A vendégértékelések visszatérő üzenete, hogy a szálloda konyhája kiváló, a séf dicséret minden sorból kiolvasható. Jó minőségű alapanyagokból, szerethető hazai ízekkel dolgoznak, így a tányérra ízletes ételek kerülnek. Sokan kiemelik, hogy a fogások nemcsak finomak, de a kifogástalan mennyiség is megvan, ami egy gondtalan nyaraláshoz fontos. A változatos fogások miatt mindenki talál kedvére valót, a házias klasszikusoktól a könnyebb, nyárias ételekig.
Reggelente a bőséges svédasztalos reggeli adja meg a nap lendületét. A finom péksütemények mellé friss gyümölcs is kerül az asztalra, és aki szereti, desszerttel is megkoronázhatja a reggelt. A kínálat gazdag, a mennyiség bőséges, és érződik a figyelem a részletekre. A vendégek szerint ez az a pont, ahol igazán látszik, hogy a konyha mennyire komolyan veszi a minőséget.
Vacsoránál szintén erős a vacsora választék: a változatos fogások sora a hazai ízeket és a szezon kedvenceit egyaránt felvonultatja. A desszert itt sem marad el, így az étkezés kerek, élményszerű lezárást kap. Többen hangsúlyozzák, hogy az étkezés ár/értékben megfelelő, sőt, sokszor kellemesen felülmúlja az elvárásokat. Összességében az ételek íze, a jó minőségű alapanyagok és a gondos kivitelezés együtt teszi emlékezetessé a gasztronómiai élményt.
Reggelente a bőséges svédasztalos reggeli adja meg a nap lendületét. A finom péksütemények mellé friss gyümölcs is kerül az asztalra, és aki szereti, desszerttel is megkoronázhatja a reggelt. A kínálat gazdag, a mennyiség bőséges, és érződik a figyelem a részletekre. A vendégek szerint ez az a pont, ahol igazán látszik, hogy a konyha mennyire komolyan veszi a minőséget.
Vacsoránál szintén erős a vacsora választék: a változatos fogások sora a hazai ízeket és a szezon kedvenceit egyaránt felvonultatja. A desszert itt sem marad el, így az étkezés kerek, élményszerű lezárást kap. Többen hangsúlyozzák, hogy az étkezés ár/értékben megfelelő, sőt, sokszor kellemesen felülmúlja az elvárásokat. Összességében az ételek íze, a jó minőségű alapanyagok és a gondos kivitelezés együtt teszi emlékezetessé a gasztronómiai élményt.
- ízletes ételek
- bőséges svédasztalos reggeli
- vacsora választék
- hazai ízek
- finom péksütemények
- gyümölcs, desszert
- kifogástalan mennyiség
- jó minőségű alapanyagok
- séf dicséret
- változatos fogások
- ár/értékben megfelelő étkezés
- konyha kiváló
Holiday Hotel Csopak, Csopak >>
Krisztina - 2025. szeptember 14. vasárnap
Évek óta visszatérő vendégek vagyunk a szállodába. Ebben az évben júliusban és szeptember első hetében is 5-5 éjszakát töltöttünk itt. Nagyon szeretjük Csopakot, a strandot, elégedettek vagyunk a szállodával is. A szálloda állapota ellenére a személyzet mindent megtesz, hogy jól érezzük magunkat. Az ellátás kiváló, a szobák tiszták, a klíma hiánya a legnagyobb probléma. Reméljük, hogy a következő években is az Önök vendégei lehetünk!
Zsuzsanna - 2025. szeptember 07. vasárnap
A szálloda igazi retro hatást keltett bennünk, ahol több napon át nagyon jól éreztük magunkat. A hotel elhelyezkedése kiváló, a személyzet kedves. A szobában tisztaság fogadott bennünket. egyedül a szúnyoghálót hiányoltuk. A félpanziós ellátás ízletes ,sokrétű és bőséges volt. Köszönünk mindent ! Szívesen ajánljuk barátainknak.
Attila - 2025. szeptember 06. szombat
Távol van a vonatállomástól, semmilen információ nincs, hogy merre kell menni. Csak a harmadik felkínált szobát tudtuk nagy kompromisszumokkal elfogadni. Nincs lift, a csomagjainkkal hurcolkodtunk szobáról szobára. Később kiderült, hogy nem jó a hűtő, egy palack vizet sem tudtunk behűteni. Azután a következő bosszúság jött, nincs meleg víz, Másnap este, mikor későn, fáradtan megérkeztünk, kiderült, hogy semmilyen víz nincsen, még kezet sem tudtunk mosni. Gyorsan le a recepcióra, ahol már többen reklamáltak. A személyzet néhány tagja még a köszönésünket sem fogadta. Az egyetlen, ami elviselhető volt, az étkezés. A kínálat ugyan korlátolt volt, de az ételek ízletesek voltak. Az evőeszközök egy része viszont rosszul elmosott! A szobákból a zaj, az emberi beszéd is nagyon zavaróan áthallatszott. Mikor kértünk egy kompetens vezetőt, azt mondták, nem elérhető. Ígérgettek fűt-fát, kompenzációt, aztán a számla fizetésekor, cinikusan elfelejtették. A szobai televíziónak a külső tápegysége dróton lógott a falon, ami szörnyen snassz volt, azonkívül nagyon balesetveszélyes, mert az ember lába, ha nem figyelt beleakadhatott. (Erről fotóm is van!) Ilyen képek nem voltak az interneten. A fürdő egyik sarkában állandóan állt a víz, nem tudott lefolyni. Csak egy tükör van, a fürdőben, ami kényelmetlen magassága miatt nehezen használható. Máshol sehol nem tudta az ember megnézni a ruházatát. Annyi csalódottság, bosszúság ért, hogy ezen a fórumon le sem tudnám írni az összeset. Én még ennyi bosszúságot egy helyen sohasem éltem meg! Nem vagyok egy hepciás ember, mert néhány vendég egészen arrogánsan mondta el a véleményét. Szerintem Önök a legjobban járnak, ha ezt az "intézményt" kiiktatják a programjukból, mert ez Önöknek semmi "dicsőséget nem hoz a konyhára"! Ez egy horror a kőszegi Írottkőhöz képest! Az Önök által legutóbb ajánlott, kőszegi Írottkő hotel egy luxushotellel ért fel! Arról a legjobbakat írtam. Sajnálom, de nem túlzok. Ez az intézmény nem alkalmas a nívós vendéglátásra. A vendég pedig nem szereti, mint ahogy az ottani vendéglátók sem szeretnék a bosszúságok sorozatát a pénzükért.
Lászlóné - 2025. szeptember 04. csütörtök
Hosszu utazás után csak este kaptuk meg a szállás kulcsot, ami kicsit rosszul esett! Néhány hiányosság, aminek a kijavitása emelné a szállás szinvonalát: csöpögött a csap a fürdőszobában, a fürdő ajtót nem lehet Rendesen becsukni, wc ÖBLITÉS BRUTÁLISAN HANGOS! bULI!! SZERVEZÉSE AZ ÉPÜLETEN BELÜL NAGYON ROSSZ ÖTLET VOLT! Még szerencse, hogy csak 1 éjszakán volt! Klima nélkül a nyári szezon nem ajánlott!!!!! Az ellátás remek, a személyzet kedves, udvarias csillagos ötöst érdemelnek!!!! Második alkalommal üdültünk Önöknél, reméljük a jövőben is igénybe tudjuk venni ezt a lehetőséget!!!!!
Katalin - 2025. augusztus 26. kedd
A szálloda nagyon kényelmes, az ellátás kiváló volt. A személyzet pedig rendkívűl kedves és udvarias mind a recepción, mind pedig az étteremben. Nagy köszönet nekik. A strand is nagyon közel van. Mindenkinek ajánlom.
Lajos - 2025. augusztus 13. szerda
A személyzet kedvessége és igényes munkája tetszett !
Döbrősi Józsefné - 2025. augusztus 07. csütörtök
Nagyon segítőkész személyzet, jó és megfelelő ételválaszték. Hazai ízek szerint főztek és jó minőségű alapanyagokból. Minden tekintetben meg voltunk elégedve. Biztosan visszamegyünk még.
Györgyne - 2025. augusztus 01. péntek
Már többször voltunk Önöknél. Eddig minden évben nagyon jó ellátásban és kiszolgálásban volt részünk. Ebben az évben a szállással és a személyzettel sem volt semmi gond, udvariasak segítőkészek voltak. Az étkezés azonban messze elmaradt az előző évekhez képest. Nem volt az asztalon pl. pohár, víz, az evőeszközök sem voltak mindig az asztalon, igaz a kiszolgáló pultnál találtunk. Gyümölcsből szinte semmi kínálat nem volt (csak dinnye). A menü inkább a menzára hasonlított, és őszintén szólva még soha nem tapasztaltam, hogy babfőzeléket kínálnak a vacsorához. Szóval összességében a szállással kapcsolatban nem volt csalódásunk, az étkezés azonban színvonaltalan, néhány esetben ízetlen volt. Szerencsére az idő remek volt. Nem biztos, hogy ajánlalám az ismerőseimnek az ellátás miatt.
Tamás - 2025. július 27. vasárnap
A szoba tiszta rendes kényelnesek az ágyak. A szellőztetés nem megoldott, az ablakot csak úgy lehet nyitva tartani, hogy ki kell támasztani valamivel. Nincs szúnyogháló egyik nyílászárón sem. A reggeli bőséges és választékos volt. A meleg ételek, virsli kolbász rántotta, többnyire hideg vagy csak langyos volt. A vacsora szintén jellemzően csak kihült ételeket tartalmazott, annak ellenére, hogy látszólag melegítő pultban voltak. Sajnálatos, hogy vacsorára nem volt hideg étel választék, pl: felvágott sajt vaj stb Nem mindenki szereti vacsorára a "meleg " ételeket. Egyébként a csopaki strand csodálatos volt és csak gratulálni tudok az üzemeltetőkne.
Sikorszkiné Maté Zsuzsanna - 2025. július 26. szombat
Kellemes volt a szoba. Nagyon jók és finomak voltak a reggelik és a vacsorák is. Csendes volt a környék. A strand nagyon közel volt. A belépőket köszönjük. A wifi használata is kiváló. Nagyon jól éreztük magunkat.
Krisztina - 2025. július 25. péntek
Évek óta járunk a Holiday Hotelbe, mindig nagyon jól érezzük magunkat! A szálloda retró, de tiszta, nagyon jó helyen van, a személyzet udvarias , szolgálatkész. Ami nagyon hiányzik, a klíma. Az ellátás kiváló, az ételek változatossága, választéka, minősége nagyon jó. Szeretnénk még sok évig élvezni a szálloda vendégszeretetét!
Család nagyobb gyerekkel - 2025. július 23. szerda
A szoba kényelmes tiszta, az ételek finomak, a hotel elhelyezkedése szuper, a reggelinél a kávé az automatából ihatatlanul rossz.
György - 2025. június 27. péntek
Idős, mozgásszérültek vagyunk mindketten a párommal lakrészünket csak lpcsözve tudtuk igénybe venni. Se érkezésünkör, sem távozásunkor a szállodában nincs olyan személy aki segitene csomagok fel le szállitásában. A szobánkban oriás termeszhangyák mászkáltak éjjel az ágyban meg is csiptek. Távozásunkor kb 1/2 órán keresttül a rececios pultnál nem találtunk senkit a kulcso ladésa céljából. Figyelmessebb vendéglátást leszámitva jól éreztük magunkat.
Imre - 2025. június 22. vasárnap
Minden tekinteteben megfelelt, néhány dologban meg is haladta elvárásaimat. A szoba felszerelése, tisztasága megfelelő volt. Az étkezés mennyisége és minősége kifogástalan, sok szálláshely tanulhatna ebből. A büfé (bár, presszó)árai kissé meghaladták az általam elvártakat. NEGATÍVUM: Május elején foglaltam és abban - közeli térdműtétemre - hivatkozva kértem, hogy a lehetősségekhez képest a a lifthez, a lépcsőhöz legközelebbi szobát szíveskedjenek adni. Mit kaptam? A folyosón található 10 szoba közül az egyik legtávolabbi, azaz a 9. szobát elnyernem! Szó nélkül tudomásul vettem, de hangulatomra végig rányomta a bélyegét. Egy kevéske odafigyeléssel, emberséggel a helyszínen is lett volna lehetőség ezen változtatni Ez nem történt meg. Sajnos. Emberségből elégtelen!!!
Barta - 2025. június 20. péntek
Az ételek minősége, a választék kiváló, bár a leveses csésze olyan kicsi, szűk, hogy a kanál is alig fér bele. A személyzet kitűnő, figyelmes. Tisztaság, kényelem elsőrendű. Nem tudom miért csak 2 csillagos, mert 3 csillagosnak is megfelel, bár az épület kívülról nem megnyerő. Pár negatív észrevétel: Lift nélkül a 2-3 emeletre csigalépcsőn csomagokkal felmenni főleg időseknek nem vonzó, Klíma nincs, bár egy kisméretű asztali vent. némileg enyhíti a hőséget Szúnyogháló nincs bár a bukóablakokra nemlehet, de a kinyitható ajtószárnyakra lehetne feltenni A fürdőszoba-WC.ben nincs elszívó, kevés a tür.tartó, fogas
Ladislav - 2025. június 16. hétfő
Mivel már tobb éve visszajáró vendégek vagyunk minden a megszokott , de az ételek sokkalkisseb kínálattal vannak mind szokott lenni de a minóség az mindék kiváló csak ha szélesebb lenne egy picita kínálat
Mária - 2025. június 12. csütörtök
Mindennel elégedettek voltunk ,a szállás az ételek a kiszolgálás a személyzet első osztályú volt.🥰
Judit - 2025. június 03. kedd
Többször voltunk már a szállodában, most meglepően tiszta volt. Kivéve a fürdőszobát, ami nagyon lerobbant állapotú. A koszt közepes minőségű volt, a kiszolgálás jó. Nagy előnye a szállodának a strand közelsége, ezért szoktunk évente odamenni. A személyzet még gyakorlatlan, de majd belejönnek.
Mészáros Andrea - 2024. december 20. péntek
A svéd asztalós étekézések nagyon finnomak voltak és bösségesek! A szobába nem volt szúnyog hálló ami jólett volna, mert sok volt a szúnyog.Nagyon jó lett volna klíma mert nagyon meleg volt olyan volt a szoda mindha szaunába lettünk volna.Nagyon jól éreztük magunkat.Köszönöm a hotelnak hogy vendégül látak.Pécsről megyünk többször is.
Istvánné - 2024. szeptember 10. kedd
Egy retro szálloda,némileg kipofozva.A szobába szörnyű hőség,éjszaka is.Nem volt a szobában egyetlen tükör sem,ill.a fürdőszobában a mosdó fölött.A személyzet kedves volt,csak kevesen vannak,így nehézkes az étkeztetés.Az ételek jó ízűek,csak nagyon egysíkú.A gyerekeknek nem találtunk játszóteret vagy egyéb lehetőséget a szálloda parkjában.A strand nagyon jó volt a gyerekek jól érezték magukat.Az idő talán jobb is volt mint kellene a szezon végén.
Krisztina - 2024. szeptember 01. vasárnap
Több éve járunk ide, nagyon szeretjük. A klíma hiánya nagyon megnehezítette az éjszakai pihenésünket! Más problémánk nem volt. Az étkezés kifogástalan, a választék, a mennyiség a minőség teljesen megfelelő volt. Szívesen jövünk ide legközelebb is!
István - 2024. augusztus 30. péntek
A személyzet kedves és figyelmes volt, bár a szezonvégi fáradság már látszott. A helyiségek, szobák, étterem, kiszolgáló helyiségek tiszták és a körülményekhez képest - felújításra szoruló épület - rendszeresen karbantartottak. Az ellátás hagyományos, egyszerű, de bőséges volt, mindenki megtalálhatta a neki tetsző ételt. A szálloda elhelyezkedése, a strand közelsége nagyon pozitív volt. A csomaghoz tartozó strandbelépők szerintem kiegészítették az esetleges negatív benyomásokat.
Kovács Zoltánné - 2024. augusztus 29. csütörtök
A szálloda Retro külsővel, de szépen felújított, egyszerűen berendezett szobával rendelkezett, gyönyörű ősfás környezetben, közel a Balatonhoz, strand bejárathoz. A reggeli bőséges választékkal, finom ételekkel, vacsora kisebb választékkal, de ízletes kínálattal várta a vendégeket. A személyzet udvarias , készséges és gyors volt. Egyetlen nehézséget a "B" szárnyban lévő csigalépcső okozott, de a böröndöket a recepción dolgozó fiatalember segített felvinni a 2. emeletre, amit köszönünk.
László - 2024. augusztus 26. hétfő
Nincs asztal és szék. Nincs a fürdőben elegendő törölköző. Nincs kilépő a zuhanynál, konkrétan elestünk a nedves padlón. A hűtő rendkívül kicsi. A reggeli és vacsora viszont finom.
Daniella - 2024. augusztus 26. hétfő
A szoba szép, tiszta volt, a büfés reggeli, vacsora kiváló volt, nagy választékkal. Egyedül a baj hogy nagyon meleg volt és nehezen lehetett lehűteni a szobát vagy kiszellőztetni. De ettől függetlenül szívesen megyek oda máskor is!
Tünde - 2024. augusztus 25. vasárnap
A személyzetet kiemelném! Tisztaság rendben, az ételek is, választék is rendben,elegendő és ízletes.Retro szállodához képest árérték arányban megfelelő félpanziós ellátás,illetve strandbelépő.Máskor is szívesen visszatérünk.
