
Nagyon kellemes napokat töltöttünk a Freyaban párommal és szüleinkkel. Minden adott volt a kikapcsolódához: a fürdő közelsége, a nagyon finom ételek s a személyzet kedvessége, ķöszönjük!
Etelka - 2022. május 27. péntek
Tetszett a szállás, kényelmes, tiszta volt. Igaz csak este használtuk, jó időt fogtunk ki. A személyzet kedves, mosolygós. Az ételek finomak, kiadósak. A fürdő úgy látom igen gyerekbarát, remélem az unokámmal is el jutok még ide
Orbán Györgyné - 2022. május 26. csütörtök
Három napot töltöttünk férjemmel Zalakaros Hotel Freya szállodában. Jól éreztük magunkat. Személyzet kedves udvarias segítőkész. Szálloda és a szobák tiszták kényelmesek. Ételek finomak változatosak böségessek.Már délelött megérkeztünk és megkaptuk fürdőbelépőnket így már az nap is igénybe vehettük. Biztos visszatérünk. Orbán Györgyné
Frigyes - 2022. május 24. kedd
Visszatérő vendégek vagyunk. Nagyon szeretjük ezt a szállodát. Hozta is az eddigi színvonalat. Nagyon udvarias kedves személyzet. Tisztaság. Remek ételek. Azonban minden értékelésnél leírom hátha egyszer meghallgatásra talál. A szálloda kicsit retro hangulatú, ráférne egy felújítás. A recepció és az étterem még rendben van. Liftben már kezdődik a retro hangulat. A szobák berendezése is rendben van. Viszont a nyílászárók azok nem legjobbak. A WC ajtót nehezen lehetett becsukni. A "jó öreg" alumínium keretes ablakok és erkélyajtó. Hozzá az elmaradhatatlan (eddig minden szobában volt) kis retesz. Szintén minden szobában megtalálható, a fürdőszobában és WC-ben lévő elszívó ventilátor. Ami akár jó is lehetne (nekünk is van otthon a lakásban) azonban itt a szállodában inkább szörnyen hangosak mint hatékonyak. A padlószőnyeg is kicsit kopott. Viszont mindezeket meg tudjuk bocsájtani. Mert ahogy mondtuk mindenhol tisztaság van, ( erre érzékenyek vagyunk). Az ételek finomak és mindig bőséges a választék. Külön szeretjük, hogy egy alagúton át lehet menni a zalakarosi fürdőbe. (Ami télen pl. fűtött). Van játszószoba gyerekeknek. Vannak billiárd asztalok. Szóval szerintem akár kisgyermekesek, akár idősebbek is jól érezhetik magukat. Ezért bátran ajánljuk mindenkinek.
Zsuzsanna - 2022. május 22. vasárnap
Amellett, hogy minden nagyon klassz volt a szállodában, a hotel vezetősége, személyzete, emberségből is jelesre vizsgázott. Nem írom le az egész történetet, a lényeg, hogy szorult helyzetbe kerültünk, és a szálloda vezetősége, mindent megtett, hogy biztonságban hazajussunk. Hozzáállásukat nem tudom elégszer megkösszönni. Amikor ellátogatunk újra a fürdőbe, biztosan náluk fogunk megszállni.
Szálas Sándorné - 2022. május 18. szerda
Nem tudok semmi elmarasztalót írni. Kedves személyzet, tisztaság, remek ételek. Az időjárás is kedvezett nekünk, pihentünk, napoztunk, nagyon jó volt. Biztos vagyok benne, hogy családostól is visszamegyünk!!!
Erzsébet - 2022. május 16. hétfő
Kedves, figyelmes személyzet. Tisztaság. Ételek ìzletesek, és változatosak! Mindent meg kaptunk amire számìtottunk. Fürdő átjárás tökéletes volt. Remélem még visszajövünk.
Horváth Lászlóné - 2022. április 30. szombat
Nagyon jól éreztük magunkat , 3 éjszakát töltöttünk a szállodában,már a recepcionál nagyon kedvesen fogattak bennünket ! a szobánk nagyon szép és tiszta volt ! Nem beszélve a reggeli és a vacsora Választékról, csillagos ötös volt , a kiszolgáló személyzetek nagyon aranyosak és udvariasak volt ! Úgy döntöttünk máskor is el fogunk menni !! Már több ismerősömnek is ajánlottam !! További sok sikert kívánok az összes dolgoznak !!
Egyéni utazó - 2022. április 30. szombat
Nagyon tetszett az hogy a wc és a fürdőszoba külön helységben volt. A vezetőség figyelmessége, hogy születésnapomról megemlékezett. A személyzet kedvessége, tisztaság, az ételek bősége és finomsága. Közvetlen átjárás a fürdőbe. Mindezek alapján csak ajánlani tudom a szállodát . A szállodára külsőre ráférne a felújítás!
József Péter - 2022. április 29. péntek
Kellemes 3 napot tölthettünk a Hotel Freya-ban. A személyzet kedves, az ellátás pazar. A hotel és a termálfürdő közvetlen kapcsolatát nagyon jól ki lehetett használni. Ez jól biztosította napi fő programunkat, a kényeztető fürdést!
Ernő - 2022. április 22. péntek
Kellemes, családias, nagyon élveztük, hogy sok kicsi gyermeket láthattunk. Udvarias, segítőkész a személyzet.Kényelmes az elhelyezés. Nagyon élveztük a fürdő közelségét és szépségét.És nem utolsó, hogy Zalakaros nagyon szép, sok virág, sok park és játszótér van.
Idősebb pár - 2022. április 12. kedd
A szálloda jó helyen van, de igen csak ráférne egy felújítás. A személyzet kedves volt, az étterem hibátlan. Jó a fürdő is, de Zalakaroson nincs túl sok látnivaló.
Attila - 2022. április 02. szombat
A szolgáltatások kitűnőek voltak, és az étkezés tökéletes, a szobák megfelelőek, az árak arányban jók, a személyzet barátságos volt. Remekül éreztük magunkat a párommal, máskor is szívesen megyünk vissza, és ajánljuk másoknak is.
Idősebb pár - 2022. április 02. szombat
Tisztaság, nagyon kedves, segítőkész személyzet szolgálta a pihenésünket!
Idősebb pár - 2022. március 26. szombat
Nagyon jól éreztük magunkat,ehhez hozzájárult a remek időjárás,a fürdő egyszerű megközelíthetősége,a település szépsége,a szállodai személyzet profizmusa,kedvessége,az ellátás.Egyedül a közlekedés okozott gondot,mivel nem autóval mentünk.Odafelé telt busz ment a Népligetből,de visszajutni elég kalandos volt.Ezért kár.
Ildikó - 2022. március 25. péntek
Kisunokánkkal voltunk, aki tejfehérje érzékeny. A személyzet az étteremben nagyon segítőkész volt. Mindig kapott többféle finomságot, még ha nem is volt kitéve. Le a kalappal elöttük! Köszönjük!
Anikó - 2022. március 21. hétfő
a konyha kiemelkedően szuper volt! a hotel, a személyzet is rendkivül jó volt. túl meleg volt viszont a szoba, nagyon feleslegesen fütöttek!
Károly - 2022. március 20. vasárnap
Maximálisan elégedettek voltunk a személyzettel,a tisztasággal,az ételek minőségével(brutálisan finom és ízletes) Szuper megoldás az átjárás a fűrdőbe Köszönjük a szálloda valamennyi dolgozójának az ott töltött négy napot Köszönettel: Baki és Benitsch család
Idősebb pár - 2022. március 20. vasárnap
Nagyon kedves személyzet mindenhol. Finomak és változatosak voltak az ételek, külön elismerés ezért a szakácsnak. Kényelmes volt az ágy. A fürdőbe is szuper jó volt. Mindennel nagyon elégedettek voltunk.
György - 2022. március 19. szombat
Szemelyzet kedvesek, kényelmes ágy, ételek finomak, fürdő szuper jó volt.
József - 2022. március 19. szombat
Bőséges,nagy étel választék!Udvarias kiszolgálás! Letisztúlt,felesleges giccsek nélküli hotel!
Ibolya - 2022. március 12. szombat
Mindenkinek ajánlom a szállodát, akinek nem a luxus , hanem a kényelem, a tisztaság, az udvariasság és a segítőkészség a fontos. Óriási előnye a szálláshelynek, hogy a gyógyfürdővel közvetlen összeköttetésben van, a vendégek zárt és fűtött folyosón át jöhetnek- mehetnek a szálloda és a fürdő között. Az étkezés a csillagok számához képest kiemelkedő, bőséges és változatos, ráadásul az egyedi diétákat is megoldják. Mindamellett ez a kiváló adottságú szálláshely megérdemelne már némi felújítást, műszaki és esztétikai karbantartást, mi több, modernizálást. Addig is, amíg erre nincs lehetőség, javasoljuk, hogy a felmerülő műszaki és esztétikai hibákat folyamatosan javítsák, hogy mi vendégek ne láthassunk pl. felvizesedett falszakaszokat, foltos padlószőnyeget...
Balogh András - 2022. március 05. szombat
Udvarias, segítőkész személyzet. Nagy előny a fürdőbelépő és az alagút ! A svédasztalos étkezés választéka sokszínű és bőséges. A tv műsorválasztéka kissé "egyoldalú".
Elemér - 2022. március 04. péntek
Nagyon jól éreztük magunkat, a személyzet készséges, segítőkész volt. Nagyon finom, különleges, választékos volt az éttermi szolgáltatás. A pihenés a szobákban kényelmes, nyugodt, az átjárás a fürdőbe tökéletesen megoldott. Mindenkinek tudom tiszta szívből ajánlani.
Rigó Lászlóné - 2022. március 03. csütörtök
10 éve voltunk itt ,sajnos azóta nem sok minden változott,szinte semmi nemű felújítást nem tapasztaltunk.A személyzet nagyon segítőkész.Az ételek változatosak és finomak voltak!A fürdő megközelítése nagyon szuper!
Egyéni utazó - 2022. március 03. csütörtök
Az èttermi szolgáltatás kimagasló.szemèlyzet munkája ugy szintèn.
Ferenc - 2022. február 26. szombat
Kedves személyzet. Választékos vacsora. Nagyon jó hogy zárt folyosón van az átjárás a Zalakarosi Fürdőbe. Ár-érték arányban nagyon jó hely. Másoknak is ajánlom a szállodát.
Sándor - 2022. február 25. péntek
Meglepődtünk, hogy a fürdőszoba és a WC külön-külön helyiségben volt! Ez szokatlan a szállodák esetében, de nagyon kellemes meglepetés volt. A személyzet kifejezetten kedves, udvarias, szolgálatkész volt. Kivétel nélkül! A recepciótól az éttermen át a takarító- és karbantartó személyzetig! Az ágy nagyon kényelmes - ez idős korban már igencsak fontos! A levesebéd - mint új szolgáltatás - megnyerte a tetszésünket. A WIFI szolgáltatás a szobában lehetett volna stabilabb! Összességében nagyon jól éreztük magunkat!!!
Ilona - 2022. február 19. szombat
Mindennel megvoltunk elégedve,udvarias és segítőkész személyzet. Az ellátás kiváló!
Erika - 2022. február 19. szombat
Évente legalább egyszer elmegyünk. Szeretünk ide járni. Tavaly betegség miatt elmaradt, de nagyon örültem hogy a recepción és az étteremben ismerős arcok fogadtak. Mindig rendkívül kedves a személyzet, az ételek, a választék ötcsillagos.
Olga - 2022. február 18. péntek
A hotel felújítás előtt álló, régebben szebb napokat megélt szálloda. Kiváló az elhelyezkedése, az alkalmazottak kedvesek, segítőkészek. A félpanziós ellátás jó volt, a svédasztalon változatos fogásokat kínáltak. A fürdőbe való átjárás megkönnyítette a napunkat. Remélem minél hamarabb felújítják a szállodát.
Idősebb pár - 2022. február 14. hétfő
Kiemelkedően jó a konyha, nagyon finomak az ételek, ugyanez nem mondható el a borokra. Az általunk egy alkalommal választott borok elvették a kedvet a további próbálkoztástól (szürkebarát, egy fajta szárazabb vöröbor). Az éttermi személyzet előzékeny és készséges, de recepción és a szobaasszony is udvariasak és segítőkészek voltak. A "fürdőlabirintusban" a tájékozódás nem egyszerű, egyértelműbb és informatívabb tájékoztatás lehetne arról, hogyan kell közlekedni a fürdő egyes részei és a Hotel Freya között,különösen eset 6h után,amikor egyes részek le- és el vannak zárva.Egyebekben a fenti értékelés szerintem reális, összességében jó élmény volt ott lenni.Üdvözlettel
Lilla - 2022. február 13. vasárnap
Pihenésre kiválóan alkalmas, ehhez minden feltételt biztosított a szálloda személyzete. Csendes, nyugodt környezetre vágyóknak ajánlom.
Annamária - 2022. február 05. szombat
Segítőkész, kedves személyzet. Tetszett, hogy fürdőköpenyben át tudtunk menni a fürdőbe.
Ferenc - 2022. február 03. csütörtök
Figyelmes udvarias személyzet, jól esett, hogy a páromat megköszöntötték szülinapja alkalmából. Mindenkinek ajánlani tudom, kategóriájaban kitűnő!
Janosne - 2022. január 28. péntek
Nagyon finom etelek, kivalo furdo reszleg,nagyon kedves szemelyzet.
András - 2022. január 22. szombat
Minden rendben volt, a személyzet különösen kedves, köszönjük!
Gusztávné - 2022. január 21. péntek
Kellemes szoba, kényelmes ágy, kedves udvarias személyzet. Jó ízű, bőséges étkezések. Nagyon jó a fürdő megközelíthetősége a folyosón keresztül. A zalakarosi gyógyfürdő az elmúlt időszakban komoly felújítások történtek. Igazi családbarát fürdő lett.
Kisgyerekes család - 2022. január 17. hétfő
Villanyautóval nem tudtunk tölteni a szálláshelyen, csak kb 400 méterre a hoteltól, az egyetlen a településen fellelhető nyilvános AC oszlopon. Ez elég kényelmetlen volt. Kicsit hűvösebb volt a szobában , mint amire számítottunk. A félpanziós ellátás választékos és finom, a szeméyzet nagyon udvarias.
Gyöngyi - 2021. december 03. péntek
A közvetlen átjárás a fürdőbe nagyon nagy előny. A személyzet kedves, előzékeny, a szálloda hangulata barátságos, jó volt itt eltölteni pár napot.
Andrásné - 2021. november 26. péntek
Nagyon udvarias, kedves a személyzet kivétel nélkül mindenki, az ellátás bőséges, nagyon finomak az ételek, figyelmesek a felszolgálók. Nagyon jól éreztük magunkat a férjemmel.
Zsuzsa - 2021. november 10. szerda
Nagyon jó volt a szállás, tiszta, kényelmes a szoba. Az átjárás a fürdőbe kényelmes, biztonságos, és az külön jó, hogy korlátlan. Az all inclusive ellátás remek, egy apró észrevétel, tanács a továbbiakra: a bárban és az étteremben a személyzet pontosabban, részletesen elmagyarázva tájékoztassa az all inclusive ellátás pontos feltételeit. Az ételek nagyon jó minőségűek, ízletesek, bőséges a választék, a kiszolgálás szuper. Biztosan vissza fogunk még térni, úgy tervezzük, hogy az unokáinkkal.
Idősebb pár - 2021. október 29. péntek
Nagyon kedves,mosolygós,készséges személyzet!A fürdővel összekötő folyosó nagyon jó megoldás!A korlátlan átjárás szintén!Rendkívül kényelmes ágyak-matracok! Remélem a szálloda felújításra is sor kerül hamarosan:padlószőnyeg csere,hangos elszívó berendezések,nehezen záródó mellékhelyiség ajtók,szúnyoghálók hiánya miatt nehézkes a szellőztetés a poloskáknak szabad a bejárás!