Zoltán - 2024. augusztus 24. szombat
A hotelban 3 éjszakát töltöttünk.Ár/érték arányban megfelelő. A hotel kicsit retro stílusú,klíma nincs,de ez a leírásban szerepel is.A reggeli,vacsora bőséges,van választási lehetőség.A személyzet segítőkész. A strand közel van,könnyen megközelíthető gyalogosan.
Gabriella - 2024. augusztus 23. péntek
Nagyon jó elhelyezkedés, kb 3 percre a strand. Tiszta szoba, kedves és segítőkész személyzet. Látszott, hogy ügyelnek a korábbi észrevételekre: volt hűtő a szobában és a hűtésről is gondoskodtak.
Gábor - 2024. augusztus 22. csütörtök
Sajnos a foglalásnál nem gondoltam volna, hogy egy szállodában, ma, Magyarországon nincs klíma, így az én hibám, hogy erre nem figyeltem! A reggeli még elmegy, aki a kontinentális reggelit preferálja nem fog csalódni, a péksütemények kiválóak de a salátákhoz nem mertem nyúlni. Aki szereti a rántott húst az a vacsorával elégedett lesz de ennyi. A dinnye jó volt! Közel van a szálloda a strandhoz, kaptunk belépőt de az augusztus 20-i tömeg miatt inkább átmentünk Káptalanfüredre. A szoba rendben lett volna, az ágy kényelmes, de a légkondi hiánya valamint az, hogy a szoba az étterem kavicsos tetejére nyílott és az ontotta a hőséget, az lehúzta még azt is, hogy kaptunk ventilátort és kis hűtőszekrényt. Ha lett volna légkondi, a szoba értékelése sokkal jobb lenne! A hiányosságok miatt az ár túlzott! Viszont ha valaki utószezonban megy és éjszaka lehűl a levegő, még jó is lehet, csak a szomszédja ne dohányozzon a teraszon, mert akkor a füstöt te sem úszod meg, feltéve ha becsukod az ablakot de akkor például augusztusban, megsülsz.
Zoltán - 2024. augusztus 15. csütörtök
Nagyon régi épület, nincs klíma csak egy kicsi asztali ventillator, nagyon meleg volt a szobában, és csak egy pici ablakon van szúnyogháló . A személyzet kedves, az ételek elfogadhatóak. Jó helyen van, de az épületre nagyon ráférne a felújítás. Sajnálom az itt dolgozókat , akik a 40 fokos hőségben dolgoznak klíma nélkül.
Katalin - 2024. augusztus 14. szerda
A szoba nagyon jó volt, az ételek mind a reggelinél mind a vacsoránál izletesek és sokfélék voltak.
Ilona - 2024. augusztus 13. kedd
Szép helyen, nagy parkkal, közel a parthoz, igazi retro szálloda. Az ételek finomak, tisztaság van. Ár érték arányban megfelelő!
Ágnes - 2024. augusztus 09. péntek
Kitűnő volt az étkezés, a választék, a külső-belső helyszín választhatósága. Kellemes volt a nagy park, a kilátás a szobából, a falu kedves, gondozott, igényesen, mondhatni szeretettel karban tartott látnivalói. Nagyszerű a strand megközelíthetősége. Az ott töltött éjszakáknak megfelelő számú ingyenes strandbelépőket külön kiemelném! Egyetlen kényelmetlenség, hogy a szomszéd szobákból a lélegzetvétel is áthallatszik. Apróság, de azért jó lenne: ha fel lehetne menni a tetőteraszra, pl. csillagot nézni este.
Darida Pálné - 2024. augusztus 08. csütörtök
Második éve nyaraltunk Csopakon, és mind a kétszer, ebben a hotelben szálltunk meg, és nagy valószínűséggel, nem is utoljára! Maximálisan meg voltunk elégedve mindennel! A személyzet kedves, és segítőkész, a Hotel tisztasága kifogástalan, az ételek finomak, és választékosak!Külön köszönet Horváth Veronikának, aki minden kívánságunkat teljesítette, így még szebbé tette számunkra, az ott eltöltött időt!
Sándorné - 2024. augusztus 01. csütörtök
A személyzet kedves volt és segítőkész. Az ételek finomak. Sokféle étel közül lehetett választani. A szobában át hallatszottak a zajok. A másik szobába köhögtek,wc t lehúzták, azt lehetett hallani.Ez zavaró volt egy kicsit. A kilátás csak a kavicsos tetőre volt.
Tünde - 2024. július 30. kedd
A klíma nagyon hiányzott. A tisztaság nem volt tökéletes a padlón a fürdőben és az ablakok is nagyon foltosak voltak. Az ételek és a személyzet kiváló volt. A szoba is kényelmes az ágy is tiszta és kényelmes volt.
Idősebb pár - 2024. július 27. szombat
Nagyon finom ételek voltak, óriási a választék, tiszta a szoba, kedves a személyzet
Zsolt - 2024. július 25. csütörtök
Nagyon aranyosak, és helyesek voltak a fiatalok akik a Hotelben dolgoztak. Ár érték arányban kiváló a jelenlegi Balatoni árakat tekintve. Nagyon jó, hogy ingyenes a parkolás, és jár ingyenes strand belépő is naponta. Ez is nagy előny szerintem. Tisztaság volt, és nem volt semmilyen csalódás. A képek hűen tükrözik a Hotelt. Retró, és nem volt klima a szobában, de aki egész nap a szobában akar lenni az menjen sokkal több pénzért magasabb besorolású szállodába. Az étkezéseknél változatos, és ízletes ételek voltak. Aki itt nem talált magának meg felelő ételt az szintén menjen horror áron magasabb besorolású szállodába, és egyáltalán nem biztos, hogy finomabb ételeket fog kapni a pénzéért. Bátran ajánlom azon vendégeknek akik két lábbal járnak a földön!
Kisgyerekes család - 2024. július 23. kedd
Pozitívumok: kedves személyzet, tisztaság, strand közelsége, ajándék strandbelépő, szép park, az ételek is rendben voltak Negatívumok: klíma hiánya = borzasztóan meleg szoba, vékony falak = minden zaj áthallatszik az összes környező szobából: tv, wc lehúzás robaja (tényleg robaj, nagyon zörögnek a csövek), horkolás... Ezek miatt nem nagyon tudtunk aludni.
Viktória - 2024. július 17. szerda
Tetszett ez az időutazás a hotel berkein belül a táj gyönyörű és nosztalgikus körülötte minden, de végképp nem tesznek a vendég kedvére. Apró dolgokkal: plussz ventilátorok a szobákba az ebédlőbe, határozott személyzet akik nem félnek a vendégtől és bújkálnak (olyan volt mintha egyedül lettünk volna egy erdei házban a többi vendég se mert hangosan beszélni stb.,zene vagy élet jelei, az ételek figyelése feltöltsék vagy ne száradjon ki) szúnyoghálós ajtó az erkélyre, és a kanális szag megszüntetése a szobákban sokat lehetne lendíteni szeritnem a hotel szintjén. Mert ez így egy úttörő táborhoz hasonlított nem egy Hotel kiszolgálashoz. Írom ezt úgy hogy imádtam ott lenni.
Katalin - 2024. július 10. szerda
Mindennel nagyon meg voltunk elégedve, A szállás nagyon tiszta, csendes környezetben van közel a strandhoz. A személyzet nagyon kedves, az étkezés bőséges svédasztalos választék volt, ami nagyon finom volt.
Valéria - 2024. július 05. péntek
A fürdőszoba, WC szellőzése nem megoldott. Ezen kívül minden mással elégedettek voltunk. Kedves, szolgálatkész személyzet, ételválaszték számunkra megfelelelt, különböző játékokkal , jéghoki,((pingpong)színesítettük a szabadidőnket. Jól éreztük magunkat 2 nagylány unokánkkal. Köszönjük.
Ferenc - 2024. június 12. szerda
Az alacsony kihasználtság (kb. 10%) ellenére olyan első emeleti szobát kaptunk, ahol egy beton tetőre láttunk, ahova akár ki is léphettünk, vagy bárki be is léphetett volna. Bejelentkezéskor csak a szobaszámot közölte a recepciós, információs anyag nulla szinten. Egy névjegykártya nagyságú papírra voltak leírva a tudnivalók, de ezt is csak utólag kaptuk meg. A hétfő esti éttermi büfé vacsorához érkezve, 19 órakor már csak egy fogás volt! Pozitívumként az éttermi személyzet (fiatal házaspár) példa értékű kedvességét, probléma megoldó képességét és figyelmességét emelném ki!
Rónaszegi Mihály - 2024. június 04. kedd
Nagyon szép gesztus volt részükről, hogy a pihenésünk zavartalansága érdekében arra is gondoltak, hogy egy távolabbi szobát biztosítsanak részünkre a velünk egy időben megszálló fiatalos csoporttól, ráadásul egy nagyobb szobában. A személyzet minden tekintetben felülmúlta az elvárásainkat, nagyon kedvesek és szolgálatkészek voltak. A szobák tisztasága, az ételek minősége és mennyisége is megfelelő volt. Köszönjük, Misi & Vali
Julianna - 2023. november 06. hétfő
Visszatérő vendégek vagyunk már évek óta, a szobák kényelmesek, a személyzet kedves. Az ételek finomak voltak.
Ferenc - 2023. szeptember 03. vasárnap
A szálloda egy gyönyörű parkban, pár percre a Balatontól található. A szobánk tiszta, kényelmes, az étkezések megfelelő színvonalúak, bőségesek voltak. Nagyon kellemes 4 napot töltöttünk el itt. Mivel az ár és a szolgáltatás is megfelelő volt, így tervezzük, hogy jövőre is eljövünk.
Idősebb pár - 2023. augusztus 22. kedd
A szoba tiszta, kényelmes volt, a mobilklíma viszont kevésnek bizonyult a nagy melegben. A reggeli és vacsora választékos, bőséges volt, mindenki találhatott kedvére valót. A személyzet udvarias, segítőkész.
Szilvia - 2023. augusztus 21. hétfő
A leírások alapján mindenre fel voltam készülve, de kellemesen csalódtam. A szoba tiszta, ágyak kényelmesek. Az ételek finomak, változatosak. A strand közelsége. Ár érték arány. Aki nem riad vissza a retro megjelenéstől, annal szívből ajánlom.
Idősebb pár - 2023. augusztus 20. vasárnap
Nagyon jó helyen kényelmes szobák Az étkezés kívánnivalót hagy magaután
Ferenc - 2023. augusztus 06. vasárnap
A személyzet kifogástalan és segítőkész volt. A szoba felszereltsége elfogadható. Különösen jó volt a szálloda elhelyezkedése és összességében az akciós ár-érték arány is kedvező. Finomak voltak a sütemények. Belépő jegyeket kaptunk a strandramind a négy napra. A strand minden elismerést megérdemel. A svédasztalos reggeli egyhangú, de megfelelő választékú volt. A vacsora lényegében készételekből való menűválasztást jelentett, részben ismétlődő kínálattal.
Alasztics Sándorné - 2023. július 31. hétfő
Tiszta, kényelmes szoba. Nagyon hiányzott a hűtő. Évek óta itt nyaralunk, mindig kedves a személyzet. Az idei évben a presszó működése csalódás volt. Az ételek finomak voltak, bár a választék csökkent az elmúlt évekhez képest. Csendes, nyugalmas szálloda, jól éreztük magunkat. Megyünk jövőre is.
Anna - 2023. július 26. szerda
A szállással és a személyzettel elégedettek voltunk. Az is pozitív, hogy a szállás ingyenes strand belépőt biztosított. Amivel elégedetlenek voltunk, hogy az étkezések során a választék kevés és egyhangú reggelinél silány felvágott, és élvezhetetlen tojásrántotta, vacsoránál/ sertéspörkölt, és annak változatai /
Reich Krisztina - 2023. július 24. hétfő
A reggeli jó, bőséges volt. A személyzet kedves. A hotel elhelyezkedése nagyon szuper, pár méterre van a strand. A szobában volt ventillátor, ami nem ért túl sokat. Szúnyoghálót hiányoltunk az ablakokról. Sajnos a wifi a B épületig már nem ért el. A vacsora ízetlen volt, a ŕantott gombánál több volt a panír mint a gomba, a lecsós hús picit rágós volt. Az evőeszközök és poharak sem voltak mindig tiszták. Ahhoz képest, hogy mennyit fizettünk, nem érte meg.
László - 2023. július 22. szombat
A svédasztalos reggelivel oké mivel nem lehet elrontani de ott is voltak hiányossÀgok utántöltés választék stb. A vacsora értékelhetetlen. A jövöben biztosan nem lesz ek a vendégünk!
Miklósné - 2023. július 22. szombat
Mi a másodikon laktunk csigalépcsőn kellett felmenni nincs lift férjemnek térdműtét miatt nagyon nehéz volt naponta többször megjárni. A szoba nagyon meleg volt amit ventilátor próbált hűteni.A személyzet kedves segítőkész.Az ételek többnyire finomak változatosak.italok hidegek ami nagyon jól esett a nagy melegben.Közel van a stand ahol kellemes órákat töltöttünk.Összességében jól éreztük magunkat.
József István - 2023. július 19. szerda
Kellemesen éreztük magunkat a hotelben bár kifogtuk a legmelegebb napokat így leginkább a Balaton hűsítő vizét élveztük. A tisztasággal, személyzettel és az étkezéssel is elégedettek voltunk.
Dr. Bárdos László - 2023. július 17. hétfő
Három éjszakát töltöttünk a szállodában, Jó fekvésű tiszta szobában. Kedvezően közel volt a strand. A személyzet udvarias és jóindulatú volt velünk. Elégedettek voltunk az étkezéssel, változatos finom ételeket kaptunk.
Ernő - 2023. július 16. vasárnap
Jó volt a parttól az elhelyezkedés, jó volt hogy volt parkolója, a személyzet kedves volt, a körötte lévő park kellemes látvány volt és hűvös árnyas. A szoba ugyan tiszta volt leszámítva a vérfoltos függönyt és matracvédőt, viszont a folyosók, a lépcsőház rég nem látott felmosást, tele volt száraz elhullott bogarakkal és pókhálóval. Hiányzott a szúnyogháló, a fürdőből a ventillátor. A kishűtő nem hűtött. Az étterem melletti presszó és terasza gazdátlan, sőt elhanyagolt volt. Félpanziót soha többé nem fizetnék, voltak ehetetlen ételek (tojás nélküli rántotta, féligfőtt zöldségek a levesben, franciasaláta vizes tejfölben úszva fűszer és majonéz nélkül)
Marlok Gyula - 2023. július 03. hétfő
A mneghirdetett svéd asztalos ellátás . talán annyi volt, hogy svéd asztalon voltak az ételek. Első este kétféle husos étel volt, amiből a rántott csirkecomb egy negyed óra alatt elfogyott és nem tökűltöttek utána, hogy nincs. A reggelik még valamivel elfogadható volt. Felvágott mindig ugyanaz, a legolcsoűóbb sonka és felvágott. aA sajttálon szűken töltöttek utána. Az ár/ teljesítmény kritikán aluli. Hogy merészelik a svédasztalos ellátást hirdetni?+
Hajnal - 2023. július 01. szombat
Nagy csalódás volt minden téren. Kifogtuk június legmelegebb hetét. Legfelső (2.) emeleten iszonyatos hőség éjjel-nappal, mindezt egy kis asztali ventilátorral. Nem lehetett megmaradni a szobában. A szoba felszereltsége nagyon gyenge, még egy poharat sem raktak be. A szálloda szolgáltatásai nem léteztek, az egyetlen eszpresszó-drink bár végig zárva volt. A nagy hőségben sehol sem lehetett meginni egy pohár italt, még vacsorához sem. Az étterem felszereltsége és tisztasága is borzasztó volt. Az asztalokon se abrosz, se takarítás. De a "büfé félpanziós" ellátás volt a legsanyarúbb. A reggeli még tűrhető volt, de "büfé vacsora" minősíthetetlen, a leggyengébb közétkeztetés konyhája is élvezhető ehhez képest. A vacsora elvileg 18-21 óráig állt volna rendelkezésünkre, de 20 órakor már minden este csak egyféle felismerhetetlen húsból készült szétfőtt szaftos valamiből lehetett választani. Minden hideg volt és nem igazán gusztusos. 5 éjszakára mentünk volna, de a 3. este fürdés közben (férjem már leszappanozva) elzárták a meleg vizet, kiderült, hogy csőtörés történt. Mindenkit át akartak költöztetni egy másik épületbe, mi ezt nem fogadtuk el. Másnap reggel eljöttünk.
Edit - 2023. június 26. hétfő
A szoba és a tisztaság teljesen rendben volt. Az ételek nagyon finomak voltak és gazdag volt a választék. A személyzet szolgálatkész, kedves. A strand közelsége és az ingyenes egyszeri belépés nagyon kedvező. Hamarosan újra szeretnénk eljönni ide!
Tamás - 2023. június 25. vasárnap
A pókhálós terasz kivételével tisztaság; az étteremben (ami kellemesen nagy) viszont nincs terítő az asztalokon, és a poharak, evőeszközök sem megfelelően tiszták. Televíziós problémánkat a harmadik recepciós oldotta meg... szobacserével. Klíma nincs, de ventilátor van, viszont csak a legkisebb ablakon található szúnyogháló. A vízhálózat rendkívül zajos. Szolgáltatások: a konditerem kivételével minimálkoncepció. A bicikli tároló koszos és rendkívül szűkös, a folyosón kellett tárolni bringáinkat. A hotel fekvése viszont nagyon jó, és kellemes, nagy parkja van.
Idősebb pár - 2023. június 23. péntek
A Csopaki Strand nagyon szép, rendezett, tiszta, mindennel ellátott. Ide szívesen visszamennénk újra. Sajnos a szállodáról nem már nem mondható el, mert még a szobák elfogadhatóak, de az ellátás nagyon "unalmas" Szinte minden reggel ugyanaz a felszolgálás, volt olyan reggel, hogy hideg felvágott nem is volt. A vacsora is elég egyhangú.
Kertész Istvánné - 2022. december 30. péntek
Meg voltunk elégedve a személyzet munkájával, segítőkészek voltak, udvariasnak. A tisztasággal sem volt gond , a szobák tiszták voltak, az erkélyen lévő székek minőségével volt némi gond. Javasolnánk törölköző Szárítót ! A poharak lehetnének üvegből. A konyha és a felszolgálás “Kiemelkedően JÓ” volt. Ha lehetséges lesz máskor is igénybe vesszük.
Kálmánné - 2022. december 25. vasárnap
Nagyon jó volt az elhelyezés, a személyzet készséges volt és az ellátás is kitűnőnek mondható . A strand belépő is remek volt. Kényelmesen lesétáltunk a Csopak ill. a Balaton legszebb strandjára.
Magdolna - 2022. december 21. szerda
Finom ételek, közel a strand, kedvező ár/érték arány. Visszatérő vendég vagyok. Imádom az Északi partot és Füred közelségét.
Kálmånnė - 2022. november 03. csütörtök
Az elhelyezkedès kitűnő,a strand közelsége nagyon pozitív a számunkra! A fél panziós ellátás kiváló!!!Bőséges az ellátás!!!!!Az egyedüli negatívum, a szobák nem klimatizáltak!A nyári hőségben ez jobb komfort érzetet biztosítana! A szemęlyzet udvarias, szolgálat kész!
Gyula - 2022. november 02. szerda
A szálloda az előzetes várakozásomat messze felülmúlta. A retro jelleg egyáltalán nem zavaró, nekem kifejezetten tetszett. A nagy , gondozott park, a balatoni panoráma, a strand közelsége, a kulturált parkolás lehetősége és nem utolsó sorban Csopak és környéke szépsége mind a gondtalan pihenést segíti. A személyzet segítőkész, a tisztaság és az ételek színvonala bőven a kategórián felüli.
Ladislav - 2022. szeptember 11. vasárnap
A forrób napokra jó lenne légkondi a szobákba, a kiszolgálás és az étel szokás szerint nagyon nagyon finom. Mi már évek óta néha kétszer is egy nyári szezonban lejovunk nyaralni és mi így szeretjuk a hangulatát ahogy van. És a régmultra a szociból is nagyon emlékeztet - azokra a nyugodt szép nem rohanós napokra. Koszonjuk
Mária - 2022. szeptember 08. csütörtök
Amikor megérkeztünk ledöbbentem a szálloda elhanyagolt külsője láttán. A recepciós kedves fiatalember volt. Az első emeleten kaptunk szobát. Hiányoltuk a liftet, hisz időseknek a bőröndöt a csigalépcsőn felcipelni nem egyszerű. A szoba nagyon kicsi, jellegtelen a fehér fal színnel és a fehér bútorzattal. A fürdő is felújításra szorulna. A teraszon a 2 székre nem lehetett ülni, szét voltak szakadva.A szoba nagyon szép tiszta volt. Jó, hogy gondoskodtak a ventilátorról a pici szobában. A Tv nem működött, de amikor jeleztük megjavították. A wifi elérhető volt. Az étkezéssel nagyon elégedettek voltunk, a kínálat mindig bőséges, ízletes, finom, változatos. Fura volt,hogy a fiatal személyzet csak akkor köszönt, ha rájuk köszöntünk. A Büfé nagyon drága. Mindezek függvényében jóléreztük magunkat.
Edit - 2022. szeptember 05. hétfő
A személyzet és.az ellátás (ételkínálat) kiváló volt. A "retró"szobán meglepődtem, de nem volt kényelmetlen. A WC modernizálása és a légkondi bevezetése jó lenne, bár biztos, hogy nagy érvágás lenne a hotel számára, ezáltal a vendégek pénztárcájára is kihatna.
Ilona - 2022. szeptember 03. szombat
A személyzet kedves, segítőkész. Az ételek nagyon finomak voltak.
Mária - 2022. augusztus 31. szerda
Az ételek nagyon finomak voltak, a szoba tiszta. A fürdőben elkelt volna egy-két akasztó, ahová a tiszta ruhát fel lehetett volna akasztani. A lift nagyon hiányzott, 3. emeletre nehéz volt a bőröndöt felvinni és lehozni. A személyzet nagyon kedves és segítőkész volt. A strand közel van és nagyon köszönjük az ingyenes belépőket. Összességében tetszett a szállás.
Győző - 2022. augusztus 17. szerda
Retro Hotel. Magán viseli a 80-as évek stílus jegyeit (bútorzat, fürdőszoba,ventillátor, épület. Aki ezekkel megbarátkozik, vagy eleve ezek a nosztalgikus barátai, az jól érezheti magát. A személyzet csupa mosolygós fiatal . A reggeli és a vacsora nagyon választékos és ízletes, A szoba nem nagy, nem is kicsi. A franciaágyat hiányoltam. Viszont a személyzet nem szól bele a nyaralásba, és ez nagyon jó.
Gábor - 2022. augusztus 13. szombat
A "B" épületben már nem volt Wifi, és a falak vékonyak, ezért szinte minden áthallatszik a többi szobából, de az ételek mennyisége és minősége, a szoba, a személyzet, a programok, az elhelyezkedés csillagos 5ös!
Lajos - 2022. augusztus 12. péntek
A svédasztalos vacsora szolgáltatás nagyon gyenge volt. Evőeszközök hiányoztak, az elfogyasztott ételek pótlása rendkívül lassú volt. Az asztalokról sokáig nem vitték el az otthagyott ételmaradékokat, ezért vadászni kellett a tiszta helyeket. A szobában lévő hűtőszekrény nem működött. A recepción közölték, hogy sajnos ez visszatérő gyakori probléma, nem tudnak mit kezdeni vele. A személyzet éjszaka a szoba alatti, számukra kijelölt dohányzó helyen dohányzott, viszont a dohányfüst elviselhetetlen volt a szobába.
Endre - 2022. augusztus 07. vasárnap
mindennel megvoltunk elégedve,az étkezés az ételek kifogástalan változatos és böséges,a személyzet aranyos segitőkész,hab a tortán hogy a strandbelépő mindennapra hozzátartozott a nyaralásunkhoz. a strand kényelmes sétával 200m-re található. Összeségében csak jót és pozitivumot tudok mondani az itteltöltött hatnapra.
Mihályné - 2022. augusztus 07. vasárnap
Tudtuk, hogy 2 csillagos a szálloda, nem voltak nagy elvárásaink. De,nagyon ráférne a szállodára egy korszerűsítés. Az ágy mellé egy szőnyeg vagy kilépő. A tv nem kompatibilis semmivel. 1 konnektor van!!!Hiába kedvesek az alkalmazottak, takaritanak mindennap, tisztaság van,finomak az ételek, ha a környezet sivár.
Ilona - 2022. augusztus 05. péntek
Szép és kellemes volt számunkra minden. Elhelyezés, ellátás, a kedves fogadás, kiszolgálás. Jól éreztük magunkat. Csopak, a strand, a Balaton gyönyörű és az idő is remek volt. Köszönjük.
Alasztics Sándorné - 2022. augusztus 02. kedd
Többször voltunk már itt, mindig jól éreztük magunkat. Tiszta volt a szállás, finomak az ételek, kedves a személyzet. Sok idős ember volt az emeleti szobákban, talán arra jobban kellene figyelni, hogy mivel lift nincs, ne nekik kelljen naponta többször lépcsőzni. Ezen kívül mi nagyon jól éreztük magunkat. Megyünk máskor is.
István - 2022. július 30. szombat
Az ételek rendben voltak, finomak. A személyzet kedves volt. A szobában nagyon meleg van és hiányzik a nyílászárókról a szunyogháló.
Noémi - 2022. július 27. szerda
Először jártunk itt, foglalás előtt tájékozódtam a véleményekből, mivel hasonlóakat tapasztaltunk, így csatlakoznék az előttem szólókhoz: ár-érték arányban rendben van a szállás, az ízletes és bőséges reggeli- és vacsora választék , illetve a csomaghoz tartozó strandbelépők nagyon sokat ad hozzá a vendég elégedettség érzéséhez. A személyzet fiatal, segítőkész. A szobák egyszerűek, de tiszták, a célnak éppen megfelelnek. A retro stílus már csak ráadás, nekünk nagyon tetszett. Építő jelleggel a következőt tenném hozzá: mivel a személyzet nagyon fiatal, valószínűleg tanuló idejüket töltik, jót tenne, ha lenne köztük több tapasztaltabb kolléga, aki vezeti őket így összeszedettebb lenne a folyamat és gyorsabban fejlődhetnének. Egyetlen negatív tapasztalatom az volt amikor az egyik reggelinél az időszak felénél érkeztünk, sült kolbász már nem volt, kérdésemre azt válaszolták, hogy készül a következő adag, várhatóan pár percen belül hozzák. Végül egyáltalán nem hozták, tehát valószínűleg nem is készült, ez a félretájékoztatás roppant kellemetlen szájízt hagyott bennem. Célszerűbb ilyenkor a valós tényt közölni, kevesebb mínusszal jár. Véletlen volt-e vagy már jobban terveztek nem tudom, mindenesetre vacsoránál már folyamatosan pótolták az ételeket, nem volt hiány semmiből. Sőt, következő nap a reggelinél a sült kolbász sem fogyott el, jól tervezték az utánpótlást. Összességében csak ajánlani tudom a helyet, biztosan visszatérünk még.
Kisgyerekes család - 2022. július 23. szombat
Megfelelő volt a szoba, a reggeli és vacsora kínálat kiváló, az italárak a vacsorához és a büfében túl magasak, a szálloda kertje azonban lepusztult, a kertben a gyerekeknek semmilyen szórakozása nincs, a gyerekeknek kialakított játékszobában nagyon elhasznált játékok vannak, a fitnesz szoba jobb gépeit nem tudtuk beüzemelni és segítséget sem találtunk. Ezért bár sok mindennel elégedett voltam (pl. strand belépő, étkezések, tisztaság), mégsem szándékozok visszatérni.
Melinda - 2022. július 19. kedd
Többször jártam már itt.. Mindig megvoltam elégedve.. Kivéve a mostani alkalmat. 3an mentünk, én az Anyuka,a 2éves kislányommal +mamma.. Nagyon kicsi szobát kaptunk, át se akartam venni, egyből jeleztem a recepción.. Mondtam ha kell többet fizetek, de mindenképp nagyobb tágasabb szobára van szükség... De azt mondták, nemtudják megoldani. Eddig mindig tágas szobát kaptuk, főleg gyermekkel.. De volt, hogy gyermek nélkül mentünk akkor is tágas szoba volt.. Ezért is szívesen jártunk önökhőz vissza.. De ezúttal nem voltunk megelégedve. Az ellátás jó volt, finomak voltak az ételek. Viszont, az nem túl jó, hogy a játszósarok az ebédlőnél lett kialakítva.. Gyermek nem evett semmit.. Csak a játsszás.. Véleményem szerint külön kellene elkülöníteni.. Mint pl:a konditermet Tisztassággal nem voltunk megelégedve..
Fiatal pár - 2022. július 17. vasárnap
A szoba tisztasága elfogadható volt de a hütő nem mem működött a tvt a távirányitóval nem lehetett kapcsolni és nagyon nagyon régi a kaja az finom és bőséges volt a személyzet nagyon segitőkész.Szerintem a szállodára ráférne egy kis felujitás mivel nagyon régi minden bent.
Ilona - 2022. július 11. hétfő
Mint retró szálloda jó volt,csak egy problémát tudnék felvetni,NINCS LIFT. Így a 3. emeletre 70 évesen kicsit nehéz volt naponta többször fel menni. Egyébként a személyzet kedves udvarias volt,a szoba egyszerű de tiszta. Az ételek finomak és változatosak voltak.
Emma - 2022. július 07. csütörtök
Minden tökéletes! Segítőkész személyzet udvariassak figyelmesek!Rend mindenhol! Kiváló reggeli vacsora! Nagyon megvoltam elégedve mindennel!Mindenkinek tudom ajánlani!! Jövőre is szerettnèk elmenni! Üdvözlettel: Egy elégedett vendég Emma!
Georgina - 2022. július 06. szerda
Ár érték arányban abszolút megfelelő volt. A személyzet rendkívül kedves, segítőkész, az ellátás kifogástalan, nagyon ízletes. Kár hogy klíma sem a szobákban sem az étkezőben nincs.
Emil - 2022. július 02. szombat
Igazából nagyrészt csak pozitív értékelést adhatok, a fiatal személyzet igazi vendéglátóként dolgozott. A téli zárva tartás után a vízkövet (húgykő) a WC-ből el kellene távolítani.
Lászlóné - 2022. június 21. kedd
Nagyon jól éreztük magunkat,az étkezés nagyon jó volt,a pincérek nagyon aranyosak , a szakács nagyon jókat főzött, gratulálok !!!!
Krisztina - 2022. június 21. kedd
Az ellátás kiváló volt, a személyzet segítőkész, udvarias, az étkezés választékos, ízletes, mindenki talált ízlésének, egészségi állapotának megfelelőt. Szeretnénk jövő évben is legalább egy hetet itt tölteni.
Bernadett - 2022. június 21. kedd
Igazi retro élmény, a szálloda egy időutazás, de ár érték arányban verhetetlen. Nagyon kedves és segítőkész személyzet, nagyon finom reggeli és vacsora, nagy választék.
Idősebb pár - 2022. június 18. szombat
Korrekt berendezés a kellemes tartózkodáshoz: megfelelő ágy, szekrény, hűtőszekrény, zuhanyzós fürdőszoba. Klíma ugyan nincs, a szobai ventillátor részben enyhíti hiányát. Hiányzik a vendég számára szabad konnektor és a két szék eléggé lestrapált állapotban van. Az igazi nagy dobás a napi ingyenes belépő a szépen gondozott strandra. Semmi túlzott luxus, az ellátás színvonalas, megéri az árát.
Mária - 2022. június 13. hétfő
A személyzet nagyon udvarias, és készséges, az ételek finomak és bőségesek, a szobák tiszták,világosak, kényelmesek.
Bernadett - 2022. június 07. kedd
Nagyon jól éreztük magunkat, jó időt fogtunk ki, remek a strand, közel van, minden téren pedáns, kényelmet nyújt, szépek az árnyat adó fák, jók a büfék. A Hotel kényelmes, tiszta, szép szobák Tv -is, Wifi- is van. Nagyon kedvesek a dolgozók, szívélyes üdvözlésben részesültünk, finom volt a kaja, nagyon jó a szakácsuk. Visszatérünk !
Idősebb pár - 2021. szeptember 04. szombat
Jó helyen van, kedves a személyzet, konyhája kitűnő, úgy a reggeli, mint a vacsora tekinteteben, tiszta. Negatív, hogy nincs lift vagy szallito kocsi, ugyanis a parkolo messze van. A fürdőszoba igenytelen, se szappan, se fogas, a wc öblítése hangos. Nagyon áthallatszik minden a szomszedos szobakbol. A felsorolt hianyossagokat orvosolni kellene.
Gyula - 2021. augusztus 30. hétfő
Szép tiszta szoba hatalmas gondozott park fantasztikus személyzet.Választékos finom ételek ! Mi jól éreztük magunkat találkozunk jövőre!
Idősebb pár - 2021. augusztus 28. szombat
Szép környezet, tisztaság. Udvarias, segítőkész személyzet. Nagyon finom és bőséges ételek.
Hunyadi János - 2021. augusztus 24. kedd
Hűtőszekrényes szobát kértünk, de a hűtőszekrény nem működött, cserekészüléket nem tudtak biztosítani. A fürdőszobában megállt a víz, így annak használata eléggé kényelmetlen volt . Az ablakok nehezen nyíltak, nem volt szúnyogháló. A személyzet kedvessége, segítőkészsége, figyelmessége próbálta kompenzálni a technikai lepusztultságot, a hiányosságokat. Az étteremben az ételek minősége, választéka és a kiszolgálás megfelelő volt.
Idősebb pár - 2021. augusztus 17. kedd
A reggeli és a vacsora bőséges és finom volt. A szoba a ventilátor használata mellett is borzasztóan meleg volt nagyon hiányzott a szúnyogháló a nyílászárókról. Az ágy kényelmes.
Erzsébet - 2021. augusztus 11. szerda
Tetszett , hogy nagyrészt fiatalokból áll a személyzet , ugyanakkor figyelmesek , előzékenyek . Az étkezéseknél figyelték minél előbb elvigyék az emberek elől vagy mellől a mosatlan az üres tányérokat . Az ételek ízletesek voltak és aránylag változatos . Számunkra az ágy nem volt kényelmes , nagyon puhák a matracok , belesüppedtünk . Ettől eltekintve nagyon jól éreztük magunkat . ha a következő évben is ilyen megfizethető lesz az ár , akkor szeretnénk itt nyaralni .
Miklós - 2021. augusztus 08. vasárnap
Tíz éve minden nyáron Csopakon. a Hotel Haliday-ben töltünk 10 napot. Nagyra értékeltük a már korábban bevezetett svédasztalos ellátást , nagyon jónak találtuk a választékot és az ételeket. A szobával is meg voltunk elégedve. Örülünk a parkoló felújításának. Javasoljuk a hátsó kapuhoz vezető járda javítását is.