Csillagné Takács Anna - 2021. október 22. péntek
A szállodában már többször jártam évekkel ezelőtt!!! Óriási előnye a fürdővel való összeköttetése!!! Összességében kellemes, jó szállónak tartom, kiemelve a konyhájukat, ahol bőséges, jó minőségű ételek dicsérik a séf és csapatának munkáját!!! Azonban nagyon ront a megítélésen , hogy a felszolgálók között olyan hölggyel találkoztunk, aki messze kilógott a többi felszolgáló közül, akik udvariasak, barátságosak voltak!!!Amilyen hangnemet a hölgy megengedett magának az nem elfogadható és nem megengedhető!!!!!
Fiatal pár - 2021. október 21. csütörtök
A gyógyfürdő közelsége fontos volt számunkra, ezért választottuk. Megemlíteném, hogy kedves volt a személyzet, illetve dicséret illeti a szakácsot a sok finomságért.
Idősebb pár - 2021. október 15. péntek
Nagyon kedves volt a fogadtatás a recepción mosolygós kedves emberekkel találkozhattam. Az étteremben kedvesek voltak
Bernadett - 2021. október 04. hétfő
A svédasztalos reggeli, és vacsora szuper volt. Nem hiányzott az ebéd, úgy be lehetett lakni. A másik nagyon szuper dolog, hogy köpenyben át lehet sétálni a szállásról a fürdőbe és nem ott kell bajlódni az öltözködéssel. Utolsó nap, meg volt a szálláshoz járó fürdőbelépő, de a szoba elhagyása után is be tudtuk az értékeinket tenni az értékmegörzőbe, és nem kellett magunkkal vinni a fürdőbe. A bárban a hölgy nagyon kedves volt, és isteni finom koktélokat kever, és ajánlott. Az étteremben a felszolgálok gyorsak, kedvesek és udvariasak. Ugyanez igaz a szálloda teljes személyzetére.
Boda Jánosné - 2021. október 02. szombat
Segítőkész barátságos személyzet. Elsőrendű kiszolgálás, bőséges, gazdag, változatos ételek. Barátságos szoba, szép kilátás.
János - 2021. október 01. péntek
A személyzet nagyon kedves és szolgálatkész. A bárban heti kétszer élőzene volt. Sajnos a strand már bezárt, így csak egy kis hidegvizes medencében lehet úszni, ha úszni szeretnék, de minden más nagyon jó. Érdemes kerékpárt bérelni, vagy repülni a Kis-Balaton felett. Fantasztikus élmény. Köszönünk mindent!
Gábor - 2021. augusztus 28. szombat
A hotel nagyon megérdemelne egy felújítást. A személyzet és a tisztaság valamint a szolgáltatásokra nem lehet panasz. Mindenki nagyon kedves volt. Családoknak, valamint idősebb korosztálynak ajánlanám.
Xenia - 2021. augusztus 15. vasárnap
Kellemes csalódás volt! Kicsit retró a szálloda, de bőven kárpótolt a személyzet kedvessége és a fürdő közelsége és könnyű elérhetősége. Kis gyerekekkel nagyon jól éreztük magunkat! A szállodában valamennyi étkezés finom és változatos volt!
Zoltánné Domonyi - 2021. július 02. péntek
Nagyon elégedettek voltunk a szálloda szolgáltatásaival. Kisiskolás unokánkkal érkeztünk, kellemes időt töltöttünk a szállodában.A fürdőbe való közvetlen átjárás nagyon kényelmes. A személyzet rendkívül kedves és segítőkész volt. Szívesen visszalátogatunk máskor is. További sikeres munkát kívánok! Domonyi Zoltánné
Zsolt - 2020. szeptember 20. vasárnap
Pozitívum: A személyzet abszolút a vendégekért van minden tekintetben. Termálfürdővel kapcsolatban minden tekintetben maximálisan elégedettek voltunk. Negatívum: Az ételek kis mértékben változtak a két nap során a változatosság tekintetében. Egyes ételeknél minőségi változásokat is fel lehetett fedezni. Továbbá a szobánkban a szellőztetés csupán az erkélyajtón keresztül lehetett megoldani, szúnyogháló hiányában kellemetlen meglepetések értek.
Pausch Mihályné Teri - 2020. szeptember 19. szombat
Nagyon jól ereztük magunkat. Másodszor voltunk a szállodában. Minden elismerésünk a személyzetnek. Az éttermi személyzet előtt le a kalappal. Jó lenne, ha a legkondi és az extra fürdő belépő minden csomagban benne lenne.
Tünde - 2020. szeptember 17. csütörtök
Kedves személyzet. Remek elhelyezkedés, a gyógyfürdőben való átjárás nagyon jó, praktikus. Ételek finomak voltak, kényelmes ágyak, tisztaság az egész hotelben.
Árpádné - 2020. szeptember 16. szerda
Pozitívum: A személyzet nagyon segítőkész, korrekt tájékoztatásokat kaptunk. Ételek rendben voltak (változatos, folyamatosan töltötték fel a tárolókat, ha fogyott). Negatívum: A szobában a szőnyeg nagyon koszos, foltos volt - visszataszító! A hűtő inkább fűtő volt. Hiányzott a hajszárító is (recepción ugyan lehetett kérni).
Szilvia - 2020. augusztus 31. hétfő
Tetszett a takarító hölgy optimizmusa, recepciósok kedvessége. Az étel minősége és folytonossága nagyon jó. Viszont a csökkentett személyzet hátránya a túlhajszoltság és a lift megbizhatatlansága veszélyes még a karban lévő gyermekekre nézve is. Majdnek rácsukódott az ajtó kétszer is a fiamra. A pici gyermekekre viszont nem gondolnak ital szempontjából. Legalább ne lenne hideg az automatából kiengedett viz. A konektorokat pedig vedhetnék a gyermekek ellen. Az ajtót pedig kártyásra cserélhetnék. A terasz ajtaja legalább riglizhető. Gyermekmedence és pancsolda a strandon. Saját területen a vízi világ fejlesztése? Összességében ennyi.
Anikó - 2020. augusztus 06. csütörtök
Mindennel elégedett voltam. Kedves személyzet. Hianykent csak a reggeli kávé hiányzott. Korán kelok vagyunk. A recepción egy kávé automata kiváló lett volna. Tavozaskor a recepción különösen viselkedett a hölgy. Egyébként minden rendben volt. Tervezzük a következő utat a Freyaba. Köszönunk mindent.
Bálintné - 2020. július 19. vasárnap
Kedves személyzet, kényelmes szoba, ételek változatosak. Pihenésre, kikapcsolódásra alkalmas hely.Mi már harmadszor nyaraltunk Zalakaroson a Freya hotelban.
Krisztián Prépost - 2020. július 13. hétfő
A személyzet magasan az átlag fölött van! Minden extra kívánságomat szó nélkül, mosolyogva teljesítették. Köszönöm! Maga a hotel kissé lerobbant, de erre számítottam. A gyerekek nagyon jól érezték magukat. Ez a legfontosabb.
Magyari Gáborné - 2020. június 27. szombat
Maga a hotel elhelyezkedése kiváló személyzet kedves mosolygos profi. Az ételek ízletesek finomak voltak. Külön plusz pont jár hogy egy alaguton lehetett átmenni a fűrdöbe.A hütő rossz volt szóltunk másnap cserélték. Negatívként annyit írnék hogy a 4 nap alatt egyszer sem volt takarítás a szobában. Az erkélyre még egy kis asztal elférne. Mindezek mellett nagyon jól éreztük magunkat.
Tamás - 2020. június 24. szerda
Kedves személyzet, ragyogó tisztaság. A svédasztalos kínálat nekem kevés volt, szerintem nagyobb választékot kellene biztosítani fő étkezés esetében. A kínálat viszont ízletes volt.
Uri Maria - 2020. március 18. szerda
Figyelmes, udvarias személyzet, tisztaság mindenhol, bár a fürdőszobát nem ártana kissé modernizálni. A félpanzió tökéletes volt, bőséges, mindent azonnal pótoltak. Jól éreztük magunkat.
Dr Muth - 2020. március 08. vasárnap
Nagyon tetszett a tisztaság a szállodában az élményfürdő területén. Kiváló volt az konyha, bőséges a választék, ízletesek az ételek. Az élményfürdő plusz költségét közölhették volna előre, de így is jó volt az ár/érték arány. A személyzet kedves mosolygós volt a recepciónál, az étteremben és a fürdőben egyaránt.
Ernő - 2020. március 05. csütörtök
A személyzet rendkívül kedves volt. A szobákra egy kis felújátás ráférne.... Összességében jól éreztük magunkat. Tudtuk,hogy csak 3*-os szállodában vagyunk.
Ilona - 2020. március 05. csütörtök
Most először jártunk itt, 2 napot töltöttünk el. Egy kicsit megállt az idő a hotelben, de a szolgáltatásai, a személyzet kedvessége kiváló. A szobák rendben voltak, nagyon jó, hogy a mellékhelyiség külön van, az ágybetétek kifejezetten kényelmesek. Tökéletes a Wifi szolgáltatás a szobákban, ami sajnos nem mondható el a TV fogható csatornáiról. Külön említést érdemel a konyha: finom, bőséges és változatos reggeli és vacsora. Közvetlen átjárás a fürdőben, ami az egyik fő szempont volt a választásunk tekintetében. A hotel közelében nagy sétákat lehet tenni a Kilátóhoz és Ökoparkhoz."
Lívia - 2020. március 04. szerda
A személyzet kedves és segítőkész volt. Az étel bőséges, finom volt; svédasztalos reggeli és vacsora. Nagyon jó megoldás a hotelt a fürdővel összekötő alagút, pici gyermekem is fürdőköntösben sétált át. A masszázst érdemes kipróbálni, a masszőrnő kezei aranyat érnek. Tetszett a kisbolt is, finom kávét ittunk a bárban. Tetszett a Copacabana show is, a fotós is egy élmény volt :)
Ferenc - 2020. február 18. kedd
Az előzetes telefonos és email-es egyeztezés és pontosítás, valamint tortarendelés rendkívül gördülékenyen, maximális hozzáállással zajlott. A fogadtatásunk nagyon szívélyes volt. A szobák tiszták voltak. A műsorral, a személyzettel, az ételekkel meg voltunk elégedve.
Andrea - 2020. február 17. hétfő
Hetedik alkalommal töltöttünk el itt pár napot.Egyre jobb minden!A személyzet nagyon kedves!A gyerekeknek kialakított játszószobában dolgozó hölgyre nyugodt szívvel rá lehet bízni a gyerekeket. Az ételek is finomak voltak.Nyáron visszajövünk:)
Olga - 2020. február 15. szombat
Az épület korához képest kiváló állapotban van. A szobák tiszták, az ágy kényelmes, az ellátás bőséges volt. A személyzet kedves volt. Nyugodt, csendes hotel. Pihenni vágyóknak kifejezetten ajánlom. Kifejezetten kellemes a fürdőbe való átjárás. Köszönünk mindent!
László - 2020. február 14. péntek
Azt kaptam amiért mentem, kikapcsolódni, pihenni, amire teljesen alkalmas a szálló. Nagyon jó dolog a fürdőbelépő, (az éjszakák számával megegyezően) de határozottabban hívnám fel a figyelmet arra, hogy a belépő nem komplex, csak kiegészítő jeggyel. Az választható ételek minősége és mennyisége kiváló, a személyzet vendégekhez való hozzáállása is teljesen rendben volt.
Magyar Zsolt - 2020. február 10. hétfő
Pozitívum: Közvetlen átjárás a fürdőbe, fürdőbelépő az árban, késői távozás ráfizetés nélküli felajánlása, minden olyan általam szóvá tett, nem a szálloda hibájából eredő reklamáció profi, azonnali kezelése. Ezt külön is köszönjük! Negatívum: kisgyermekre nem járt fürdő belépő és ital kupon, a fürdőbelépők csak a gyógyvizes és a strandmedencére szóltak!
Mónika - 2020. február 10. hétfő
Zalakaros fő utcáján található a szállás, mely nagyon jól megközelíthető. A szobák kicsit retró stílusúak, de szépen tisztán vannak tartva. Az étkezések nagyon bőségesek, és változatosak - mindamellett nagyon finomak is. A személyzet nagyon barátságos és segítőkész. Maga a szálloda és a környék is csendes és nyugodt környezetben van. A fürdő megközelítése fedett részen keresztül lehetséges, mely nagyon kényelmes lehetőséget biztosít.
Fülöp Rudolf - 2020. február 09. vasárnap
A szálloda elhelyezkedése és lehetőségei nagyon jók, azonban a 80-as éveket idéző szobák állapota már erősen felújításra szorul és ezt a nagyon jól teljesítő személyzet sem tudja fedtetni. Hosszú évek óta vesszük igénybe a szálloda szolgáltatásait, de megdöbbenve vettük tudomásul az étterembe bekövetkezett változtatásokat. Visszaesett az ételek minősége és a választék is. Az étterem átalakítása , a bezsúfolt asztalok mennyisége pedig menza szintre változtatta a korábbi helyzetet. A zsúfolt teremben mind a felszolgálók, mind a vendégek mozgása erősen korlátozva van. A szálloda egyetlen előnye a személyzet munkája, valamint a közvetlen átjárhatóság a fürdőbe.
Idősebb pár - 2020. január 19. vasárnap
Barátságos, segítőkész személyzet ,tisztaság, de a szobákban a folyósokon a padlószőnyeg már felújításra szorulna, a wc öblítő nagyon hangos, valamint a fürdőszobai és wc burkolatokra is ráférne a felújítás
Éva - 2020. január 05. vasárnap
Nagyon meg voltunk elégedve a szálloda szolgáltatásaival. Kedves személyzet, a félpanziós ellátás szuper, nagyon finom és változatos ételek. Igazán kényelmes,hogy a fürdőbe a folyosón keresztül ,köntösbe is le tudunk menni. Az egyetlen negatívum talán, hogy reggelinél sokat kell sorban állni az inni valóért, lehetne 2 autómata is, de igazából ez a pihenésünket nem zavarta.
Melinda - 2020. január 02. csütörtök
Legfőbb előnye, hogy a fürdőbe egy folyosón keresztül át tudunk menni egy fürdőköntösbe. A személyzet nagyon kedves, mosolygós volt. A szoba megfelelő volt, meleg és tiszta. Az ételek kiválóak voltak. Ingyen wifi volt a szobákban. A fürdő is szuper volt. Biztos visszatérünk.
Edit - 2019. december 23. hétfő
Kedves, szívélyes fogadtatásban volt részünk, segítőkész személyzettel találkoztunk, tiszta, rendezett szobában pihenhettünk. Az étterem jól felszerelt, igényes, az ételek finomak, és bő választék jellemző. A fürdő könnyen megközelíthető egy alagsoron keresztül, így nincs szükség egy csomó pakkot cipelni magunkkal, maga a fürdő hatalmas, komplex, mindenki megtalálja a számára kedves időtöltést. Vizipók birodalma a gyerekek fellegvára, biztonságos, így a szülők tudnak pihenni, míg a gyermekek önfeledten pancsolnak. Összességében mindennel elégedettek voltunk, bátran ajánlom mindenkinek.
Idősebb pár - 2019. december 06. péntek
Minden tetszett, de legjobban a tisztaság. Még nem voltunk ilyen helyen,ahol a fémes részek ennyire csillogóvá lettek a takarítással varázsolva .Látszott, hogy nem újak, tehát nem azért ragyogtak. A személyzet mosolygós, szolgálat kész csapat. A konyha kitűnő. Messziről mentünk oda és nem csalódtunk. Köszönjük. Sajnos a Gyógyfürdőről mindez nem mondható el.
László - 2019. december 02. hétfő
Teljes mértékben megvoltunk elégedve a szálloda szolgáltatásaival,a személyzet hozzáállásával,külön szeretném kiemelni az étteremben tapasztaltakat,a svédasztal bőségét,az ételek minőségét. Köszönjük.