Idősebb pár - 2021. augusztus 06. péntek
A szálloda előnye,hogy közel a strand,ami nagy,sok nagy árnyat adó fával,büfékkel,stb.A szálloda retró külsőre.A szoba tiszta és rendben volt.Klíma sajnos nincs!Nagyon meleg volt,ventillátort tudtunk használni.Ami nagyon hiányzott,az egy kis italhűtő!!!A félpanzió nagyon jó!Svédasztalos reggeli és vacsora.Választékos,finom ételeket ettünk.Udvarias,segítőkész,kedves személyzet!
Család nagyobb gyerekkel - 2021. augusztus 01. vasárnap
Nagyon jó volt minden,kivéve hogy a hűtő nem működött, nagyon kedves személyzet,kiváló ételek.
Bartalis Dezső - 2021. július 31. szombat
Már negyedszer voltunk Önöknél és mindig jól éreztük magunkat. Most is! Megleptek a hűtőszekrénnyel és a ventilátorral, köszönjük. Az éttermi ellátás minőségben és mennyiségben is kifogástalan, kedves, figyelmes személyzettel.
László - 2021. július 30. péntek
Minden nagyon jó volt, finomak voltak az ételek. Egy alkalommal a kacsasült gyorsan elfogyott, amit sajnáltam, hogy nem sikerült megkóstolni.
Szalai Imre - 2021. július 29. csütörtök
Hátrány: klíma hiánya, elosztó a konektorba! Előnyök: bőséges, ízletes étkezés, tökéletes választék, a személyzet páratlanul udvarias, kedves, segítőkész. Közeli strand! Szívesen fogok visszatérni. Korrekt ár-érték arány. Mindent köszönünk.
László - 2021. július 29. csütörtök
Kedves segítőkész személyzet,nagyon jó változatos ételek. Retro érzés.
Gyula - 2021. július 27. kedd
Kiváló étkezés és nagyon finom,nagyon-nagyon retró a szoba,borzasztó meleg nem lehet aludni hűtö szekreny nincs így csak meleg vizet lehet inni.Szekrénybe pakolni képtelenség mivel a polc magasan van.Kevés TV adó és kicsi a tv!!
Hegyi László - 2021. július 24. szombat
Sajnos ezért az árért már csak ilyen nagy felujitásra váró szállodát lehet foglalni. A fürdőszobában a csap gyakran önálló életet élt, majdnem le- forráztam a kezem, mert a keverőcsap átváltott forróra. Egyébként jó helyen van a szálloda, a személyzet nagyon előzékeny és kedves volt. Minden elismerésünk a konyhai személyzetnek, nagyon finom volt az étel. Szivesen mennénk máskor is.
Idősebb pár - 2021. július 22. csütörtök
Nagyon kedves, segítőkész fiatal személyzet. Változatos, finom reggeli, vacsora. Azt kaptuk, amit vártunk az előzetes tájékozódás után. A légkondicionáló természetesen jó opció lenne, de a bekészített ventilátor is némileg enyhítette a meleget.
Idősebb pár - 2021. július 19. hétfő
Ami tetszett az a szálloda elhelyezkedése , az étterem felhozatala ételkínálatban. Ami nem tetszett az a fürdőszobával kapcsolatos büdös wc szag, és a vízvezeték zaj ami a szomszéd szobában zuhanyzótól stb és a saját használattól keletkezett. Mivel keveset tartózkodtunk a szálláson ezért vállalható volt. Üdv.
Károly Csánó - 2021. július 18. vasárnap
Nagyon szép környezet, tágas helységek, segítő kész személyzet. A strand közelsége, felszereltsége családosoknak ajánlom! Ami hiányzott, a légkondi és a hűtőszekrény. Fárasztó és nehézkes a III. emeletre bőrönddel feljutni. A hiányosságokat leszámítva remek 6 napot töltöttünk el.
Sándor - 2021. július 18. vasárnap
A szállodának kiváló az elhelyezkedése, kiadós a reggeli és a vacsora. Segítőkész a személyzet. Aki szereti a Retro hangulatot, annak szívesen ajánlom.
Géza - 2021. július 17. szombat
A reggeli és vacsora csodás volt, bőséges és ízletes. Szerintem mindenki megtalálta amit szívesen evett. Az erkélyen jó lenne pár műanyag szék és egy kisasztal.
Koch Mártonné - 2021. július 17. szombat
Nagyon udvarias, segítő a személyzet, a felszolgálók különösen kedvesek, mosolygósak, udvariasak voltak. Ami kicsit megkeserítette ezt a csodás 4 napot, hogy a zuhanyzóból kilépve a csúszós metlakin nincs kilépő, és sikerült egy nagyot esni, ami nagyon korlátozott a további mozgásba.Ezt nem reklamálásnak szánom, csupán figyelem felkeltésnek.Balesetet leszámítva minden szuper volt.Köszönöm.
Ferenc - 2021. július 13. kedd
A strand megközelítése a szálloda parkján keresztül vetető betonkockás úton eléggé baleset veszélyes.Sajnos szenvedő alanya voltam mivel elestem .Szerencsére megúsztam kisebb sérűléssel. Amit nagyon nagyra értékeltünk az a személyzet kedvessége volt. Ellátás /reggeli,vacsora/kitűnő volt.A nagy melegben a szobában lévő ventillátor nem tudott megfelelő klímát biztosítani a nyugodt pihenéshez.
Idősebb pár - 2021. július 09. péntek
A szálloda közel van a parthoz, van saját ingyenes parkolója, ami kicsit távol van a bejárattól. A személyzet kedves és segítőkész volt, különösen a felszolgálók. A konyhája hibátlan, a svédasztalos vacsora változatos és nagyon ízletes volt, a sokféle fogásból mindenki tudott választani magának. Külön plusz pont, hogy minden napra kaptunk belépőt a strandra, ami egyébként 1.600 ft/ fő lenne. Ami nem tetszett, hogy a szobában nem volt az erkélyajtón szúnyogháló (szerencsére szúnyog kevés volt, helyette jöttek szárnyas és egyéb hangyák, ilyen-olyan rovarok) és hűtő sem volt (de ez opcionális, felár ellenében lehet ilyen szobát is kérni). Volt egy kis tv, aminek a beállításán volna mit javítani, de a foci EB-t azért tudtuk nézni Összességében jó volt minden, remekül éreztük magunkat.
Józsefné Bródi - 2021. július 07. szerda
Három éjszakát töltöttünk a szállodában, ami nagyon jó helyen helyezkedik el, a strand pár percre, és gyönyörű ! Ami még színpatikussá tette, hogy ingyenes belépőjegyet kaptunk a strandra. A szállás tiszta, ami zavaró hogy nincs klíma, ami kánikula idején bizony nem túl kellemes. Az ellátás teljesen jó volt, az ételek finomak, és bőségesek voltak. A személyzet kedves, segítőkész. Tanácsolnám az üzemeltetőnek, hogy egy kis felújítással még vonzóbbá tudná tenni a szállodát, ami az én véleményem szerint egy tökéletes hely a pihenni vágyó vendégek számára.
Hegyi Ferenc - 2021. július 03. szombat
Általában elfogadható,a személyzet kifogástalan. Az étkeztetés szinténmegfelelő,bár a feltöltések iďőnként akadoztak. A szoba hűtése (klíma) nem megoldott, a fürdőszoba nem rendelkezik szellőző berendezéssel - ez komoly hiányossag, kevés a törölköző! Üdvözlettel.
Edina - 2020. szeptember 01. kedd
Talán a klima hiányzott a szobából, de egyébként jó volt a szállás. A reggeli és a vacsora kitűnő volt, köszönjük a szállás séfjének. Nagyon jó volt minden.
Kisgyerekes család - 2020. augusztus 31. hétfő
Igazi retro környezet,de tiszta és rendezett.Pihenésre kiválóan alkalmas.A személyzet nagyon kedves,az étel nagyon finom.A part szuper közel van.Szerettünk ott lenni.
Horváth Attila - 2020. augusztus 29. szombat
Jól éreztük magunkat, majdnem minden rendben volt. A Wifi sajnos nem sokat ért, meg a wc szellőztetését is jobban meg lehetne oldani. A személyzet viszont csillagos ötös, az étkezés is rendben, összeségében jó volt.
Ágnes - 2020. augusztus 26. szerda
Átlagos a hely, minden ezzel járó előnnyel és hátránnyal. Látszik az átmenetiség, a teljes felújítás előtt. Az ágy, a jó alvás fontos, ennek megfelelően az ágyak nagyon jók. Tisztálkodni is rendesen lehet. A szoba kissé messze van, sokat kell gyalogolni az étkezőhöz, nincs lift és sok a lépcső. De jól főznek. Összességében az ár/érték arány megfelelő.
Ildikó Orbán - 2020. augusztus 21. péntek
Mi is idén ebben a hotelben szálltunk meg 4 nap/3 éjszakára a, barátnőmmel... - Tegnapelőtt érkeztünk haza.. Nagyon kedvesek/segítőkészek voltak a recepción.. A 3.emeleten volt a szobánk, az erkélyről szép kilátással a Balatonra. A hotel belülről felújított, tiszta. A szobánkban a bútorzat praktikus, egyszerű, de nagyszerű, - frissen húzott ágyneművel várt minket.. A Balatonpart kevés sétával, könnyen elérhető... A hotel minden napra belépőjegyet biztosít a strandra. (érkezési/távozás napra egyaránt! )A strand gyönyörű, - gyermek és felnőttbarát egyaránt. Mindenki megtalálja a számára legmegfelelőbb helyet a kiépített parton a napozásra, pihenésre, hűsölésre. A hotel éttermi részben a vacsorához az (italt)felszolgálók előzékenyek, kedvesek.. Minden vendég után letörölik/lefertőtlenítik az asztalokat, étkezés előtt a vendégeknek van lehetőségük a kézmosás mellett kézfertőtlenítésre is a kihelyezett adagolóflakonból.. A 2x-i étkezés svédasztalos, - bőséges és gazdag választékkal. Nem találkoztam még olyan szállodai elláttással (külföldi 4-5*-nál sem,pedig jónéhányat kipróbáltunk) ahol pl. 4 féle magtejet kínáltak a (normál tehéntej mellett) műzlihez.. Vagy reggelihez ugyanúgy tálaltak süteményt, gyümölcsöket, gyümölcssalátát, mint a vacsorához... Ha valamilyen étel fogyóban volt/elfogyott, gyorsan pótolták.. Ízletes, változatos, finom ételeket fogyasztottunk! Ár-értékarányban nagyon kedvezőek a hotel ajánlatai! Visszatérő/előrefizető vendégek további kedvezményeket is kapnak! Mindenkinek jó szívvel tudom/tudjuk ajánlani! 2hét múlva visszatérünk 4 napra megelégedettségünk jeleként!
Kisgyerekes család - 2020. augusztus 21. péntek
A szállodáról előzőleg már olvastam, így nem igazán lepődtünk meg az állapotát tekintve. A személyzet segítőkész, udvarias. A reggeli és vacsora bőséges, változatos. A strand kényelmesen sétálva 5perc és a belépőt is megkaptuk a recepción, ami benne volt az árban. Persze egy hűtő hiányzik a szobából vagy egy modernebb bútorzat. A hotelre ráférne egy teljes felújítás.
Váradi Lajosné - 2020. augusztus 16. vasárnap
A szálloda nagyon közel van a strandhoz . A reggeli és a vacsora ízletes és bőséges. A személyzet kedves, segítőgész és udvarias.
Zoltán - 2020. augusztus 16. vasárnap
Hiányoltuk a szobákból a légkondícionálót,mert nagyon meleg volt. Kaptunk ventillátort,de azt is úgy kellett kérni a recepción,mert alapból nem járt a szobához. Nem volt szúnyogháló az ablakon. Ezeket leszámítva nagyon jól éreztük magunkat, a reggeli és a vacsora is a vártnál sokkal jobb volt,bőséges választék és nagyon finom. A személyzet nagyon kedves volt. Kaptunk ingyenes strandbelépőt.
Viola - 2020. augusztus 16. vasárnap
A szállásról előzetesen tájékozódtam, tehát nem lepődtem meg a retró környezetben. Az étkezés várakozások felül bőséges és finom volt, a 3csillaghoz képest. A strand is nagyon jó volt, kedvező az ingyen jegy minden napra és főre. Egy negatívum, hogy nincs minden szobában hütő, de a jégakunkat készségesen cserélgették. Jövőre visszatérünk!
Ferenc - 2020. augusztus 12. szerda
Tiszta rendezett szobák, kényelmes ágyak. Az étkezési ellátás várakozáson felüli. A reggeli nem csak kontinentális fogásokból állt. Este négyféle főételből lehetett választani. Reggel, este desszertek, gyümölcsök, italautomatából üdítők, gyümölcslevek, kávévariációk stb. Retró? Igen az ablakszerkezetek és a burkolatok anyaga, színvilága, de ettől még tökéletes volt a nyaralásunk.
Miklós - 2020. augusztus 10. hétfő
Nagyon jó 7 napot töltöttünk el.A várakozással ellentétben mindennel elégedett voltam. A személyzet kedves és segítőkész volt.A reggeli és a vacsora szuper jó volt.A szakácsot becsüljék meg.Örülök,hogy itt lehettünk.
József - 2020. augusztus 10. hétfő
A szálló hangulata retro volt, ezt ki is emelték tárgyakkal, képekkel, de ez tetszett mert visszaidézte a gyermekkorom nyaralásait. A kiszolgálás és a szemelyzet kifogástalan volt, a tistasággal nem volt semmi probléma. Az ételválaszték minden igényt kielégítő volt. Amit hiányoltam az egy klíma volt és egy kicsit modernebb fürdőszoba. De nagyon jól éreutük magunkat, nem bántuk meg a választásunkat
Baráti társaságok - 2020. augusztus 06. csütörtök
Kiemelt figyelmet fordít a személyzet a Vendégekre. Udvarias, készséges, mosolygós, kedves felszolgálók, segítőkész recepciósok. A séf osztályon felüli, remek és választékos ételekkel kényeztette a vendégeket. Összetartó Csapatként működik a Személyzet. Ezt a színvonalat őrizzék meg, és akkor sokan visszatérnek ide! Nekünk felejthetetlen élményt nyújtott az itt töltött 6 nap 5 éjszaka! Minden elismerésem és hálás köszönetem a Személyzetnek! Szeretettel, üdvözlettel : tanárnő
Zsuzsanna - 2020. augusztus 04. kedd
A személyzet kedvessége és udvarias szolgálatkészsége, valamint a többféle étel kiváló minősége nagy megelégedésünkre szolgált. A park szépsége és a Balaton közelsége, az ingyenes strandbelépő vonzóvá teszi a hotelt családi nyaralásra, pihenésre. A B-épület egészére ráfér a felújítás, de addigis minimális apró praktikus felszerelésekkel javítani lehetne a szolgáltatás kényelmi színvonalát: pici kéztörlőtartó, zuhanyfüggöny.
Gyula - 2020. július 30. csütörtök
Retro szállás, hangos szlovák vendégekkel. Este 10 órakor még a szomszéd erkélyen nézte a tabletjén a labdarúgó mérkőzést teljes hangerő mellett. Kiváló viszont az étterem, ha lenne 10 csillag mind elvinnék. Nagyon j ó az étterem, választékos ételek, kiváló étterem vezető mellet a személyzet is hasonló jó.
Erika - 2020. július 28. kedd
A szálloda elhelyezkedése kiváló, 5 perc sétára van a kitűnő strandtól. Rendkívül kedvező, hogy szálloda biztosította a strandbelépőket. Az étkezés elsőrangú, választékos és ízletes fogásokat kaptunk. A parkolás megfelelő, sok autó számára volt hely. A szoba felszereltsége kissé hiányos. Jó lett volna egy-két szék a szobába, és egy hűtőszekrény sem ártott volna. A szekrényben hiányoltuk a nadrágtartó vállfákat. A fürdőszobában pedig semmilyen fogas, akasztó, nem volt. Így a vizes fürdőruhákat és törölközőket, nem volt hova akasztani. Mindezek ellenére máskor is elmegyünk.
Fiatal pár - 2020. július 25. szombat
Szuper lett volna, ha mondjuk a szobában lenne légkondi, így csak szenvedés volt a melegben! Az ételek jók voltak, a személyzet is udvarias volt, kedvesek. Maga az épület elég retro, de ezt a Balaton közelsége kárpótolta. Ár-érték arányban sokalltuk az árat, de máshol is hasonló a helyzet a Balaton körül.
Nagy László - 2020. július 23. csütörtök
Szépen rendezett szobát kaptunk.Viszonylag könnyen meg lehetett közelíteni a strandot,amihez ajándék belépőt kaptunk.Gratulálunk a főszakácsnak az ételek kiválóak voltak. Ízletesek,jól elkészítve és elég jó választékkal.Az udvar ,az étterem a 60-as éveket tükrözi.Mi jövőre is elmegyünk.
Mária - 2020. július 19. vasárnap
A hotel régi stílusú, de kedves személyzet, kényelmes ágy, rendkívül finom az étel, közel a strand.
Idősebb pár - 2020. július 14. kedd
A hotel retró, de a hely ahol található szép, kedvesek az emberek. Az ételek választéka, minősége kiváló. Jól éreztük magunkat. A hotelben még kondi terem is volt! Remélhetőleg még visszatérünk.
Gábor - 2020. július 12. vasárnap
A hoteltől azt kaptuk amit vártunk, kicsit retrós. Azonban, ezt ellensúlyozza az ételek változatos és kifogástalan minősége,a személyzet kedvessége. A part közelsége,és a strand tisztasága,szépsége is kiváló. Ár/érték arányban megfelelő, kellemes hetet töltöttünk a hotelben.
László - 2020. június 29. hétfő
Már második alkalommal voltunk, a szállás kifogástalan,az étkezés úgyszintén. Ami kifogásolható - véleményem szerint- a recepció hölgy tagja érkezéskor. Egybaráti társasággal voltunk, úgy szavaztak, hogy a következő évben is szeretnénk eltölteni egy hosszú hétvégét a nevezett szállodában. Gratulálok az éttermi személyzetnek a precíz munkájukért! Üdv: László
Család nagyobb gyerekkel - 2020. június 26. péntek
Egy csodálatos szép környezetben helyezkedik el a part könnyen meg közelithető a száloda belső bútorzata ami a recepciónál fogatott egy régi eltünő korszak hangulatát ébresztette bennem aminek nagyon örültem az ágy nagyon jó és kényelmes volt a kilátás pazar volt és az ételek is nagyon finomak voltak nekem nagyon tetszett.Talán egy lift kellene.És örültem volna ha van hajszáritó és ha a padlózaton nem az a rettenetes hideg csúszós járólap van hanem szőnyeg lenne.
Miklós Farkas - 2020. június 17. szerda
Egyet nagyon hiányoltam hogy nincs lift az épületben amilyen szép volt vagy lehetett volnna a park rész kicsit rendezetlen volt az évszázados multat idéző parkbanlévő járdák szerintem felkellene ujitani mert baleset veszéjes, a puritán étkeztetés nekem kielégitő volt az ár tükrözte a választékot nekem bőven megfelet.Az épület még aszocialista rendszert idézte elém a nagy tégas terek meg az ebédlő, a hol egész nagy távot kellet leküzdeni egy tál levesér de azért jó vólt szivese mennék ujból
Györgyné - 2019. szeptember 06. péntek
A Hotel személyzete- kezdve- a recepcióval nagyon segítőkész és nagyon kedves. Az ételek változatosak és nagyon finomak.Bőséges a választék,mindenki talál ízlésének megfelelő ételt. A pincérek és a szakács-ok munkáját köszönjük. A szobában a tusoló-vc szellőzése nem volt megoldva,ami negatívként értékelhető.Összességében remekül éreztük magunkat. Legközelebb is megyünk.
Nyers Julianna - 2019. szeptember 02. hétfő
Igazából csak pozitívumokat tudok írni. A személyzet kedves és segítőkész :) A reggeli és a vacsora mindig nagyon bőséges, és igazán finom volt. A hotel elhelyezkedése is kiváló, mi kerékpárral voltunk, és a kerékpárút ott megy el a hotel kertje előtt. A kényelemre azért adtam csak 4 csillagot, mert egy kicsit puha volt az ágy.
Màlik Ferencnè - 2019. szeptember 01. vasárnap
A szemèlyzet kedvessège, az ètkezès!
Fiatal pár - 2019. augusztus 31. szombat
Az ételek kiemelkedően finomak voltak. Néhány jó nevű éttermet is felül múlt.
Idősebb pár - 2019. augusztus 29. csütörtök
A fürdőszoba több hiányossággal rendelkezett, de /szappan, mozgó csap, wc folyik/ a jó idő pótolta a hibákat mert a parton voltunk. Különben tiszta, kényelmes ágy, és finom ételek voltak.
Kara Györgyné - 2019. augusztus 28. szerda
Amikor megérkeztem egy használt szappan volt a tartóban,a folyékony tartály üres,a tusolónál meg az sem. Az ágy egyik oldala valami barnával végigöntve és beleszáradva. Ez elég undorítóan nézett ki. A reggelik választékban és minőségben is nagyon finomak voltak, a vacsora választéka minimális A személyzet nagyon kedves és késséges volt.
Kovács Istvánné - 2019. augusztus 27. kedd
Csopakon remekül éreztük magunkat. Közel volt a part, udvarias, előzékeny, segítőkész személyzet. Az ételek ízletesek voltak. Ami zavart, hogy a szennyvíz rendszer elavultsága miatt, a fürdőszobában a WC miatt szag volt. Pihentető hosszú hétvégét töltöttünk el a férjemmel együtt. Köszönet mindenkinek!
Család nagyobb gyerekkel - 2019. augusztus 26. hétfő
Nagyon jó az elhelyezkedése közel van a strandhoz. Bőséges reggeli , vacsora ételeiből is lehet választani.
Barbara - 2019. augusztus 22. csütörtök
A reggeli és vacsora bőséges és finom volt. A park szép és nagyon közel van a strand. Nem volt tömeg az étkezéseknél, a személyzet figyelmes és segítőkész. A tisztaság rendben volt.
Rita - 2019. augusztus 17. szombat
Tetszett: Szép ősparkban van a szállás,tisztaság,bőséges és jó reggeli és vacsora.Kellemes,tágas étkező,eloszlik a tömeg.Rugalmasság,szobát cseréltünk rögtön az érkezésnél,mert az A épület jobban tetszett.Jó kis "Retro" hotel nyárra,megyünk még. Nem tetszett: A kis gyermekkel rendelkező vendégeket amennyire lehetséges egymás melletti szobákban kéne elhelyezni,zavaró a sok sírás,hiszti stb.A falak "papírból" vannak,az erkélyek nem teljesen szeparáltak,mozizás jobbról-balról elkerülhetetlen.
Idősebb pár - 2019. augusztus 12. hétfő
A szállás közepes volt. A mosdó részben a WC-től állandóan bűdős volt, ami a szobában is érezhető volt. Nagyon jók és ízletesek voltak az ennivalók. A személyzet figyelmesen és odaadóan dolgoztak.
Lívia - 2019. augusztus 07. szerda
Párommal töltöttünk el 3 napot a Holiday Hotelben. Nem tudnék olyat írni a szállásról ami negatív lenne mert minden nagyon szuper volt. A személyzet segítőkész és mindig rendelkezésre álltak illetve nagyon kedvesek. Az étel kiváló volt és bőséges. Legközelebb is oda fogunk menni :)
István - 2019. augusztus 02. péntek
Mivel a szobában keveset tartózkodtunk, és az ellátás - gondolok itt az étkezésre valamint az egyéb szolgáltatások jó színvonalúak voltak, jól éreztük magunkat.Külön emelte a komfort érzetet,hogy a szolgáltatás tartalmazta a strand belépőt is.
Edit - 2019. július 26. péntek
A szálláshely køzelsége a vízparthoz kiváló. A reggeli és a vacsora választékos és finom volt. A személyzet kedves és segítőkész minden esetben. Jelentős negatívum viszont a fürdőszobák állapota, a szellőzés nem megoldott, ezért erős csatornaszag volt érzékelhető.
Pócza Tibor - 2019. július 25. csütörtök
Ragyogó napsűtésben volt részünk és egy szép pihentető nyaralásban ! aholiday száló most meglepetést /pozitív / okozott. Eddig mindig kritizáltam, /nem a retro hangulatot/ hanem az elhagyagolt kűlsőt ! A mostani nyaraláson csupa pozitív élményünk volt ! A szálló külsejét is rendszeresen takarították, pókhálózták !! Az épületek és a szobák tisztaságával eddig sem volt probléma , az ételek ízletesek voltak,változatosak,is több fajta fogás volt minden alkalommal ! A személyzet kíválóan látta el feladatát ! És ameglepetések: A szobákban ventilátor és hűtő is vo lt !!!! Régóta híányoltam ! Emellett a szálloda megadta a visszajáró vendégeknek adható kedvezményt ! Az sem mindegy a mai árak mellett, hogy az éjszakák számával megegyező strandbelépő /annyiszor jöszki ahányszor akarsz ! / is jár ! Abbahagyom a szoborépítést,és lenne egy-két észrevételem : A az udvaron lévő lépcső sűrgős javításra szorul,(kibillen a járólap) mielőtt baj nem történik ! A másik gond a hátsó parkolóval(nem csak nekem ), szűk a bejárati kapu nem egy kocsi bánta a befordulás kicsi lehetőségét ! Arról nem is beszélve, hogy aki a fenyőfa alá parkol az hetekig nem tudja letakarítani ,a lelógó ágak összekarcolják a fényezést !! És amiről minden évben megfeledkezem: a"szömörcebokor" egyáltalán nem kellemes "csípése" ! Nem ártana ezekre a dolgokra táblán figyelmeztetni a nyaralókat !! Mindent egybevetve,aki egy jó pihentető nyaralást tervez, jószívvel ajánlom neki a szállodát !!
Idősebb pár - 2019. július 25. csütörtök
A személyzet kedves, az ételek bőségesek és finomak voltak. Az egyetlen ami kellemetlen volt a csatornaszag a fürdő helységben. Valahogy ezen változtatni kéne.
Anita - 2019. július 19. péntek
Amit vártam azt kaptam a hoteltől, tudtam hogy retró hangulattal fogok találkozni. A személyzet kedves, és segítőkész volt, az ételek megfelelőek voltak, max bővíthetnék a palettát, mondjuk jobban oda figyelhetne az egészségesebb ételek irányába, vagy akár az étel intolerancival küzdökre( glutén, laktóz, cukor) A szoba is megfelelt, az ágyon meglepődtem, nagyon kényelmes volt, viszon a hangszigetelésre kéne fordítani, mert nagyon vizhangszik a folyosó és az ajtó alatt is jön be a huzat, és a vendégekkel aláirattatnék egy házirendet, mert ott tartozkodásnunkor, első estéjén egy sereg fiatal randarírozott az aulában, és a folyosón, csapkodtak és kiabáltak... így egy kicsit kollégium jellege van a helynek! Amúgy viszon Csopak szép és a strandja is nagyon jó! Köszönjük az ott tartozkodásunkat!
Gémes Tiborné - 2019. július 16. kedd
A félpanziós ellátás jó volt. Nem túl nagy választék, de ami volt az ízletes és finom volt. A szobák ablakán vagy ajtaján elkelt volna egy- egy szúnyogháló. Szívesen vettem volna plusz párnáját. Ami nagyon zavaró volt az szombat este és másnap hajnalban egy hangos zajos nagyobb társaság minősíthetetlen viselkedése!
Csaba - 2019. július 13. szombat
A szálloda elhelyezkedése az nagyon jó, közel van a strandhoz, viszont nagyon retró de ez inkább itt negatív mint pozitív jelző. Kívűl belül nagyon le van robbanva az épület, mint ahogyan egy 40-50 éve épült szoci üdülő mert hogy tudomásom szerint az is volt. Ezzel nincs is baj , de itt valóban megállt az idő, és itt ami a legnagyobb baj az a tisztaság volt, valamint 1-napot vártunk egy működő hűtőre és tv-re. Pozitívum az étkezések minősége és mennyisége megfelelő volt, bár a reggelik lehettek volna változatosabbak.
Krisztina - 2019. július 13. szombat
Nagyon jó,hogy közel van a Balaton. Fantasztikus a strand. Kulturàlt,kedves és segítőkész a személyzet.
Valéria - 2019. július 02. kedd
A szállodában két éjszakát töltöttem a párommal.Ismerős volt a hely,mivel sok-sok évvel ezelőtt a családommal már többször nyaraltunk ezen a helyen.A személyzet kedves és készséges.A tisztaság megfelelő.A szoba bútorzata,felszereltsége ár/érték aránynak megfelelő. Az étkezéssel kapcsolatban az ételek sokfélesége,bősége,ízletessége jellemző.Az ingyenes strandbelépővel lehetőség volt a balatoni csobbanásra.Mivel az idő nagyon jó volt így ezt igazán élveztük.Összességében egy nagyszerű hétvégénk volt a Balatonnál.
Balikó Erzsébet - 2018. szeptember 03. hétfő
Második alkalommal töltöttük itt a szabadságunkat, most az utószezonban. Minden tökéletes volt, se tömeg, se sorban állás. Isteni volt az időjárás is. A Balatonban sokat fürödtünk, jól lebarnultunk. A kertmozi plusz pontot jelent. A személyzet kedves, udvarias, az étkezés fantasztikus volt.
Család nagyobb gyerekkel - 2018. augusztus 27. hétfő
Három éjszakát töltöttünk Csopakon hat tagú családommal. A szobák kényelme jó volt, a Balaton közelsége nagyon kedvező, pár perc séta és már ott is a várva várt fürdőzési lehetőség ingyenes belépővel, s gyönyörű kilátással. A személyzet kedves és rugalmas, az ételek a vártnál sokkal finomabbak és nagyon bőséges. Minden igényünket kielégítette a Hotel, jövőre újra célba vesszük terveink szerint egy kicsit hosszabb időre. Kikapcsolódtunk, feltöltődtünk, megpihentünk, lebarnultunk. Szuper volt!
Idősebb pár - 2018. augusztus 25. szombat
Köszönöm hogy értékelhetem az itt eltöltött 3 napunkat. A megérkezésünk egyik kicsit kellemetlenre sikeredett mert az nap volt csőtörés igy a szobát csak pontban du.3 kor mint ahogy hirdették foglalhattuk el a nagy meleg ill.a hosszú út után. Pozitiv hogy 1.emeleti szobát kaptunk /kutyával érkeztünk/. A személyzet kedves és segitő kész volt.Az ellátás félpanzió ellenére nagyon kielégitő svédasaztalos szuper.Negativum hogy a szálloda elég leromlott állapotban van hiába felújjitották a szobákat a takaritás az nagyon minimális pókháló,bogarak/a szobában amúgy bátran ajánlanám azoknak akiknek nincs nagy igényük.Összeségében jó 3 napot töltöttünk el.
Baráti társaságok - 2018. augusztus 20. hétfő
Szerintem megtaláltuk Magyarország "legretróbb" szállodáját. Aki nem vágyik luxusra, az tökéletesen kikapcsolódhat itt. A szálloda berendezése a 70-es éveket idézi. Ez tulajdonképpen nem is lenne gond, talán csak a fürdőszobában zavaró egy kicsit. A szobákat látszik, hogy felújították, az ágy nagyon kényelmes, viszont egy tükör még elfért volna. Ami a legjobban hiányzott: a HŰTŐ! Legalább a folyosö végén lett volna 1! Amikor 30-35 fok van folyamatosan, azért jól esik a hideg folyadék, illetve a hűtőtáskába való aksit is le lehetne fagyasztani, így nem kellene 400 ft-ért megvenni a fél literes üdítőt a strandon. Az ételek finomak, választèkosak, az 6*. A strand valóban 4-5 perc séta. Máskor is szívesen visszatérünk!
Kósa Vilmos - 2018. augusztus 17. péntek
Remek helyen van a szálloda. Szép napokat töltöttünk itt el.Nagyon finom volt a reggeli és a vacsora.Negatívum:A B épületben a Wifi nem mindig üzemelt.Harmadik emeleten kaptunk szobát /hatvan évesek vagyunk.Remélem még találkozunk. Üdv. Vilmos
Kisgyerekes család - 2018. augusztus 06. hétfő
Nagyon jól éreztük magunkat Csopakon, gyönyörű hely, strand is tetszett. Holiday szállodában a személyzettel nincs gond,az ételek nagyon finomak voltak és változatos. Nekünk annyi kellemetlenség volt, hogy nem kaptunk ventillátort, másik szoba 2 db-ot is kapott, pedig mi 14 hónapos gyerekkel voltunk, szegényről folyt a víz már délután...
Tőri Mária - 2018. július 31. kedd
8 nap alatt egyszer sem volt takarítás a szobában, még a szemetest sem ürítették ki. Egy hűtőszekrény lényegesen komfortosabbá tette volna a nyaralást. Az éttermi felszolgálók és a portások kimondottan udvariasak és készségesek voltak. A svéd asztalos reggeli és vacsora nem volt túl változatos.
Argai Éva - 2018. július 24. kedd
A szállodában nagyon jól éreztük magunkat. Közel van a strand, ami nagyon igényes és jól felszerelt. Csodás környezet minden korosztály számára. Az árak kedvezőek és az átlagnak megfelelőek. A szálloda csodálatos zöld környezetében a hatalmas fák tele madarakkal és a gondozott zöld fű ideális a pihenni vágyóknak. A szobák mérete, felszereltsége megfelelő volt. A személyzet minden területen kedves, udvarias, szolgálatkész. Az ételek nagyon finomak, változatosak , ízletesek voltak. A kínálatot bőségesnek találtuk, volt többféle zöldség, gyümölcs, desszert, pékárú. A főételekből nem volt sokfajta, de ami volt, az nagyon finom és bőséges. Nagyon dicsértük a szakácsot. A szúnyogok ellen vittünk itthonról hálózatról működő riasztó készüléket, így azzal sem volt problémánk. A hűtő sem hiányzott, mert a szállodai presszóban és a strandon is mindig lehetett hideg italt kapni.