Váczi Károly - 2019. november 29. péntek
Kedves személyzet. Retró Hotel. Sok minden felújításra szorul. Az eső néhol beesik. Kényelmes ágyak.Nagyon jó , a közvetlen átjáró a Fürdőbe. A reggeli bőséges. A vacsora kínálata kívánnivalót hagy maga után. A hideg étel kivételével , a négy meleg étel lehetőség, elég silány, kevés a kreativítás.Főleg, ha valaki az utolsók között megy vacsorázni, már nem igen válogathat. Csendes, a pihenésre tökéletesen megfelelő! Közvetlenül a lift mellett kaptunk szobát, de ez nem zavart bennünket. Mi , pihenni jöttünk, nem fitymálni, hogy mi milyen. Az értékelésünk korrekt. Jól éreztük magunkat. Ha lehetőségünk engedi, szivesen visszajönnénk! Még annyit, bár ez a Fürdő feladata : nagyon sok hordalék van a gyógyvízben, ami az élményt rontja. Ebben minden fürdőző egyetértett, mikor ott voltunk.
Henrietta - 2019. november 29. péntek
Szuper hely.A személyzet kiváló. Ételek nagyon finomak és frissek voltak. Minen korosztály megtalálja magának a megfelelő kikapcsolódást. A gyerek élményfürdő csodálatosan szép.
Idősebb pár - 2019. november 21. csütörtök
A szállodai dolgozók előzékenyek, udvariasak és segítőkészek voltak. Az első nap későn érkeztünk, ezért már nem tudtuk igénybe venni a fürdő belépőt, ezért az utolsó nap - a távozás napján - lehetővé tették, hogy kényelmesen igénybe vehessük ezt a szolgáltatást. Igy teljes volt az élményünk. Köszönjük S&M pár
József - 2019. november 15. péntek
Az ágy kenyelmes, a szőnyét kopott,elrontja a szoba hangulatát, az ebéd ízletes,a kiszolgálás jó, a személyzet kedves, a fürdőbe való átjárás jó, a széfeket most telepítik a szobákba, nagy füves terület van. Ajánlom másoknak is. Ami nem tetszett: külön kellett belépőt venni a fürdő strand részlegéhez, igaz olcsó volt, de meg lehetne oldani.
Dr. Némethné István Erzsébet - 2019. november 10. vasárnap
Kellemes napokat tölthettünk a Freyában. A szálloda elérhetősége a kanyargós mellékutak miatt nehéz volt, Győr - Moson - Sopron megyéből ezúttal nem tudtunk autópályán utazni. ERRŐL VISZONT A SZÁLLODA NEM TEHET. HAZA FELÉ KÖD IS NEHEZÍTETTE UTUNKAT. Ennek ellenére szívesen emlékszem vissza az ott töltött napokra. A szálloda szolgáltatásai nem voltak kevésbé jók, mint a 4 csillagos szállodáké, az étkezés választéka, az ételek minősége rendkívül jó volt. A munkatársaik kedvesek és előzékenyek, segítőkészek. Csak dicsérni lehet munkájukat! A tisztaság, a rend példás! Egy apróságot javasolnék: legalább egy vérnyomásmérőt helyezzenek el a recepción, ha valakinek szüksége van rá, (és nem hozott) csak a fürdő mentőszolgálatánál érheti el. És az vagy elérhető, vagy nem. Például este. S lévén meleg víz, okozhat problémát. A reklám, szervezés során nem ártana nyomatékosan tudatni a vendégekkel, hogy a gyógyvízbe csak feláras jeggyel lehet bejutni. A fürdő távolsága kezelhető, még mozgássérültek is el bírnak menni - pihenőkkel, viszont emmiatt a távozás napján már lehetetlenné vált az újabb fürdés. Így viszont a kikapcsolódás 3 éj - két és fél nap tartalmú volt.
Idősebb pár - 2019. november 09. szombat
Rendkivül udvarias volt a személyzet. Nagyon finomak voltak az ételek. Kicsit kellemetlen volt a beépített szekrény középső ajtajának /tükrös/ mozgatása, többször kimozdult a huzogatás során.
Molnár Józsefné - 2019. november 09. szombat
Kellemes napokat töltöttem itt, tisztaság volt mindenütt, a személyzet udvarias,segítőkész volt, az ételek finomak és bőségesek voltak.nagyon jól éreztem magam, legközelebbi Zalakarosi pihenésem során is a Hotel Freyat választom !
Varga Lászlóné - 2019. október 24. csütörtök
A szállásunk előző értékeléseiben azt olvastam hogy nagyon retró!Számunkra ez egyáltalán nem így jött le! Lehet hogy régen épült de a színvonalat abszolút hozzák mind ételekben,kiszolgálásban,elhelyezésben és nem beszélve a figyelmes és kedves hozzáálláshoz!!!!Mindennel maximálisan meg voltunk elégedve!Köszönjük még egyszer!
Idősebb pár - 2019. október 11. péntek
A személyzet végtelenül kedves és segítőkész.
Pap Józsefné - 2019. október 04. péntek
Nagyon jól éreztük magunkat. Személyzet kedvessége, segítő készsége, példa értékű. Elégedettek voltunk, tervezzük vissza térésünket, csak is a Freya hotelt választjuk. Egy kis apróságot azért meg említenék, amit hiányoltunk. Sajnos elég korai kelők vagyunk, és nekünk első dolgunk, a reggeli kávé. Ezért is mentünk korán reggelizni, hogy tudjuk a reggeli kávénkat el fogyasztani. A bár helyiség is csak 8-kor nyit. Beszélgettünk egy pár vendéggel, akik szintén hiányolták, hogy nem lehet korábban kávét inni. Nagyon hasznos volna, ha valahol a folyosón lehetne egy kávé automatát el helyezni. Nem gondolom hogy egész nap üzemelni kellene, de mondjuk este 10-reggel 7 óráig üzemelhetne, ezzel nem rontanák a bár helyiség forgalmát. Ez csak egy kis apróság, ennek ellenére elégedetten távoztunk. Köszönjük a személyzet kedvességét, nagyon szép ízléses a szálloda kialakítása, mindenütt a tisztaság ragyogás. Hamarosan találkozunk. Üdvözlettel Pap Józsefné.
Attila - 2019. szeptember 30. hétfő
Autóbusszal mentünk Szegedről,a busz a szállodával szemben állt meg a szobák kényelmesek,tiszták,személyzet kedves,udvarias,a menüsor kifogástalan
Lévai István - 2019. szeptember 28. szombat
Nagyon tetszett, hogy mindenhol tisztaság, rend volt, a kiszolgáló személyzet rendkívül udvarias volt. A fürdő megközelítése egyedülálló, alagúton keresztül, rossz idő esetén is fürdőköpenyben megközelíthető Egyedüli hátrány, hogy az élményfürdőbe plusz felárat kellett fizetni .
Mayer Jánosné - 2019. szeptember 28. szombat
Minden nagyon jó volt személyzet kedves segitökészek udvariasak csak jot tudok irni róluk.Nagyon jó hogy át lehet menni a fürdőbe folyoson akár milyen az idő.
Sándorné - 2019. szeptember 28. szombat
Sok jót hallottunk a Hotelről. Nem csalódtunk! Kényelmes, tiszta, a személyzet nagyon udvarias és segítőkész! A gyógyfürdő csodálatos és nagyon jó. Maga a város nagyon szép, tiszta. Tele virágokkal, nagyon sok fajta fenyő és más fákkal. Csak ajánlani tudom mindenkinek!
Tóth Pálné - 2019. szeptember 05. csütörtök
Baráti házaspárral vettük igénybe a hotel szolgáltatásait. Már második alkalommal voltunk a Freyában. Mindennel elégedettek voltunk: kényelmesek az ágyak, nyugodtan lehet pihenni, finomak, változatosak az ételek, a személyzet barátságos, segítőkész, udvarias. Tökéletes az átjárás a gyógyfürdőbe, talán az élményfürdőhöz egy ingyenes belépőt ajándékozhatnának.
Kisgyerekes család - 2019. augusztus 26. hétfő
az ételek finomak voltak a személyzet nagyon kedves. A szobákra viszont már igencsak ráférne egy alapos felújítás. Ezen kívűl viszont nagyon jól éreztük magunkat.
Gorjanac Gergely - 2019. augusztus 25. vasárnap
Minden nagyon tetszett. A személyzettel és a kiszolgálással nagyon meg voltuk elégedve. A fűrdö csodálatos volt. Az ételek is nagyon bőséges és finomak voltak nagyon elégedettek vagyunk minden résszével.
Kisgyerekes család - 2019. augusztus 21. szerda
Közel van a fürdőhöz, gyors és kényelmes az átjárás. A szoba kényelmes volt. A személyzet nagyon kedves. A vacsorák kicsit egyhangúak voltak.
Ágnes - 2019. július 23. kedd
Szállással megvoltunk elégedve! A szobák tiszták, kedves személyzet! A büfé reggeli és vacsora bőséges és finom! Aki nem talál ebben a kínálatban neki tetszőt, csak sajnálni tudom! Tetszett hogy ki sem kellett menni a szállodából és át tudtunk menni a fürdőbe. Ha Zalakarosra megyünk ismét itt fogunk szállást foglalni! Köszönjük!
Kata - 2019. július 14. vasárnap
Második alkalommal voltunk itt, az ételekkel meg voltunk elégedve. A személyzet segítőkész, figyelmesek. A szobában nem volt hajszarito, de mindig adtak a recepción ha kértem /ez mondjuk lehetne a fürdőbe mint alapfelszerelés/. A liftet nem élveztem, nagyon lehet érezni a meg es elindulást, már nem korszerű, egyszer el is romlott, de egyből megcsinálták. Nyilván vannak sokkal korszerűbb, igényesebb, újabb szállodák, nyilván más áron
Péter - 2019. június 23. vasárnap
A személyzet nagyon kedves, előzékeny és segítőkész, a szobában hiányoltam a szúnyoghálót, mert éjszaka csak nyitott ablak mellett lehetett aludni. Egyébként nagyon jól éreztük magunkat.
Idősebb pár - 2019. június 11. kedd
A büfében kevesbe volt udvarias a kiszolgalas mint altalaban a szallodaban
Idősebb pár - 2019. május 23. csütörtök
Mindig mosolygós,nagyon kedves , segítőkész személyzet. "Mindent a vendégért" szemlélet szinte egyedülálló. A szállodát mindenkinek csak ajánlani tudom.
Uti Istvánné Marcsi - 2019. április 23. kedd
Három nap két éjszaka minden nagyon jóvolt a személyzet kedves az ételek finomak és bőségesek .Mindenkinek köszönjük ezt az élményt amit kaptunk külön köszönet az étterem felszolgálójának L. Koppánynak figyelmességéér és a főszakácsnak szintén akik az ételallergias kis unokámnak minden kívánságát igyekeztek teljesiteni.Kívánunk továbbra is jómunkát.Nagyon szeretnénk élvezni. máskor is vendég szeretetüket.Marcsi és unokája Bence
László - 2019. április 01. hétfő
Nagyon tetszett a szoba,kényelmes ágy,barátságos személyzet.A fürdő az fantasztikusan tetszett a gyermekeimnek meg nekünk is.Az étteremmel is teljesen elégedettek voltunk nagyon segítőkész volt mindenki.
Idősebb pár - 2019. március 26. kedd
Nem először jártunk a szállodában. Nagyszerű, hogy egy összekötő folyosón lehet átjutni a fürdőbe, pont ezért választjuk mindig pihenésre a szállodát. Az ételek nagyszerűek, a péksütemények választéka kiváló és frissek. A személyzet segítőkész, mosolygós és kedves.
Tibor - 2019. március 11. hétfő
A személyzet nagyon kedves, segítőkész és rugalmas. Az ízek teljesen megfeleltek az igényeinknek. Az étteremben van elegendő hely és nincs várakozás. A bár és az étterem árai is elfogadhatóak.
Lajosné - 2019. március 11. hétfő
Elégedettek voltunk mindennel nagyon jól éreztük magunkat,a műsor is szuper volt,a zene is tetszett.A személyzet is nagyon kedves segítőkész.
Szaniszló - 2019. február 20. szerda
A személyzet nagyon kedves volt,a Svédasztalos reggeli és a vacsora is tetszett és ízlett főleg a nagy választék miatt.Nagyon jó hogy a Hotel elintézi a fürdőbelépőt és az alagúton át lehet ballagni.A Freya Band is jó hangulatot csinált. A párom és én is hiányoltunk egy teke vagy bowling pályát,szerintem lenne rá igény mivel most az egész városban nincs egy sem.Amúgy elégedettek vagyunk és másoknak is ajánljuk.
Idősebb pár - 2019. február 18. hétfő
Alapvetően minden rendben volt. Már voltunk itt és szálloda hozta a megszokott színvonalat. Tisztaság fogadott mindenütt (a párom erre külön oda szokott figyelni). A személyzet nagyon kedves, segítőkész volt. Az étkezés tényleg rendben volt. Voltunk már többször 4 csillagos szállodában is. A Freya hotel (ami ugye 3 csillag Superior) is hozta többnek a színvonalát, némelyikét meg is haladta. A választék szerintem elegendő volt és mindig pótolták, ha valami elfogyott. A szálloda két remek szolgáltatása, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy megint őket válasszuk. Egyik a fűtött folyosó, ami átvezet a fürdőbe. A másik Valentin napi bál (de persze máskor is szoktak zenés, táncos mulatságokat rendezni :-) . A vendég fellépő ezúttal Kökény Attila volt. Az ő műsora is rendben volt, de a Freya band utána nagyon kellemes műsort varázsolt nekünk. Nagyon jól szórakoztunk. Persze vannak apró bosszantó negatívumok, amit a korábbi értékelésben is leírtam. Az egész szállodán látszik, hogy régen épült és kicsit mindent áthat a retro hangulat. A szobákban régi TV-k. aminek a távirányítója is alig működött. A WC-ben és a fürdőszobában van szagelszívó ventilátor, de már igen zajosan működött. Az erkélyajtón egy tolózár van. Nincs hajszárító a szobában. Nincsenek szabad konnektorok a telefonok, egyebek töltéséhez. A kádon egy helyen csúnyán le volt pattanva a zománc. Ezek nem voltak nagyon zavaróak. A TV-t úgyse nagyon használtuk, hiszen a fürdőben voltunk, vagy a bálon. Párom mindig hozza az utazó hajszárítóját stb. A parkoló is elég kicsi, hamar megtelik és az aszfaltot néhány helyen már fel kellene újítani. Ez egy nagyon jó elhelyezkedésű szálloda. Sok jó lehetőséggel (pl játszószoba gyerekeknek). Azonban szerintem már ráférne egy frissítés. A szoba belső, a nyílászárók, szoba elektronikai berendezéseinek a cseréje. Kártyás ajtó nyitó rendszer. Liftek felújítása, Burkolatok cseréje. stb. Felülemelkedve ezeken apróságokon, ismét nagyon jól éreztük magunkat. Összességében ajánlani tudjuk ezt a szállodát mindenki számára.
Ferenc - 2019. február 05. kedd
Először jártunk a Freyában. A fogadásunk nagyon kellemes, szívélyes volt. A szobánk tiszta volt, a TV és a szőnyegpadló azonban csere érett. Az internet elérhetőség kiváló. Az ételek rendkívül finomak, ízletesek voltak. A személyzet segítőkész, mindent megtett azért, hogy jól érezzük magunkat. A szombat esti farsangi rendezvény rendkívül jó hangulatban zajlott. Nagyon jól éreztük magunkat. Köszönjük! Jövünk még ha nem baj!
Erzsébet - 2019. február 04. hétfő
A szolgáltatások színvonala messze felülmúlta a három csillagos minősítést. Szerintem ugyanis nem az épület modernsége a fontos, hanem a szolgáltatások és a vendégszeretet. Ezekben kitűnően teljesített a hotel: kényelmes ágy, kellemes meleg mindenütt, finom , változatos ételek még különlegesebb választéka a műsoros esten, színvonalas műsor és zene, és ehhez járult még a gyógyfürdő teljes kínálata. Minden vágyunk teljesült. Köszönjük!
Idősebb pár - 2019. február 04. hétfő
Két nap a Hotel Freyában igazi felüdülés. Kellemes környezetben, remek wellness kikapcsolódással, udvarias személyzettel , választékos ételekkel. Köszönjük, még visszatérünk.
Szilvia - 2019. január 10. csütörtök
Nagyon barátságos személyzet, kényelmes, tiszta szoba, bőséges, változatos svédasztal. Imádtuk a Gránit Gyógyfürdőt, jó ötletnek tartom az átjárót, tényleg kényelmesen meg lehetett közelíteni. Mindhárman élveztük az ott töltött időt.
Idősebb pár - 2018. november 29. csütörtök
Nagyon tetszett a személyzet segítőkészsége, a bőséges és finom étkezések, a fürdő megközelíthetősége is nagy előny, nem kell annyit öltözködni. A szoba szép, kényelmes volt.
Szabó Gábor - 2018. november 29. csütörtök
Szobában már elavult nyílászárók,húzott a hideg.Furdoszobaban a kád csaptelep hibás,mozgó csempek.Csotany a fürdőszoba kukában!?Szemelyzet kiváló, kitűnő svédasztalos étkezés.Kenyelmes átjárás a fürdőbe.
Vivien - 2018. november 25. vasárnap
Kedves, segítőkész személyzet. A szoba tisztasága rendben volt, de a fűtés a régi ablakok miatt nagyon gyenge volt.
Péter - 2018. november 17. szombat
Már második alkalommal jártunk a szállodában és ismét nem csalódtunk. A személyzet kifogástalan,udvarias és rendkívül profi. Az ételek finomak változatosak voltak. A szoba tiszta volt,a nyílászárókra ráférne egy felújítás vagy csere. A kevés negatívum ellenére mindenkinek csak ajánlani tudom aki nem ragaszkodik a 4* -os berendezéshez.
Tóth Mihály - 2018. november 05. hétfő
A személyzet kedves és segítőkész, az ételek lehetnének különlegesebbek és ízletesebbek. A szoba beosztása jó, külön van a wc a fürdőszobától, kényelmes az ágy, megfelelő méretű az erkély. Talán nem ártana felújítani, sok helyen elválik a valószínű sokszorosan átfestett fűrészporos tapéta a faltól, akár vakolattal együtt is. Egy-két ajtó tokja épp, hogy ki nem esik. Az erkély padlószőnyeggel van borítva, ami érthetetlen, mert eső után tocsogba vízben, napok alatt sem szárad ki, mert vagy nincs, vagy rossz az elvezetés! Az ágynemű szakadt volt több helyen. A fürdőköntös 3XL-es és 4XL-es volt, a 4XL-eset sikerült lecseréltetnem XL-esre a 160 cm-es és 52 kg-os feleségemnek! :) A földalatti folyosón való átjutás a strandra zseniális megoldás. A fürdő területén lévő tájékozódás, különböző medencékhez való eljutás nem egyszerű, a szállodához való viszzajutás meglehetősen bonyolult feladat a visssza útvonal nem megfelelő kitáblázása miatt!!! A 3. napon már majdnem sikerült első próbálkozásra. :) Az ár-érték arány nem igazán jó, nem sokkal többért lehet foglalni teljesen új szállodában!!! Sajnos a foglaláskor azt sem közlik, hogy épp mit nem lehet használni a medencék közül. Nagyon-nagy előnye a szállodának a strandra való átjárás korlátlan lehetősége, ez által a wellness szolgáltatása abszolút átlagon felüli, bár ezt a szolgáltatást több szállofabis tudja már a közvetlen szomszédságban és lényegesen jobb ár-érték arányban az épület minősége miatt. Itt még az is előny, hogy van lemondási lehetőség 7 nappal az érkezés előtt ingyen. Van olyan, ahol ebben azbesetben elveszikna teljes befizetett összeg.Ja és nem kell a teljes összeget előrebátutalni a foglalás visszaigazolása után! Az éttermi részen kialakíthatnának egy viszonylagbelkülönített rész a kisebb gyermekekkel érkezőknek, nem biztos, hogy mindenkit "szórakoztat" a folyamatos sírás, hiszti stb. :) Összességében kellemesen el lehet tölteni a pihenésre szánt időt! Köszönöm! Tóth Mihály
Család nagyobb gyerekkel - 2018. október 24. szerda
A szálloda tiszta, kedves személyzettel. Nagyban emelné a szolgáltatások színvonalát ha lenne a szobában hajszárító (nem kellene a portáról nap, mint nap elkérni), ill. fittnesz-terem. Nagy vonzereje a hotelnek, hogy a fürdő fedett úton megközelíthető, szintén pozitív benyomást keltene, ha a hotelben elérhető lenne egy alaprajz a fürdőről, így megkönnyítve a gyors eligazodást. Az ételek jók voltak, kicsit több fantázia legalább egy-egy fogás tekintetében szintén emelné a ellátás színvonalát.
Ágnes - 2018. október 20. szombat
Szép, tiszta, rendezett város, szálló. Jó, hogy a fürdőbe szép folyosón ( alagúton) lehet átjutni. Figyelmes személyzet, csendes környezet. Köszönet szép napokért!
Németh Ferenc - 2018. október 16. kedd
Mindennel nagyon elégedettek voltunk,kedves segitőkész személyzet,finom ételek,bőséges választék.
Csilla - 2018. október 15. hétfő
Nagyon jó a közvetlen átjáró a szemközti gyógy és élmény fürdőbe. Az étteremi szolgáltatás kiváló. A svéd asztal választéka nagyon széles, minden igényt kielégítő.
Idősebb pár - 2018. október 08. hétfő
Könnyen megközelíthető a szálloda, a recepción mindig kedvesek és segítőkészek voltak a hölgyek. A szoba tiszta és kényelmes volt. Nagyon kényelmes, hogy a fürdő egy folyosón keresztül megközelíthető. A reggeli és vacsora változatos, mindenki talál kedvére valót.
Idősebb pár - 2018. szeptember 22. szombat
Már a megérkezéskor kellemes meglepetésben volt részünk, a recepción nagyon segítőkészek, kedvesek voltak. A szoba tiszta, az ágy nagyon kényelmes. Az átjárás a fürdőbe kellemes és biztonságos. Az étterem tiszta, a felszolgálók figyelmesek, kedvesek. Köszönjük, hogy ilyen kellemes meglepetésben és pihenésben volt részünk. A fürdő is csodálatos volt. Üdvözlettel
Horváth Tünde - 2018. szeptember 06. csütörtök
A szállodát tisztaság , udvarias személyzet és a nyugalom jellemezte. Nagyon tetszett, hogy a fürdőt egy folyosó kötötte össze a szállóval. A reggeli és a vacsora is ízletes volt. Amit hiányoltam az a hajszártó illetve a szobában kicsit kopott volt a padlószőnyeg, az erkély padlózata pedig igen vizes.
Balogh Tamás - 2018. szeptember 01. szombat
Visszatértünk a Hunguest Hotel Freyaba Tudtuk, hogy mire számíthatunk, és nem ért bennünket csalódás. A homlokzaton látható három csillag már nem igazán vonzó, de a hotel és az élményfürdő közötti kellemes közelség miatt nem volt nehéz újból rá szavazni. A külső park szorgos kezek munkáját őrzi, a parkoló állapota sajnálatos – viszont nem szemetes. A külső szemrevételezéskor bántóan elhanyagolt ablakfelületeket is láthatunk, a mögötte található ismeretlen célú terek nem mondhatók vendégcsalogatóknak. Belépve a megszokott, a szocreált idéző enteriör fogadott, amit ennyi idő után már kár lenne megváltoztatni, legfeljebb az ülőbútorokat kéne felújítani, de kicserélni semmiképpen sem szükséges. A tágas, de mégis belakható terek kellemes időtöltést tesznek lehetővé. A személyzetről. Az egészen példaértékűtől, a felejtősig, minden kategóriára találtunk példákat. Az igyekvésben egyik fronton se találhatunk kivetni valót, de mint tudjuk, vannak pozíciók, ahol az sajnos nem elégséges. A recepciónál leginkább lenne ajánlatos egy kis szabadságolás, esetleg a személycsere. Az éttermi felszolgálók is keményen dolgoznak, de föltehetőleg túlterheltek, esetleg kevésbé motiváltak, de kedvetlenül és fáradtan teszik a dolgukat. A földszinti bárban jobb volt a helyzet, de abban az időben csak egy igazi, arra termett alkalmazottat találtunk, bár szemmel láthatóan mindegyikük igyekezett jól ellátni a feladatát. A takarító személyzet bár egy kicsit bőbeszédű volt, de nem zavaróan, a szobaasszonyok példásan dolgoztak. A felszerelések Az étteremben és a kávéházban, tisztának és hibátlannak tűntek, bár a vendégek jelentős része erősen próbára tette őket. A szobák berendezése már nem igazodik a mai idők követelményeihez. Szűk terek, kényelmetlen ágyak, túlhordott szőnyegpadlók, rosszul záródó erkélyek, bántóan gyeng e világítás, vak éjjeli lámpák, zajos ventilátorok, megfáradt hűtőszekrények és borzasztó TV készülékek borzolják a kedélyeket. Az erkélyek padlószőnyegét szerencsére kicserélték, igaz a mellvéd tatarozására már nem jutott erő. A közlekedési eszközök kölcsönzését figyelmes személyzet segíti. A konyha kínálata Szerény, évtizedes igényekre szabott. Figyelmes módon tálalnak, helyes információs táblákkal segítenek a járatlan vendégeknek. Minden ételük élvezetesen fogyaszthatónak mondható. A cukrászatuk szépen dolgozik, de a konyha után ballag. Az éterem bár szerencsére nem ételszagú, de képtelenül levegőtlen tér. Bámulatos, ahogy a földalatti átjáró folyosót milyen szépen rendben tartják, igaz, hogy a burkolata lassan felújításra szorul. Az objektum fekete pontja a börtönök világát idéző beléptető kapu. Az ott töltött időszak minden napjára jutott egy-egy műszaki probléma, ami ott lent nem valami kellemes élmény. (Információink szerint ez a fürdő vállalat szégyene) Szerényebb igényű, de jólelkű, barátságos barátoknak szívesen ajánlom. Mi több, alkalmas időpontban, magam is örömmel visszatérek.
Nagy Edina Edina - 2018. augusztus 30. csütörtök
Fantasztikus 5 napot köszönhetunk a Hotel Freyanak. Pazar svédasztalos reggeli és vacsora kedves, és mosolygós szemmelyzettel. A hotel erkélye által nyujtott csodálatos panoráma felejthetetlen élményt nyújt, a tiszta levegő és a csodás fürdő már csak hab a tortán:)a gyerekeknek kialakitott jatszohaznak köszönhetően nyugodtan beszelgethettunk a párommal amíg a gyerkoc játszott felügyeletet mellett.
Tankovics László - 2018. augusztus 28. kedd
Személyzet segítőkészsége, vendégekhez való viszonya jó. a szálloda tisztasága megfel az állapotának. / szerintem az egész komplexum felújítása tovább csak vendégvesztés mellett odázható el. Kinézete kivűlről katasztrófális. étkezésnél az ételek rendkívül egysikúak, gyakorlatilag nem nagy a választék. szolgáltatások közül a csocsó és a billiárd kedvelt, de volt úgy hogy egy család 3 órára bérelte ki, így a többi nézegelődött. Javaslat: 500 ft egy óra, de egyszerre csak egy óra legyen foglalható. a szobában TV: Gyerekek nézték volna kicsit reggel de a készülék a hetvenes évekből való, és kékfestőben mutatott mindent. pozitívum átjárás a fürdőbe,
Idősebb pár - 2018. augusztus 27. hétfő
Szobánkat nem takaritották, tiszta törölközönk sem volt, csak éppen a szemetes vödröt üresitették ki. 5 nap után már reklamáltam, azt mondták-naponta kellene takaritani a takaritónönek. A reggeli büfénél felesleges a péksüteményt fehér konyharuhával letakarni, mindenki kinlódik, nem látja mi van a kosárban, ez nem higiénikus. A vacsora büfé túl sok étel lesz kinálva. A minöség fontosabb lenne. Minden este 3-4 féle panirozott étel volt. Az étterem szép és a személyzet is udvarias, barátságos volt. A takaritással van még probléma.
Kisgyerekes család - 2018. augusztus 23. csütörtök
A személyzet nagyon kedves, a kölyök klub szuper. A svédasztalos kinálat nagyon egysíkú. (5vacsorából 5ször petrezselymes rizs... lehetne változatosabban pl. Rizi-bizi, kukoricás rizs, stb). Illetve a pincérek vagy kevesen vannak, vagy nagyon kényelmesek. Volt olyan, hogy egyáltalán nem vitték el a tányérokat, poharakat az asztalról, amíg ott ültünk az asztalnál, inkább elsétáltak mellette.
Hamran Erzsébet - 2018. augusztus 10. péntek
6 napot töltöttünk a Hotel Freyában.Ami nem igazán tetszett, az a szoba korszerűtlen berendezése,a törött csap a fürdőszobában.De tiszta volt minden, kényelmes az ágy, nagyon finom,friss és változatosak voltak az ételek ,mindenki tudott kedvére választani, és ami fontos,hogy kedves és segítőkész volt a személyzet.Köszönjük! Visszatérünk!
Jakab István - 2018. augusztus 06. hétfő
Az első igazi hosszú hétvégét töltöttük 5 fős családunkkal, a gyerekeink 8, 6 és 4 évesek. Kíváló szolgáltatások vannak, tökéltetes a fürdő családosoknak, kisyerekeseknek, az ételeik kíválóak még az én válogatósabb gyerekeim részére is, mindenki megtalálta a neki megfelelőt a bőséges kínálatban. Egyetlen negatívum, hogy a szálloda régi építésű, a bútorok, berendezések is régebbiek, ennyi pénzért (no meg a "Hunguest Hotel" névért) picit többet vártunk e téren, de összességében remek hétvége volt.
Töldezsán-Varga Luca - 2018. augusztus 06. hétfő
Nagyon tetszett a full IKEA-s,vadiúj játszóház,kislányunk imádta, az ételek is nagyon finomak voltak,sok friss zöldséggel,gyümölccsel,nem volt zsíros,s glutenenerzekenyként sem volt gondom. A személyzet lkedves volt és segítőkész.Az egyedüli probléma a légkondicionálás hiánya volt,de ezen túlléptünk minden más kiválósága mellett.
Alberczki Gábor - 2018. augusztus 02. csütörtök
5 napot töltöttünk a családdal a Hotel Freyában. Nagyon jól éreztük magunkat, leszámítva, hogy a klíma pont a mi szobánkban romlott el előző nap, így azt nem tudtuk használni,ezért elég meleg volt a szobában.Az ételek kitűnőek voltak,a személyzet is segítőkész.Egyedüli negatív tapasztalat, hogy még egy kancsó víz sincs kirakva az étkezéseknél és a pincérekre azért várni kell érthetően a sok vendég miatt. Ez szerintem fontos lenne! A gyerek játszóház lehetne nyitva minden nap, kb.este 10-ig(délelőtt viszont kevés rá az igény jó időben) mert azt sokan igényelnék véleményem szerint. A fürdő nagyon szép, rengeteg medence, élmény van a gyerekeknek felnőtteknek egyaránt.Összességében szuper nyaralás volt!Köszönjük.
Darnay Melinda - 2018. július 30. hétfő
Kisgyermekes családként választottuk a Hotel Freyat. Nagyon jól éreztük magunkat, maximálisan meg voltunk elégedve mindennel. Ételek nagyon finomak, személyzet kedves, segítőkész.A szoba tiszta, ágyak nagyon kényelmesek. A játszóházban nagyon jól érezte magát a kisfiam,ahol egy nagyon kedves hölgy foglalkozott a gyerekekkel. A fürdőbe való àtjutàs a folyosón keresztül szintén szuper megoldás.