Pócza Tibor László - 2018. július 23. hétfő
Ami nagyon nem tettszett:egy olyan fiatal recepciós fiú/tudom nincs munkaerő/ akinek halovány "dunsztja" sincs a helyi lehetőségekről, nem tud felvilágosítással szolgálni. a "B"épület kívülről/az "A" -is / kívülről elhanyagolt,pókhálós mindenhol ! A SZOBÁK TISZTÁK rendezettek voltak átvételnél./utána egy hét alatt egyszer sem takarítottak !!/A tusoló nagyon kis méretű, és nincs egy tusolófüggöny ,használatkor vízben úszik minden !A vízvezetéket át kellene vizsgálni mert a csövek zaja /vezetékek rögzítésének hiánya / adja a az esti koncertet !A mai világban a parkolás biztosítása és a hűtő biztosítása/ légkondicionálásról nem is beszélve/alapvető kellék kell, hogy legyen ! A presszó kiszolgálójának egy jó tanács: ha mérsékelné az árait talán többen ,és többet fogyasztanának a teraszon ! Azért látszik,hogy elindult a felújítás is,a teraszon új müa,betétek és elválasztók,szekrények felújítva. AMI A LEGJOBBAN TETSZETT:AZ ÉTTEREM DOLGOZÓINAK,GYORS,KEDVES,munkája,az ételek finomsága és változatossága ! Köszönjük a vendéglátást !A jó ídő sem hiányzott,csodás hetet töltöttünk itt !!
Bazsó Péter - 2018. július 17. kedd
Két fő, két éjszakás foglalásom volt ezt meghosszabbítottam egy egy éjszakával. a környezet a nagy rendezett parkkal csoda szép. A szálloda lepusztult, de látni a folyamatos felújítást, az ellátás, reggeli ,vacsora jó, a tisztaság kielégítő, ami nem tetszett a szobák nagyon egyszerű berendezése mellett, mivel nincs légkondi és ,ha kevés szúnyog is van, de van, sokkal kellemesebb lehetett volna az éjszakai pihenés, alvás, hy szúnyog háló lenne az ablakokon, ez szinte filléres beruházás. Összegezve kellemes volt az ott lét és akár másnask is bátran ajánlom.....
Valentinyi János - 2018. július 03. kedd
--mi az ami jó volt ......a konyha ,személyzet ,a szállodát körbevevő nagy park ,és mi volt rossz..... időjárás ,a fürdő szobában "minden"!! - csatorna szag - a bűzelzáró nem működik!-a villanykapcsolók ,a fogas,a logikátlanul lettek felszerelve ! Tavaly olcsóbban nyaraltunk ugyanitt ,nem láttam a minőségi javulást ,ami indokolttá tehette az áremelést !
Oláh Ilona - 2018. június 30. szombat
4éjszakát töltöttünk a Hotelben.A Hotel külsejére ráférne egy kis felújítás,picit megijedtünk első ránézésre,hogy hová is érkeztünk.A Hotelbe lépve 70-es,80-as évek hangulata és kedves személyzet fogadott. A szoba felújított,tiszta,televízióval felszerelt. Egy hűtő hiányzott volna,de erröl elözetesen tájékoztattak,hogy nincs a szobában.A takarító személyzet is nagyon készséges,ha bármire szükségünk volt,egy szóra intézték. A reggeli és a vacsora 5 csillagot érdemel. Bőséges,változatos és nagyon finom. A felszolgáló személyzet is nagyon udvarias. Összességében meg voltunk elégedve mindennel. Az időjárás nem volt túl jó,de ez tetmészetesen nem a Hotel hibája.
Koncsek Zoltán - 2018. június 25. hétfő
A Holiday Hotel Csopakon közvetlenül a strand előtt,ingyenes strandbelépőkkel,kitűnő konyhával és nagyon kedves, szolgálatkész személyzettel tette kellemessé az itt tartózkodásunkat. Amikor lehet ide máskor is jövünk a barátainkkal együtt.
Ordasi Józsefné - 2017. szeptember 01. péntek
Kellemes meglepetésben volt részünk. Közel a strand, remek- kiadós és választékos-ízletes az étel. A hűtőt hiányoltuk. Jövőre barátokkal visszatérünk és bátran ajánljuk ismerrősöknek. Köszönjük!
Gál László - 2017. augusztus 31. csütörtök
Szép környezetben egy átlagos szálloda, mely a középkategóriában felel meg egy átlagos fizetéshez.A személyzet kellemes benyomást keltett, jól kiszolgálják a vendégeket, úgy a recepción, mint az étteremben.A fürdőszoba felújításra szorul, a szoba tiszta volt, talán a nyíló ablakra egy szúnyogháló kellene.Ezen kritikákon túlmenően,nagyon jól éreztük magunkat, az étterem nyújtotta kitünő minőség mindent kárpótolt. Nem felsőkategóriás családok szállodája!-Nekik ajánlom.
Egyéni utazó - 2017. augusztus 29. kedd
Ami nagyon tetszett azaz étel minősége volt, finomakat ettünk. A Balaton közelsége növelte a nyaralás élményét. Egyetlen kényelmetlenséget a 3. emeleti szoba jelentett illetve a lift hiánya.
Kucskár Andrásné - 2017. augusztus 21. hétfő
Csopakon a Holiday hotelben töltöttünk egy családdal és barátokkal 3 éjszakát. Az ár nagyon kedvező volt. A recepción nagyon kedves és készséges volt a hölgy amikor el akartam tolni a nyaralást 1 nappal. A szoba a Balatonra nézett (ezt kértem és kaptam) . Maga a szálloda retrós volt , a szobák viszont tiszták voltak. Az étkezés csillagos ötös. Sok szállodában voltam már de ennyi pénzért ilyen ellátást még nem tapasztaltam. Reggelire 14 féle friss péksütemény. A vacsora 3 főfogásból állt. Nagyon nagyon finom és bőséges volt. A kiszolgáló személyzet nagyon kedves, udvarias volt. Mindenkinek csak ajánlani tudom. A strand 5 percre volt a szomszéd utcában. Remélem jövőre is eljutunk.
Kisgyerekes család - 2017. augusztus 19. szombat
Igazi Balatoni retro hangulatban telt el ez a két éjszaka. A szálloda túl meleg, ventillátort pénzért lehet kölcsönözni, valamint ami nagyobb probléma hogy nincs hűtőszekrény! Az alkalmazottak nagyon kedvesek és mosolygósak, az ételek ízletesek és bőségesek voltak. Összességében jól telt, végülis a szobában keveset tartózkodtunk!
Havasi József - 2017. augusztus 16. szerda
Nagyon jól éreztük magunkat.A szálloda dolgozói nagyon figyelmesek és nagyon kedvesek voltak. A szobákból nagyon hiányoztak a hűtőszekrények Az ilyen forró napokban és éjszakákban egy pohár hideg vizet nem lehetett inni. Ezt még nem tapasztaltuk soha, ezért nem is jutott eszünkbe, hogy rákérdezzünk foglaláskor a hűtőre. A reggeli és vacsora kiváló volt,
Daridáné M. Natália - 2017. augusztus 15. kedd
Egy igazán jó hetet töltöttünk a családdal a szállóba.A szobák tiszták és szépek./kicsit féltem a fehér-kórházas kinézettől/A reggeli és vacsora számunkra tökéletes volt,bőséges és választékos.A strand pár perc sétával elérhető.-plusz pont az ingyenes belépőért-
Kecskeméti József - 2017. augusztus 14. hétfő
A feleségemmel a házassági évfordulónkat jöttünk ünnepelni az általunk nagyon kedvelt Csopakra! Eddig nem ebben a szállodában szálltunk meg de a másikban nem volt hely,így itt foglaltunk szállást. A foglalás után kissé megijedtünk az eddig itt megszállók értékelését olvasva,de mivel nekünk Csopak a kedvencünk csak foglaltunk.Nem csalódtunk,azaz,hogy igen kellemesen.Talán csak a szoba takarítása hagyott maga után kívánni valót,de az ágy kényelmes volt és tiszta az ételek megfelelőek voltak a retro belsővel borított hotelben, csak úgy mint a fiatal személyzet !
Fiser Istvánné - 2017. augusztus 12. szombat
Nagy melegben voltunk a szállodában.Amit hiányoltunk :légkondicionálás ,hűtő a szobában.A vacsorákhoz egy kancsó víz és poharak szükségesek. Senki ne gondolja azt,hogy akkor nem fogyasztunk a presszóban. A gyerekek szeretnek vacsora közben egy-két korty vizet inni,. Egyébként a személyzet kedves,segítőkész volt. A reggeli,vacsora bőséges és finom.
Baráti társaságok - 2017. augusztus 11. péntek
A megérkezéskor a recepciós hölgy nem igazán foglalkozott velünk, végül csak megkérdezte, hogy mit is szeretnénk. Előleg számlánkat (csak az egyiket) nem találta, az egyik szoba kulcsát nem találta. De végül mindent sikerült megoldani. A leglényegesebb hiány az a hűtő volt. Ha már a szobákban (higiéniai okok miatt) nem lehet tenni, akkor a folyosókra kihelyezhetnének egyet-egyet. 40 fokban nem igazán esett jól senkinek a meleg ital. A többi napon a személyzet munkája és az ellátás nagyon jó volt, sőt számlázáskor két recepciós kolléga is segítségünkre volt. Köszönjük.
Vas Éva - 2017. augusztus 10. csütörtök
Jo valaszteku bufe reggeli es vacsora a csalad minden tagja talalt valamit ami a fogara valo volt. Gyonyoru os fak a kertben igazi arnyekot adnak a forrosagban,a strand 200 meteren belul van a napi belepo benne van a szoba araban.
Család nagyobb gyerekkel - 2017. augusztus 09. szerda
Tetszett: Kedves, udvarias recepciósok; Készséges, diszkrét,segítőkész takarító személyzet; Családias hangulat, Talpraesett és udvarias fiatalok az étkezésnél. Nem tetszett: Roppant vékony falak,minden beszélgetés áthallott a szomszéd szobákból.
Kovács István - 2017. augusztus 07. hétfő
4 napot töltöttünk a hotelben minden tekintetben jól éreztük magunkat. A hotel elhelyezkedése nagyon jó (bár most a szoba fekvése nem volt megfelelő a légkondi helyett egy ventillátor is sokat segített volna, a legközelebbi foglalásnál egyeztetni fogok), szép a park, közel van a strand, Az ételek kiválóak és bőségesek. A személyzet kedves, figyelmes, remek csapat ! A szoba tiszta, rendezett, az ágy nagyon kényelmes volt, bár a hűtőszekrény hiányzott, a wc öblítő tényleg egy kicsit hangos.! Összességében mindennel meg voltunk elégedve. Köszönjük szépen ! Jövőre is visszatérünk !
Egyéni utazó - 2017. augusztus 07. hétfő
Látszik, hogy a szobák felújítottak,tiszták, a fürdő már valószínű régebben, itt állandóan wc -szag volt. Az étkezésben a választék a reggeli kínálatán és a vacsora süteményén kívülmegfelelő volt. Szinte minden este ugyanazt a sütit kínálták. A felszolgálók haja nem minden esetben volt összefogva, ami hygéniai és egyéb szempontból sem megfelelő.
Fiatal pár - 2017. július 31. hétfő
5 évesen nyaraltam családommal utoljára a Mogürt vállalat üdülőjében Csopakon. Édesanyám már nincs velünk, vágytam rá hogy egy közös élményünket újra éljem. A település sokat változott, és most is bővül. Félek, hogy a strand már nem elég nagy ekkora népszerűséghez, de joggal mondják, hogy a Balaton egyik legjobb strandja. A szálláson ami hiányzott azt vittük (ruhaszárító kötél, WC-illatosító, füldugó a vékony falak miatt). Élveztük a kerti mozit, már régen voltunk ilyenben. Szerintem egy ping-pong asztal is jó lenne abban a szép nagy kertben. Az erkélyen egy kis asztal esős idő esetén segítené a kinti kártyapartit. Kettőnél több vállfa kellene a szekrénybe, és pluszba két párna is segíthetné a nagyobb kényelmet. A személyzet bűbájos, és készséges volt, szerintem 5 csillagos szállodák is irigyelnék ezt a lelkes csapatot. Összességében nagyon jól éreztük magunkat, szívesen megyünk majd újra ide nyaralni.
Tóthné Bárány Ildikó - 2017. július 29. szombat
Nagyon kellemes napokat töltöttünk,a személyzet figyelmes,ellátással maximálisan elégedettek voltunk.Ajánlom bármely korosztály számára . Ildiko
Kisgyerekes család - 2017. július 26. szerda
5 napot töltöttünk a szállodában. Az étkezéssel nagyon meg voltunk elégedve. Nem volt sok választék, de a gyerekek is találtak mindig maguknak kedvükre való ételeket. Örültünk neki, hogy remek strandidőt fogtunk ki, ezért nagyon meleg volt a szobában. Klíma nem volt a szobákban, de az ablakokat is csak lefekvés után tudtuk kinyitni, mert szúnyogháló nem volt az ablakokon! Ajánlanám, hogy legalább egy ablakra tegyenek, mert már az is valami. A parkon keresztül sétálva lehetett a strandra menni, nem volt messze, és nagyon jó volt, hogy kaptunk minden napra belépőjegyet! A személyzet szerintünk kevés volt, mert nem tudták az asztalokat letakarítani a használt poharaktól stb.,letörölgetni mire a következő vendég leült az asztalhoz! A presszónál is ragacsos asztalokhoz kellett leülnünk az italunkkal! Összességében jól éreztük magunkat!
Kisgyerekes család - 2017. július 14. péntek
Idősebb pár két unokával. Jól éreztük magunkat az ott töltött 5 éjszakából 3 éjszakát , a Balaton sound tönkretette az első 2 éjszakát, nappalok rendben voltak. Kifejezetten jó idő (kánikula) a strandon isteni volt. az esték a szállodában kellemesen teltek, jó konyha és kedves kiszolgálás mellett. Ami hiányzott az a klima volt és egy hűtőszekrény. Egy apró bosszantó dolog, hogy a második emeleten "A" épület a fürdőszobában fél - egy percre elment a melegvíz , majd vissza jött. Gyerekekkel ez kellemetlen volt.
Bajuszné Ormándy Katalin - 2017. július 10. hétfő
5 éjszakát töltöttünk a szállodában, nagyon jól éreztük magunkat! Az épület nem új, ezt tudtuk, kicsit szocreál feeling, de mindenhol rend és tisztaság fogadott bennünket. Az ellátás szuper, az étkezéseknél mindig találtunk kedvünkre valót, volt miből választani, változatos volt, és nagyon finom! A szállodában dolgozó fiatalok MINDIG mosolyogtak, kedvesek voltak, gördülékenyen ment minden, a recepciótól kezdve a báron át az étteremig mi MINDIG ELSŐ OSZTÁLYÚ kiszolgálásban részesültünk, KÖSZÖNJÜK! A szálloda ár- érték arányban tökéletes, ennyi pénzért senki ne várjon 5 csillagos luxust! A szobák egyszerűek, de szép tiszták, nálunk az ágynemű is makulátlan volt. Valóban, nincs szúnyogháló, ezt a problémát mi egy elektromos szúnyogriasztóval orvosoltuk, így nem voltak szurkálódó "vendégeink" nyugodtan nyitva hagyhattuk az erkélyajtót éjszakára. A szobákban nincs hűtőszekrény, de a szálloda bárjában teljesen elfogadható áron lehet üdítőt, hideg ásványvizet venni, sőt, a strand sétányon van egy kicsi bolt, mi a strandról hazafelé ott is vettünk jéghideg üdítőt. A szálloda zárt parkolója teljesen árnyékos, hely is mindig volt parkolni. Ami zavart minket: a fürdőszobában a WC lehúzó borzasztó hangos, és jól jönne például egy korlátra akasztható ruhaszárító, pár műanyag csipesszel ( ez szobánként pár ezer Ft kiadás lenne ) mert a strandolás után a sok vizes fürdőruha, törölközők szárítása így elég körülményes volt. Összességében nekünk nagyon jól sikerült a nyaralás, a strand is szuper volt!
Nagy Katalin - 2017. július 01. szombat
Mivel hosszú évek óta minden év június utolsó hétvégéjét itt töltjük van némi összehasonlítási alapunk. Folyamatos fejlődés tapasztalható mind a környezet, mind a szolgáltatást illetően. Szeretünk ott lenni, nem véletlen, hogy már hetedszer volt szerencsénk. Örültünk hogy tavalyhoz képest már a vacsora is svéd-asztalos, kellő választék van, az ételek finomak voltak, jó hogy gondoltak gyümölcsre és süteményekre is... A felújított szobák szépek, kulturáltak, nagyon kényelmes az ágy. A takarító személyzet kedves, segítőkész. Bármit kértünk, jöttek- intézkedtek. Ugyanígy megemlíteném a recepción dolgozó fiatalokat, akik készségesen segítenek, ha valami kérdésünk van vagy segítséget kérünk. Mosolygósak-kedvesek (ritka jellemvonás manapság) A strandra az ingyenes bejutás örömteli és köszönet érte. DE - van egy-két dolog, amit szóvá tennénk. 1./ Amit a szobánál hiányolunk, TÜKÖR - legalább a fésülködő asztal felett, vagy akár a falon, mivel a fürdőszoba kissé sötét és a tükör elég magasan van. 2./ Jó lenne az erkélyre minimum két szék egy asztallal. (Megjegyzem régebben ilyen volt) 3./ A fürdőszobában a csap elég nehezen zárható, ezt tavaly is tapasztaltuk és amin talán változtatni kéne, a WC öblítője, ami rettentő zajos, több szobával arréb is hallani, ha valaki öblít. 4./ Az étkezésnél nem megy zökkenőmentesen az elfogyott ételek újbóli feltöltése. Negyed hét-fél hét között közlik, hogy pl. a dinnye már elfogyott és nem is lesz. Ez azért érdekes, mert a vacsora hattól-kilencig tart..... 5./ Az elfogyasztott étel-maradékok leszedése lassú...kicsit később megy le az ember, nehezen talán üres- tisztára törölt asztalt.... 6./ apropó "tisztára törölt". Van ott egy kis barna fiatal lófarkas hölgyike, akit megkértünk pl. ma reggel hogy törölje már le az asztalt, amin még tojás rántotta maradék is volt, - hogy le tudjunk ülni - ennyit közölt "nem törlöm le". Eléggé felháborító volt a viselkedése. -Talán oda kéne hatni.... Lehetséges,hogy a felszolgálók le vannak terhelve- talán kevesen vannak, ....de ez nem menti fel őket az alól, hogy udvariasak és szolgálat-készek legyenek. Tehát tapasztaltunk jót, s néha rosszat is, de Önökön múlik hogy a mérleg merre fog billeni...reméljük a jövő évi értékelésnél több mindenről lesz jó véleményem, jó tapasztalatom.... Üdvözlöm Önöket, sikeres évet kívánok Nagy Katalin (Budapest)
Idősebb pár - 2017. július 01. szombat
A Holiday Hotel Csopak elhelyezkedése nagyon jó. Közel a tiszta és gyönyörű Balaton parti strandhoz, ahol remek napokat töltöttünk. A szoba egyszerű, de tiszta, pár éjszakás pihenésre megfelelő. A lépcső szemetes, koszos. Az ételek jók voltak, azonban csak az tudott választani aki az étterem nyitásakor ott volt! A később érkezőknek nem volt miből választani és ülhettek koszos asztalokhoz.