Darnay József - 2018. július 30. hétfő
3nap/2 éjszakát töltöttünk el a Hotel Freya-ban. Mindennel nagyon elégedettek voltunk, a személyzet nagyon kedves, segítőkész. Az elhelyezés is jó volt, az ágyak nagyon kényelmesek. Az ételek pedig nagyon finomak.
Mészáros Zoltán - 2018. július 29. vasárnap
Zalakaros Nyár van Jól éreztük magunkat.Szállas kicsit retro,Wifi sajnos nagyon gyenge,de 3 csillagos szálloda ezért ez belefér.Reggeli vacsora bőséges,fürdő közel van,és jó az átjárás.Személyzet kedves és segítőkész.
Kálmán Judit - 2018. július 20. péntek
Köszönjük a Szálloda Minden dolgozójának a pihentető, kellemes kikapcsolódást! 11 éves gyermekemmel mindent megkaptunk, ami a szuper nyaralásunkhoz szükséges volt. Az étkezés, a tisztaság, a mosolygós arcok..mind-mind csak kellemes emlékkent maradnak meg nekünk. Köszönjük!!! Gabó - Judit :))
Kisgyerekes család - 2018. június 11. hétfő
A megérkezésünktől a szobák elhagyásáig elégedett voltam a szálloda nyújtotta szolgáltatással. Elsőre megfogott a rendezett környezet, a szoba tisztasága a személyzet előzékenysége. Az hogy a hétvégét ilyen nyugodt pihenéssel tölthettük ennek is köszönhető volt.
Alexandra Tofanyuk - 2018. június 10. vasárnap
A vacsora nagyon finom volt. A reggeli is csak az egyhangu volt. Az atjaro a strandra tokeletes, kenyelmes. A szalloda tiszta, hangulatos, a szemelyzet kedves egy not kiveve. A szoba elegge szukos, viszont a teraszrol a kilatas nagyon szep.
Dávid Jánosné - 2018. május 23. szerda
Nagyon kellemes 4 éjszakás pihenésünk volt a szállodában már sokszor jártunk itt és máskor is biztos visszajövünk ide. Sajnos az első napunk nagyon kései érkezésre sikeredett (este 21:30 órakor), de a szobánkba bekészített bőséges hideg vacsora mely nem csak szépen volt tálalva, de finom is volt még másnap napközben is abból falatoztunk. A személyzet is nagyon készséges és kedves volt, a kutyusunk is nagyon jól érezte magát. Már sok alkalommal voltunk a Freya Hotelban. Tisztelettel: Dávid Jánosné
Nyáriné Ferenczi Judit - 2018. május 22. kedd
Nagyon kedvesek a személyzet tagjai, a szálloda tiszta csendes, kényelmes, az ételek úgy reggel, mint este finomak sok választékkal, bárki találhatott neki megfelelőt. Csak jót tudunk róla mondani.
Venesz József - 2018. május 03. csütörtök
A személyzet kedves segitőkész az ennivaló bőséges és nagyon finom a tisztaság kiváló nagyon jó a közvetlen átjárás a fürdőbe csak a televizió lehetne egy kicsit modernebb a többi minden kiváló
Szing Ferenc - 2018. április 23. hétfő
Nagyszerű hogy a szállodából meglehet közvetlenül közelíteni a Gránit fürdőt és nem kellett külön bérelni kabint. Kényelmesek az ágyak a szoba mérete jó ,egyedül a szobából hiányoltam a hajszárítót. Étkezések időpontjai nagyon jók. Kicsit esetleg több választék lehetne és ha tele van a szálloda akkor az ételt felkínálni pultok rövidek , ilyenkor a sor egy picit ilyesztő. A recepción a kiszolgálás , és a kommunikáció gyorsan ment, a személyzet kedvességét kiváló. Összességében nagyon jól éreztük magunkat.Ősszel már tervezzük is az odaindulást, mivel nagyszerűen éreztük magunkat.
Molnár Ferencné - 2018. április 09. hétfő
Köszönjük a szép napokat! Kedves , segítőkész személyzet. Nyugalom, tisztaság az épületben. Étkezés nagyon kulturált körülmények közt folyik. A fürdőhöz az átjárás lehetősége szuper jó!
Kisgyerekes család - 2018. március 27. kedd
kellemes hétvégét töltöttünk a hotelben, a szálloda hozta a .megszokott jó szinvonalát ,tisztaság, a személyzet udvariassága,stb. Talán az ételek választéka és a minösége lehetett volna egy picivel jobb. De ettöl eltekintve bátran ajánlom mindenkinek a szállodát, jol éreztük magunkat a két unokánkal.
Idősebb pár - 2018. március 24. szombat
Dicséret a személyzetnek mert kedvesek,udvariasak,segítőkészek.Az egészségügyi szolgáltatások közül a masszázs volt a legjobb.Különösen tetszett a napi többszöri átjárás a fürdőbe .
Tóth Károly - 2018. március 15. csütörtök
Mosolygós kedves fogadtatás.Az étterem személyzete figyelmes előzékeny észrevétlenül végezték munkájukat.A takarító hölgyek ruházata igazán impozáns.A fürdőbe történő átjárás kellemes .
Kovács-Lónay Evelin - 2018. március 15. csütörtök
A szállás alapvetően megéri az árát. Az ételek minősége elfogadható, finom volt. Nagy előny a zárt folyosó, ami összeköti a Gránit fürdővel, ezért is választottuk ezt a hotelt. Kiságy a szobában, etetőszék az étteremben rendelkezésre állt. A személyzet mosolygós, kedves, segítőkész. Ami miatt mégis 'csak' jó és nem kiváló: abszurdumnak tartom egy több, mint 60.000ft-os 2 éjjelre kifizetett ár mellett az 500ft/éj parkolási díjat. Rettenetesen kicsinyes. építsék be inkább az árba és foglalásokként 1 autónak biztosítsák a parkolást, a ráadásként NEM ŐRZÖTT parkolóban... A másik, hogy a szobában a padlószőnyeg nagyon nagyon megérett a cserére. Tiszta, vagyis a napi kosztól tisztítva van, de rettentően foltos... ugyan csak esztétikai dolog, de fontosnak tartottam leírni. Összességében meg vagyunk elégedve és szívesen visszatérnénk a későbbiekben, mert a mérleg messze pozitív.
Idősebb pár - 2018. március 02. péntek
A személyzet főleg a recepción dolgozók nagyon kedvesek és segítőkêszek voltak.A szoba tiszta volt,viszont az erkély ajtónàl nagyon húzott be a hideg.A reggeli mégcsak elfogadható volt,de a vacsorànàl hiànyoltam ha esetleg valaki hideg vacsoràt szeretet volna,ill.legalàbb víz lenne kitéve.
Tóth Ferenc - 2018. február 22. csütörtök
A 47. házassági évforduló megünneplésére talán jobb helyet nem is találhattunk volna ! A szállás minden velejárójával kifogástalan, az étkezés gazdag, finom, bőséges, választékos! A személyzet minden tagja udvarias, figyelmes, köszönet érte !A fürdő minden szolgáltatását kihasználtuk, amit a gyönyörű átjárón keresztül értünk el ! Üdvözlettel: Tóth Ferenc és felesége
Idősebb pár - 2018. február 19. hétfő
Régebben jártunk többször ide (kb.10 éve), de azt kell megállapítanom, hogy a szobákban nem történtek nagyon változások.Pl.: Régi foltos szőnyeg, repedezett fugák, vízköves mosdókagyló. Ennek ellenére a jól éreztük magunkat. Az éttermi szolgáltatással mi maximálisan elégedettek voltunk. Pozitívum, hogy húsmentes ételek is voltak, ami sajnos nem mindenhol jellemző. Összességében az árhoz képest nagyon megfelelő a szálloda és a szolgáltatások.
Vajdáné Krisztina - 2018. február 18. vasárnap
Mindennel elégedettek voltunk,külön kiemelném a személyzet kedvességét,az étterem választékát,negatív dologgal /a tv-n kívül/nem találkoztunk.
Idősebb pár - 2018. február 15. csütörtök
Sajnos csalódás volt. Szélső szoba,amit kaptunk hideg volt és penészes. Az ablakokról folyt a víz és jött be a hideg. A fűtés maximumon ment,de csak langyos volt a radiátor. Az étteremben finomak voltak az ételek,de sokáig kell várni mire kiszolgál valaki. Nem beszélve arról,hogy folyamatosan jönnek az asztalhoz és viszik az üreset.Még nyugodtan enni sem lehet. Szuper az átjáró a fürdőhöz.
Idősebb pár - 2018. január 08. hétfő
Átlagos szálloda.A berendezésre már nagyon ráférne a felújítás /szőnyegpadló,modernebb TV,nagyobb fényerejű lámpák,stb/. Az étterem egészen jó. Bosszantó volt,hogy a fürdőbe átjárást biztosító kapu elektronikája többször elromlott. A személyzet nagyon segítőkész,kedves mindenben.
Wagner Hajnalka - 2018. január 06. szombat
A személyzet nagyon segitökész volt és kedves. A szobák tiszták és kényelmesek. Széles -reggeli- és vacsorakinálat, az ételek finomak. Semmi negativumot nem tudok írni, tényleg mindannyian elégedettek voltunk.
Kisgyerekes család - 2018. január 05. péntek
a szálloda nem okozott csalódást ár érték arány megfelelő.Bővíteni kellene a hotelon belüli kikapcsolódási lehetőséget.A családi pihenés kellemesen telt a fürdő területén.a személyzet nagyon előzékeny és segítő kész.Jól éreztük magunkat a négy napos pihenés alkalmával!
Idősebb pár - 2017. december 30. szombat
Kedves személyzet, jó ágyak, de ráférne egy alapos felújítás a szobákra: ablakok, fürdőszoba.
Zentai Zsuzsanna - 2017. december 30. szombat
Minden szép és jó volt, tiszta rendes volt a szoba személyzet kedves és szolgálatkész,a mûsor szervezés is jò volt ugyhogy jövőre ugyanitt töltjük a karàcsonyt.
Csók Szilvia - 2017. december 24. vasárnap
Remek és tartalmas napokat lehet eltölteni a hotel és a fürdő területén.Az étkezés nagyon bőséges és ízletes. Nem magával a tisztaságával volt próbléma,mert az kifogástalannak tűnt,hanem a vcben terjengő szaggal.Tényleg mennék legközelebb is erre a helyre, mert megfizethető,kedves,segítőkész a személyzet és a fürdővel összekötött szállás mindennél többet ér ilyenkor télen.
Tóth Imre - 2017. december 15. péntek
Nagyon meg voltunk elégedve mindennel,szállás, tisztaság, rendbe volt.A személyzet nagyon tisztelet tudóak voltak, és nagyon kedvesek ez egy igazi családbarát szálloda.Köszönjük ezt a pár nap kikapcsolódást!
Biczó Józsefné - 2017. december 11. hétfő
A szállodai alkalmazottak nagyon kedvesek, udvariasak és segítő készek. Szépen feldiszített aulában már a karácsonyi hangulat érződik. A hatalmas étkezőben nagy a tisztaság és a sokfajta és bőséges ételekből mindenki tud választani kedvére valót. Nagyon jó, hogy a fürdőbe folyosón keresztül lehet eljutni, ami természetesen megint a vendég kényelmét szolgálja.
Czirák József - 2017. december 09. szombat
Kellemesen kikapcsolódtunk ez alatt a pár nap alatt a Hotel Freyában. Azért esett rá a választásunk, mert ismerősök ajánlották. Nem csalódtunk:csendes, nyugodt környezet, segítőkész személyzet és gyönyörű kilátás jellemzi a helyet. Nem mellékesen az is pozitívum, hogy a fürdő egy folyosón keresztül megközelíthető, így fürdőköntösben át tudtunk menni. A félpanziós ellátás is minden igényt kielégített. Összegzésképp mi is csak ajánlani tudjuk barátainknak,ismerőseinknek. Valószínűleg nem utoljára jártunk itt, szeretnénk máskor is kikapcsolódni ebben a szállodában.
Idősebb pár - 2017. november 30. csütörtök
Igazán remek konyha és kiváló kiszolgálás jellemzi. A közvetlen fürdő kapcsolat zseniális , így egyáltalán nem hiányzik a helybeni wellness. A szobában kiemelkedően magas volt a por tartalom. A fűtés megfelelő, az erkély ajtó és az erkély burkolata szegényes. A gardrobe szekrény ajtaja nehezen mozdítható, mert a guruló egység már le van szakadva. A TV jól működik, bár manapság már ritkán látni hotelekben képcsöves példányokat. A TV csatornák választéka és a minősége viszont botrányos.
Fiatal pár - 2017. november 30. csütörtök
Három napot töltöttünk a szállodában és mivel visszajáró vendég vagyok, pontosan tudtam, mire számíthatok. A szálloda személyzete nagyon kedves, ki kell emelnem, hogy a takarítónők rendkívül segítőkészek és barátságosak. A szoba tiszta volt és rendezett. Ami kicsit negatívum, hogy az étkezések alkalmával nem nagyon volt vegetáriánus ételválaszték és a hotel szőnyegeire bizony ráférne a csere. Ennek ellenére a fedett átjáró a fürdőbe mindenért kárpótolt. Jól éreztük magunkat, máskor is visszamegyünk :)
Sztari Péter - 2017. november 16. csütörtök
A személyzet nagyon kedves,udvarias. A szállodára ráférne egy alapos felújítás.(nyílászárók,padlószőnyeg cseréje,Tv,hűtőszekrény)
Idősebb pár - 2017. november 16. csütörtök
Nagyon megvoltunk elegedve,a tisztasaggal az etelekkel.szemelyzet nagyon kedves.
Fiatal pár - 2017. október 18. szerda
Meg voltunk elégedve a személyzettel és a kiszolgálással.A szoba tisztasága is kiváló volt.A reggeli és az esti étkezés első rangú.Egyedül a szoba bejárati ajtó hangszigetelése gyenge.A minibár az ásványvizen kivül tartalmazhatna mást is.
Idősebb pár - 2017. október 16. hétfő
Minden rendben volt. Figyelmes,segítőkész személyzet. Gazdag,bőséges svédasztal nagyon finom ételekkel. Csendes,tiszta szoba. Mindenkinek szívből ajánlom a helyet.
Tantum Barbara - 2017. október 04. szerda
Nagyon jól éreztük magunkat a párommal ahotelben!Az idő is nagyon kellemes volt szerencsére!A fürdő remek volt a víz kiváló a személyzet barátságos és segítőkész!Az ételek nagyon finomak és bőségesek voltak a hotelben!A szoba kényelmes volt és tiszta!Másnak is csak ajánlani tudom! Még visszatérünk az biztos!
Varga Éva - 2017. szeptember 11. hétfő
A személyzet nagyon kedves, segítőkész. A hotel szobáira viszint ráférne a tatarozás. A szőnyegek mélytisztítása is időszerű lenne. A konyhai kínálat is elég szegényes, főleg a nem húsevők számára. Mindent összevetve mi azért jól éreztük magunkat.
Vaszócsikné Legoza Erzsébet - 2017. szeptember 01. péntek
Nagyon jól éreztük magunkat. Két kis iskolás gyermekeknek a pótágy kényelmetlen volt, így mindig valaki köztünk aludt. Személyzet 5*!
Család nagyobb gyerekkel - 2017. augusztus 22. kedd
Ez egy olyan hely , ahol adott a kényelem, a csend, a nyugalom és az aktív kikapcsolódás lehetősége. A személyzet udvarias, segítőkész. Az ételek finomak, frissek, bőséges a kínálat.
Kisgyerekes család - 2017. augusztus 18. péntek
5 éves kisfiúnk minden ott töltött percét élvezte a nyaralásnak és számunkra ez a lényeg! Ízletes ételek, jól megválogatott, változatos fogások jellemzik a svédasztalos étkezéseket! A szobánk tiszta és jól felszerelt volt. Élmény volt a föld alatti alagúton átjárni a zalakarosi fürdőbe. A Freya személyzete mindig nagyon kedves, vendégszerető volt velünk, akár az étkezesekkor, a recepción, a bárnál vagy a takarítások során. Mindenkinek csak ajànlani tudjuk, ha Zalakaroson szeretne pihenni, feltöltődni és a gyermekeinek nagyszerű élményeket szerezni!