Vilhelm Anita - 2017. június 27. kedd
Ami nem tetszett, hogy a B épület aulája koszos volt! Klíma nincs! Am. a személyzet nagyon kedves, segítő kész, a szobánk tiszta volt. Az ételek finomak!
Bálint Balázs - 2017. június 26. hétfő
A szálloda jó helyen van, a szobák elég tiszták, a személyzet kedves, az ellátás jó, de ennyi. A B épületben voltunk, a szobák minimalista berendezése szinte szegényes, maga a szoba csak aludni való, rossz időben semmit nem lehet benne csinálni, a fürdő átalakítása valahogy nem fejeződött be, az ágy kényelmetlen. Furcsa, hogy a láthatóan valamikor a szállodához tartozó meglehetősen nagy telket kihasították a területből, így telt ház esetén tuti nem férnek el a vendégek a kert részben. A parkoló nagyon kicsi, rész kihasználtság mellett is teljesen tele volt. Az ellátás megfelelő volt, az ételek minősége és mennyisége terén is. Jó az ingyen belépő a strandra ami pont a szálloda mellett van, ez sokat dob az értékén.
Idősebb pár - 2017. június 25. vasárnap
Maga a szálloda elhelyezkedése kiváló,szép, csendes környezetben, talán túl csendes is.A szobákhoz nincs ruhaszárító, ami itt a Balatonnál nagyon kellett volna és nincs hűtőszekrény sehol, ez is nagyon hiányzott.Pozítivum viszont, hogy a személyzet barátságos, kedves,segítő, illedelmes.Az étkezés felülmúlt mindent, nagyon finom és több mint bőséges, sok féle, változatos.
Tóth Ferenc - 2017. június 16. péntek
A Hotel üzemeltetését ebben az évben vették át, csak a nyári időszakban üzemel. Vannak még hiányosságok, nincs hűtőszekrény a szobákban, nincs szúnyogháló a nyílászárókon. A személyzet kedves. Tisztaság van a szobában. Az ételek ízletesek, változatosak, bőséges a kínálat. A vendégek strandbelépőt kapnak ami kb.300 m-re van és szerintem minden igényt kielégít.
Leitner László - 2017. május 29. hétfő
Nagyon tetszett a tisztaság, a jó ételek,a pincérek figyelmessége,személyzet segítőkészsége,a szálloda saját ingyenes parkolója valamint a rendezett park .Egészében minden megfelelő volt ezért az összegért.Köszönöm ezt a kellemes hétvégét. Leitner László
Fiatal pár - 2016. augusztus 30. kedd
Az oldalon található sok negatívum végett kicsit félve de lefoglaltuk a szállást és nagyon kellemesen csalódtunk is mindenben a szobák szépek voltak jól elhelyezettek a 3. emeleten a kilátás csodálatos volt a Balatont be látta az ember az erkélyekről. A 3 fogásos vacsora finom volt a levesek kicsit sótlanak voltak a mi ízlésünk szerint de mivel az asztalon meg található volt a só így ez sem okozott problémát viszont a szakács a rizst azt mindenhogyan elrontotta ragadós is volt meg kemény is. De összességébe mi nagyon jól éreztük magunkat és mindennel megvoltunk elégedve mind a kiszolgálással mind az alkalmazottakkal egyaránt.
Kisgyerekes család - 2016. augusztus 29. hétfő
A szálloda személyzete udvarias,segítőkész.Az étkezések kultúrált körülmények között,gondos kiszolgálás mellett zajlottak. Az ételek finomak,a reggeli svéd asztalos kínálat rendkívül dicséretes.A szálloda szépséges parkja sokszor szolgált napközben pihenésre.A strand jó,és közel van. Örömteli napokat tölthettünk unokánkkal Csopakon.Nagyon ajánlom másoknak is,akik nyugalmas napokra vágynak!
Család nagyobb gyerekkel - 2016. augusztus 28. vasárnap
Tetszett a felújított szoba, de nincs szúnyogháló,a törölközők minősége gyenge, és nincs hűtőszekrény, klíma. Tetszett a személyzet kedvessége, a gyors éttermi kiszolgálás. Sajnos nagyon hangos közegben(diszkós közeg) fekszik a szálloda. Egész éjjel ment a "tuc-tuc " zene.
Baráti társaságok - 2016. augusztus 26. péntek
Kellemes csalódás ért már a megérkezésünkkor. Előzőleg elég rossz kommenteket olvastam a szállodáról. Nekünk a szobánk nagyon szép volt Tiszta, tágas, kényelmes. A félpanziós ellátás remek volt. A reggeli svédasztalos, minden volt, ami szem-szájnak ingere: kenyér, kifli, zsömle, kalács, rántotta, virsli, bundáskenyér, 3-4 féle felvágott, 2-3 féle sajt, salátamix paradicsommal, uborkával, paprikával, lila hagymával, kávé, tea, frissen facsart grapefruit és narancs, ananászlé, többféle müzli, vaj, lekvár. Szóval nagyon finom, friss volt minden. Vacsorára három fogásos menű volt. A személyzet, figyelmes, kedves volt. Az érkezésünk előtti napon országszerte esős, hideg idő volt, ami a Balatont is eléggé lehűtötte. Féltem, hogy nem fogok tudni bemenni a vízbe, mivel nagyon hidegnek véltem. A második napon már fürodtünk a Balatonban, annyira jó volt. ráadásul a csopaki strand gyönyörű. A szállodától olyan kupont kaptunk, hogy a strandról ki lehetett jönni, később pedig visszamenni. Összegezve nagyon jól éreztük magunkat. Barátainknak, ismerőseinknek feltétlen ajánlani fogjuk a Holiday Hotel Csopakot. A személyzetnek jó egészséget kívánunk.
Egyéni utazó - 2016. augusztus 25. csütörtök
A személyzet nagyon segítőkész és mosolygós. Én kis kutyával érkeztem és a kutyusom nevében is mondhatom, hogy maga a szoba kutya barát. Az ételek is, mind a svédasztal, mind a 3 fogásos vacsora, az én ízlésem szerint volt elkészítve. A kert tisztán van tartva.
Baráti társaságok - 2016. augusztus 21. vasárnap
Nagyon jól éreztük magunkat. A szállás, étkezés is jó volt. Egy kicsit az étkezéstől tartottam, a hozzászólások végett, de ugy látszik javult, mert nekünk minden rendben volt. Jó és elég is volt az étel. Érkezésünkkor a hölgy a recepción elég barátságtalan volt, de a fiatalember nagyon kedves, segítőkész volt. Az ilyen tipusu emberek valók a szállodákba.
Kisgyerekes család - 2016. augusztus 21. vasárnap
Mérsékelten felújított szocialista nyaraló, amit nagyon muszáj volt kicseréltek (szobák beájarati ajtaja, szoba bútorok, ágyak) de amit nem, azt nem. Kezdem a jóval: - Meglepően jó volt az ellátás, finom volt az összes étel amit ott ettünk (7 éjszakát félpanzióval voltunk) - Kedves volt a személyzet, profi sajnos nem - Alapvetően mindenünk megvolt, nem tudok olyan dolgot mondani, ami hiányzott, de mégsem kaptunk semmit. Ami rossz: - A fürdő és a vizes blokk csak csínján volt felújítva, a zuhagy függöny majdnem le volt szakadva, és ömlött a csatorna szag a fürdőből, de a fürdő ajtót nem lehetett sajnos bezárni - Rideg szoba, 1-2 fehér bútor, fehér csempe padló, fehér falak, egy lapostévé - kész. Egy nagyon jó kórház benyomása. - a legtöbb hotelben legalább egy minibárnyi hűtő van, itt nem volt. - a szobákon kívül az egész épületnek régi szocialista hangulata van. - hatalmas kert, de nincs játszótér, csak a strandon - igaz belépőt ingyen kapunk, mondjuk ennyi pénzért ez alap - a gyerek játszósarok az étteremben - ez pozitív hogy volt- egy kisasztal, négy kisszék, néhány babzsák és egy hatalmas lapos tévé - semmi játék - a törölközóre amit kaptunk azt anyáink konyharuhának használták. - nem cseréltek törölközőt sem zuhany kilépőt csak felár ellenében. Szerencsére vittük saját törölközőt, de a zuhany kilépő 1 hét után gusztustalanul nézett ki. Ezt azért a legtöbb hotelben kérésre ingyen cserélik.
Kisgyerekes család - 2016. augusztus 18. csütörtök
Rendkívül kedves személyzet,nagyszerűen kialakított park,kènyelmes szoba valamint remek elhelyezkedés!Vonattal,busszal is könnyen megközelíthető!
Fiatal pár - 2016. augusztus 16. kedd
Egy remek hétvégét töltöttünk el párommal, nagyon meg voltunk elégedve a kiszolgáló, és takarító személyzettel, valamint a büfé és a recepció munkatársaival. A svédasztalos reggeli, valamint a háromfogásos vacsora megfelelő mennyiségű és ízletes volt. A szobát minden nap takarították.
Kisgyerekes család - 2016. augusztus 14. vasárnap
A szálloda elhelyezkedése nagyon kedvező. A személyzet kedves, az ételek ízletesek, változatosak. Külön tej-és tojásmentes étellel készültek kisfiunknak. Egyetlen hátrány, hogy a szobában nincs hűtő. Összességében jól éreztük magunkat, tetszett a hely.
Idősebb pár - 2016. augusztus 12. péntek
Osszessegeben minden tetszett csak a vacsorat, mintha nem szakacs keszitene...
Fiatal pár - 2016. augusztus 11. csütörtök
Nagyon jól éreztük magunkat, a személyzet nagyon kedves volt. Az ételek finomak voltak, és gyors volt a kiszolgálás is.
Kisgyerekes család - 2016. augusztus 11. csütörtök
Megérkezéskor a recepciós kedvessége már jóérzéssel töltött el minket.A szoba kényelmes és TISZTA.A felszolgálás kiváló.A presszón a pultos hölgyet ki ne hagyjuk! Az étel jó volt és bőséges. A Balaton közelsége a ráadás.
Család nagyobb gyerekkel - 2016. augusztus 08. hétfő
A szálloda előzetes megkeresésünkre azt írta, tudja kezelni a gluténérzékeny gyereket, nem lesz probléma a félpanziónál. Csak sajnos a gluténérzékenység nem annyit jelent, hogy nem teszünk panírt a húsra. A cukorbeteg diétát meg végképp nem lehetett tartani. Minden egyéb szempontból a szállás is rendben volt, a személyzet csillagos ötösre vizsgázott, és ajánlanám a szállodát mindenkinek, akinek a kötelező félpanzió nem okoz gondot.
Kozma Jánosné - 2016. július 31. vasárnap
Kellemes 5 napot töltöttünk el a szállodában remek személyzet kedves szolgálatkész emberek akik azért dolgoznak,hogy a ott nyaraló emberek jól érezzék magukat.Köszönet jár minden ott dolgozónak.Van egy hiányosság ami elmaradhatatlan egy szállodában nincs hűtőszekrény,ezt mindenképpen pótolni kellene,gondolom ezt már többen szóvá tették. A reggeli a vacsora menyisége és minősége megfelelő volt,a kiszolgálás kiváló. Szóval jól éreztük magunkat. Üdvözlettel Kozma Jánosné
Idősebb pár - 2016. július 31. vasárnap
Nagyon tetszett hogy a személyzet kedves, mosolygós és nagyon segítőkész volt. Ami kevésbé tetszett, hogy a törölközőket nem cserélték (mint utólag megtudtam, kérni kellett volna), valamint, hogy nem takarítottak (legalább kétnaponta felporszívózhattak volna) és hogy a szobába legalább egy kis hűtőszekrényt lehetne betenni ..utólag értesültem arról, hogy ez egy "retró" szálloda, ami nagyon remek, csak mi nem voltunk elég felkészültek erre a "retró" dologra. Egyébként kiválóan éreztük magunkat, terveink között szerepel, hogy újra elmegyünk még Csopakra. A park gyönyörü, a strand kiváló és árban is megfelelő. Az étkeztetés nagyon jó , a kiszolgálás szuper, tényleg minden kérést teljesítettek...de az én férjemnek hiányzott, hogy nem volt a vacsorához kenyér, és hogy az asztalokon nem volt ivóvíz. Valamint még egy épitő jellegű megjegyzés:az étlapot is ki lehetne tenni. De mégegyszer hangsúlyozom, kiválóan éreztük magunkat. Ja és még valami: az ágy matraca kiváló, jó volt rajta aludni, nagyon kényelmes volt, de a kispárnákat már le kéne cserélni, mert nagyon össze van csomósodva benne a töltelék, ezért nem volt jó. Köszönjük szépen, hogy Önöknél tölthettünk egy hetet, remekül felfrissültünk, kipihentük magunkat. További szép napot. Köszönettel
Kisgyerekes család - 2016. július 29. péntek
A hotel elhelyezkedése kiváló, közel van a strandhoz. A reggeli bőséges, a vacsora elfogadható volt.A személyzet nagyon kedves, segítőkész. Nagyon jó lenne viszont egy klíma berendezés. Jövőre is visszatérünk! Család 2 kisgyermekkel KOJ
Baráti társaságok - 2016. július 29. péntek
A Csopaki Holiday Hotelben 2016. júliusában 4 nap, 3 éjszakát töltöttünk barátnőmmel egy 2 ágyas szobában. A szobák tisztaságával, a személyzettel, az ételekkel egyaránt elégedettek vagyunk. Némi kis kellemetlenség volt, hogy bár nem hosszú ideig de a konyhai szellőztető zaja eléggé hangos volt ha be kapcsolták . A fürdőszobába a tükör feletti lámpa nem működött, így ott kissé sötét volt.Örültünk volna egy pici hűtőnek is a szobában. A környezet a park csodálatos,remek ózondús levegővel.Az ágyak kényelmesek voltak, közel a part, elfogadható az ár arány.KÖSZÖNJÜK HOTEL HOLIDAY !
Idősebb pár - 2016. július 28. csütörtök
A szálloda elhelyezkedése és a tájolása kifogástalan, ezen kívül (ételek, tisztaság, tisztálkodási lehetőség) igen gyenge.
Fiatal pár - 2016. július 24. vasárnap
A hotel a lehető legjobb helyen van. Csodálatos a kilátás a 3. szintről. Reggelente leírhatatlan nyugalom és csend volt az erkélyről nézelődés közben. A hotel területe is rendben van tartva. Az étkezés teljesen megfelelő és az ingyenesen szolgáltatott strand belépők abszolut pozitívumként éftékelhetőek. Ami panaszra ad okot, hogy bár a szoba a honlapon feltűntett képeknek megfelelő volt, a fürdőszoba már nem. Ráfér a felújítás.
Kisgyerekes család - 2016. július 18. hétfő
A szálloda lepukkant,visszamaradott.A zuhanyzó nagyon pici.3 fogásos fix vacsora menü van,ami nem is akkora gond,de volt olyan,hogy 20-kor már nem volt desszert,mert elfogyott.A takarító személyzetet nem zavarta a vendégek jelenléte,simán káromkodtak,veszekedtek.Sajnos a kert és a parkoló is nagyon elhanyagolt,esős időben tiszta sár minden.
Baráti társaságok - 2016. június 19. vasárnap
A szobák felszereltségén kellene javítani pl: asztal, ruhaszárító. Az ételek (vacsora)minősége rossz, a reggeli kávé ihatatlan.A vendégek nagy része gyerekes család,az ô részükre a kertben ami szép nagy, játszóteret kellene építeni és a felnôttek részére is lehetne sport eszközőket biztosítani.A parkolót le kellene betonozni.
Egyéni utazó - 2016. június 19. vasárnap
A szálloda - leánykori nevén az Állami gazdaságok összevont üdülője - azt adja, amire az előzetes információ alapján számítani lehet. Csodálatos terület, amelyen láthatók az idő nyomai, a lehetőségekhez képest szépen gondozva. Ragyogó tisztaság, kedves személyzet. A konyhában semmi ujdonság. Reggelinél a szokásos harapnivalókhoz a magyar szállodákban szintén szokásos melegnek mondott, de valójában langyos tej-kávé-víz. A vacsoránál vigyáznak a túlzott sófogyasztásra.