Család nagyobb gyerekkel - 2017. július 22. szombat
Többször voltunk már Zalakaroson,mindig a Freyában szálltunk meg,most sem csalódtunk benne,remek volt minden,ami a kikapcsolódáshoz és a strandoláshoz kell,persze a jó idő is hozzájárult.A személyzet kedves,a vendégekért vannak,kitesznek magukért,hogy visszatérők legyenek a vendégek.Az ételek választéka és minősége is nagyon jó,tényleg mindenki megtalálja azt,amit szívesen enne.A strand is remek,nagyon szeretjük,jó medencék és csúszdák, kiváló hőmérsékletűek,mindig van valami újítás.Az árak mint máshol,nem olcsó semmi,de a minőség megfelelő,valamint kultúráltak a büfék,és az eladók is.A város elég csendes volt,mikor ott voltunk,nem voltak programok,csak a vándorcirkusz,de az nagyon gyenge előadás volt,rengeteg szunyoggal.Persze azért nem unatkoztunk,találtunk magunknak mindig valamit;sport,cukrászda,séta a gyönyörűen megcsinált tónál,stb.Szívesen megyünk máskor is ebbe a remek városba és szállodába!
Család nagyobb gyerekkel - 2017. július 01. szombat
Minden tökéletes volt. Szívélyesen vártak bennünket a szállodában. Ha kérdésem/kérdésünk volt szívesen válaszoltak, segítettek. A reggeli és a vacsora is nagyon választékos volt, mindenki talált a "fogára valót"! :)
Idősebb pár - 2017. május 29. hétfő
Kikapcsolódás a Freyatól megszokott színvonalon.Köszönjük a kiszolgálást és az ellátást.
Idősebb pár - 2017. május 07. vasárnap
Megérkeztünk.Örültünk, hogy biztonságban hagyhattuk az autónkat, a szálloda parkolójában.A recepción egy kedves vörös hajú mosolygós hölgy fogadott és szinte pillanatok alatt intéztük el a bejelentkezést.Elfoglaltuk a szobánkat,majd siettünk az élményfürdőbe,hiszen imádjuk.Isteni volt a fürdőzés,majd a vacsora is,és jót pihentünk az éjszaka,csak mivel kicsit lármás volt a szomszédság, a kelleténél hamarabb ébredtünk.Így telt el a 3 nap és jól éreztük magunkat.
Fiatal pár - 2017. május 02. kedd
A borongós idő ellenère nagyon jól èreztük magunkat a szàllodàban. Mindenhol mosolygós ès kedves emberek dolgoznak, akik mindent megtesznek a zavartalan pihenès èrdekèben. Az ètelek kivàlóak, ízletesek, vàltozatosak. Az àrak baràtsàgosak az ètteremben ès a bàrban egyarànt. Szívesen jövünk legközelebb is!
Winkler Henrikné - 2017. április 29. szombat
Nagyon jól éreztük magunkat. Teljes pihenést nyújtott. Már többször voltunk, de csak két éjszakás csomaggal. Most a három éjszakás teljes kikapcsolódást adott. A személyzet kedves, segítőkész. Sajnos az esti vacsorák minőségének színvonala az előző évekhez képest romlott / hidegen, agyonfőzve-sütve feltálalt húsok, egysíkú választék./ Nagyon jól éreztük magunkat.
Burányi András - 2017. április 24. hétfő
Hát igen nem fogyókúrásoknak ajánlanám a sok jó minöségü kaját .mondhatom tökéletes, izletes, böséges étkezés .a kiszolgálás pedig profi hozzáállásal még kellemesebb. na de fogyózni is lehet .de az nehéz lenne .köszönök mindent.
Dudáné Driszkó Adrienn - 2017. április 20. csütörtök
A szállodából a fürdőbe fűtött folyosón lehet átmenni. Kisgyermekkel ez rendkívül hasznos dolog. Ráadásul naponta többször is. A rossz idő miatt ki sem mozdultunk a szállodából, a gyerekek mégis nagyszerűen érezték magukat. A személyzet kedves, segítőkész.
Idősebb pár - 2017. március 24. péntek
kicsit részletesebb tájékoztatás a fürdő szolgáltatásairól, valamint az étkezéseknél kicsit gyorsabb és rugalmasabb felszolgálás, egyébként szuper volt! Üdv
Offenbacher Éva - 2017. március 16. csütörtök
A legjobban az tetszett, hogy közvetlen összeköttetésben van a szálloda a fürdővel,egy fürdőköpenyben lehet közlekedni,és az ár tartalmazza a fürdőbelépőt is.A személyzet udvarias és közvetlen,az ételek változatosak és finomak. Ami nem annyira tetszett: a szobára ráférne kisebb felújítás(szőnyeg,ablakok) Összességében pozitív a véleményem, és visszatérnék szívesem.
Olaj Andrásné Eszter - 2017. március 14. kedd
Szép,tiszta szàlloda.Ételek finomak. A fürdő remek,sok medence,gyerekrész kiváló.A fűtött folyosó kényelmes lehetősèget biztosít az átjárásra is.A személyzet segítőkész.
Kisgyerekes család - 2017. január 19. csütörtök
Szívélyes fogadtatásban volt részünk ,családbarát a szálloda,kedvesek az ott dolgozók,segítőkészek,kényelmes az átjárás a fűrdőbe. Gyermekes családoknak csak ajánlani tudjuk.
Kiss Tibor - 2017. január 03. kedd
Remek szálloda, kedves kiszolgáló személyzet, nagyon finom és bőséges ételválaszték. Nagyon nagy pozitívum hogy a szállodából közvetlen kapcsolat van a fürdővel. Köszönöm én és a családom nevében ezt a remek tartalmas kikapcsolódást. UI: Kipróbálnék legközelebb is valamely hasonló szállodában egy hosszú hétvégét.
Idősebb pár - 2016. december 01. csütörtök
Nagyon kedves fogadtatásban volt részünk.A dolgozók nagyon udvariasak voltak, nagyon segitőkészek, hisz először látogattunk el az Önök szállodájába,.Valószínű nem először , terveink közt szerepel egy újabb kikapcsolódás, valószínű ez évben ez nem fog realizálódni, egyéb, más okok miatt. 2017 évben "újra együtt" Önöknél, Önökkel.Pá Freya
Zoltán Markovics - 2016. november 15. kedd
Az értékelés címéből következik, hogy már nem először választottuk a Freyát. Most sem csalódtunk. A személyzet kedves, profi, érti a dolgát. Külön kiemelném az étkezéseket, melyek igazi gasztronómiai kirándulásnak bizonyultak.
Idősebb pár - 2016. október 17. hétfő
A hotel Freya egy kicsit retro, de nagyon tiszta szálloda. A személyzet nagyon segítőkész, lesik a vendég kívánságát. Kellemes hangulatú szálloda!
Kisgyerekes család - 2016. szeptember 27. kedd
A szemelyzet segitokesz elozekeny. Etkezesnel a menu valtozatosabba tetele javallott.
Idősebb pár - 2016. szeptember 07. szerda
A személyzet kedves és segítőkész volt.A fürdőszoba tiszta. A szobában a sarkokat is ki kellene porszívózni,Az ágy és a párna nagyon kényelmetlen volt.Kár hogy a szállodában nincs medence.
Család nagyobb gyerekkel - 2016. szeptember 01. csütörtök
Jó elhelyezkedés.Azt kaptuk,amit ajánlottak.Jó ár-érték arány.Változatos ételek, tisztaság,kedves és segítőkész személyzet.Egy darts tábla jó lett volna a billiárd asztalok mellett
Kisgyerekes család - 2016. augusztus 31. szerda
A személyzet s szálloda tisztasága a fúrdö közelsége kitünő. Sz étterem válssztéka a többi Hunguest Hotelhez viszonyítva gyenge az ízek közepesek. Más hibát nem lehet felróni. Másoknak is ajánlom
Idősebb pár - 2016. augusztus 03. szerda
Nagyon készségesen fogadtak bennünket a recepción. Gyorsan sikerült regisztráltatni magunkat. Felhívták a munkatársak minden lényeges dologra a figyelmünket. Az ottlétünk alatt mindig udvariasan viselkedtek az alkalmazottak.A távozásnál a számla elkészítése is rövid időn belül megtörtént. Egyszóval kiváló élményben részesültünk.
Kisgyerekes család - 2016. július 21. csütörtök
Remekül éreztük magunkat , bár volt 1-2 dolog ami annyira nem volt jó . A szobákra ráférne a felújítás , mert a mosdók ajtók alig csukhatóak. A wc.-be 2 óránként becsapott valahonnan a vizelet szag. Az ételek nagyon finomak voltak , bár nem bántuk volna, ha nem minden reggel a rántotta-virsli kombinációval találkozunk. A mennyiségek teljesen rendben voltak, és a vacsora is finom, sok fajta . A személyzet kedves, és gyors! Remek , hogy a strandra van belépő ráadásul összekötve. Strand nagyon szép , gyerekbarát. Az ételek sem annyira drága, mint amit vár egy strandon ! Összegezve, jó kis hét volt , csak a SZOBÁKBA kéne egy kis befektetés !!
Idősebb pár - 2016. július 19. kedd
Ami nagyon jó volt az a házias jellegű konyha (nem volt nagyon sok féle étel, de ami volt az nagyon finoman volt elkészítve)szerintem mindenki megtalálta a megfelelő ételt. Kedves és gyors kiszolgálás.
Család nagyobb gyerekkel - 2016. július 16. szombat
Nagyon jól éreztük magunkat, kedves a személyzet kitűnőek az ételek. A szállodára ráférne már egy felújítás, modernizálás negatívumként leginkább az ágyak kényelmetlenségét tudnám kiemelni borzasztóak a matracok és a párnák.
Fiatal pár - 2016. június 17. péntek
Nagyon jól éreztük magunkat. Talán egyetlen negatívum, hogy a folyosókon és a szobákon lenne mit felújítani, de igazából ez nem okozott nagy problémát, mert a személyzet kedvessége felülmúlta ezt a hiányosságot. Az étkezésekkel is elégedettek voltunk. Nagyon kényelmes, hogy a hotelból zárt folyosón lehet átmenni a gyógyfürdőbe. Még biztosan visszatérünk.
Fiatal pár - 2016. február 06. szombat
Minden remek volt, az etkezesek bosegesek es finomak voltak, a szemelyzet kedves es segitokesz. Minden kivansagunkat teljesitettek, a szoba tiszta es rendezett volt. Meg voltunk elegedve!
Kisgyerekes család - 2016. január 06. szerda
Nagyon jól éreztük magunkat! :) Finom, bőséges ételek voltak! A Zalakarosi Élményfürdő megközelíthetősége nagyon szuper! :) Jó volt, hogy egy köntösben át tudtunk menni a gyerkőcökkel, nagyobb öltöztetés nélkül! A játszószoba is nagyon tetszett a gyerekeknek! Egy észrevétel, a mi szobánkban a szekrény, ahova tudtok volna pakolni, elég magasan voltak, az én 159cm-hez.A szoba szép tiszta volt! Összeségében szuper kikapcsolódás volt és kipihenten, élményekben gazdagon jöttünk haza!! :) Személyzet is nagyon kedves volt!
Fiatal pár - 2016. január 05. kedd
Kedves személyzet,finom ételek,a fürdő közelsége nagyon pozitív.Negatívumként azt tudnám megemlíteni,hogy számunkra kényelmetlen volt az ágy,és őrült meleg volt a szoba,hiába tekertük le a fűtést.
Fiatal pár - 2016. január 03. vasárnap
Számomra az tetszett hogy a személyzet nagyon kedves volt...a szilveszteri hangulat s a vacsora kiváló volt a vendégzenekar kicsi csalódást okozott de ezen hamar átlendültünk. Amit hiányoltam a szálloda területén az egy kis konditerem lett volna....akár egy futópad pár súlyzó...de sebaj...meg voltunk pár napig enélkül is. Összességében nézve a dolgokat remek minden..köszönjük...ja és megyünk legközelebb is!!!
Fiatal pár - 2015. november 25. szerda
Összességében mindennel nagyon elégedettek voltunk! Mindig mosolygós, kedves személyzet (Recepció, Felszolgálók, Takarító személyzet.) Családias légkör, öröm volt az eltöltött 4 nap. Rugalmas ügyintézés (pl. szoba elhagyásának meghosszabbításánál). Külön dicséret a szobát takarító személyzetnek, a precíz munkáért. Gratulálunk a vezetésnek, hogy ilyen színvonalat tudnak biztosítani, valamint nem utolsó sorban az ott dolgozó valamennyi munkatársnak. Munkájukhoz sok sikert kívánunk. Zs&K (45-49 éves "fiatal pár")
Kisgyerekes család - 2015. november 23. hétfő
Már több mint tíz éve minden évben többször is ide járunk. Elvittük barátainkat, családunkat, mindenki megelégedésére. Nagyon jó, házias ételeket főznek. A személyzet előzékeny, mindenben segít. Az, hogy fűtött folyosón közelíthető meg a fürdő, nagy előnye más szállodákkal szemben.
Kisgyerekes család - 2015. november 09. hétfő
A kiszolgálás elég hanyag volt,a személyzet unott,flegma volt,nem igazán próbáltak segíteni ha kérdése volt az embernek,nálunk csak a gyerek élvezte a hétvégét,de csak a csúszdapark miatt!
Fiatal pár - 2015. október 22. csütörtök
Jó volt minden,kivéve az időjárást! Sajnos nem tudtuk megnézni a környékbeli nevezetességeket. A gyógyfürdő nem tetszett,de az élményfürdőbe visszatérünk nyáron,mert a kinti rész jól meg van csinálva. Felnőttek és gyerekek is jól érezhetik magukat! A Hotelben az a jó,hogy át lehet menni a fürdőbe,és mindenki nagyon kedves,az ételek bőségesek,a szobák elég tágasak. Köszönjük,hogy ott lehettünk és pár napot eltölthettünk a Hotel Freyaban!
Idősebb pár - 2015. szeptember 14. hétfő
Igazi szoc.real érzés...lassan ráfér a felújítás a liftekre,az épületre..szoba kényelmes..régi típusú dobozos tizenéves tévét lassan ki kell dobni..elszívó ventilátorok csapágyasak,zajosak.Szerződést kell kötni kábel Tv szolgáltatóval és nagyobb műsorválasztékot biztosítani.Személyzet kedves,segítőkész.
Fiatal pár - 2015. szeptember 11. péntek
A szoba lestrapált,az ágy kifeküdve kényelmetlen ....szóval a szoba rendkívül hangulat romboló,izléstelen (lelakott). Ami tettszet,hogy a gyógyfürdőbe közvetlen átjáróvan a hotelből!Az étel jó,a személyzet kedves segítőkész.
Vékony Gáborné - 2015. augusztus 24. hétfő
A szolgáltatások, az ételek, a személyzet kedvessége csak kiválónak minősíthető. A nagy hőség miatt sajnos a klíma teljesítménye kevésnek bizonyult és a hangossága volt zavaró. 4 éves unokával nyaraltunk. Örömmel láttuk hogy a szálloda a gyerekeknek minden lehetőséget megteremt hogy jól érezzék magukat. Remélem jövőre újra ugyanitt! Vékonyné
Család nagyobb gyerekkel - 2015. augusztus 22. szombat
A személyzet nagyon udvarias, segítőkész. Jó az elhelyezkedés. Viszont a szoba nagyon pici volt, ill. az ételek, főleg a köretek minősége nem volt túl jó.
Bocskainé Györgyi - 2015. augusztus 07. péntek
A szállodárólaz első pillanattól fogva jó véleményünk volt.A recepción mosolygós hölgyek fogadtak minket.Az ételek finomak és jó volt a választék.A gyerekek is mindig találtak fogukra valót.A drink Barban a személyzet kedves és barátságos.Az átjáró folyosón kényelmesen el lehetett érni a fürdőt.Egy problémánk volt a szobánkban a kézmosó nem volt feltöltve.Köszönjük,hogy vendégeik lehettünk és visszatérünk még.
Bakalár Szilárd - 2015. augusztus 04. kedd
Kedves, segítőkész személyzet. Bőséges választék az étkezések során. Kényelmes, tiszta szobák. Csak ajánlani tudjuk!
Kisgyerekes család - 2015. július 15. szerda
Az ételek nagyon finomak voltak, személyzet nagyon kedves, segítőkész. Lehetne több program.
Kisgyerekes család - 2015. július 13. hétfő
Szép, gyerek centrikus, kiszolgálás kiváló. Matracok egy kissé kényelmetlenek, de ezt leszámítva mindennek meg voltunk elégedve.
Simon László - 2015. június 27. szombat
Kellemes volt a pihenés, finom ételek mellett nyugalmas, békés, szép környezet. A személyzet kedves volt mindenhol. Köszönjük szépen.
- 2015. május 29. péntek
Tetszett a fürdési lehetőség megközelíthetősége és a személyzet segítő készsége. Az ágy kényelmi szempontja hagy kívánni valót maga után és az erkélyajtó zárhatósága: mozgott a függöny, amikor a szél fújt. A fürdő köpenyek kicsit kopottak voltak,legalábbis amit mi kaptunk és a törölköző nem éppen hófehér színű volt.
Kisgyerekes család - 2015. május 26. kedd
1 éjszakát töltöttünk el a szállodában kisgyerekkel, és mindenkinek nagyon tetszett minden! 3 csillagos a szálloda, de szerintem többet érdemelne. A személyzet mindig mosolygott, a kiszolgálás tökéletes volt, imádta az egész család. Köszönjük!
Kisgyerekes család - 2015. május 07. csütörtök
Nagyon finom és változatos volt a reggeli és a félpanzió. Kedves és előzékeny volt a személyzet.
Kergyikné Léránt Erika - 2015. május 05. kedd
A szállodai dolgozók nagyon készségesek, segítőkészek voltak. Az ételek választéka is megfelelő volt. Nagyon jó volt, hogy csak egy alagúton kellett átmenni, és a fürdőben találtuk magunkat. Idősebb korban ez jólesik már. A fürdőben kellene egy-két felújítás, pl. folyékonyszappantartók leesett, a kádban lévő is elmozdult a helyéről, a függönytartó zuhanyozás közben leesett, szerencsére "túléltem". Ezekre az "apró" dolgokra is érdemes lenne kicsit jobban odafigyelni, a jobb közérzet érdekében. Egyébként jól érzetük magunkat, szeretnénk még a jövőben máskor is elmenni a szállodába. További jó munkát kívánunk a szálloda munkatársainak! Üdvözlettel: Kergyikné Léránt Erika
Kisgyerekes család - 2015. május 05. kedd
A szálloda azt nyújtotta, amit ígért. A direkt elérhetőség nehézkes a honlap alapján. Szintén nehéz átlátni, hogy melyik fürdőben mi található, mi van az alapárban és miért kell plusz fizetni. A személyzet kedvessége, figyelmessége,segítőkészsége kiemelkedő!!!
Idősebb pár - 2015. április 25. szombat
Mi pihenés céljából választottuk a szállodát. Nekünk tökéletesen megfelelt. Csend, nyugalom, udvarias, rugalmas személyzet, fedett folyosón átjárási lehetőség a fürdőbe. Étkezés: bőséges választék /persze ez ízlés dolga/. Bátran ajánlanám mindenkinek.
Kisgyerekes család - 2015. április 12. vasárnap
Utazásaink során a svédasztalos kínálat szállodájukban volt a legszerényebb.Viszont a személyzet kedvessége kimagasló.A fürdőbe való átjárás nagyon hasznos és maga a fürdő kimagasló színvonalú.Köszönjük a személyzet kedvességét,és ha kicsit nagyobb lenne az étel választékuk és felszereltebb a szobájuk,akkor a legjobb kategóriába tartoznának,de így sem panaszkodunk. Köszönjük a személyzet kedvességét! Külön megemlíteném,hogy a takarító személyzet is kiemelkedően kedves a vendégekhez!
BobÁl LÁszlÓnÉ - 2015. március 24. kedd
A személyzet nagyon segítőkész, barátságos.Az ételek finomak,kinézetre is tetszetősek.A tisztaság kifogástalan.Negatívumként csak annyit, hogy a zuhanykabin praktikusabb és kényelmesebb lett volna. Még visszatérünk, és másoknak is ajánlani tudom.
Kisgyerekes család - 2015. március 21. szombat
Nagyon tetszett, hogy össze van kötve a fürdővel,a személyzet kedves volt. Ami negatívum,hogy nem volt hajszárító a szobában és,hogy nem maradhatunk tovább a hazaérkezés napján, pedig azt írták, hogy 14h-ig maradhatunk térítés mentessen a szobában. Az étel 3*-nak megfelelő,kevés a választék, de ízletes ami van. Ha Zalakarosra megyünk csak a Freyába fogunk megszállni.
Idősebb pár - 2015. március 17. kedd
Rendkívül figyelmes és segítőkész személyzet és vezetőség.
Kisgyerekes család - 2015. március 16. hétfő
A főetelek közül nagyon nehez volt kisgyerekeknek válogatni. De összességében tiszta, rendezett szoba, kedves es segítőkész személyzet. Jól éreztük magunkat.
Bán Gyula - 2015. március 10. kedd
A kiszolgálás, étkezés, elhelyezés tetszett. Kényelmesebb lenne, ha a szállás árában benn lenne a kiegészítő jegy a fürdőbe, mert így elég nagy csalódás, hogy alapesetben három medencét lehet csak látogatni, amivel csak a szállodában szembesül az ember. Kényelmesebb, ha a plusz jegy megváltásának keresése helyett kényelmesen lehetne a fürdőt használni.
Kisgyerekes család - 2015. február 27. péntek
Két kis gyermekkel voltunk ott. Igazából mi mindennel meg voltunk elégedve. A személyzet kedves és segítőkész. A reggeli és a vacsora nagyon bőséges és volt választási lehetőség. Nekem ízlett is minden. Az átjáró folyosó volt kicsit hideg ahhoz, hogy köntösbe átmenjen az ember. De nem volt vészes. Az ágy is kényelmes volt. Nagyon köszönjük, mi nagyon jól éreztük magunkat, még szívesen maradtunk volna!
Idősebb pár - 2015. február 07. szombat
Tetszett a személyzet kedvessége csend és nyugalom jellemző a hotelra.
Idősebb pár - 2015. január 31. szombat
Udvarias segítőkész személyzet, változatos, ízletes ételek.
Baráti társaságok - 2015. január 26. hétfő
Minden nagyon szuper volt (személyzet, tisztaság, kényelem, wellness) csak a plusz disznótoros, ami miatt többet fizettünk nem volt jól megszervezve és az ételek sem ízlettek.
Nagy Nándor - 2015. január 21. szerda
Nincs mit részletezni minden nagyon jó volt :) Szép a szálloda, jó helyen van, gyönyörű a Zalakarosi gyógyfürdő mindenki nagyon kedves, mosolygós és segítő kész :) AZ ételek finomak választékos, pincérek kedvesek :) Nagyon jó hogy egy alagút köti össze a szállodát a fürdővel :) Szoba és a fürdő tiszta és szép.
Császár Marianna - 2015. január 08. csütörtök
Teljesen elégedett vagyok,szép helyen,udvarias személyzettel,hatalmas gyerekkuckóval,finom ételekkel vártak minket.Mi biztosan visszatérünk még,gyerekestül..mindenestül :-))
Háberné Tünde - 2014. december 28. vasárnap
A belépéstől kezdve, kedvesség, előzékenységet kaptunk. Jó volt az elhelyezés, a programok, csodálatos finomak voltak a feltálalt étkek. Nagyon jó volt a kiszolgálás. Sokat számít hogy át lehet menni a fürdőbe és nem kell kimenni a szállodából. Egy szóval csodálatos volt, és nagyon jól éreztük magunkat.
Család nagyobb gyerekkel - 2014. december 22. hétfő
Az ellátás-étkezés kiváló volt. A személyzet kedves. Számomra az ágynak a matraca kényelmetlen volt, ki van feküdve.
Idősebb pár - 2014. november 29. szombat
Nagyon kedves volt a személyzet, gyönyörű tisztaság és nagyon jó illat volt az egész szálloda területén. Kifogástalan volt az ellátás. Tetszik, hogy a fürdő az átjárón keresztül megközelíthető. Viszont az, hogy férjem a Hunguest Hotels Törzskártyáját nem tudta érvényesíteni kellemetlenül érintett.
Fiatal pár - 2014. november 24. hétfő
Nagyon tetszett a Hotel és a Katalin bál is. A szobában a matrac kicsit kényelmetlen volt (kemény) és szétnyílt középen, mivel nem egy nagy matracból hanem 2 kicsi matracból állt az ágy. A reggeli és a vacsora nagyon finom volt. A személyzet nagyon kedves. Tiszták voltak a szobák. A fürdő is nagyszerű volt.
Egyéni utazó - 2014. november 21. péntek
A szálloda nagy előnye a folyosó, ami a fürdőbe vezet. Ez, különösen az őszi hűvös napokon kellemessé és kényelmessé teszi a fürdőzést, nem kell hosszasan öltözködni. Nagyon jó, hogy a belépő napi többszöri belépésre jogosít. A személyzet figyelmes, segítőkész.( Menetrend, kisebb méretű fürdőköpeny keresése a számomra...) A kispárnákat használhatatlannak tartottam, csomós , kevés töltettel. Nem tudom, a többi szobában milyen, de az enyém rossz volt. A szakács nem a legerősebb pontja a szállodának. Lehetne ízletesebb az étel.(A sült hús valóban sült lehetne.csak párolt, vizes volt,...) Én keveset eszem, de azt hiszem , mindenkinek bőséges volt a svédasztal kínálata. Kár, hogy presso kávét nem lehet az automatából engedni, így a "hosszú kávé" lerövidítésével próbálkoztunk rövid, erős kávét inni. (A felesleges víz gondot okoz a személyzetnek.) Összességében kellemes napokat töltöttem a hotelben, és nagy elismeréssel kell szólnom Zalakaros tisztaságáról, rendezett utcáiról, a tavaszváró virágos edényekről. Nagyon szép Zalakaros!
Idősebb pár - 2014. november 07. péntek
Mindössze három éjszakát töltöttünk a szállodában, de ez idő alatt olyan kiváló benyomásokat szereztünk, hogy bizonyára visszamegyünk ismét. A Hunguest Hotel lánc több szállodájában voltunk, de eddig a legjobb szolgáltatást itt tapasztaltuk.Nagyon jó,hogy közvetlen átjárása van a Gránit gyógyfürdőbe, ez nagyon sokat emel az értékén.
Idősebb pár - 2014. október 16. csütörtök
Kellemes pihenésben volt részünk, a személyzet udvarias, kedves, az étkezés változatos, jól éreztük magunkat.
Idősebb pár - 2014. szeptember 22. hétfő
A személyzet nagyon kedves. A szálloda nagyon szép, tiszta és jó helyen fekszik. Szép kilátás nyílik a távolabbi dombokra. Az étterem tágas, sok vendég jelenléte esetén is kényelmes étkezést biztosít. Az ételek választéka, és minősége is megfelelő. A fürdő megközelítése nagyon praktikus az alagúton át, a fürdőben való tájékozódás kissé nehézkes. Mindennel meg voltunk elégedve, egyetlen negatívum a kicsi tv, és kevés csatorna.
Kisgyerekes család - 2014. szeptember 12. péntek
Alapvetően mindennel meg voltunk elégedve, amit egy háromcsillagos szállodától el lehet várni. A szobák tiszták voltak,talán a tv-csatornákat lehetne bővíteni, mert az elég szegényes. Az ételek finomak voltak. A személyzet segítőkész és kedves. A szálloda mögött lévő nagy zöldterületen egy játszótér igencsak elférne véleményem szerint. Negatív tapasztalatunk nem volt.
Család nagyobb gyerekkel - 2014. augusztus 02. szombat
A személyzet nagyon kedves és szolgálat kész. Az ételek átlagosak a reggeli a 4. Nap után már elég unalmas, lehetne egy kis fantáziát belevinni. A szállodán erősen látszódik, hogy majd 40 éves és a hunguest csoport erre a szállodájára még nem költött megfelelően bár igen fontos része a szállodaláncnak. A másik amin a felújítás és az átalakítás során lehetne javítani, hogy lehetnének összenyitható szobák is 2-2 ágyasak (nagyobb gyerekekkel ezek praktikusabbak). Mivel korábban a szegedi szállodájukban voltunk ahhoz képest csalódás volt. Ami megmenti a szállodát az a közvetlen kapcsolat a stranddal.
Család nagyobb gyerekkel - 2014. július 31. csütörtök
A személyzet nagyon kedves volt, a szobák tiszták és kényelmesek voltak, a reggeli és a vacsora remek volt. A wifi jelet viszont erősíteni kellene, mert nagyon akadozott a harmadikon is.
Kisgyerekes család - 2014. július 21. hétfő
A szálloda maga megfelel a 3 csillagos minősítésének, a személyzet abszolút hozzáértő és kedves, a tisztaság is megfelelő, az ételek finomak és választékosak. Kicsi negatívum a magas árak a lobby bárban, és a lestrapált játszószoba.
Kisgyerekes család - 2014. július 20. vasárnap
Kisgyerekekkel nagyon kellemes napokat töltöttünk a szállodában, melyhez hozzájárult a személyzet kedvessége, a pincér figyelmessége. Nagyon jól ki tudtuk használni a közvetlen összeköttetést az élménydús stranddal. A svédasztalos reggeli kínálata lehetne bővebb. A vacsorához pedig javasolnék hangulatos zenét (esetleg élő zene), mely még kellemesebbé tenné az estéket. A játszószoba játékait bővíteném még néhány játékkal.
Kisgyerekes család - 2014. július 09. szerda
Kellemes,nagyon családbarát szálloda,segítőkész,kedves személyzettel. A szoba tiszta,kényelmes.Jövőre is ide tervezzük a családi nyaralást!
Idősebb pár - 2014. május 05. hétfő
Kifogás talán csak az volt, hogy az ágymatrac kényelmetlen volt. A személyzet udvarias, a vacsorára feltálalt ételek finomak,még az sem gond hogy nem olyan nagy a választék. Visszatérő vendégek vagyunk a férjemmel és közben a barátainkkal. És Zalakaroson tovabbra is ezt a hotelt válasszuk. Nagy előnye még hogy közvetlen összeköttetésben van a gyógy és élményfürdővel.
Idősebb pár - 2014. április 17. csütörtök
Nagyon jól éreztük magunkat,általában mindennel megvoltunk elégedve. A személyzet mindig mosolyog, nagyon kedvesek,mindenben tudtak segíteni. Az ellátás is jónak mondható,csak a felvágott kínálat az ott töltött 3 nap alatt ugyanaz volt.A szoba kényelméről csak annyit tudok megemlíteni,hogy az ágybetétünk nagyon elvolt használva,kifele lejtett mindkét oldalon,attól tartottunk,hogy legurulunk az ágyról.Összességben jó volt,ha lesz rá alkalom vissza megyünk.
Idősebb pár - 2014. március 28. péntek
+ előzékeny, udvarias személyzet, kényelmes átjárás a fürdőbe. - egyhangú reggeli kínálat. A szoba padlószőnyege cserére szorulna.
Tarjányi Istvánné - 2014. március 21. péntek
Minden tökéletes volt, csak a vacsoránál nem tetszett ,hogy más Nemzetiségűek , ugráltatták a kiszolgáló személyzetet, le sem ültek de már reklamáltak nincs ott az italuk.Közben a személyzet mindent megtett.