Szabó Istvánné Edit - 2016. május 17. kedd
Minden jó volt. Az eső és az ezzel járó hideg kellemetlen volt de erről a száloda nem tehet.Az ételek finomak voltak, a kávé és tea is kellemesen melegítőek a zöldségek a reggelihez frissek ropogósak voltak. A strand gyönyörüen rendezett és óriási.Csopaki strand a legszebb az északi Balatoni parton.
Idősebb pár - 2015. szeptember 09. szerda
A szálloda önértékelése: "Csak semmi flanc.." - helytálló és korrekt. 40 évvel ezelőtt boldogok lettünk volna, ha kapunk SZOT-beutalót egy ilyen helyre. Ma azoknak ajánlanánk, akik elfogadható áron, nagyon közel a Balaton-parthoz-, strandhoz szeretnének nyaralni - és klíma nélkül is bírják a meleget (szúnyogriasztót vigyenek magukkal!). Utószezonban, esős időben csak a "legelszántabb nyugdíjasok" találhatók a vendégek között. Így legalább csend van, s éjjel nem hallatszik a fürdőszobák szigetetlenségéből adódó zaj (ha feletted- melletted lehúzzák a WC-t, azt hiszed, nálad ömlik). Mivel kb. 8-10 vendég tartózkodott az egész szállóban (ami kicsit kísérteties volt), menüválaszték híján nem minősítjük a vacsorát ( kb. délben megfőzte a szakács, este felmelegítették), de magyaros íze volt (1 hét ausztriai túra után), s megettük. A reggeli abszolút angolos, kifogástalan. Köszönjük a recepciós lányok és vendéglátós személyzet udvariasságát, kedvességét!
Fiatal pár - 2015. szeptember 06. vasárnap
A jóval kezdeném: - a kiszolgálás jó volt, kedvesek voltak nagyon mindamellett, hogy nagyon fiatalok voltak a személyzet tagjai(gondolom a munkaerő hiány miatt lehetett) - a presszóba jó árak voltak, ahhoz képest, hogy a Balaton partján van a hotel Rossz:- rettenetesen koszos, büdös, nekem kellett takarítanom a szobát ahol voltunk - illő lenne lecserélni a 70-es években berakott wc deszkát, tehát korszerűsíteni, mert ehhez képest baromi drága a szoba - a szálloda két szárnyból áll, de a B épületeben úgy lehet feljutni a szobákhoz, hogy átverekszik az ember a szennyes ágyneműkön, szerintem ez egy kicsit illúzióromboló. - a képek melyeket kiraktak a hirdetésükkor, nem tükrözik a valóságot, mivel a B épület rettenetesen lelakott. Szerintem csak az A épület képeit rakták ki.
Barkóczi János - 2015. szeptember 01. kedd
Tiszta,korrekt,sajnos az étkezés terén van mit fejlődni.A szálloda retró, de a szobák tiszták,felújítottak,hatalmas parkkal rendelkezik.Az étkezésen kívül azt kaptam amire számítottam ebben az árkategóriában.
Bonnyai Lívia - 2015. augusztus 31. hétfő
A pincérek kiválóak. A wc-ből vizeletszag áradt folyamatosan. Az ablakok nem voltak tiszták a hallban.
Kisgyerekes család - 2015. augusztus 26. szerda
Leginkább a szálloda elhelyezkedésével, szép parkjával, az étkezés minőségével és a kedves, gyors kiszolgálással voltunk megelégedve. Családoknak is kedvező szálláslehetőség pihenésre a Balaton partján. Esetleg a hotelszobákba kis hűtőszekrény behelyezése a nyári melegben a vendégek további kényelmét szolgálná.
Fiatal pár - 2015. augusztus 26. szerda
Már a belépésnél ellenszenv alakult ki a barátságtalan, unott recepciós hölgy személyében. Lift nincs, ami talán jó is így utólag, mert később érsz fel a szobába..a Wc-ből áradó bűz elviselhetetlen, a falra függesztett TV az egyetlen dekoráció. A vacsora ehetetlen és gusztustalan a koszos , kiselejtezése váró tányérokban, az első nap után le is mondtuk az étkezést. A reggelinek köze nincs a svédasztalos választékhoz és minőséghez, de jó elfoglaltság a tiszta tányér keresése....sajnálom az időt és a pénzt, amit erre a "szállodára" szántam. Soha többet még a környékére sem!!!!
Egyéni utazó - 2015. augusztus 24. hétfő
Tetszett a szépen rendben tartott nagy területű kert, a személyzet egy-egy tagjának a kedvessége, segítőkészsége. A szállodán látszik, hogy a régi szocreál alapot próbálják felújítgatni, sok sikert kívánok hozzá!
Egyéni utazó - 2015. augusztus 23. vasárnap
A reggeli választéka gyenge ,föleg a zöldségek esetében az nulla ,egyáltalán nem volt gyümölcs (borvidék esetében még szölö sem), a zöldsaláta minősíthetetlen, de az volt minden reggel, a vacsora adag gyenge.
Kisgyerekes család - 2015. augusztus 11. kedd
A szálloda nyugodt,csendes,gyönyörű zöldövezetben helyezkedik el,5percre a parttól.Kellemes a szoba(kicsi hűtő jó lenne),kedves,segítökész a személyzet.Nagyon rendezett,szép tiszta a strand,közelben sok-sok szép látnivalóval!Mi nagyon jól éreztük magunkat,"pont annyi amennyi kell"-igaz az ajánlatuk szlogenje!Köszönjük és ajánlom ismerőseimnek is!További szép nyarat!
Család nagyobb gyerekkel - 2015. augusztus 10. hétfő
A szoba tiszta volt, de az erkély pókhálós volt, a párkányokat nem takarítják. Hiányosságok: nagyon hiányzik a hűtőszekrény, a szobában nincs szék. Jó lenne, ha legalább az egyik ablakon szúnyogháló lenne. A fürdőszobában a mosdó mellől hiányzik a törölközőtartó. Az emeleti folyosókon a világítótestek tele vannak bogár, szúnyog stb.maradványokkal. Jó lenne időnként kitakarítani. Az ételek finomak voltak, bár alkalmanként az adagok mennyisége igen eltérő volt. Pl.: egyik tányéron cserkecomb, a másikon combja és töve egyben , süteménynél egyik tányéron fele akkora szelet, mint a másikon. A felszolgáló lány nagyon kedves és udvarias volt.
Tóth Gáborné - 2015. augusztus 08. szombat
A személyzet kedvessége, udvarissága és talán a konyha az a pont a szállodában ami jó.A szobák felszereltsége hagy kivánnivalót maga után,/nincs hütő, nincs tükör, nincs szék v.fotel/azonkivül nekünk furcsa volt, hogy nem cserélték a 6 nap alatt a textilt a mindennapos takaritás a szemetes kiüritéséből állt. Viszont kérdééseinkre megkaptuk személyesen a választ, igy nem jöttünk haza rossz szájizzel.
Idősebb pár - 2015. július 29. szerda
A Hotel Holiday Csopak szálloda számomra egy nagy csalódás volt. Már megérkezéskor a szálloda látványa elég lehangoló volt. Nem beszélve azután a B épületben való elhelyezésről. Az étkezés mennyisége (vacsora) és minősége is hagy kívánnivalót maga után. A reggelinél a leghitványabb felvágottak! Tehát amennyibe került ez a három éjszaka, bizony annyit nem tudott. Összegezve: ebbe a szállodába biztos nem megyünk többet!!!!
Turiné Székely Andrea - 2015. július 25. szombat
Nagyon jól éreztük magunkat!A személyzet nagyon kedves a recepción Anita és Viktória,a felszolgálók figyelmesek és gyorsak./Tamás és Gábor/ Ami hiányzott a hűtőszekrény és a ventillátor! Az ételek minőségén lehetne egy kicsit javítani,vagy A és B menüből választani.Egyébbként nem volt rossz.Lehet hogy még visszamegyünk.Köszönöm!
Idősebb pár - 2015. július 24. péntek
A tisztasággal kapcsolatban csak annyit, hogy a szemetet kivitték, de a követ már nem mosták fel.Az ágyak kényelmesek. Ennyi.A szobában elkelt volna egy hűtőszekrény, egy fotel vagy a fürdőben egy akasztó a zuhanyzóban lévőn kívül. A zuhanyzófej is arra szórta vizet amerre nem kellett volna.Törölközőt is csak este hat körül hozták. A szobában iszonyatos meleg volt ami a homlokzat hőszigetelésének a hiánya valószínű. A teraszok átjárhatóak ezért a szellőztetést is nehéz megoldani amikor nem tartózkodunk ott.A reggelit svédasztalosnak írták, ezzel szemben egy nagyon gyenge büfé reggelinek ha megfelelt. A vacsora is silány volt és kevés.
Idősebb pár - 2015. július 21. kedd
A félpanziós vacsorák minősége kifogástalan. A svédasztalos reggeli nagyon hamar elfogy, lassú az utántöltés és a választék az átlag alatt van. A személyzet kedves, udvarias, de sok a diákmunkát idéző dilettáns. A felszolgáló lányok öltözete kifogásolható ( szakadozó kisnadrág+ kötény)A wc elképesztően büdös( 1 doboz fertőtlenítővel járnak körbe időnként) Mi vettünk Domestost, de így is kibírhatatlan volt a bűz. A rendszerrel van a baj.A szobában nincs hűtő. Ez 40 fokban nehezen viselhető el.Nincs szék, csak az erkély 2 db. műanyagszéke, mely kényelmetlen.A szekrényben 2 személyre kevés az egy polc. Nincs egy szárító a fürdőruhának, törölközőnek. A törölköző vékony, egy használat után csurom víz.Szállodába nem szoktunk vinni törülközőt, szerencse, hogy most vittünk.
Kisgyerekes család - 2015. július 21. kedd
Barátságos, szolgálatkész személyzet vett körül bennünket. A park adottságai kitűnőek még úgy is, hogy több korábban működő szolgáltatás épületei elhanyagoltan állnak. Gyerekbarát!!! A szobák felszereltsége hiányos. Nincs súnyogháló, nincs hűtő. Felforrósodnak a szobák. A lefolyók bűze nem ellensúlyozható. A konyha jó, bár az étel erősen túlfűszerezett (bors)! A választás lehetőségét be kellene építeni. Legalább háromféle menűből választva az étlapon a vendég előre bejelölhetné, hogy mi az ami számára megfelelő.
Baráti társaságok - 2015. július 20. hétfő
A kissé retrós hotel személyzete rendkívül figyelmes és kedves. A B. épület 3. emeletéről csodás panoráma nyílik a Balatonra. A főszakács remekül főz. A vacsorák bőségesek és választékosak. Nagyon közel van a gyönyörű 3 csillagos strand. Csak ajánlani tudom.
Család nagyobb gyerekkel - 2015. július 18. szombat
Tetszett: kényelmes ágy,parkolási lehetőség,strand közelsége,reggeli változatos, vacsorák a "menza" leveseket kivéve jók voltak, személyzet készséges. Nem tetszett: regeli italautomaták feltöltéséért három alkalommal is szólni kellett,erős csatorna szag a vízes helységből, vékony falak a szobák között.
Jenovai Károly - 2015. július 17. péntek
tetszett: kaja jó és megfelelő mennyiségű volt számunkra amit hiányoltunk szúnyogháló az ablakról és egy ruhaszárító állvány személyzet: kedves , segítőkészek voltak
Molnar Gyula - 2015. július 14. kedd
szobák átlagosak az ételek felszolgálása lassuak amugy jol éreztük magunkat egy egész hetet töltötünk el ebben a szálodában szép a Csopak-i strand,de ez egy másod osztályu száloda és ugy néz ki,hogy ebben az évben indították ujra.
Fiatal pár - 2015. július 12. vasárnap
A személyzet segítőkész volt. Tisztasággal,étkezéssel meg voltunk elégedve.Hiányosságként két dolgot szeretnék megemlíteni,nem volt a szobában hűtő és jó lett volna az ablakokra szúnyogháló.
Szerdahelyi János - 2015. július 11. szombat
A Balaton part talán legjobb strandja közvetlenül a szálloda előtt van, az ingyenes strandbelépő a szálloda szolgáltatása. Gondozott és hatalmas, nagy a szálloda parkja. A gyerekeink nagyon élvezték, hogy igazi jó bújócskázó hely. Az ételek finomak voltak, a személyzet udvarias és figyelmes. Kényelmes volt a szoba is, bár hiányzott egy hűtőszekrény, és jó lett volna legalább egy ablakra szúnyogháló.
Család nagyobb gyerekkel - 2015. július 11. szombat
Egy hűtőszekrény jó lenne a szobákban. Az étkezés néhány alkalommal nem volt túl jó, a reggeli is lehetne változatosabb.
Talátka Péter - 2015. július 11. szombat
A szobákban sem klíma, sem egy nyűves ventillátor nem volt, így az egyetlen megoldás, hogy az ember éjszaka aludni tudjon, hogy ablakot nyit. Az ablakokon persze nem volt szúnyogháló, így pihenni lehetetlen volt a rengeteg szúnyog miatt. A másik dolog ami miatt a szobákban megmaradni nem lehet, az a fürdőből áradó elviselhetetlen csatorna és vizeletszag. Az épületekben lift nincs, ami a babakocsikkal érkezőknek igen nagy hátrany. A reggelinél a választék nem túl nagy. A tányérokat és a bögréket úgy kellett válogatni, hogy a kevésbé koszosabbak jussanak. A reggeli ingyenes és a vacsoràhoz rendelt 90 Ft/dl-es baracklé között ég és föld a különbség. Az újhagyma homokos volt, nem kicsit. A vacsora az iskolai menzák rémképeit elevenítik fel. A fentiek miatt 2 éjszakat bírtunk, pedig négyre volt foglalás. Pozitívum a strand közelsége és a lelkes amatőr személyzet hozzáállása.
Fiatal pár - 2015. július 08. szerda
Szerencsére a honlapon látott képek a valóságot tükrözték, az ágyak kimondottan kényelmesek voltak, még a gerincsérvemmel is tudtam aludni :) A személyzet már érkezéskor kedvesen fogadott, meglepően közvetlen és segítőkész volt mindenki. Jó tippeket kaptunk, merre érdemes a környéken menni. Az épület ugyan régi, de szerethető a maga hibáival együtt. A reggeli büféasztal bőséges volt, a vacsora pedig ízletes, változatos. Sajnos az ittlétünk alatt hangyarajzás volt tapasztalható az egész északi parton, de a segítőkész személyzet időben orvosolta a helyzetet.
Dr. Szabó Tamásné - 2015. június 30. kedd
A szálloda parkja gyönyörű, gondozott és nagy kiterjedésű, ezért még strandolásra nem alkalmas időben is kellemesen lehet ott eltölteni az időt. A hatalmas és jól felszerelt strand csak egy ugrásra van tőle. Reggelinél a fogyóban lévő meleg ételeket (tojásrántotta, virsli) folyamatosan töltötték fel, így mindenki kényelmesen reggelizhetett. A vacsorák - bár fix menük voltak - minden ízlésnek megfeleltek. Jól éreztük magunkat.
Fiatal pár - 2015. június 29. hétfő
A szoba higiéniája kifogásolható volt, rossz minőségű törülköző, amit elfelejtettek kicserélni. A reggelik épp csak megütötték a minimális mércét, de a vacsorák minden kritika alattiak voltak. Az étteremben az asztalterítők piszkosak voltak, az evőeszközök úgyszintén. Szalvétát csak kérésre kaptunk. Pozitívum, hogy a recepciósok nagyon kedvesek és szolgálatkészek voltak. Ez sajnos nem mondható el a Presszó személyzetéről. A szálloda fekvése és adottságai kitűnőek, érzésünk szerint kis odafigyeléssel is sokkal többet ki lehetne hozni belőlük.
Nemes Erika - 2015. június 29. hétfő
Kiváló volt a konyha, magasszintü volt a kiszolgálás, a pincérek áldozatos munkája példaértékü. A szobák kényelmével kapcsolatban a kifogás: nem találtunk dohányzó asztalt, székeket. Az erkélyen lévő müanyag székek kényelmetlenek,szétjönnek alattunk.A fürdőszoba vizvezeték-rendszere hangosan zörög.Egyéként gratulálunk az átalakitáshoz, további sok sikert!
Véber Károly - 2015. június 25. csütörtök
Négy napot töltöttunk a hotelben.Szépen felujitotték a szobákat.Nagyon kényelmesek az ágyak.A szálloda retro hangulata azert megmaradt.A félpanzió nem rossz a személyzet kedves.Mi nem a legmelegebb időben voltunk de kánikulában éjjel ha megszomjazunk jo lenne egy kis hideg üditőt inni.De sajnos a szobában nincs hütő ugy hogy marad a viz a csapból.Jó pont hogy a szállás árában van ingyenes strand belépő.Remek pihenési lehetőség.Jól éreztük magunkat legközelebb is megyünk.
Krebsz Ákos - 2015. június 03. szerda
A szálloda igazán remek, a személyzet segítőkész és kedves, a szobák tiszták és rendezettek, az árak a színvonalnak megfelelőek, egyedül az ételek terén voltak apró hibák.
Mucsi Mihály - 2015. június 01. hétfő
Ár-érték arányban kiváló szálloda! Mucsi Mihály
Idősebb pár - 2015. május 25. hétfő
A recepciós személyzet (Viktória), és a felszolgálók nagyon kedvesek és segítőkészek. Az ételek minősége és mennyisége teljesen jó. A fürdőszoba felújítása időszerű lenne!
Olvass további véleményeket a szálláshelyről!