Idősebb pár - 2014. március 10. hétfő
Kellemes szép hely, udvarias személyzet, jó programszervezés. Az ételválaszték lehetne bővebb, és a tányérok tisztaságára kellene nagyobb odafigyelés.
Kisgyerekes család - 2014. február 11. kedd
Nagyon jól éreztük magunkat a hotelben. A személyzet nagyon rokonszenves, segítőkész, barátságos. Gyerekeimnek nagyon tetszett a biliárd lehetőség, a zárt folyosó a fürdőbe. Gyönyörű helyen fekszik a szálloda, tisztaság van, nagyon barátságos, meleg hangulatú az egész épület. A család minden tagja nagyon nehezen hagyta el a hotelt, és mindenképpen vissza szeretnénk még térni.
Juhász Gábor - 2014. február 03. hétfő
Nagyszerű személyzet,kiváló konyha.A szálloda kissé "öreges",de ennek ellenére fiatalos lendülettel vezetve. Jól éreztük magunkat!
Lukácsné Müller Márta - 2013. december 31. kedd
A szálloda megközelíthetősége nagyon jó mi busszal érkeztünk és tökéletes volt.A szobák és az egész szálloda tisztasága kifogástalan.A fürdő elérése nagyon praktikus,szuperül megoldott.A reggeli,vacsora bőséges és finom.Mi nagyon jól éreztük magunkat.Tökéletes volt a kiszolgálás a személyzet hozzáállása.Máskor is vissza fogunk jönni.Jó élményekkel,szép emlékekkel távoztunk.Köszönjük!
Várkonyi József - 2013. december 28. szombat
Tetszett a törekvés a meghitt hangulat kialakítására, mely így sikerrel is járt. Mindenütt érezhető volt a szándék, hogy minél otthonosabbá és családiassá tegye a személyzet a szeretet ünnepét. Az étkezés maximálisan igazodott az ünnep jellegéhez. Figyelmes szobabekészítés, általában udvarias, kedves személyzet. Csupán kettő esetben volt kifogásolható a hozzáállás és a hangnem, de úgy gondolom, ez betudható volt a telt háznak és a zsúfolt programnak. Összességében nagyon kellemesen telt a Karácsony, jól éreztük magunkat. Köszönjük!
Egyéni utazó - 2013. december 28. szombat
Évek óta Zalakaroson töltöm a karácsonyi napokat. Több szállodát megjártam, egyikükkel sem volt különösebb bajom, de olyan jól, mint a Freyában, még nem éreztem magam. Ez a szálloda még a három csillag által garantáltnál is többet nyújt a vendégnek: gördülékeny ügyintézést, korrekt, figyelmes és készséges kiszolgálást, bőséges és változatos étkeztetést. A fürdőbe vezető alagút – mely lehetővé teszi, hogy a ruhaváltást még és ismét a saját szobánkban ejtsük meg – egyébként is behozhatatlan előnye ennek a szállodának. Ha a jövőben is Zalakaroson töltöm a Karácsonyt, csakis ezt a szállodát fogom választani.
Takács Tamás - 2013. december 27. péntek
Minden nagyon kellemes volt, a személyzet kedves, figyelmes, a szolgáltatás is kitűnő. Az ételek minősége az eddig megszokotthoz képest egy kicsit visszaesett, de természetesen nem maradtunk éhesek!
Idősebb pár - 2013. november 26. kedd
Mindennel meg voltunk elégedve, kivéve a szobák állapotán kellene javítani. Szőnyegpadló, falak tisztasága, TV készülék cseréje. A recepción igazán kedvesek a hölgyek. Az értékesítési vezető nagyon figyelmes. A rendezvény kapcsán az étterem márványburkolata nem volt feltakarítva, felmosva, így nem volt biztonságos a "táncparkett".
Idősebb pár - 2013. október 31. csütörtök
A személyzet udvarias előzékeny. Az ellátás bőséges, az ízek megfeleltek a mi ízvilágunknak. A szoba, a fürdőszoba, a berendezés megfelelt a várakozásunknak. Röviden: az itt eltöltött két éjszaka nagyszerüen szolgálta azt a célt amiért zalakarost választottuk.
Réder János - 2013. október 27. vasárnap
Nagyon szép és jó helyen fekszik a szálloda. Tetszik, hogy közvetlen kapcsolat van a fürdővel, ezáltal sokkal kényelmesebb a fürdő használata.A szálloda személyzete a szolgáltatások és az étkezés kiváló. Egyetlen negatívum a szobában szobában lévő szőnyegpadló tisztasága.Ennek ellenére nyugodt szívvel ajánlom mindenkinek. Szuper volt ez a néhány nap. Köszönjük!
Idősebb pár - 2013. október 09. szerda
Ami tetszett, átjárás a fürdőbe, nem túl drága belépő, a személyzet kedvessége. Ami nem tetszett, a szoba, a wc, a fürdőszoba eléggé lepusztult. A TV nagyo kicsi és elavult. A csatornák száma kritikán aluli.
Tóth Gábor - 2013. szeptember 07. szombat
Nagyszerűen éreztük magunkat a Hotel Freya-ban.A személyzet-különösképp a recepció személyzet-nagyon kedves és segitőkész volt.Az ételek mind a reggeli,mind a vacsora kiváló volt minden alkalomkor.Az egyetlen negativum a szobában lévő szőnyeg nem volt rendesen kitisztitva.Két kisgyermekkel utazva ez számunkra ez számunkra fontos dolog.Ennek ellenére összességében nagyon elégedettek voltunk.Még biztosan vissza fogunk jönni Önökhöz.
Kisgyerekes család - 2013. augusztus 30. péntek
Nagyon kellemes környezetben tiszta körülmények között pár napot töltöttünk a Hotel Freyaba.A kiszolgálás jó az ételek,italok finomak voltak.A szobák szépek és tiszták.Amit egy kicsit hiányolok hogy a gyerekeknek kevés a szórakozási lehetőség a szálloda területén.Ettől függetlenül ajánlom mindenkinek!
Hasza Zsolt - 2013. augusztus 26. hétfő
Általánosságban elégedett voltam a személyzettel, minden kérést a lehetőségeik szerint próbáltak elintézni. Szimpatikus volt a kedvesség / minden szinten/. Egyedül a szoba berendezései, hagytak kivánnivalót. /pl.a fekhelyen osztott matrac, gardrob szekrény úvegajtó kiesett. Üvözlettel: Hasza Zsolt
Család nagyobb gyerekkel - 2013. augusztus 14. szerda
6 napot töltöttünk Zalakaroson a Hotel Freya vendégeként. Nagyon tetszik, hogy közvetlen átjárással juthatunk el a fürdőbe, strandra a szállodából. Naponta, igény szerint többször használható a belépőkártya. A szoba kényelmes, tisztasága megfelelő. A személyzet udvarias, készséges, barátságos. Az éttermi kiszolgálás gyors, a pincérek többsége kedves, segítőkész, figyelmes. Kiváló hely pihenésre, kikapcsolódásra az egész család számára!:-)
Győriné Szabó Ditta - 2013. július 30. kedd
Ami nagyon tetszett,a személyzet türelme,odafigyelése,kedvesége a strand ami lenyügözte a gyermekemet változatos programok és tisztaság a fürdőmesterek odafigyelése furcsa volt.Étkezés az ételek nagyon finomak,izletesek és változatosak.Amivel próbléma volt az a rossz szoba választás levegőtlen,nem lehet aludni a melegben az ablakot nem lehet bukora nyitni pedig éjszakára jobb lenne,vagy ha minden szobába lenne légkondi vagy legalább ventilátór nem csak akkor ha külön fizet érte az ember.Másik az élmény medence engem zavart ,hogy oda külön jegyet kell venni nem mitha a melegben annyira hiányzott volna de talán kipróbáltuk volna .Ezeket a dolgokat leszámitva jól éreztük magunkat és köszönünk mindent.Győriné
Család nagyobb gyerekkel - 2013. július 15. hétfő
A személyzet roppant kedves és segítőkész volt.A hotel tisztaságával is teljesen elégedettek voltunk. Az ételek finomak, sokfélék voltak.Remek lehetőség volt, hogy a gyógyfürdőt naponta, akár többször is látogathattuk, így a szobánkban pihenhettünk ebéd után. Mindenkinek csak ajánlani tudom a Hotel Freyát, aki pihenésre, kikapcsolódásra vágyik.
Fiatal pár - 2013. július 14. vasárnap
A személyzet rendkívül kedves,a szálloda nagyon tiszta, az ételek egytől egyik nagyon izletesek voltak.Már negyedik alkalommal jártunk itt de nyugodt szívvel tudom ajánlani mindenkinek.Sanos a szálloda elhelyezkedéséből kifolyólag az utca kicsit zajos de a kedvünket ez nem szegte.
Kisgyerekes család - 2013. július 11. csütörtök
A személyzet nagyon kedves és segítőkész volt. A fürdő megközelítése nagyon praktikus. Az étel kritikán aluli volt, a tészta szétfőtt, a pékáru friss ugyan, de nem jó minőségű, kiszáradt. A gyümölcsleves liszt ízű volt. A menzához tudnám hasonlítani.Az ételen kívül minden jó volt, nagyon jól éreztük magunkat.
Baráti társaságok - 2013. július 10. szerda
A személyzet nagyon kedves és udvarias volt. Mivel három felnőtt volt egy kétágyas szobában, a pótággyal kissé szűkös volt a hely. A fürdőbe a belépő nagyon jó megoldás volt az alagúton keresztül, viszont a fürdő területén a közlekedés kissé bonyolult, és a gyógycentrum és az élményfürdő messze van egymástól, az épületen belül sokat kellett menni.
Idősebb pár - 2013. július 01. hétfő
Több éve visszatérő vendégei vagyunk a Hotel Freya-nak. A szálloda választása elsősorban a gyógyfürdővel való közvetlen kapcsolatnak köszönhető. Az idén csalódás ért amiatt, hogy a korábbiakhoz hasonló csomagban csak korlátozott fürdőlehetőségeket kínáltak. A szobákon észrevehető az évek múlása (tokostól mozog az ajtó, kissé ingatag lábakon áll az ágy, a zuhanycső elöregedett, a szőnyegpadló megkopott,stb.)Szerencsére a személyzet kedvessége, segítőkészsége sokat jelent, bár időnként kicsit túlterheltnek tűntek a recepción. Az éttermi skála nagyjából nem változott a korábbi évekhez képest (közepes), sajnos a gyümölcsök közül a rothadt cseresznye és a rossz minőségű meggy kínálata ezen csak rontott. Még mindig hiányoltuk, hogy a vacsorához csak külön kérésre szolgálnak fel ivóvizet, nyilván inkább ahhoz fűződik érdekük, hogy a szomjas vendég valamit rendeljen inkább, holott aki mást szeretne, úgy is megrendelné. A fent leírtak ellenére még mindig ragaszkodunk a megszokotthoz, és nagyon reméljük, hogy ezután már csak pozitív élményekről számolhatunk be!
Geiger János - 2013. június 28. péntek
Tetszet,hogy a Városifürdőbe közvetlen átjárásvan,az ételek választékosak és izletesek.A személyzet udvarias segitőkész minden rendbevolt,jól éreztük magunkat bátran ajánljuk másoknak is. Időseb házaspár.
Kisgyerekes család - 2013. június 26. szerda
Általunk vélt negatív dolgok: Nagyon meleg a szoba.A sötétítő függönyök nem érnek össze egymással,ezért sem a sötétítés,sem a szoba hűtése nem megoldható.A szobában lévő franciaágyban a dupla matrac kényelmetlen,mert közötte nagy a rés. Az esti vacsoránál hiányoltuk a vegetáriánus ételeket pl. rántott sajt,karfiol...stb. Ettől függetlenül csodás 6 napot töltöttünk Önöknél:) Nyugati fekvésű szobánkból nagyon szép volt a kilátás, a környék csendes. Mind az étteremben,mind a recepciónál kiváló személyzet dolgozik. Tetszett az összekötő folyosó a fürdővel,ami makulátlan tisztaságú csakúgy mint a szálloda minden helysége. Elképzelhető,hogy jövőre is Önöket választjuk:)
Fodor József - 2013. június 21. péntek
Kár, hogy részleges felújítás volt az egyik vizes medencénél,(igaz, erről kaptunk értesítést) de a körülmények, a kiszolgálás az ellátás (reggeli, vacsora)kifogástalan, gördülékeny. A személyzet hozzáállása udvariassága kiváló!Nagyon ötletes, hogy zárt folyosó köti össze a szállodát a Gránit fürdővel.Ez még kényelmesebbé, praktikusabbá teszi a vendégek számára az oda - vissza utat.Jó egészséget kívánunk a teljes kollektívának a további hasonló színvonalú munkájukhoz.
Idősebb pár - 2013. május 27. hétfő
Köszönjük, minden kellemes volt,az ügyintézéstől kezdve az étkezésen keresztül. Biztos,hogy el fogunk még Önökhöz látogatni.
Baráti társaságok - 2013. május 20. hétfő
A kiszolgáló személyzettel teljesen meg voltunk elégedve.Az ellátás is megfelelő volt a hotel besorolásának megfelelően. Ajánlom mindenkinek aki pihenésre vágyik.
Idősebb pár - 2013. április 22. hétfő
Fantasztikus volt a pihenésünk.Mint a szálloda mint a fürdő lenyűgözött! Igazi élményben volt részünk! Feledhetetlen! Étkezés: Mint a reggeli úgy a vacsora is választékos és finom volt. Személyzettel minden rendben,maximálisan végezték feladatukat. Recepció:Kedvesek és segítőkészek voltak. Üdvözlettel : Borbás Jánosné
Egyéni utazó - 2013. április 08. hétfő
Elsődlegesen az ár, amihez párosul a fürdővel való összeköttetés. A személyzet igazán udvarias, figyelmes. Az étkezés minden igényt kielégítő. Amit nehezen viselek a férjemmel, hogy az ágyak nem kényelmesek. A matracok eldeformálódtak, nem lehet rajtuk kényelmesen pihenni. És ami ennél is rosszabb, hogy az ágyak nyikorognak. Sajnos ez éjjel nem kellemes dolog !!
Topán Ferenc - 2013. március 30. szombat
Tisztességes fogadás, elhelyezés kérésemre,szoba tisztasága példás. Reggeli- vacsora fenomenális, szakácsoknak, nagyon jók, tartsa meg őket, a teremtő,elutazáskor minden segítség.Zárásként ha a teremtő enged karosra - BIZTOS IDE Jövünk.Topán Ferenc és neje.
Farkas József - 2013. március 25. hétfő
Unokákkal töltöttünk el egy hétvégét Önöknél.Nagyon megvagyunk mindennel elégedve,nagyon finomak az ételek, remek a kiszolgálás, a vendégfogadás tökéletes,a kényelem jó.Tetszett az alagúton megközelithető gyógyfürdő. Jövőben is ha lehetőség lesz szeretnénk visszatérni.
Család nagyobb gyerekkel - 2013. március 14. csütörtök
Szálodában a személyzet nagyon kedvesen és barátságossan fogadott benunket. Megnutaták mit merre találunk és mik a lehetoségek. A kényelmesen furdokopenyben megkozelítheto Zalakarosi furdo egyenesen fantasztikus. Amivel nem voltunk megelégedve az a vacsora utáni fizetéskor sokat vártunk a pincérre egy alkalommal és az ágyak a szobába egyenesen katasztrofálisak aludni és pihenni rajtuk nem lehet. A tobbi OK.
Grószné Tóth Magdolna - 2013. március 06. szerda
Nagyon kényelmes volt az átjárás a fürdőbe. Nagyon kedves volt a személyzet. Finomak, nagy választékban voltak az ételek. Ami kicsit kényelmetlen volt, a szoba négyünknek (5 és 16 éves gyerekkel)kicsit szűkös volt. De ettől eltekintve kellemes napokat töltöttünk el önöknél.Köszönjük szépen!
Olvass további véleményeket a szálláshelyről!
